DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Az ukrán szövetség az FIA alapszabályának megsértését kifogásolja

Az ukrán nemzeti autósport-szövetség, a Federation Automobile d’Ukraine (FAU) azt kezdeményezte, hogy az FIA közgyűlése tárgyalja meg az általa az Orosz Automobil Szövetséggel (RAF) kapcsolatban felvetett kifogásokat. A FAU szerint az FIA nem reagált korábbi megkereséseire, amelyekben azt kifogásolta, hogy a RAF olyan ukrán területeken működtet irodákat, amelyeket Oroszország megszállt.

Olekszandr Feldman, a szervezet elnöke a BBC által ismertetett, Mohammed Ben Sulayem FIA-elnöknek írt levelében nemrég így fogalmazott: „Ez veszélyes precedenst teremt, amely megnyitja az utat afelé, hogy a tagszervezetek az alapszabály további rendelkezéseit és a szabályok követelményeit is figyelmen kívül hagyják, ami végső soron káoszhoz vezethet, és veszélybe sodorhatja az FIA jövőjét mint intézményt.”

A szervezet azt is kifogásolja, hogy az FIA enyhített az orosz versenyzőkre vonatkozó korábbi korlátozásokon. Feldman szeptember elején ezzel kapcsolatban ezt mondta: „Oroszország továbbra is teljes körű agressziót folytat Ukrajna ellen. Fehéroroszország továbbra is katonai támogatást nyújt Oroszországnak. Az ukrán embereket továbbra is minden nap megölik, az orosz támadások pedig egyre kegyetlenebbé válnak. Nem értem, és az ukrán emberek sem értik, és tudom, hogy egész Európában sem értik, mi történt, és miért kell most enyhítenünk ezen a politikán.”

Feldman szerint az FIA illetékes testületei az augusztus 26-án benyújtott etikai beadványukra sem reagáltak. „Meglep bennünket az FIA felhatalmazott testületeinek hozzáállása, amelyek megpróbálják elhallgatni ezt a helyzetet. Például az augusztus 26-án az FIA Etikai Bizottságához benyújtott beadványunk, amelyben a szabálysértő magatartás sürgős kivizsgálását kértük, nemcsak hogy nem váltott ki semmilyen reakciót, hanem teljesen válasz nélkül maradt. Éppen az FIA testületeinek tétlensége miatt javasoljuk, hogy ezt a kérdést a közgyűlés elé vigyék.”

A FAU szerint a RAF működése sérti az FIA alapszabályának 3.3-as cikkét, amely előírja, hogy a tagszervezetek tevékenysége kizárólag saját nemzeti területükre terjedhet ki, valamint a Nemzetközi Sportkódex 1.4.1-es pontját is, amely kimondja, hogy egy ország területén az FIA csak egyetlen nemzeti autósport-szövetséget ismer el a sportág irányítására és a szabályok érvényesítésére.

fia

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon

Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:

Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra

Kollégáink jelentik a helyszínről:

Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.

A képre kattintva galéria nyílik!

Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?

Hát most meghallgathatjátok.

 

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu