DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

IndyCar: McLaughlin uralta a szezonzárót Laguna Secában

Scott McLaughlin a pole-ból indulva uralta az IndyCar 2026-os szezonjának utolsó futamát Laguna Secában: a Team Penske pilótája két év után tudott újra győzni. Mögötte Kyle Kirkwood futott be másodikként, ennek köszönhetően pedig az Andretti amerikai versenyzője az összetettben is ebben a pozícióban végzett az ötödik bajnoki címét már egy héttel korábban bebiztosító Alex Palou mögött, megelőzve Christian Lundgaard és Pato O’Ward Arrow McLarenjét, illetve a legjobb Penske-pilótaként végző David Malukast.

A Laguna Seca-i dobogóra Alexander Rossi állhatott még fel – ő is két esztendő után végzett újra pódiumon –, míg Palounak ezúttal helyenként a tapadással küszködve be kellett érnie a nyolcadik hellyel. Az év újonca pedig annak ellenére Dennis Hauger lett Mick Schumacher előtt, hogy már az első körben kiütötte őt Sting Ray Robb.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott McLaughlin Team Penske  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 1.3739
3. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 2.8108
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.2886
5. David Malukas Team Penske 14.5880
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 16.5000
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 21.8125
8. Alex Palou Chip Ganassi Racing 28.0442
9. Marcus Ericsson Andretti Global 40.2262
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 40.7676
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 43.0208
12. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 43.7468
13. Will Power Andretti Global 49.3535
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 53.4054
15. Josef Newgarden Team Penske 55.1028
16. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 55.7301
17. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 57.6243
18. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1'00.6920
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'04.6683
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'08.1740
21. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'09.1276
22. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'10.7713
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /20.2642
24. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /22.2924
25. Dennis Hauger Dale Coyne Racing Kiesett

Ma indul az F1-es bejelentéscunami

A Formula.hu információi szerint ma pont kerül Valtteri Bottas jövőjére és hivatalossá teszik, hogy hol fog vezetni 2022-ben. Úgy tudjuk, hogy ha ma nem is, de holnap megtörténik ugyanez George Russell esetében is - természetesen a két dolog erősen összefügg. Ugyanakkor továbbra is vannak még szabad ülések, amelyekért ádáz csata dúl - hamarosan erről is beszámolunk részletesebben. Figyeljetek, mert hozzuk az információkat!

bot_6

fotó: dppi

Norris úgy nevetett a saját interjúján, hogy még a könnye is kifolyt - videó

Lando Norris értékelte a Holland Nagydíjat, majd a szélre a "blowie" szót használta - aztán nem bírta abbahagyni a nevetést és még a könnye is kifolyt, hiába mondta, hogy "nem nevetek"...

Mi van a dobozban? – Sainz és Leclerc újabb kihívása

Hollandiában is folytatta játékos sorozatát a Ferrari. Pilótáiknak ezúttal kizárólag a tapintásukra hagyatkozva kellett tárgyakat felismerniük, természetesen a gyorsabb nyer alapon. Kijelenthetjük: Sainz és Leclerc még ezt is képes komolyan venni, természetesen a maguk módján!

Videó: A 36 év után visszatérő zandvoorti verseny összefoglalója

Max Verstappen - bár egyedül volt a két Mercedes ellen - ellentmondást nem tűrően nyerte meg hazai versenyét, a Holland Nagydíjat, mely 1985 után tért vissza a Formula-1-es versenynaptárba. Maga a verseny nem hozott felejthetetlen izgalmakat, de azért a Red Bull és a Mercedes taktikai csatája miatt végig tapintható volt a feszültség.

A futamot végül Max Verstappen győzelme, és az ezáltal megőrülő holland közönség tette felejthetetlenné, na meg a zandvoorti pálya ellenállhatatlan vonalvezetése. A Holland Nagydíj összefoglalója a képre kattintva tekinthető meg!

 

Így gratulál a Mercedes Verstappen hazai győzelméhez

Lewis Hamilton a holland nagydíjhétvége alatt végig tisztelettel és elismeréssel viszonyult a Max Verstappennek drukkoló népes közönséghez, és ebbe a mintába illik, hogy a futam leintése után a csapat a közösségi médiában külön gratulált a győztesnek.

„Nem történik meg minden nap, hogy az ember első alkalommal győz hazai pályán. Élvezd ki, Max Verstappen!” – írták a poszthoz. A mellékelt képen Hamilton pezsgővel öntözi a nyertest.

DTM: Lawson-dupla a Red Bull Ringen

Szombati pole-pozíciója és győzelme után újabb kiváló napot teljesített Ausztriában a Red Bull védence, Liam Lawson: büntetősúlya ellenére a második helyre kvalifikált, 26 ezredmásodperccel Marco Wittmann mögé. A BMW és a Ferrari volt a két főszereplő a folytatásban is. A rajt után Wittmann tartotta a vezetést, a bokszkiállások során – nagyon korán, a táv ötödénél sor került a kötelező kerékcserékre – azonban Lawson került az élre, köszönhetően annak, hogy egy körrel korábban bejött.

A futam későbbi távjában Wittmann lemaradása végig egy másodperc alatti volt, de Lawson megőrizte a vezetést: dupla győzelmet szerzett a Red Bull Ringen – idén neki sikerült először egy pályán kétszer nyernie. Mindössze 0,215 másodperc különbséggel a befutónál Wittmann-nak be kellett érnie a második hellyel, Maximilian Götz lett a harmadik a negyedik rajtkockából, miután a harmadikként startoló Sheldon van der Linde már az első körökben defektet kapott. Alex Albon szintén defekt miatt az utolsó, 17. helyen ért célba, a bajnokság éllovasa, Kelvin van der Linde pedig a tegnapi ötödik után egy nyolcadik pozíciót szerzett: Lawson a duplázással a hétvége kezdetéhez képest visszatért az ötödikről a bajnokság második helyére, 49-ről mindössze 12 pontra csökkentve hátrányát az összetett értékelésben.

Autóval a pályára? Minek, ha lehet helikopterrel is?

A Formula-1-es pilótáktól azt szokhattuk meg, hogy bérelt autóval vagy motorral, esetleg biciklivel közelítik meg a pályát. Az AlphaTauri párosa azonban, talán túl hétköznapinak érezve az előbb említett járműveket, teljesen más módon érkezett meg Zandvoortba.

Hauger simán nyerte a vasárnapi futamot

Ezúttal egy viszonylag nyugodt versenyt teljesített a Formula-3 mezőnye Zandvoortban, az igazi izgalmak pedig a legvégére maradtak. Dennis Hauger jól jött el a 24 körös verseny rajtnál, a Prema pilótája pedig onnantól kezdve már nem engedte ki az első helyet a kezéből. A norvég versenyző már az első körtől kezdve folyamatosan el tudott nyúlni az ellenfelektől, de mögötte is úgy tűnt, hogy elég hamar leosztották a lapokat. A második helyen David Schumacher haladt, akit a szombati második futam győztese, Victor Martins követtet, valamint jött velük a negyedik és az ötödik helyen Clement Novalak, illetve Alexander Smolyar is.

Mivel a német versenyző nem tudott igazán jó tempót menni, így a mögötte lévők egyre közelebb kerültek hozzá, a verseny vége felé pedig a hatodik helyen haladó Jack Doohan is rájuk kapaszkodott. A sorrend a 22. körig nem változott, ám ekkor Martins meglökte Schumachert, akinek így véget ért a versenye, az MP Motorsport pilótájának pedig egy 10 másodperces büntetés volt a jutalma. A végén így Hauger mögött Novalak lett a második, Smolyar a harmadik, mögöttük pedig Doohan, Collet, Sargeant, Crawford, Vesti, Leclerc és Martins zárták a legjobb tízet.

Mindenképpen említést érdemel a magyar versenyző Tóth László is, aki ezúttal a 25. helyen ért célba. A bajnokságból már csak egy hétvége van hátra, melyet Oroszországban tartanak szeptember 24 és 26 között.

Giovinazzi sem nagyon érti, hogyan lett hetedik

A Holland Nagydíj időmérője egyik meglepetésének Antonio Giovinazzi bizonyult, aki hetedik pozíciót ért el, beállítva pályafutása eddigi legjobbját – úgy, hogy a Q2-ben egy műszaki probléma kényszerítette a garázsba az autót, a kerékanyával gyűlt meg az Alfa Romeo baja. A szerencse is a bokszban veszteglő Giovinazzit pártolta, a második piros zászlónak köszönhetően idén másodszor bejutott a Q3-ba, ahol parádés kört rakott össze.

„Idén tényleg nehéz megértenünk, melyik pályák kedveznek jobban nekünk. Szerintem a csapatmunka volt a kulcs. Már pénteken jó volt az érzet, és az ilyen pályákon használ, ha fel tudjuk építeni az önbizalmat” – árulta el Giovinazzi, hogy nem teljesen világos, miért megy ilyen jól az Alfa Romeo C41 Zandvoortban. „Sikerült bejutnunk a Q3-ba, ahol az autó rendben volt, mit rendben, kiváló volt. A Q3-as kör óriási volt, azt hiszem, megérdemeltük ezt az eredményt. Jó helyről startolunk, és tudom, hogy az élen is bármi történhet. A célunk mindenesetre megtartani ezt a hetedik helyezést.”

A pole-pozíciós kör, amellyel Verstappen megörvendeztette hazai közönségét

A Red Bull holland pilótája zsebelte be a rajtelsőséget Zandvoortban – méghozzá azzal a körrel, amelyet IDE vagy a képre kattintva lehet megtekinteni fedélzeti kamerából:

verstappen-pole-onboard

Szürreális baleset történt a motorverseny felvezető körében

Szokatlan jeleneteket hozott a Sebestyén Péterrel a mezőnyben megrendezett első magny-cours-i Supersport-világbajnoki futam. A versenyt eleve egy baleset miatt félbeszakították, ám ami az újraindítás előtt a felvezető kör elején, a rajtrácson történt, az szinte példa nélküli: az #53-as számú Valentin Debisének műszaki gondjai akadtak, ezért leszállt a motorjáról, a mögötte érkező közül pedig a #20-as Vincent Falcone nem tudta elkerülni őt és nekiment ellenfelének. Debise bal csuklója eltört, Falcone-t pedig kórházba is vitték, ahol nyaki és mellkasi sérüléseket diagnosztizáltak nála.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az F1-es Holland Nagydíj a főfogás, de köret is lesz bőven – itt a vasárnapi menü

Zandvoorton lesz a fő fókusz vasárnap is, hiszen következik a Formula-1-es nagydíj és az F3-as főfutam is, de emellett lesz DTM a Red Bull Ringen, WRX Franciaországban, TCR Európa-kupa a Nürburgringen és Superbike Magny-Coursban:

10:20-10:40 DTM, második időmérő (Digisport 1)
10:45-11:30 Formula-3, harmadik futam (M4 Sport)
11:00 Superbike, Super Pole futam (élőben Aréna4, 13:30-tól Eurosport 2)
12:50 TCR Europe, második futam
13:30 DTM, második futam (DIgisport 1)
14:00 Superbike, második futam (Eurosport 2)
15:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
17:00 WRX elődöntők és döntő

zandvoort-rb-vas-prog

Videó: A Holland Nagydíj időmérőjének összefoglalója

Ahogyan arról beszámoltunk, Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát a Holland Nagydíj időmérő edzésén, ezzel karrierje tizedik pole-pozícióját jegyezhette fel az ezen a hétvégén hazai közönség előtt versenyző Red Bull-os.

A Q2-t a két Williams balesete tette érdekessé, de nem mehetünk el szó nélkül Antonio Giovinazzi remek teljesítménye és Robert Kubica hirtelen beugrása mellett sem, aki - ha mást nem is, de legalább - a két Haast maga mögé utasította Zandvoortban. Az összefoglaló a képre kattitntva tekinthető meg!

Holland Nagydíj: élesedő bajnoki csata a hölgyeknél, új győztes az F3-ban

Szombaton, a Formula-1-es időmérő után még két versenyt is láthattunk Zandvoortban.

A hölgyek idei hatodik versenyüket futották. A pole-pozícióból induló Emma Kimilainen a rajt után megtartotta a vezetést, mögötte a bajnoki címért küzdő Alice Powell és Jamie Chadwick haladt. A félórás verseny nyolcadik percében azonban Powell átvette a finntől a vezetést. Chadwick szinte azonnal követte őt, így a két bajnokaspiráns az élen folytathatta a küzdelmet. Chadwick versenytempója erős volt, de Powell közel két és fél másodperces előnyt épített ki, így végül őt intették le az első helyen, Kimilainen pedig komoly csata után megőrizte harmadik helyét. Chadwick előnye az összetettben már csak hét pont, két fordulóval a vége előtt. A W Series október végén, az Egyesült Államokban folytatódik.

Az utolsóként pályára hajtó Formula-3 mezőnye parádés versennyel zárta a napot. A pole-pozícióból Ido Cohen indult, de a második helyről startoló Clement Novalak a lámpák kialvása után azonnal meg is előzte őt, Frederik Vesti pedig átvette a harmadik helyet Olli Caldwelltől, aki ezután csapattársával, a bajnokságot vezető Dennis Haugerrel vívott óriási párharcot. Hamarosan azonban biztonsági autós fázis jegelte a küzdelmet, Lorenzo Colombo ugyanis a falba csúszott. Az újraindítás után négyes csata alakult ki az élen, a legjobb háromhoz csatlakozott Victor Martins is, aki végül a 16. körre mindhármukon átverekedte magát. Magabiztos vezetése még a második biztonsági autós fázis – melyet Amaury Cordeel kicsúszása idézett elő –  után sem ingott meg, így idei első győzelmét aratta a szériában, ráadásul csapata, az MP Motorsport hazai pályáján. Az F3 két bajnokaspiránsának viszont drámát hozott a futam, Hauger az utolsó előtti körben Cohen révén defektet kapott és a mezőny végére került, míg Jack Doohan a kavicságyba sodródott, így ő is a pontszerző helyeken kívül zárt. A sorozat magyar versenyzője, Tóth László idei legjobb eredményét elérve a 17. helyen ért célba.

Sem Mazepin, sem Schumacher nem kapott büntetést a feltartásért

A zandvoorti időmérőt 17. helyen záró Sebastian Vettel Q1-es kiesésében a Haas két autója működött közre: a 13-as kanyarban Nyikita Mazepin előzte Mick Schumachert, ezzel tönkretéve a mögöttük érkező Vettel gyorskörét, akinek fékeznie kellett.

A versenyfelügyelők mindhárom pilótát berendelték meghallgatásra, valamint megnézték a videófelvételeket és meghallgatták a csapatrádiózást. Az ügyet lezárták büntetés nélkül, felmentve a két újonc pilótát. Az indoklásban szerepel, hogy bár Vettelt valóban feltartották, ez nem minősül „szükségtelen feltartásnak.” Legalább hat autó készült gyorskörére egy csoportban, egyesek 50 km/h alatti tempóval, míg Vettel 240 km/h sebességgel érkezett. A stewardok dokumentuma szokatlan módon még a német nyilatkozatának egyik sorát is idézi: „Túl sok autó volt egy helyen” – mondta Vettel.

A két Haas rajtpozícióján egy büntetés sem változtatott volna sokat: Schumacher a 19., Mazepin a 20. helyre kvalifikált.

vettel-haasok-q1-1

Helyszínt vált a Formula-3-as évadzáró

Utolsó előtti hétvégéjét futja jelenleg a Formula-3 Zandvoortban, a fináléra azonban az eredeti tervekkel ellentétben nem Austinban kerül sor. Az utánpótlás-bajnokság ugyanis bejelentette, hogy nem kíséri el az F1-et az Egyesült Államokba, helyette három hét múlva Szocsiban vendégeskednek majd. Az ok természetesen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos: a közlemény szerint logisztikailag lett volna kivitelezhetetlen az amerikai túra – a RaceFans.net konkrétan úgy tudja, hogy a pandémia miatti létszámkorlátozás gördített akadályt az F3 elé, az ő mellőzésükkel csökkentik az USA-ba utazó személyzet számát.

Ez viszont azt is jelenti, hogy az idei szétválás óta először fog közös hétvégén szerepelni a Formula-2 és a Formula-3, mivel az Orosz Nagydíjon előbbi széria is vendégeskedni fog. Az F2-eseknek ugyanakkor az messze nem az idényzárója lesz: a szünetről jövő hétvégén Monzában visszatérő sorozat Szocsi után december elején az új szaúd-arábiai pályára, valamint Abu Dhabiba is ellátogat.

f3-start-2021-dppi

DTM: Red Bull-os Ferrari-győzelem a Mercedesek előtt Spielbergben

A Red Bull Ringen vendégeskedik a hétvégén a Német Túraautó-bajnokság mezőnye, ahol a szombat egyértelműen Liam Lawsonról szólt. A Formula-2-ben is vitézkedő Red Bull-patronált pilóta első pole-pozícióját szerezte, majd a délutáni futamon azt győzelemre is váltotta a Ferrari 488 GT3-as volánjánál: csak a bokszkiállása idejére adta át a vezetést másnak az új-zélandi versenyző. Lawsonnak ez a második sikere idén, ezzel a pontversenyben visszazárkózott a harmadik helyre.

Maximilian Götz lett mögötte a második egy Mercedesszel, s ezzel az összetett tabellán is őrzi ezt a pozíciót, sőt közelebb is került az Audival bajnoki éllovas Kelvin van der Lindéhez, aki az ötödik helyen zárta az első spielbergi futamot. A dobogót ugyanis Philip Ellis tette teljessé egy másik Mercedest vezetve, míg a néhány hete versenyt nyerő, s az F1-es visszatérésre egyre jobb eséllyel bíró Alexander Albon szintén elkapta a DTM-újoncot a hajrában (sőt, majdnem Ellist is megelőzte a legvégén). Folytatás vasárnap egy újabb kvalifikációval és futammal.

lawson-dtm-1

Fapapucsot hord Hamilton is

Bár Hollandiában egyértelműen a Max Verstappen szurkolók vannak többségben, a másik vb-aspiráns, Lewis Hamilton sem panaszkodhatott a fogadtatásra. A brit, aki narancssárga öltözetével maga is igyekezett a helyiek kedvére tenni, különleges meglepetést kapott a nagydíj szervezőitől. Két helyi művész ugyanis egy pár egyedi, színes fapapucsot készített neki, amelyet Hamilton majd vasárnap fog viselni. A világbajnok tetszését a Mercedes rövid videója alapján elnyerte a lábbeli.

Leclerc rajt-cél győzelem nyitotta az F3 hétvégéjét

A Formula-3 mezőnye kezdte a szombati programot a Holland Nagydíj hétvégéjén, mégpedig az első sprintversennyel, amely a sorozat 50. versenye is volt egyben a modern érában. A pole-pozícióból Aamury Cordeel indult, Logan Sargeant és Arthur Leclerc előtt. A monacói remekül kapta el a rajtot, így azonnal az élre is tört, és a verseny hátralévő részében meg is őrizte a vezetést. Sargeant ugyan körökön keresztül próbálta hibába hajszolni, de a monacói magabiztosan aratta idei második győzelmét.

Az első helyről induló Cordeel már az első körben kiszállt a csatából, miután Alex Smolyar kiforgatta őt; az orosz jutalma 10 másodperces stop&go büntetés lett. A verseny nem múlt el biztonsági autós fázis nélkül sem, Johnathan Hoggard és Hunter Yeany ütköztek össze a 16. körben, amely mindkettejük kieséséhez vezetett. Ezt leszámítva csak a pálya állapota miatt lendült meg a sárga zászló a futamon, egyszer egy tábla került rossz helyre az aszfalton, utána pedig a kavics okozott problémát.

Leclerc mögött Sargeant és Iwasa lett még dobogós, a bajnoki éllovas Dennis Hauger pedig újabb pontokat veszített előnyéből, miután Jack Doohan egy hellyel előtte végzett. A sorozat magyarját, Tóth Lászlót a 25. helyen intették le.

Vizsgálták Verstappent, de megúszta a büntetést

Beidézték a felügyelők szombat reggel Max Verstappent, miután a fedélzeti kamerás felvételek alapján a piros zászló idején előzött. A holland a második szabadedzése épp a gyorskörét teljesítette, amikor Lewis Hamilton motorhibája miatt félbeszakították az edzést, így Verstappennek is el kellett vennie a körét. Mielőtt azonban ezt megtette, még megelőzte Lance Strollt… ám akkor, amikor a kijelzőn már a piros lámpa világított. A sportszabályzat 50.2-es cikkelye szerint ez viszont tiltott. Ha Verstappent vétkesnek találják, az rajtbüntetéssel járhat.

FRISSÍTÉS: Verstappent végül nem büntették. A felügyelők magyarázata szerint a felvételek és a telemetriaadatok áttanulmányozása után arra jutottak, hogy a Red Bull-pilóta egyből elvette a gázt a piros zászlók belengetésekor, csupán akkora volt a sebességkülönbség a két autó között, hogy a lendülete miatt elhaladt Stroll mellett. A felvételeken is ez látszik amúgy: