DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Ralikrossz

Johan Kristoffersson a WRX harmadik világbajnoka

A tavalyi győztes is elismerően beszélt a svéd pilótáról, aki csapattársának, Petter Solbergnek mondott köszönetet a rigai sikere után – az álma vált valóra azzal, hogy felért a csúcsra.

Domináns teljesítménnyel lett világbajnok 2017-ben a svéd Johan Kristoffersson: a PSRX Volkswagen Sweden versenyzője sorozatban ötödik győzelmét jegyezte Lettországban, így már két fordulóval a vége előtt bebiztosította első helyét. Ezzel csapattársa, Petter Solberg, valamint honfitársa, Mattias Ekström után a WRX történetének harmadik világbajnoka lett.

„Ez fantasztikus érzés, sorozatban öt győzelmet jegyezni elképesztő” – nyilatkozta a friss bajnok a rigai fordulót követően. „Ezért dolgoztam 2013 óta, és szerintem elég sok időbe telt, mire elértem.”

01717010_171



A svéd pilóta szerint sokat köszönhet csapattársának, Petter Solbergnek is, aki 2014-ben és 2015-ben lett a sorozat világbajnoka – ez a párosítás idén a csapatok között is első helyet ért a PSRX Volkswagen Sweden számára. „Követtem édesapámat, amikor ő versenyzett, és szinte minden futamon ott volt velem azóta, mindig remekül működtünk együtt, mint egy családi csapat. A PSRX VW Sweden is egy hasonló családi csapat Petterrel és [feleségével] Pernillával, úgyhogy tökéletesen illünk ide. Petter az ideális társ, mert mindketten kicsit kockák vagyunk, mivel minden részletbe beleássuk magunkat. Nyomást helyezünk egymásra, és előnyt szereztem az ő elképesztő tudásából. Tényleg mindenben segített, és nagy köszönettel tartozom neki, illetve az egész csapatnak” – magyarázta Kristoffersson.

A svéd versenyző persze arra nem igazán számított, hogy már két fordulóval a vége előtt bajnok lehet, de parádés sorozata (zsinórban kilenc dobogó, ebből az említett öt győzelem) után már most behozhatatlan előnyre tett szert. „Nem úgy készültem, hogy bajnok leszek ezen a hétvégén, és azok után, hogy Petter nem jutott be a döntőbe, nem is igazán gondoltam rá, maximum arra, hogy akár még ez is megtörténhet. Versenyző típus vagyok, és mindig világbajnok akartam lenni, így ez végül egy valóra vált álom számomra. Nem lehetek eléggé hálás ezért a hihetetlen pillanatért” – zárta gondolatait a győztes.

A tavalyi bajnok Mattias Ekström sportszerűen gratulált Kristofferssonnak. „Egész kiskora óta ismerem Johant, nagyon tisztelem őt, és azt hiszem, hogy a harci kedvét az édesapjától, Tommytól kapta. Mindig úgy gondoltam, hogy a legjobb pilóta megérdemli a győzelmet, és Johan bizonyította, hogy idén ő volt a legjobb” – mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: