DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Ötödik helyet gyűjtött Hefler Róbert a GT Cup Open Europe hazai fordulóján

A Hungaroringre látogatott a GT Open bajnokság, amelynek kísérősorozatában, a GT Cup Open Europe-ban magyar érdekeltség is volt Hefler Róbert révén, aki az Aston Martin Akadémia tagjaként állt rajthoz. Hefler és váltótársa, Philippe Valenza mogyoródi hétvégéje felemásan sikerült, hiszen egy törött felfüggesztés miatti kiesés után egy ötödik helyezést tudtak szerezni.

hefler-gt-hung

Büntetőpontokkal is megjutalmazták az agresszív Magnussent

Kevin Magnussen a 18. körben veszélyes visszatéréssel fenyegette Nicholas Latifi épségét: a Stowe kanyart elhagyva rámenősen tért vissza a pályára, eközben összekoccant a Williamsszel, amelynek helyet kellett volna hagynia. A különböző kameraszögek megtekintése után a versenyfelügyelők öt másodperces időbüntetést osztottak ki Magnussennek. A futam után ezt két büntetőponttal toldották meg.

„A stewardok úgy ítélték meg, hogy a kanyar kijáratánál Magnussen szükségtelenül hagyta el a pályát, ezt követően pedig agresszívan tért vissza, eltalálva Latifi autóját. Ezeket figyelembe véve a stewardok úgy érezték, Magnussen a pálya elhagyásával tudta megtartani pozícióját” – idézi a RaceFans.net a stewardok indoklását. 12 hónapos periódust tekintve Magnussen három büntetőponttal rendelkezik.

Az öt másodperces büntetés nem változatott a Haas-pilóta eredményén, mivel ő volt a 70. Évfordulós Nagydíj egyetlen kiesője a 45. körben, amikor súlyosbodó vibráció miatt biztonsági megfontolásból kiállt a bokszba.

Nézzük ezt meg újra: Hétperces összefoglaló a Mercedes idei első vereségéről

Így kapott ki az első négy hétvégén legyőzhetetlennek hitt gárda a gumimágus Max Verstappentől és Red Bulltól. A 70. Évfordulós Nagydíj összefoglalója a YouTube-ra átkattintás után indul el.

A gondoskodó Verstappen most kézfertőtlenítésre figyelmeztette mérnökét

Miután a Brit Nagydíj egyik legfelkapottabb rádióüzenete lett, amint Max Verstappen viccesen az ivás fontosságára hívta fel mérnöke figyelmét a verseny közben, ez a mostani folytatás már biztosan a show kedvéért jött a hollandtól. Már csak amiatt is, mert a 70. Évfordulós Nagydíjon, ahol a győzelemért harcolt, biztosan nem volt annyi felesleges ideje a száguldás közben mással foglalkozni, mint a számára akciómentesen zajló előző vasárnapon. 

A holland mindenesetre a győzelem felé haladva egyszer csak a következő fontos mondanivalóval jelentkezett be versenymérnökénél, Gianpiero Lambiasénél:

"GP, hidratáltad magad a verseny alatt? Biztosan a tenyereid is izzadtak, szóval ne felejts el fertőtleníteni!"

Da Costának nem hátvédje, hanem elővédje lesz a vasárnapi rajtrácson

A negyedik berlini versenynap időmérőjén tovább folytatódott a DS Techeetah erődemonstrációja a Formula-E-ben: azok után, hogy az első két pole-t Antonio Felix da Costa szerezte meg a Tempelhof repülőtéren, a második kettőt csapattársa, Jean-Eric Vergne neve mellé írhatjuk fel, hiszen vasárnap is a francia volt az eredeti menetirányban használt pálya leggyorsabbja. A portugál viszont ott van mellette a második helyen, és egyúttal karnyújtásnyira első bajnoki címétől, hiszen 68 pontos előnyéből 60-at kell megtartania a verseny végéig ehhez. Legközelebbi üldözője, a szombaton nyerő Maximilian Günther ráadásul csak a 21. helyre kvalifikált. A DS-ek mögött a második sor a Nissanoké, a harmadik pedig a Mercedes-motoros autóké - említést érdemel Felipe Massa, aki a 6. lett a Venturival. 

SP Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Jean-Éric Vergne DS 1:06.107  
2 A.F.da Costa DS 1:06.247 0.140
3 Oliver Rowland Nissan 1:06.552 0.445
4 Sébastien Buemi Nissan 1:06.564 0.457
5 Nyck de Vries Mercedes 1:06.597 0.490
6 Felipe Massa Venturi 1:06.777 0.670
Q        
7 Alex Lynn Mahindra 1:06.741 0.257
8 René Rast Audi 1:06.754 0.270
9 J.d'Ambrosio Mahindra 1:06.778 0.294
10 Robin Frijns Virgin 1:06.818 0.334
11 Mitch Evans Jaguar 1:06.859 0.375
12 Lucas di Grassi Audi 1:06.866 0.382
13 Edoardo Mortara Venturi 1:06.870 0.386
14 James Calado Jaguar 1:06.904 0.420
15 Nico Müller Penske 1:06.940 0.456
16 Alexander Sims BMW 1:06.951 0.467
17 Sam Bird Virgin 1:06.953 0.469
18 André Lotterer Porsche 1:07.036 0.552
19 Oliver Turvey NIO 1:07.038 0.554
20 S.Vandoorne Mercedes 1:07.064 0.580
21 Max Guenther BMW 1:07.103 0.619
22 Neel Jani Porsche 1:07.119 0.635
23 Daniel Abt NIO 1:07.351 0.867
24 S.Sette Câmara Penske 1:07.492 1.008

Elektro-Schumiról zeng ódákat a német sajtó

23 éves, német, már második idényében nagyszerű dolgokat művel a pályán, és már túlvan első futamgyőzelmén is - ez akár Michael Schumacher 1992-es Formula-1-es szezonjának összegzése is lehetne, aktuálisan viszont Maximilian Güntherről is elmondható ugyanez. A BMW-nél vezető német a Formula-E legfiatalabb győztese lett, amikor januárban megnyerte a Santiago ePrix-t, majd most szombaton, a harmadik berlini futamon ismételt - mindkét diadalt hasonló stílusban biztosította be, kivárásra játszva a hajrában előzve meg az addig vezető DS Techeetah-t. 

Günther, aki a Formula-3-as Európa-bajnokságban szerzett év végéi második és harmadik hellyel a zsebében érkezett a Formula-E-be, az előző szezonban a Dragonnál futott néhány villanást leszámítva látványtalan évet, ráadásul rövid időre még az ülését is elvesztette Felipe Nasrrel szemben. A hatodik szezonra azonban lecsapott rá a győzelemre is esélyes BMW Andretti, s a csapat jó formája okán a szezon első felében még a bajnoki címre is esélyesnek tűnt. Legutóbbi győzelme után a második helyre ugrott a tabellán, és bár Antonio Felix da Costa előnye már szinte behozhatatlan, bizonyosan sokat fog még a világ hallani az elektromos széria kapcsán a legígéretesebb fiatal német autóversenyzőről. A Berliner Morgenpost el is keresztelte őt Elektro-Schuminak, a szófordulatot pedig több német nyelvű sajtóorgánum is átvette.

Bár a Formula-E kommentátora, a négyszeres IndyCar-bajnok Dario Franchitti szerint az Elektro-Schumi úgy hangzik, mint egy rockegyüttes neve.

Ee5nf4pWAAE7V5D

günther

Ezt jelentette a kormány fogalma a Formula-1 különböző évtizedeiben

Az első 40 évben alapjaiban keveset változott a kormánykerék – leszámítva, hogy kisebb és kényelmesebb lett –, aztán az F1 mérnökkoponyái rájöttek, hogy érdemes különböző kapcsolókat felhelyezni, hogy a versenyző keze ügyében legyenek. A mai kormányok legkevésbé hasonlítanak „kerékre”, annál inkább egy miniatűr számítógépre.

Őrült befutót szolgáltattak a Formula-3 fiataljai Silverstone-ban

A fordított rajtrácsos sprintfutam második helyéről induló Lirim Zendeli a Tridenttel a rajt után végig vezetett, és valószínűleg ő maga is azt gondolta az utolsó, 20. kör elején, hogy már senki sem veheti el tőle pályafutása első győzelmét. Az idén többször megvillanó MP-s Bent Viscaal másképp gondolta: Zendeli arra kapta fel a fejét, hogy a kör felénél egyszer csak utolérte és megelőzte őt holland riválisa. A német visszavágott, és a pálya utolsó kanyarjait vállvetve teljesítették, hol az egyik, hol másik volt hajszállal előrébb. Az utolsó kanyarban egy bravúros körbeautózással Viscaal került az élre, és 0,559 másodperccel megszerezte az első helyet – ő győzött először az F3-ban. 

De a harmadik helyért is hasonló küzdelem folyt, négy autó futott be szinte egyszerre. Liam Lawson a dobogós Theo Pourchaire-t próbálta megelőzni, de visszaesett az ötödik helyre, David Beckmann mögé. Oscar Piastri lett a hatodik, ezzel egy pontra megközelítette a tabellát vezető, vasárnap kieső Logan Sargeantet.

 

Az első farmotoros autótól a DAS-ig: így fejlődött a technika az F1 70 éve alatt

Remek összeállítást készített a 70. Évfordulós Nagydíj alkalmából a Formula-1 YouTube-csatornája: végigkövethetjük, hogyan változott a technika a száguldó cirkuszban az elmúlt hét évtizedben a motorokat, az aerodinamikát, az elektronikai segédeszközöket, a biztonságot és minden egyebet illetően (a videó átkattintás után indul!):

 

Kezd gyári csapatra emlékeztetni a Renault!

Legutóbbi, negyedéves csapatértékelő podcastadásunkban sorra vettük az egyes istállók eddigi teljesítményét, s a Renault-ról alapvetően pozitívan tudtunk nyilatkozni – hallgassatok belénk:

 

Verseny verseny hátán Silverstone-ban, Brnóban és Berlinben – íme, a vasárnapi program

A Formula-1-es 70. Évfordulós Nagydíj lesz a nap fénypontja, de versenyeznek az F2-esek és az F3-asok is Silverstone-ban, és nem szabad elfeledkeznünk a MotoGP Cseh Nagydíjáról, a Formula-E negyedik berlini futamáról, sőt még a portimaó Superbike-ot is érdemes lesz nézni:

9:00-9:45 Formula-E, hatodik szabadedzés
9:45-10:30 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:10-12:00 Formula-2, második futam (M4 Sport)
12:00-12:20 Superbike, második futam (16:00-tól Eurosport 2)
14:00-14:45 MotoGP, futam (Aréna)
14:15-15:20 Formula-E, negyedik időmérő és Super Pole 
15:00-15:40 Superbike, harmadik futam (17:00-tól Eurosport 2)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
19:00-20:00 Formula-E, negyedik futam (Eurosport 1)

dppi-silv-vas-program

Lemaradtál az időmérőről? Mutatjuk a legfontosabb pillanatokat!

Megérkezett a 70. Évfordulós Nagydíj kvalifikációjának hivatalos mozgóképes összefoglalója (a videó átkattintás után indul!):

 

Milyen stratégiákkal számolhatunk a 70. Évfordulós Nagydíjon?

A gumistratégiákat tekintve a szokásosnál színesebb futamra számíthatunk a vasárnapi F1-es viadalon, köszönhetően a pálya karakterisztikájának és a Pirelli ezen a hétvégén elérhető (C2-C3-C4) keverékeinek. A sorozat hivatalos beszállítója úgy számolt, hogy a legjobban azok járnak, akik közepes-közepes-kemény, vagy közepes-kemény-kemény sorozattal készülnek, míg a lágy-kemény-kemény a második, a lágy-közepes-kemény pedig kisebb hátránnyal a harmadik leggyorsabb stratégia lehet. A Pirelli számításainak valószínűleg nem örül Max Verstappen, aki a kemény gumikon várja a holnapi rajtot, miközben a top 10-ben mindenki más közepesekkel indul...

Az alábbi infografika átláthatóan magyarázza a kérdést:

Ee5-j2oWkAEU5E2

Még fel sem ocsúdtunk az időmérőből, már változott is a rajtsorrend

Már a Q1 során jelezték a felügyelők, hogy vizsgálni fogják az incidenst, amely során Esteban Ocon feltartotta a gyorskörön érkező George Russellt. Ahogy arra számítani lehetett, a renault-s nem is úszta meg szankció nélkül: a francia háromhelyes rajtbüntetést kapott, így a 11. helyett a 14. kockából fog majd indulni vasárnap. Ezzel Sebastian Vettel, Carlos Sainz és Romain Grosjean is javított egy-egy helyezést, sorban a 11., 12. és 13. helyekről fognak rajtolni.

ocon-russell-1

Fél másodperces fórral támadt fel a címvédő, a bajnoki éllovas a darálóban

Folytatódik a Formula-E berlini hajrája: szombaton már a harmadik versenynapot rendezik a Tempelhof repülőtéren, méghozzá immár az ott kialakított pálya eredeti irányú nyomvonalán. A menetirány megfordítása pedig mintha a DS Techeetah-n belüli erőviszonyokat is fejre állította volna, legalábbis az időmérőt illetően: az előző két versenyen küszködő Jean-Eric Vergne ugyanis csaknem fél másodperces előnnyel zsebelte be a rajtelsőséget, miközben az összetettet magabiztosan vezető és szélsőséges esetben a bajnoki címet akár már ma bebiztosító Antonio Felix da Costa a Superpole-ba sem jutott be, s végül csupán a kilencedik helyre kvalifikált.

Vergne mögött amúgy a BMW-s Maximilian Günther lett a második, a mahindrás Jerome d’Ambrosio pedig a harmadik. Da Costa fő üldözői közül az összetettben harmadik Stoffel Vandoorne fért még be a legjobbak közé: a mercedeses holland negyedikként zárt. Lucas di Grassi, Mitch Evans, Sebastien Buemi és Sam Bird viszont egyaránt a tízen kívülről startol majd – a verseny 19 órakor rajtol, s az Eurosport 1 élőben közvetíti.

A harmadik berlini időmérő végeredménye:

1. Jean-Éric Vergne DS Techeetah 1'06.597  
2. S.Vandoorne Mercedes 1'06.714 0.117
3. Alex Lynn Mahindra 1'06.731 0.134
4. Robin Frijns Audi 1'06.740 0.143
5. J.d'Ambrosio Mahindra 1'06.748 0.151
6. Max Guenther BMW 1'06.846 0.249
7. André Lotterer Porsche 1'06.867 0.270
8. Nyck de Vries Mercedes 1'06.907 0.310
9. A.F.da Costa DS Techeetah 1'06.938 0.341
10. Oliver Rowland Nissan 1'06.947 0.350
11. Lucas di Grassi Audi 1'06.960 0.363
12. S.Sette Câmara Penske 1'07.077 0.480
13. Felipe Massa Mercedes 1'07.090 0.493
14. Edoardo Mortara Mercedes 1'07.098 0.501
15. Sébastien Buemi Nissan 1'07.140 0.543
16. Alexander Sims BMW 1'07.141 0.544
17. James Calado Jaguar 1'07.147 0.550
18. Neel Jani Porsche 1'07.193 0.596
19. Mitch Evans Jaguar 1'07.197 0.600
20. Sam Bird Audi 1'07.208 0.611
21. René Rast Audi 1'07.261 0.664
22. Daniel Abt NIO 1'07.331 0.734
23. Nico Müller Penske 1'07.366 0.769
24. Oliver Turvey NIO 1'07.521 0.924

vergne-berlin-dppi-kvali

Öniróniából jeles: a magukról készült mémekkel parodizálták ki a Mercedesnél Wolffék rollerezését

A második szabadedzésen még a közvetítésben is megmutatták, ahogy Toto Wolff és James Allison rollerezett egyet a pálya szélén Silverstone-ban. Utóbbi fia, Matthew pedig fogta magát, és rámontázsolta a felvételre a Valtteri Bottas számára küldött elhíresült csapatrádiós üzenetet – majd erre rákontrázva a Mercedes még azzal is poénkodott, hogy Wolff Lewis Hamilton rendszeres siránkozásához hasonlóan a gumik elhasználódására panaszkodik…

 

Rossi féltestvére is a MotoGP-ben köthet ki jövőre?

Luca Marini pillanatnyilag a Moto2-ben húzza a gázt, méghozzá nem is rosszul: Jerezben megnyerte az egyik futamot, ennek is köszönhetően pedig mindössze ötpontos a hátránya a vb-tabellán, ahol a harmadik helyet foglalja el. Most pedig már arról pletykálnak, hogy 2021-ben akár a királykategóriában is versenyezhet, azaz egy mezőnyben féltestvérével, a vélhetően a Petronas Yamahához igazoló Valentino Rossival.

A Ducati ugyanis még mindig nem állapodott meg Andrea Doviziosóval: állítólag továbbra is az anyagiakon megy a huzavona. Ha pedig a spielbergi dupla után – amikorra a döntést ígérték – sem írják alá a hosszabbítást, könnyen lehet, hogy Jack Miller jövő évi társa az idei lesz, azaz a Pramac Racingtől felviszik Francesco Bagnaiát. Ebben az esetben viszont az első számú partnercsapatnál üresedne meg egy hely (az egyik motort állítólag Jorge Martin kapja), így kerülhetne a képbe a Moto2-ben remeklő Marini.

Francesco Guidotti, a Pramac csapatmenedzsere a MotoGP.com honlapnak annyit mondott el: egyelőre az dőlt el, hogy Miller felmegy a gyári csapathoz, és a szezont jó formában kezdő, viszont a mostani Cseh Nagydíjon megsérülő Bagnaia is marad a Ducati kötelékeiben, minden további azonban Dovizioso helyzetétől függ.

marini-rossi-motogp

Nagyon nagy a baj az Alfánál: még az igyekezet sem érződik

Legutóbbi, negyedéves csapatértékelőnkben az F1-es istállók eddigi teljesítményét állítottuk rangsorba, márpedig ezen a listán igencsak alacsony helyezést ért el az Alfa Romeo. Hogy miért is? Hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes adást is!):

 

5127 vírustesztet végeztek egyetlen hét alatt az F1-ben

Közzétette legfrissebb statisztikáit az FIA a Formula-1 koronavírus-helyzetéről. A sorozatban július 31. és augusztus 6. között 5127 tesztet végeztek, ezek közül egy (Sergio Perez) lett pozitív. Az FIA az átláthatóság és az integritás jegyében minden héten beszámol a vírushelyzetről, kiemelve, hogy ők egyetlen fertőzött személyazonosságát sem hozzák nyilvánosságra.

f1-lazmeres

Fotó: DPPI

Néhány szerencsés a helyszínről nézheti a DTM holland hétvégéjét

A túraautós sorozat pénteken közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy idén először a szeptember 4-6. között megrendezésre kerülő asseni fordulón enged nézőket a pályára. Ez lesz az idény negyedik versenyhétvégéje, amelyre szombaton és vasárnap is 10-10 000 néző néző látogathat ki. A paddock számukra zárva tart, és érkezési sorrendben rendelik őket a lelátókhoz. A jegyértékesítés már zajlik a sorozat hivatalos honlapján.

Ezzel a lépéssel várhatóan a DTM lesz az első jelentősebb európai versenysorozat, ami idén nézőket enged a versenyeire.

EaO4b_RXgAcOMW8