DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Ralikrossz

Grönholm fia a ralikrossz vb-n

A korábbi kétszeres rali-világbajnok Marcus Grönholm nem fontolgatja visszatérését versenyzőként, ehelyett csapatfőnökként egyengeti fia, Niclas útját. A 18 éves tehetség magasság tekintetében már most túlnőtt édesapján!

Pedig Marcus sem tartozott az alacsonynövésű pilóták közé, de amint az az alábbi képről is megállapítható, fia, Niclas bármikor bele tud harapni a felhőkbe, ha épp megéhezik. Mindenesetre adrenalinéhségét és a versenyzés iránti olthatatlan vágyát az ifjú titán idén finn és a svéd nemzeti ralikrossz bajnokságok mellett az FIA Ralikrossz Világbajnokság svédországi Höljesben megrendezendő futamán fogja csillapítani.

Grönholm Jr. egy az OMSE csapata által épített Ford Fiesta SuperCarral fog versenyezni, amellyel az elmúlt két évben két honfitársa is bajnok tudott lenni az amerikai Egyesült Államokban: 2013-ban Toomas Heikkinen, majd tavaly Joni Wiman is ezzel az autóval nyerte meg a Global Rallycross Championship összesített küzdelmeit.



A 18 éves tehetség tavaly már túlesett a nemzetközi tűzkeresztségen, a finn vb-forduló alkalmával indult el a fő betétsorozatnak számító RX Lites kategóriában, ahol az egyenlő technikák küzdelmében rögtön dobogós helyezést tudott elérni.  

Arról, hogy Hüöljesben hogyan kell hatékonyan vezetni, apja egészen jó tanácsokkal szolgálhat neki, elvégre az „öreg” Grönholm 2008-ban ezen a pályán nyert ralikrossz Európa-bajnoki futamot. „Én most sokkal inkább csapatfőnökként tekintek rá, mint a fiamként. Komoly céljaink vannak, és elvileg az autó is versenyképes lesz” – idézi Marcust az autosport.com, amely természetesen az apjai nyomdokaiba lépő tinédzsert is megszólaltatta. 

„Izgatottan várom a szezont. Az autónk, a felszereléseink és az egész csomagunk nagyon erős. Idehaza a célom a finn bajnokság megnyerése. Svédországban erősebb a mezőny, úgyhogy meglátjuk, ott mire megyünk majd. Elég gyorsan jött ez a SuperCaros lehetőség, úgyhogy tapasztalatok terén nem állunk túl jól, ezért fontos, hogy sokat teszteljünk, és ráérezzek az autóra még a szezonnyitó előtt. Édesapám ellát néhány tanáccsal, de a legfontosabb, hogy én magam tapasztalatokat szerezzek, és annyit menjek az autóval, amennyit csak lehet” – mondta el Niklas Grönholm, akinek az ellenfelei között a svéd vb-futamon apja egykori nagy ralis riválisa, Petter Solberg is ott lesz. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: