DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Ralikrossz

Lemaradtak a magyarok a döntőbe jutásról a hazai Eb-versenyen

Ígéretesen indult a hazaiak számára a magyar Ralikrossz Európa-bajnoki forduló, de végül sajnos egyik kategóriában sem jutottak be a házigazdák a legjobb öt közé. Kárai Tamás és Szíjj Zsolt harmadik helyet értek el az RX1, valamint RX3 elődöntőjében a 2013 óta először megtartott versenyen.

Az RX1-ben egyértelműen Anton Marklund hétvégéje volt a nyirádi: a 2017-es Európa-bajnok az újításnak számító Progression futam kivételével minden felvonást megnyert a hétvégén – három előfutamban, saját elődöntőjében és a döntőben győzött. A svéd társaságában Enzo Ide és Ulrik Linnemann állt a dobogóra.

Az új szabályok értelmében a három előfutam csak a Progression rajtsorrendjét határozta meg, ennek eredménye alapján lehetett elődöntőbe kerülni, amelyből hármat is tartottak öt-öt fő részvételével. A hétvégén szereplő öt magyar közül hárman is az elődöntő körébe jutottak: Kiss László hatodik lett az elsőben többször ütközve, Kárai Tamás harmadik a másodikban, ahol Mózer Márkot kiesése ellenére negyedikként értékelték. (Mózer lett a Progression legjobb magyarja ötödik helyével.) Sajnos a legjobb öt közé már egyik magyar sem fért be a 20 fős kategóriában, az összesítésben Kárai lett a legjobb hazai, nyolcadikként.



Az elsőkerekes RX3-ban Kobe Pauwels diktálta a legmeggyőzőbb tempót, bár a futamok közül (a Progressiont is beleértve) csak egyet nyert, az elődöntőben és döntőben is a fiatal belga győzött, utóbbiban 0,568 másodperccel Jan Cerny előtt. Mivel a kategóriában 11-en indultak, itt csak két elődöntőt tartottak, és bár az elsőben Szíjj Zsolt harmadik, Répási Róbert pedig ötödik lett, a második elődöntőből jutottak tovább hárman, így Szíjj éppen nem szerepelhetett a fináléban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: