DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

„Klassz lesz, de nagy problémát fog okozni” – egy mezőnyben Verstappen és Rossi

Max Verstappen az F1-mentes hétvégéjén sem lazsál, Portimaóban fog rajthoz állni a GT World Challenge szezonzáróján egy GT3-as Mercedesszel (a menetrend ide kattintva található). A kategóriában pedig indul egy másik legenda is a kilencszeres motoros világbajnok Valentino Rossi személyében, aki a MotoGP-ből távozása óta már rutinos GT-versenyzőnek mondhatja magát, és aki pedig egy BMW volánjánál fog feltűnni. A Doktor becenévre hallgató olasz pedig várja is, hogy megmérkőzhessen a négyszeres F1-es világbajnokkal:

„Csodálatos lesz. Úgy értem, nagy problémát fog jelenteni, mert biztosan hihetetlenül gyors lesz, de fantasztikus lesz. Úgyhogy nagyszerű lesz mindenkinek, hogy ott lesz, és remélem, lesz lehetőségem követni őt és látni, hogyan vezet” – nyilatkozta Rossi a Sky Italiának, de persze Verstappent is megkérdezték a legutóbbi nagydíjhétvégén, hogy várja-e, hogy az olasszal csatázhat:

„Remélem, láthatom. Nagyon klassz srác, szóval remélem, összefuthatok vele. Mármint jó lesz, de remélem, nem fogom látni a versenyen, mert az általában jó jel – igazából remélem, senkit sem fogok látni, csak ott leszek az élen! De sosem tudhatjuk, roppant versenyképes a mezőny, szóval csak várom a kihívás. Más, mint a Formula-1, de imádom. Idén már belekóstolhattam a Nordschleifén, Portimao pedig nagyon klassz pálya, szóval csak élvezni fogom, csapatként pedig persze a legjobbunkat igyekszünk nyújtani, hogy jó eredményt érhessünk el.”

rossi-gt

Fotó: GT World Challenge

Elsőre nem ment? Megy másodszorra

A hétvégéről hétvégére kiváló teljesítményt nyújtó Pierre Gasly látványos előzést mutatott be Sergio Perez ellen a Portugál Nagydíjon. Az utolsó előtti körben a mexikói becsukta az egyes kanyar belső ívje felé vezető ajtót, ezért az Alpha Tauri pilótája az utolsó körben kívülről próbálkozott, és ment el a Racing Pointnak.

A francia teljesítményéről sokat elárul, hogy a Red Bullnál helyére ültetett Alex Albon mindössze egyetlen ponttal áll előtte a bajnoki tabellán.

Őrület a köbön: az IndyCar szezonzáróján kifogyott az üzemanyag a biztonsági autóból

Mi mással lehetne jobban szemléltetni egy elképesztően fordulatos és drámai versenyt, ha nem az alábbi képsorokkal? Az IndyCar múlt hétvégén rendezett, mindent eldöntő szezonzáróján olyan sokszor volt szükség biztonsági autóra, hogy abból egyszerűen kifogyott az üzemanyag. A Honda így a bokszba hajtott, a mezőnyt pedig az élen álló Josef Newgarden vezette fel.

A futam összefoglalója itt olvasható.

Alonsónak is volt egy zseniális nyitóköre pályafutása során

Kimi Raikkönen 10 helyezést javított a Portugál Nagydíj első körében, ráérezve a pálya tapadására a szemerkélő esőben. Fernando Alonsónak 14 évvel korábban, a Magyar Nagydíjon kilenc pozíciót sikerült nyernie egyetlen körben, esős körülmények között: a spanyol a 15. rajthelyről a hatodik pozícióban kötött ki, miután mindenkit, aki útjába került, játszi könnyedséggel előzött meg.

Vigyázat, ez egy hosszú videó: Lewis Hamilton 92 F1-es győzelme

Az 1-es számútól – 2007, Kanadai Nagydíj – a 92-esig Lewis Hamilton minden futamgyőzelméből kiválasztott néhány másodpercet a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája. Az eredmény: közel 18 perces videó az új rekorder eddigi sikereiről. (A videó a YouTube-ra átkattintva indul el.)

Így szólt a 2007-es Ferrari Imolában - videó

A korábbi F1-es pilóta, Marc Gené posztolt egy videót az imolai pályáról - a 2007-es Ferrarival autózott rajta, ő így hangolódik az Emilia Romagna-i Nagydíjra:

 

Oké, Raikkönen első köre óriási volt, de Sainzé sem maradt el tőle sokkal

És ebben a videóban az már benne sincs, ahogy átvette a vezetést - vajon mitől tapadt ilyen jól a McLaren és mennyit hozott neki az, hogy kétszer is kiszélesítette a pályát?

Farinától Hamiltonig: az F1 győzelmi rekordjának története

A Formula-1 készített egy videót arról, hogy hogyan is alakult az a bizonyos győzelmi rekord, amit most Lewis Hamilton 92 sikerrel megdöntött - az első győztes Nino Farinától kezdve többen is birtokolták az aktuális rekordot.

Ha lemaradtál az IndyCar szenzációs szezonzárójáról, itt pótolhatod a legfontosabb pillanatokat!

Will Power vesszőfutása, Alexander Rossi hibája az élről, James Hinchcliffe ostoba megmozdulása, Josef Newgarden dupla előzése és Scott Dixon hatodik bajnoki címe – mindez megtörtént a vasárnapi finálén St. Petersburgben:

Folytatódnak a 2021-es versenytörlések: az egyik legpatinásabb tereprali-viadal is elesett

Nagyon úgy tűnik, hogy még a 2021-es autó-motorsportos szezonra is rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány: korábban már törölték a legendás Bathursti 12 órást, s a Formula-E is kénytelen volt már módosítani a naptárja elején. Néhány napja pedig a magyar versenyzők körében is népszerű Africa Eco Race szervezői jelentették be, hogy törlik a patinás terepraliverseny 2021-es kiírását.

„Noha a járvány az egész világot megrázta, szervezőcsapatunk elkezdte a munkát, és eldöntötte: 13. alkalommal is magas színvonalon megrendezi a viadalt. A terv az volt, hogy a Covid-előírások betartásával Dakar–Dakar versenyt rendezünk: új logisztikai háttérrel, új időponttal és járványügyi protokollal, nem megfeledkezve azokról az országokra vonatkozó külön szabályokról, amelyek versenyzőinket érintik. Az előkészítés megtörtént, a mai napig 63 motoros, 42 autós és 13 kamionos nevezés érkezett azoktól a versenyzőktől, akik – körülbelül hatszázan – belénk fektették a bizalmukat. Csapatom minden erőfeszítése ellenére ma reggel fájdalmas döntést kellett meghoznom, méghozzá azt, hogy töröljük a 13. Africa Race-t, amelyet január 5. és 17. között tartottunk volna meg” – idézi az Africa Race legendás szervezőjének, Jean-Louis Schlessernek a levelét a versenyen többször is elinduló Opel Dakar Team. Schlesser hozzátette: a befizetett nevezési díjakat visszatérítik, s már alig várják, hogy 2022-ben találkozzanak a rajtnál.

opel-dakar-team-africa-race

Ha igazán stílusosan szeretnél védekezni a koronavírus ellen, itt a Formula szájmaszk!

Ha a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés során is szeretnéd kimutatni, hogy az Autósport és Formula Magazin hűséges olvasója vagy, akkor ez az ajánlat neked szól, hiszen már rendelhető az AFM logójával ellátott szublimált, mosható kétrétegű szájmaszk. Részletek és rendelés IDE vagy a képre kattintva:

afm-maszk-1

Ütközések, eső és Porsche-győzelem a spái 24 óráson

A hétvégén rendezték az egyik legpatinásabb egynapos GT-versenyt, a spái 24 órást (amely kis híján 25 órás lett az óraátállítás miatt, végül azonban elvetették ezt az ötletet), amely a pályához méltón számos izgalmat tartogatott. Végül a nagyot hajrázó Rowe Racing Porsche diadalmaskodott a Nick Tandy, Earl Bamber, Laurens Vanthoor trióval – íme, szűk negyed órába sűrítve minden lényeges momentum:

Kijárási korlátozások Spanyolországban – de veszélyben van-e a MotoGP-szezonhajrája?

Miután nemrég átlépte a koronavírus-fertőzöttek száma az egymillió főt Spanyolországban, az ibériai állam egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett, amelynek értelmében egyes régiókban kijárási korlátozások lépnek életbe. Valencia is ezek közé tartozik, ahol éjfél és reggel 6 között vezetnének be tilalmat – márpedig a gyorsaságimotoros-világbajnokság épp oda látogatna a november 8-i Európai és a november 15-i Valenciai Nagydíjra, mielőtt Portimaóba utazna a mezőny az évadzáróra.

Éppen ezért a Terueli GP hétvégéjén felröppentek pletykák, miszerint változás lehet a hátralévő menetrendben, Carmelo Ezpeleta, a MotoGP-t promotáló Dorna első embere mindenkit megnyugtatott: a korlátozások nem érintik a terveiket. „Pillanatnyilag semmi nem változott, a spanyolországi veszélyhelyzet nem érint minket. Ha este 10 és reggel 6 között van kijárási korlátozás, az nem befolyásol minket. Egyelőre folytatni, de persze kapcsolatban vagyunk a helyi hatósággal, viszont egyelőre nem kaptunk semmiféle értesítést erről” – idézi Ezpeletát a Motorsport.com szaklap.

Fontos persze hangsúlyozni, hogy jelenlegi helyzetről van szó, de reménykedhetünk benne, hogy – már csak a MotoGP-paddock által alkalmazott Covid-protokoll okán sem – nem lesznek olyan gyors változások a helyzetben, mint voltak tavasszal.

motogp-teruel-start

Hogyan fér bele Hamilton összes győzelme 7 másodpercbe? Így!

A Portugál Nagydíj leintésekor a hivatalos közvetítésben is lejátszott videó rövidsége ellenére izgalmas és hosszadalmas vágói munka eredménye: a rekorddöntő Lewis Hamilton előző 91 futamgyőzelmének egy-egy pillanatképét illesztették össze úgy, mintha megszakítás nélkül haladna előbb a McLarennel, majd a Mercedesszel. Akinek jó a szeme, leellenőrizheti, hogy tényleg az összes győzelem benne van-e!

Az őrült első körtől Hamilton rekordjáig – éld újra a Portugál Nagydíj legizgalmasabb pillanatait!

Megérkezett a szokásos mozgóképes összefoglaló (amely átkattintás után nézhető meg):

Jó favásárló-e Kiss Norbi?

A kétszeres kamionos Európa-bajnok továbbra is tartja a fogadalmát, miszerint a győzelmei után elültet egy fát a Kápolnai Macskaárvaháznál. Erről készült az alábbi riport is:

Rendesen szórták a büntetőpontokat a felügyelők, Perezt másodszor is megrótták Gasly miatt

Három versenyző is kapott büntetőpontot Portimaóban. Közülük Lance Stroll járt a legrosszabbul, aki háromban is részesült: kettőt a Lando Norrisszal történt ütközése miatt róttak ki neki – amelyért egyébként öt másodperces időbüntetéssel is sújtották –, míg egyet a pályahatárok folyamatosan megsértése miatt véstek be a licencébe. Utóbbi kihágást követte el Romain Grosjean és Danyiil Kvjat is, akik ugyancsak egy-egy büntetőpontot gyűjtöttek be ezért. Kvjat áll amúgy a legrosszabbul, ő már öt pontnál jár összesen, míg a másik két vétkes idei első pontjait zsebelte be.

Ha pedig mindez nem lenne elég, Sergio Perezt újfent megrovásban részesítették, akárcsak a tegnapi időmérőn, ráadásul ismét egy Pierre Gaslyvel kapcsolatos incidens kapcsán. Szombaton feltartotta a franciát, a vasárnapi versenyen pedig a felügyelők megítélése szerint túl későn váltott irányt védekezés közben a futam hajrájában. A mexikóinak óvatosnak kell lennie, hiszen egy harmadik figyelmeztetés automatikus rajthelybüntetéssel jár.

stroll-norris-1

Mintha könnyített játékmódban menne, úgy tört előre az első körben Raikkönen – videó

Az elmúlt évek talán legjobb startját és első körét produkálta Kimi Raikkönen az F1-es Portugál Nagydíjon, aki a 16. helyről startolva egészen a hatodikig tört előre – íme, hogyan hajtotta végre ezt a bravúrt a szemerkélgető esőben:

Perez vagy Hülkenberg a Red Bullnál? Nagyon is valószínű!

Legutóbbi podcastadásunkban a 2021-es rajtráccsal kapcsolatos pletykákat veséztük ki, így nem mehettünk el szó nélkül Alexander Albon sorsa és a lehetséges utódjai mellett sem. A vonatkozó részt 1:01:42-től hallgathatjátok:

 

Olaszországban már tévésorozat is indult Binotto kifigurázására

A Ferrari már régóta nem ad okot túl sok örömre a szurkolói számára, a 2020-as évben azonban olyan történelmi mélypontra jutott az F1-es csapat, hogy már Olaszországban is inkább nevetség tárgyaként beszélnek a Scuderiáról, mint bálványról. Alighanem a csapat idei formája és a csapatfőnököt ért kritikák szülték az ötletet, hogy Mattia Binotto megszemélyesítésével külön sorozatot is indítson a Nove tévécsatorna a Fratelli di Crozza nevű műsorán belül. Ezek a videók még olasz nyelvtudás nélkül is szállítják az élményfaktort.

Hol kapott ki Bottas Hamiltontól az időmérőn?

Egytizedes előnnyel a hatszoros világbajnok szerezte meg a pole-t Portimaóban, az alábbi videóban összehasonlíthatjuk a két mercedeses Q3 végi gyorskörét (a videó átkattintás után nézhető!):