DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Retro

Retro - Nem járt büntetés a pofonért

Ayrton Senna háromszoros világbajnokként nehezen viselte, ha valaki ellene mert szegülni a versenypályán, pláne nem egy lekörözött esetében. A brazilt felmentették az F1 egyik leghíresebb pofonja után.

Alapjában nem volt meglepő Ayrton Senna húzása, hiszen korábban elkövetett egy-két turpisságot a versenypályán, világbajnoki riválisát tette ki a versenyből, ezért meglepő, mekkora visszhangja volt annak a pofonnak, amivel a brazil megpróbálta móresre tanítani az éppen debütáló versenyét „ki vagyok-én vagyok” üzemmódban futó Eddie Irvine-t. Az ír későbbi pályafutásán végigtekintve rá is foghatnánk: csak hozta a szokásosat.

Három világbajnoki cím után érthető, ha az ember vezető pozícióban nem szeret körökön keresztül lekörözöttekkel bíbelődni, főleg ha nem csak lassúsága, hanem vadóc vezetési stílusa miatt is fárasztó alany az illető. Eddie Irvine az volt első futamán, a ’93-as Nagydíjon, aki a nedves pályán megnyerő versenyzést mutatott – igaz, csak a nem Senna-rajongó közönség számára – és a hatodik helyen zárt az élautónak korántsem nevezhető Jordan 193-mal (aki egyébként Capelli, Boutsen, Apicella és Naspetti után az ötödik pilóta volt a csapat második ülésében).



Ayrton Senna karrierje negyvenedik győzelme féle hajtott, és – változó körülmények lévén – nem igazán tűnt úgy, hogy ellenfele lehet ezen a délutánon. A győzelemért folytatott küzdelem esetében ez így is volt, de akadt más, aki felborzolta az idegeit. Eddie Irvine éppen Damon Hillt üldözte a negyedik helyért, amikor egy piros-fehér folt jelent meg a visszapillantó tükrében. Senna le is körözte Irvine-t, ám nem tudott mit kezdeni az akkor még csak feltörekvő státuszú Hillel, így a debütáns fogta magát, és visszaelőzte a brazilt.

Ez csak a jéghegy csúcsa volt, hiszen Senna később körökön keresztül nem talált utat a páros mellett, Irvine folyamatosan le-lecsúszott a pályáról, piszokkal beterítve azt, amely miatt a mclarenes 15 másodpercet veszített Prosthoz képest. Az ingerült Senna megnyerte a versenyt, s noha nem szerette volna, hogy az incidens megzavarja győzelmi mámorát, mégis csalódottságának adott hangot, hogy a verseny után legtöbben nem vették komolyan panaszkodásait. „Ez az, ami leginkább frusztrál” – nyilatkozta a verseny után.

Egy brazil újságírónő, Betise Assumpcao, – aki Senna bizalmasa is volt ekkoriban a verseny után – elmondta a friss győztesnek, hogy Irvine azt nyilatkozta az egyik tv-csatornának, hogy ő volt a gyorsabb, ezért vitézkedett előtte. Ez annyira felbőszítette a világbajnokot, hogy a lassan kiürülő suzukai paddockban a Jordanhez futott, hogy kérdőre vonja tettéért a renitens pilótát. Irvine versenymérnökével ült a csapat sátrában, és minden bizonnyal nem lepődött meg társa reakcióján, hiszen „egy családból származtak”, már ami a versenyzői mentalitást illeti. Assumpcao visszaemlékezésében így él kettejük diszkurzusa:

Senna: Miért mondtad azt, hogy gyorsabb voltál nálam?

Irvine: Nos, az voltam, hiszen megelőztelek, nem?

Senna: Azért előztél meg, mert gondjaim voltak Damonnal is.

Irvine: Nem számít, gyorsabb voltam és elmentem melletted.

Senna: Gyorsabb??? Egy körrel előtted jártam! 15 másodpercet veszítettem, és majdnem egy egész hétvége és egy kemény verseny ment kárba miattad!

Irvine: Nem számít. Ha gyorsabb lettél volna, meg tudtál volna előzni.

Senna ebben a pillanatban veszítette el türelmét, és egy jól irányzott balhoroggal behúzott egyet Irvine-nak, aki az ütéstől elvesztette egyensúlyát és leesett az asztalról Sennából pedig előtört a dölyfösség: „Több tiszteletet kellene mutatnod, ha valami rosszat csinálsz…!”

Betise az évadzáró Ausztrál Nagydíj előtt felhívta az agresszort: „Ayrton, azt hallottam, hogy ebből b felfüggesztés vagy pénzbüntetés lesz.” Senna így válaszolt: „Betise, ott voltál. Egyszerűen nem értette meg a helyzet komolyságát. Felelőtlen volt és beképzelt.” „Igen, tudom, én is behúztam volna neki korábban, de ezt nem lett volna szabad csinálnod. Bocsánatot kell kérned. Ayrton, az, hogy megütsz valakit, elfogadhatatlan, és te is tudod ezt.”

„Irvine hozzáállása extrém módon provokatív volt, de Senna is nagyon hevesen reagált rá. Ilyenek nem történhetnek a sportban, és büntetést kellett volna kiszabnunk.” – mondta Max Mosley, az FIA 1991-ben megválasztott elnöke. Senna hat hónapos, két versenyre szóló felfüggesztett büntetést kapott, de 1993. december 9-én eltörölték, Eddie Irvine pedig az események után nem sokkal így összegezte az incidenst: „Teljesen elvesztette a kontrollt, szükség lenne arra, hogy megzabolázzák. Azt gondolja magáról, hogy ő Isten ajándéka a versenyzőknek…”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: