DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda

Baleset és sérülés a Nordschleife időmérőjén

A WTCC és az ETCC mezőnye együtt teljesíti az időmérőt a 25 kilométeres pályán, így a kisebb kategóriában történt baleset most a teljes programot csúsztatja. Az ETCC-ben Ford Fiestát vezető Ulrike Krafft csapódott a szalagkorlátnak, a helyszínre pedig a mentőautónak is ki kellett érkeznie, hiszen a hölgyversenyző a jelek szerint nyaksérülést szenvedett. Piros zászlóval leállították az edzést, így egyelőre némi zűrzavar van azt illetően, hogy hány mért körre lesz még idejük a pilótáknak.

CjdZbhHWUAAo-bW

CjdZdFcWkAAIaLw

A WEC-újonctesztjén vesz részt a WRC (legalább) hétszeres világbajnoka

Az idény végén visszavonul a Rali-világbajnokság küzdelmeitől az a Sebastien Ogier, aki már hétszer is vb-címet nyert a sorozatban - sőt, idén is már csak matematikai esélyeket hagyott ellenfeleinek, jelenleg minden afelé mutat, hogy címvédőként, nyolcszoros bajnokként hagyja ott a WRC-t. Hogy a továbbiakban mit fog csinálni, azt még nem tudni, teljesen nem akar elszakadni a ralitól, néhány futamon alighanem jövőre is indul a Toyotával, de a francia klasszis nem akarja magát lekötni egész évre - ugyanakkor egyéb sorozatok érdeklik.

Ennek tanúbizonysága, hogy bejelentette: november hetedikén részt vesz a WEC újonctesztjén Bahreinben és ennek sikeressége határozza majd meg, hogy mit is csinál 2022-ben. Ogier már korábban is említette, hogy szívesen indulna Le Mans-ban, szívesen versenyezne a WEC-ben és a Toyota, mint fő bajnoki esélyes ideális opciót is nyújthatna számára. Maga a teszt egyébként még az idei WRC-szezon vége előtt zajlik le, bár jelenleg az a realitás, hogy addigra bebiztosítja újabb vb-címét.

ogi

fotó: dppi

Elektromos átállás: 14 villanyautóból áll a WRX 2022-es mezőnye

A következő szezonban új korszak kezdődik, teljesen elektromossá válik az FIA Ralikrossz-világbajnokság. 2022-ben különböző karosszériák felszíne alatt egységes versenygép, az RX1e fog dolgozni: a Kreisel Electric által fejlesztett konstrukció ikermotoros hajtása 500 kW teljesítmény (680 lóerő) és 880 Nm azonnali nyomaték leadására lesz képes, ez pedig 1,8 másodperces 0-ról 100 km/h-ra való gyorsulást eredményez, ami a Formula-1-et is túlszárnyalja.

A WRX hivatalos oldalának jelentése szerint 14 RX1e csomagra érkezett foglalás, jelenlegi és új csapatoktól egyaránt. A nevezők személyét később fogják nyilvánosságra hozni. Ez a szám egyértelmű javulás 2021-hez képest, amikor a létszám a benzinmotoros éra végén jelentősen visszaesett: a teljes szezonra nevezett mag csupán hét SuperCarból áll, a hétvégék többségén 10-11 volt az összlétszám a királykategóriában.

Vettel minden rutinjára szükség volt Leclerc ellen - videó

A négyszeres világbajnok mindent előhúzott a tarsolyából, hogy kivédekezze a jóval gyorsabb Ferrari támadását_

 

Így kívánt boldog születésnapot Verstappennek a barátnője

Kelly Piquet Instagram-sztoriba töltött fel fotókat a tortáról - a holland pilóta csütörtökön ünnepelte 24. születésnapját.

kelly

kelly2

kelly3

Schumacher: A McLaren megérkezett az élmezőnybe

Egymás után két parádés hétvégét produkált a McLaren, hiszen Monzában kettős győzelmet aratott a csapat Daniel Ricciardo és Lando Norris sorrendben, majd legutóbb Szocsiban Norris megnyerte az időmérőt és csak az esőkáosz vette el tőle pályafutása első, a wokingiak zsinórban második sikerét. Ugyan Andreas Seidl még mindig nagyon szerényen nyilatkozik, de Ralf Schumacher most már ráirányítaná a figyelmet a McLarenre...

"Norris nyerhetett volna vasárnap és sajnálatos, hogy végül nem tudta megcsinálni. Ez a futam azonban azt mutatta meg, hogy a topcsapatok egyre nehezebben képesek most már megelőzni a McLarent. Ez a tradicionális istálló igenis megérkezett az élmezőnybe akkor is, ha Andreas Seidl tompítja a dolgokat" - mondta az expilóta a Sky Germanynek.

maa

fotó: dppi

Superbike, DTM, majd este MotoGP: ez a mai program

F1 híján a motoroké a főszerep ezen a hétvégén - íme a pénteki menetrend. A hétvége teljes programja itt megtekinthető!

Péntek

11:30-12:15 Superbike, első szabadedzés

11:45-12:30 DTM, első szabadedzés

15:25-16:10 DTM, második szabadedzés

16:00-16:45 Superbike, második szabadedzés

16:55-17:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

21:10-21:55 MotoGP, második szabadedzés (arena4plus.hu)

11221042_342_1

fotó: dppi

Így lett második Verstappen: videón a holland utolsó öt köre Szocsiban

Az esőkáoszra jól reagált a Red Bull, Max Verstappennek pedig "igazi" előzésre nem is volt szüksége ahhoz, hogy a hetedik helyről végül a bravúros második pozícióban érjen be a célba. A holland utolsó öt körét most visszanézhetjük belülről - ezen a linken, vagy a képre kattintva!

pf1_16

Ken Block Audira és elektromos autókra vált

Nemrég megjelent az Audi közösségi oldalain egy videó, amelyből kiderült, hogy csatlakozott a márkához a Gymkhana műfaját feltaláló és sikerre vivő Ken Block. Mostanra azt is megtudhattuk, hogy mit is fog csinálni a német gyártónál: Electrikhana címen fog érkezni 2022-ben egy új film Blockkal, amelyben értelemszerűen elektromos autókba ül majd a legenda. „Hogy miért váltok elektromos járművekre? Egyszerű: mert új, mert magas teljesítményre képesek és mert ez a jövő” – írta Block az alábbi videóhoz, ami egyébként egy háromrészes sorozat első felvonása, amelyben az első ingolstadti látogatását dokumentálták.

Most már teljesen biztos, hol lesz az idei harmadik sprint – már a hétvége programja is megvan

Már két helyszínen kipróbálták a Formula-1 idei legfőbb újítását, a sprintkvalifikációt, a tervek azonban egy harmadik, tengerentúli alkalomról is szóltak. Nyílt titok volt eddig is, hogy Interlagos lesz a befutó, az F1 hivatalos honlapján fellelhető versenynaptárban és menetrendben azonban mindezidáig hagyományos lebonyolításúként volt feltüntetve a Sao Paulo-i Nagydíj névre hallgató brazil futam. Nos, ez megváltozott, immár a sprint is szerepel a november közepi forduló programjában, így immár teljes mértékben hivatalos, hogy Interlagos lesz a harmadik helyszín az újítás számára.

Az időrend amúgy hasonló lesz a Silverstone-ban és Monzában látotthoz, csupán az időeltolódás miatt lesz annyi különbség, hogy magyar idő szerint kora este rendezik majd a legfontosabb eseményeket, azaz a péntekre kerülő időmérőt, a szombati sprintkvalifikációt és a vasárnapi futamot.

A Sao Pauló-i Nagydíj programja magyar idő szerint:

Péntek (november 12.)

16:30-17:30 1. szabadedzés

20:00-21:00 Időmérő edzés

Szombat (november 13.)

16:00-17:00 2. szabadedzés

20:30 Sprintkvalifikáció

Vasárnap (november 14.)

18:00 Futam

f1-brazil-start-dppi

Két orosz futam is lehet az F1-ben?

Szocsi jövőre búcsúzik a versenynaptártól, de a helyiek egyáltalán nem végleges búcsúra készülnek. Mint az Orosz Nagydíj helyszínén megtudtuk, a tervek között szerepel, hogy a nagydíjat 2023-tól átvevő Igora Drive mellett egy második orosz futamként visszatérjen a száguldó cirkusz körforgásába a Fekete-tenger partján fekvő versenypálya. Erről 54:42-től hallhatsz a Formula Podcast legújabb kiadásában.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Nem lehet első cseh WTCR-futam a legjobb cseh túraautós nélkül

Petr Fulín is ott lesz a Túraautó-világkupa október 9-10-i versenyén Mostban: a Túraautó Európa-kupa háromszoros bajnoka egy Cuprával áll rajthoz saját csapata színeiben. A 44 éves cseh az elmúlt években Szlovákiában indult szabadkártyásként a WTCR-ben, 2018-ban egy ötödik helyet is megcsípett.

Fulín elmondta: elképzelhetetlen lett volna számára, hogy nélküle rendezzék meg az első WTCR-hétvégét Csehországban. (A WTCC-érában Brnóban szerepelt a bajnokság.) Sok jóra azért nem számít: a Goodyear-gumikat nem ismeri, a Cupra pedig még több kompenzációs súlyt kap, ráadásul szabadkártyásként személy szerint ő is cipel plusz ballasztot.

Egyetlen jelenlegi F1-es pilóta versenyzett már Katarban – de ő nyert is

Csütörtökön végre hivatalosan is megerősítették, hogy Katar ad otthont az eddig helyszín nélkül álló november 21-i futamnak, ezzel a dohai pálya tette teljessé a most már talán véglegesnek tekinthető 2021-es Formula-1-es versenynaptárt. A Losail International Circuit először került be a száguldó cirkusz menetrendjébe, a jelenlegi mezőnyből viszont van egy pilóta, aki már versenyzett rajta: Sergio Perezről van szó, aki a GP2 Asia Series 2008-2009-es idényében vezethetett a katari aszfaltcsíkon. Ráadásul a szezonban ez volt a legeredményesebb hétvégéje a jelenleg a Red Bullt erősítő mexikóinak, hiszen egy második és egy első helyet gyűjtött be rajta.

Néhány hete az egyik futam csütörtöki sajtótájékoztatón ki is faggatták Perezt, hogy mi a véleménye a helyszínről: „Alig emlékszem a pályára. Annyira emlékszem, hogy nagyon sima volt az aszfalt, hiszen a MotoGP-re tervezték. Úgy gondolom, jó helyszín lesz” – értékelt röviden a pilóta.

perez-katar-2009

Fotó: GP2 Series

Betöltötte a 24-et Max Verstappen, előbányászták a születésekor megjelent hírt

Szeptember 30-án ünnepli születésnapját Max Verstappen: tekintve, hány éve a Formula-1-es élmezőny tagja, még mindig rettentő fiatalnak tűnik azzal, hogy csupán 24 esztendős lett. Verstappen talán az első későbbi F1-es pilóta, akinek születéséről hír jelent meg a világhálón, 1997-ben. Ezt az archív hírt bányászták elő – az akkor királykategóriában aktív Jos Verstappen weboldaláról – a közöségi média felhasználói. A szövegben a következő állt:

„Ma délután Jos és Sophie egy egészséges kisfiú büszke szüleivé váltak. Neve Max és 3265 gramm. Max Emilian, mivel ez a teljes neve, 48,5 cm hosszú. Sophie 13:20-kor hozta világra Maxot komplikációk nélkül. A vajúdás 40 percig tartott. Max a megfelelő pillanatot választotta, hogy megérkezzen. Most Jos és Sophie együtt tölthetnek egy kis időt Maxszal, mielőtt Jos útra kel Japánba. Ha Max két szülője versenyzői tehetségét örökölte, akkor a 2020-as év új F1-es versenyzője született meg ma” – áll a hírben, amely hozzáteszi, aki gratulálni akar a párnak, ne postai levelet adjon fel, hanem a weboldalon „szörföljön” a „kívánságoldalra”. A hír még most is elérhető az azóta természetesen modern külsőt viselő verstappen.com-on.

1997-ben egy dologban nagyot tévedtek: arra számítottak, hogy Verstappen 23 évesen válhat Formula-1-es versenyzővé, miközben valójában már 17 esztendősen a királykategória tagja lett.

Íme Vettel kihívója a legtöbb előzés díjáért folyó csatában

Azt már tudjuk, hogy az Orosz Nagydíjon Charles Leclerc előzte a legtöbbet, az F1 most mégsem az ő teljesítményét dicséri legújabb videójával. Fernando Alonso is hozta szokásos, „harapós” formáját, és ugyan csak az ötödik helyre fért fel az előzési statisztikában, manőverei említésre méltóak voltak.

A videót a képre kattintva nézhetitek meg.

Technikai újítást kínálgat egy rajongó az Alpine-nak

Elképesztő üzenetet kapott az Alpine egy F1-rajongótól. Az ismeretlen azzal kereste fel őket, hogy van egy ötlete, amivel akár egy másodpercet is nyerhet a csapat körönként. Ugyan nem tudja kívülről a szabálykönyvet, de szerinte a javaslata teljesen megfelelne az F1 technikai szabályainak. Három napot adott az Alpine-nak arra, hogy a megadott elérhetőségén felvegyék vele a kapcsolatot, annyi extra kéréssel, hogy ha lehet, Danyiil Kvjatnak adhassa elő az ötletét, mivel nem beszél túl jól angolul. Vészjóslóan hozzátette, amennyiben nem élnek a lehetőséggel, úgy egy másik csapatnak fogja azt felajánlani.

Ez vajon milyen mértékű rajongás az F1 iránt?

Teljes versenyfelszerelésben teljesíti a londoni maratont egy rajongó

Különleges kihívásra készül George Crawford brit F1-rajongó. Az októberi londoni maratont szeretné teljesíteni, de nem akárhogyan: egy teljes Formula-1-es versenyfelszerelésben! Az overált, cipőt, kesztyűt, aláöltözőt és sisakot pedig nem mástól kapja kölcsön, mint az Aston Martintól. A sisak ráadásul Lance Stroll fejvédője, amit a legutóbbi tripla hétvégén viselt.

A nem mindennapi futásnak nemes célja is van, Crawford a Mind nevű, mentális egészséggel foglalkozó szervezetnek szeretne pénzt gyűjteni. Elmondása alapján azért őket választotta, mert a világjárvány sok embernél mentális problémákat idézett elő, és szeretné, ha minél többen segítséget kaphatnának.

Volt egyszer egy emlékezetes befutó

2002-ben ezen a napon rendezték az USA Nagydíjat, melyen Michael Schumacher saját bevallása szerint holtversenyt akart kihozni a két Ferrari között, ez pedig az egyik legszorosabb befutót, valamint Rubens Barrichello győzelmét eredményezte. Ilyen és ehhez hasonló témák merülnek fel a Formula Retro nevű csoportunkban, melyhez érdemes csatlakozni.  

 

Saját gokartcsapatot indít Lando Norris

Izgalmas új projektbe kezdett Lando Norris. A McLaren fiatalja amellett, hogy kibontakoztatja a saját tehetségét a Formula-1-ben, és már a futamgyőzelemért csatázik, hamarosan a következő generációt veszi védőszárnyai alá. Szerdán Norris bejelentette, hogy útjára indítja gokartcsapatát, az LN Racing Kartot, amire, ahogy fogalmaz, „szuper büszke”. „Alig várom a napot, amikor valaki megnyeri az első bajnokságát az LN Racing Karttal” – fűzte a fotóhoz a fiatal brit.

 

Különleges kérést teljesít a NASCAR

Egy igazán szívhez szóló levelet kapott a NASCAR Cup Series versenyzője, Kurt Busch. A Chip Ganassi Racing rutinos pilótája egy rajongójától, Mason Bradleytől kapott egy üzenetet, melyben arra kérték, hogy a mezőny többi tagjával együtt fessék rózsaszínűre az ablakhálókat. Ennek hatására hozták létre a Window of Hope elnevezésű programot melynek lényege, hogy kifejezzék támogatásukat azok iránt, akik mellrákkal küzdenek, vagy túlélték a betegséget.

A levelet még 2019 szeptemberében kapta Busch a fiatal szurkolójától, akinek édesanyja szintén ezzel a kórral küzdött, ám azóta már gyógyulófélben van. A kezdeményezés hatására októberben a Charlott Motor Speedwayen rendezett versenyen mindenki rózsaszínű hálókkal fog részt venni, melyeket a futamot követően a pilóták aláírnak, majd elárverezik azokat.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR (@nascar) által megosztott bejegyzés

Érezhetően lassabbak lettek a leggyorsabb bokszkiállások

Szokás szerint egy videóba gyűjtötték a legutóbbi futam, az Orosz Nagydíj leggyorsabb kerékcseréit: Szocsiban a Mercedes volt az etalon Valtteri Bottas 2,45 másodperces kiállásával. Ez az idő azonban „jelentősen” elmarad a korábbiaktól: a Spától életbe lépett módosításokat megelőzően nem egyszer két másodperc alá is tudták szorítani a csapatok a cseréiket – mindenekelőtt a Red Bull jeleskedett ezen a téren, amely viszont ezúttal a top 3-ba sem fért be.