DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Ralikrossz

WRX: Kristoffersson a szombatok ura, Szabó Krisztián megvillant a Q2-ben

Eddig a szezon minden szombati döntőjét Johan Kristoffersson uralta, és ez a rigai dupla első felvonásában sem változott: a svéd magabiztos győzelmet aratott, kimaradva a mögötte zajló csatározásokból, melyek Mattias Ekström második helyét eredményezték.

A 2020-as évad harmadik helyszínén, az ötödik és hatodik fordulónak otthont adó lettországi Rigában három versenyző végzett elsőként a három kvalifikációs futamon: Johan Kristoffersson, Niclas Grönholm és Mattias Ekström. A pontszámok alapján a köztes eredménylistát minimális különbséggel a finn Grönholm zárta az első helyen a két svéd előtt. Az első elődöntőben azonban Ekström legyőzte őt két tizedmásodperces előnnyel, a másik ágat pedig Kristoffersson nyerte fölényesen, közel két másodperccel, így a volkswagenes érdemelte ki a döntő pole-pozícióját.

A kvalifikációs futamokon megvillant a hétvégén újra GRX harmadik autójával szereplő Szabó Krisztián: a Q2-ben lett második a csapattárs, Grönholm mögött, így a köztes eredménylistát előkelő, hetedik helyen zárta, az SF1 negyedik rajtpozíciójából pedig esélye volt a döntőbe jutásra is. Szabó jól jött ki a rajtból és első kanyarból – bár a Hyundai karosszériája megsérült a kontaktokban és a folytatásban lógott –, de végül hatodik lett az elődöntőben, így a végeredményben csak a 12. helyen értékelték.



Öt svéd és egy finn sorakozott fel a döntő rajtrácsára: Kristoffersson, Ekström, Grönholm, Robin Larsson, Timmy Hansen és Kevin Hansen volt a sorrendjük. Az Audi S1-gyel Larsson rajtolt a legnagyobbat, és az egyes kanyarban Kristoffersson mellett volt, de összeütközött a honfitárssal, és megpördülve esett vissza a sor legvégére. A kétszeres világbajnok megúszta az incidenst és innentől senki sem fenyegette szezonja harmadik (újra szombaton megszerzett) futamgyőzelmét.

Mögötte az utolsó rajtkockából Kevin Hansen jött fel a második helyre, aki a második körben hajtotta végre a jokerét. Kifizetődőbb volt azonban eltolni az extra pályaszakasz kötelező teljesítését: a második Ekström és harmadik Timmy Hansen is megelőzte a testvérpár fiatalabb tagját. Az eredményes kvalifikáció után a Kouvolában győztes Grönholm csak ötödik helyen végzett, Kevin Hansennel össze is ütközött.

A szombati eredmények itt találhatók meg – az elődöntők és döntők lent nézhetők vissza:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: