DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat

Na ezek a nem egyszerű képek: Nico Rosbergből Abu Dhabiban előbújt a partiállat

pf_rosberg_parti2

pf_rosberg_parti1

Elmaradhattak ugyan a májusi futamok, de mi csak azért is megrendezhettük őket!

Nemrég megjelent az Autósport és Formula Magazin júniusi száma – a koronavírus-járványra való tekintettel (remélhetőleg utoljára) digitális formában –, amelyben folytattuk kényszerből elindított, de izgalmas sorozatunkat, amelyben az előző évek, évtizedesek eseményei után rendeztük meg az adott hónapban elmaradó nagydíjak fiktív változatát. Ebbe a számba ráadásul három futam is bekerült – olvassátok el a „mi” Holland, Spanyol és Monacói Nagydíjainkat:

Az Autósport és Formula Magazin 2020. júniusi száma online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/afm-2020-06

monaco-fiktiv-magazin

Raikkönen egyik legnagyobb győzelmét ismétli az F1

Bár már belátható közelségbe került a 2020-as szezonkezdet, nem áll le a retro vetítésekkel a Formula-1 hivatalos csatornája, amely szerda este 20 órától a 2005-ös Japán Nagydíjat tűzi műsorára. A suzukai viadal eleve izgalmasnak ígérkezett az időmérőn kialakult szokatlan rajtsorrend okán – de többet nem is mondunk, hanem kattintsatok ma este 20 órától a videóra (egész pontosan itt át a YouTube-ra):

Videó: Csaknem három és fél hónap után Hamilton is pályára gurult

Szerdán folytatódott a Mercedes silverstone-i privát tesztje, ahol Valtteri Bottas keddi szereplése után a regnáló világbajnok, Lewis Hamilton vitte pályára a 2018-as bajnokautóját:

 

Elég jó a Perez–Stroll kettős egy gyári Aston Martinhoz?

Legutóbbi podcastadásunk sztárvendége Otmar Szafnauer, a hamarosan Aston Martinná alakuló Racing Point csapatfőnöke volt, ennek apropóján pedig többek között az alakulat leendő versenyzőiről is szót ejtettünk. A vonatkozó részt (meg persze a teljes adást) az alábbiakban hallgathatjátok meg:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

Hogy mekkora volt a Schumacher-fölény 2003-ban? Ekkora

A 2003-as szezonban élen töltött körök számát szemlélteti ez a grafika - és nemcsak Michael, de Ralf Schumacher is a többiek előtt van!

Íme egy F1-es tabella, amit a Williams vezet

Ugyanis így áll a virtuális bajnokság:

pf12_2

Nosztalgia: A kölyökképű Vettel odacsapott élete első időmérőjén

Archív videóra akadtunk, egy német nyelvű interjúra Sebastian Vettellel a 2007-es USA Nagydíj időmérője után – a német élete első versenyhétvégéjéről, melyen az előző futamon, Kanadában balesetet szenvedett Robert Kubicát helyettesítette.

Az akkor még csupán 19 éves, kölyökarcú Vettel a BMW-vel nem csupán a Q3-ba jutott be, de ott megszerezte a hetedik rajtkockát. (A futamon nyolcadik lett, ezzel minden idők legfiatalabb pontszerzője akkori rekordját állította be.) Tovább emeli a videó értékét, hogy az egyik interjúztató a háromszoros világbajnok Niki Lauda.

F1-es mini rádiós kvíz: Ki, mikor, mit mondott?

Keményvonalas rajongóknak ajánlott a Formula-1 összeállítása: hat rádióüzenet kapcsán kell a négy-hat lehetőség közül kiválasztani a helyes választ különböző kérdésekre. A megoldókulcsot a poszt kommentjei közt találjátok.

DTM-sztár lehet a kipenderített Abt utódja

Házon belülről pótolhatja az Audi a Formula-E-ben Daniel Abtot, akit szimulátoros csalása miatt függesztett fel (gyakorlatilag rúgott ki) a német márka. Az Audi Sport Abtnál a korábbi bajnok Lucas di Grassi mellett felszabaduló ülés fő várományosa René Rast a DTM-ből, aki júliusban a Lausitzringen tesztelni is fogja a csapat elektromos versenygépét.

A Német Túraautó-bajnokságban eltöltött három szezonja alatt két bajnoki címet szerző Rast az Audi vezérpilótája a DTM-ben, de 2021-re állás nélkül marad, mivel a márka kiszáll a szériából. Bár Rast mindenekelőtt túraautó-versenyzőként ismert, a Formula-E sem teljesen ismeretlen számára, 2016-ban Berlinben helyettesítette Antonio Felix da Costát, aki éppen a DTM miatt hagyta ki a fordulót.

Mivel a Formula-E öt verseny után leállított szezonjának folytatása még képlékeny, Rast sem tudja, versenyezhet-e már a 2019-20-as idény befejező szakaszában: ez csak akkor lehetséges, ha az időpontok nem ütköznek a DTM sűrű módosított naptárával. Egybeesés esetén Nico Müller és Robin Frijns is nehéz helyzetbe kerül, hiszen ők is párhuzamosan szerepelnek a két szériában.

Az említett Müllert, Rast márkatársát szintén esélyesnek emlegették az Audi ülésére, ő azonban leszögezte, szerződése a szezon végéig a Dragon istállóhoz köti.

A bajnok szerint észre sem lehet venni a szélvédőt az IndyCar-autókban

A mögöttünk hagyott hétvégén elrajtolt az IndyCar szezonja, így debütálhatott a sorozatban a fejvédő eszköz, az aeroscreen - a halo helyett itt erre esett a választás, amit a Red Bull az F1-ben is nagyon szorgalmazott. A szélvédő elsőre remekül vizsgázott, már ami azt illeti, hogy mennyire zavarja a pilótákat - a bajnok Josef Newgarden szerint fel sem tűnt neki, hogy ott van előtte. Mint mondta, ugyanannyit látni, mint tavaly, szerinte nagyon okosan oldották ezt meg, egyáltalán nem zavarta a látásban.

A szezonnyitóról készített fotóválogatásunk itt megtekinthető!

indy_2

fotó: IndyCar

Viharosan indult az országos gokartszezon

A járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően végre éledezni kezdett a hazai autósport. A gokartos szakág tért leghamarabb magához, az országos bajnokság május végén Kecskeméten az időjárás viszontagságai ellenére megrendezhette a szezonnyitót. Az erről készült riportunk itt megtekinthető.

Habsburg-uralom a DTM-teszt második napján

A Nürburgringen zajlik a Német Túraautó-bajnokság hivatalos négynapos tesztje, melyet eredetileg márciusra, Monzába ütemeztek volna. A keddi napon tizenegyen ültek autóba, az Audi gyári formációjának új igazolása, Ferdinand Habsburg pedig letette névjegyét a leggyorsabb körrel. A BMW Philipp Eng csupán egy századdal maradt le tőle, az újonc Robert Kubica az ART autójával nyolcadik lett.

Már jövőre Indianapolisba csábítanák az F1-et

Ha az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosán múlna, már 2021-ben Formula-1-es futamot rendeznének a legendás versenypályán. Roger Penske úgy fogalmazott, körbejárja "a lehetőséget egy F1-es futamra 2021-ben, 2022-ben vagy 2023-ban az Indianapolis Motor Speedwayen" - idézte a Racefans a Sirius XM podcastjében elhangzott kijelentést.

Penske az IndyCar versenynaptárára is kitért. Ezzel kapcsolatban elárulta, az épített, az utcai és az oválpályák jelenlegi arányával elégedett, de szeretné néhány helyszínnel kibővíteni a sorozat menetrendjét.

indy2007start

Fotó: DPPI

A falon ülők – mi zajlik a bokszutcai irányítóközpontban?

Nemrég megjelent (a koronavírus-járvány miatt digitális formában, de remélhetőleg utoljára így) az Autósport és Formula Magazin legfrissebb száma, amelyben a ferraris átigazolások, a 70 éves F1, valamint Rossi és Marquez összehasonlítása mellett többek között azzal is foglalkoztunk, pontosan kinek mi a feladata a versenyhétvégék során a bokszutca falánál ülő szakemberek közül.

Az Autósport és Formula Magazin 2020. júniusi száma online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/afm-2020-06

magazin-bokszfal

Videó: végre újra pályán a DTM-autók!

Bár a versenynaptárt még néhány napja is kénytelenek voltak módosítani, s így csak augusztus elején, Spában rajtol a Német Túraautó-bajnokság idénye, a héten már a Nürburgringen tesztel a mezőny. Erről pedig a DTM-nek és az Audi Sportnak köszönhetően már mozgóképes anyagot is tudunk mutatni – hangerőt felcsavarni!

 

 

Egy vitatott büntetés és Vettel táblacseréje – ez történt egy éve a Kanadai Nagydíjon

Napra pontosan egy éve rendezték a 2019-es Kanadai Nagydíjat, amely Sebastian Vettel hibájáról, büntetéséről, majd leintés utáni táblacseréjéről maradt emlékezetes. A Lewis Hamilton által üldözött német ugyanis elvétette az egyik kanyart, a felügyelők pedig veszélyesnek ítélték a fűről való visszatérését, így öt másodperces büntetéssel szankcionálták. Ennek köszönhetően hiába ért célba elsőként, a győzelem Hamiltoné lett, a ferraris viszont a dobogóceremónia előtt még dühében kicserélte a helyezést jelző táblákat a mercedeses és a saját autója előtt. A komoly vitákat kiváltó verseny összefoglalója a YouTube-ra átkattintva indul:

 

Éledezik az F1: Bottas pályára vitte a 2018-as Mercedest

Az egyre enyhébb járványügyi korlátozásoknak köszönhetően végre újra F1-es autókat láthatunk mozgás közben. A Mercedes Silverstone-ban kedden délután (a szabályoknak megfelelően egy két évvel ezelőtti technikával) pályára küldte Valtteri Bottast, akinek ezzel hivatalosan is megkezdődött, vagy ha úgy tetszik folytatódott a felkészülése a 2020-as szezonra. 

A kétnapos teszt célja formálisan az új járványügyi protokollok gyakorlása, melyek júliustól a nagydíjakon lesznek érvénybe: a személyzet minden tagja maszkot viselt, de még egy plexi arcvédő is feltűnik a képeken. Persze a versenyzőknek is jól jön a lehetőség három hónap kihagyás után: Bottas mai menete után szerdán Lewis Hamilton következik.

Magyar szavak, egy budapesti étterem és persze a csárdás – F1-es csapatfőnök a szomszédból!

Legutóbbi podcastadásunkban Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője volt a vendégünk – hallgassátok meg vele készült exkluzív beszélgetésünket sok-sok érdekes témáról (meg persze a teljes adást) az alábbi videóban:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

Októberi futamát is törölte a WRC, pengeélen táncol a bajnokság

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Wales Ralit sem fogják megrendezni a koronavírus miatt – ugyan az esemény csak október legvégén lenne esedékes, de már most eldőlt, hogy ez ne m fog megtörténni. A többi sportággal ellentétben a WRC nem hogy nem tér vissza, hanem további futamokat töröl, ráadásul az is aggasztó, hogy ennyire távoli versenyekről van szó – a Finn Rali és az Új-Zéland Rali is “arrébb volt” még, de azokat is törölték.

A nagy baj az, hogy egyre kevesebb esély van arra, hogy érdemi bajnokságot láthatunk. Három versenyt megrendeztek már, ez a nagy szerencse, ugyanis ha törlik Walest, akkor már csak három további futam marad a helyén, Törökország, Németország és Japán, de Yve Mattonék már elmondták, hogy legalább hét futam kell ahhoz, hogy világbajnokokot hirdethessünk. A hetedik az elhalasztott Szardínia Rali lehetne, amely betehető a Wales Rali helyére, erre van reális esély, de ezen felül csak egy halasztott és nem törölt verseny van, az Argentin Rali, a források szerint viszont arra semmi esély, hogy ezt ténylegesen is bepótolják.

Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy a három megrendezett versenyből is rövidítettek a Mexikó Ralin, a Svéd Rali pedig nagyjából egy sprintfutammal volt egyenlő…

wrc_4

fotó: dppi

Michelisz Norbi bajnoki overallját is megvehetjük egy jótékonysági árverésen

"Jótékonysági árverésen lehet megszerezni a tavalyi malajziai WTCR-szezonzárón viselt versenyzői overálomat. Ezt viseltem, amikor bajnok lettem, és örülök, hogy most a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez járulhat hozzá a liciten" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert.

Az aukció online zajlik majd június 15-22-e között.

5dbbb560655f5ae3b0de907466ad0a49

fotó: WTCR