DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

IndyCar: Kirkwood dominálta a washingtoni futamot, Palou falazott – videó!

Vasárnap rendezték meg a Donald Trump amerikai elnök által az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulójára elrendelt és a naptárba utólag beillesztett, egyébként általa elrajtoltatott washingtoni utcai futamot az IndyCarban. A pole-ból Alex Palou indulhatott, de ezúttal nem róla szólt a verseny, hanem a már a startnál élre álló Kyle Kirkwoodról, aki a 147 körből 128-ban vezetett, így magabiztosan húzta be idei második győzelmét – ráadásul tovább erősítette azt a tézist, hogy ő az utcai pályák királya, hiszen karrierje hét sikeréből a hatodik aratta ilyen helyszínen. Christian Lundgaard lett a második, Will Power pedig sorozatban harmadszor a harmadik, az előző heti versenyt megnyerő Marcus Ericsson a negyedik – ezzel az Andretti mindhárom autója a top 4-ben végzett.

Palou-nak ellenben pocsék napja volt ezúttal, többször is problémája adódott a bokszban, ami miatt büntették és körhátrányba is került, míg a pontot az i-re az tette fel, hogy nekiment a falnak, így végül csupán a 20. helyen ért célba. Ezzel Kirkwood és Lundgaard sokat hozott rajta összetettben, de persze még így is tetemes, 91 pontos a fórja az amerikaival szemben három futammal a vége előtt. A tabella élmezőnyéből egyébként David Malukas is balesetezett még a verseny korai fázisában, amikor nekiment a falnak, őt pedig Sting Ray Robb találta el, míg Scott McLaughlin egy túlzottan optimista kísérlettel próbált meg az élre állni, akkor találta magát a falban.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti Global  
2. Christian Lundgaard Arrow McLaren 3.0906
3. Will Power Andretti Global 4.1842
4. Marcus Ericsson Andretti Global 12.4637
5. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.8628
6. Nolan Siegel Arrow McLaren 15.6513
7. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 18.5866
8. Josef Newgarden Team Penske 19.4761
9. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 20.1903
10. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 22.2182
11. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 26.6443
12. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 30.9341
13. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 32.0496
14. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /32.7367
15. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 1 kör /33.2693
16. Patricio O'Ward Arrow McLaren 1 kör /34.5352
17. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 1 kör /36.4809
18. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /38.1775
19. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /38.9072
20. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3 kör /40.6221
21. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises Kiesett
22. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
23. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. David Malukas Team Penske Kiesett
25. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett

És ti elhiszitek, hogy Alonso a felkészülés jegyében mindent az indianapolisi pálya dőlésszögében csinál?

Lázasan folyik a munka a McLaren Technology Centre-ben, ahol a csapat egy része már kizárólag az Indianapolis 500-as projekten dolgozik, aminek a wokingiak immár saját csapattal és ismét Fernando Alonsóval vágnak neki. A versenyt korábban már megnyerő, és most a McLaren sportigazgatójaként ténykedő Gil de Ferran tanácsa szerint Alonso úgy tud a legjobban felkészülni az oválpálya kihívásaira, ha mostantól május végéig minden cselekedetét 9°-os dőlésszögben végzi (pont, amilyet a pálya kanyarjaiban tapasztal), és közlekedése során is mindig balra kanyarodik, még akkor is, amikor jobbra kellene. A csapat már egy speciális cipőt is legyártott ehhez, a dőlve nyilatkozó Alonso pedig elárulja, hogy otthon még a tévéjét is megbillentette 9°-kal, ezzel is betartva de Ferran tanácsait.

Ez a 9-es szám a jelek szerint annyira áthatotta a McLarent, hogy még ezt a videót is április 9-én tették közzé április 1. helyett, amikor az ilyesmi őrültségeket szokás!  

Öt emlékezetes pillanat a Kínai Nagydíjak történetéből

A videó a Youtube-on megtekinthető:

Ennyi a különbség jelenleg az F1 és az F2 tempója között

A Formula-1 és a Formula-2 bahreini pole-körét hasonlíthatjuk össze.

Ferrari 1-2-ből Ricciardo-parádé és Vettel-rémálom: ez történt a tavalyi Kínai Nagydíjon

A 2018-as Kínai Nagydíj tartalmas összefoglalója megtekinthető a Youtube-on:

A Sauber juniorcsapat leigazolta Leclerc öccsét

A Sauber Junior Team versenyzője lesz és a német Formula-4-es bajnokságban indul Arthur Leclerc – a Ferrari-pilóta, tavaly szintén Saubernél szereplő Charles Leclerc öccse. A 18 éves monacói 2018-ban első formulaautós szezonjában ötödikként zárta a francia F4-et, emellett a Formula-E-s Venturi utánpótlásába tartozott.

A hír másik érdekessége, hogy a német szériában Leclerc a Charouz Racing Systems és US Racing közös csapatában indul: míg előbbi minden kategóriában a Sauber Junior Team mögött áll, utóbbi Gerhard Ungar és Ralf Schumacher csapata. Az igazolásról beszámoló Autosport kiemelte, hogy Leclerc nem kap F1-hez is kapcsolódó szerepet az Alfa Romeo Racingnél.

Nyolc év szünet után újra versenyez Mika Hakkinen

Versenyautó volánja mögé ül a kétszeres Formula-1-es világbajnok, ráadásul egy McLarent – egy 720S GT3-at – vezet augusztusban a suzukai 10 órás futamon, az Intercontinental GT Challenge versenyén. Bár azt egyelőre nem jelentették be, mely csapat színeit képviseli a finn veterán, az autón túl azt igen, hogy az 57 éves Katsuaki Kubota és a kétszeres Super Formula-bajnok Hiroaki Ishiura társa lesz.

Az 50 esztendős Hakkinen 2001-ben versenyzett utoljára a Formula-1-ben, majd néhány szezon kihagyás után a DTM-ben szerepelt 2007-ig. Az év végén visszavonult, de újra nem véglegesen: 2011-ben az Intercontinental Le Mans Cup kínai versenyén indult. Ez volt utolsó nemzetközi szereplése – néhány historic versenyen indult időközben Goodwoodban – a mostani bejelentésig.

Üljünk be egy körre a Robocarba

A pilóta nélküli versenyautó tesztjéről készült egy videó - a technika visszafelé a 198 km/h-s sebességet is elérte.

 

Grosjean speciális sisakkal készül az F1 ezredik futamára

A Haas francia pilótája különleges festésű sisakkal vesz részt Kínában az ezredik Formula-1-es futamon.

 

Így hagyta faképnél 3 év alatt a Formula-E a túraautókat Marrakeshben

Mindig izgalmas összehasonlítani két versenysorozat járműveinek sebességét, ha azonos pályára keverednek. A Formula-E-vel ez egyetlen helyen fordulhat elő, hiszen a marrakeshi épített Circuit Moulay El Hassan kivételével mindenhol ideiglenes, csak számukra létrehozott utcai pályákon versenyeznek. A WTCR éppen az elmúlt hétvégén járt ott, a formula- és túraautós kategória összevetése pedig amiatt is érdekes, mert míg az egyik jelentősen gyorsult, addig a másik lassult az elmúlt három év során. A túraautós élkategória a kizárólag számukra készült TC1-esekről az egyszerűbb és olcsóbb TCR-modellekre váltott, mialatt a világbajnoki rangról világkupai minőségre "silányult". Eközben az elektromos sorozat szintet lépett, a jelenlegi szezonra érkezett Gen2-es autók komolyabb motorterljesítménnyel és leszorítóerővel is rendelkeznek elődeiknél. 

Alább, az egyes versenyhétvégék pole-pozíciós időinek összehasonlításában látható, hogy míg a 2017-es WTCC és a Formula-E első autótípusának tempója szinte azonos volt Marrakeshben, addig a technológiaváltásoknak köszönhetően tavaly négy, idén pedig már több mint hét másodpercre változott a különbség az FE javára. "Nem olyan rossz ez, figyelembe véve az univerzális gumiabroncsainkat és az alacsony leszorítóerőnket" - állapította meg a Formula-E harmadik szezonjának bajnoka, Lucas di Grassi.

WTCR 2019 1:24,721 Vervisch
WTCR 2018 1:24,316 Tarquini
WTCC 2017 1:21,792 Monteiro
       
FE Gen2 2019 1:17,489 Bird
FE Gen1 2018 1:20,355 Buemi
FE Gen1 2016 nov. 1:21,509 Rosenqvist

fewtcr

Egy Lotusszal parádézott a Renault Disneylandben

Azért ez egy kicsit furcsa kombináció: egy képen Mickey egér, Anthoine Hubert, Eric Boullier és egy Renault, ami az enstone-i csapat 2012-es autója, azaz valójában egy Lotus. Annak a Lotusnak az idejében még Boullier volt a csapat vezetője, viszont ennek a ténynek semmi köze ahhoz, hogy miért van itt, a szakember ugyanis ma már a Francia Nagydíj szervezőinek egyike. Hubert pedig a mai Renault juniorprogramjának a tagja, aki tavaly megnyerte a GP3-at. Mickey egér meg azért egerészhette be magát a képbe, mert a párizsi Disneylandben szervezett utcai parádét a fent említett társaság, mindezt a juniusi Paul Ricard-i F1-es futam népszerűsítésének jegyében. A Renault-nak a tavasz során lesz még egy halom, egész pontosan 14 további hasonló rendezvénye Franciaország-szerte, amelyeken Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Szergej Szirotkin, Jack Aitken és Hubert felváltva fogják vezetni a 2012-es, futamot is nyert Lotust.

Ide kattintva Facebookon megnézhető az eseményből egy 10 perces részlet.

56624575_798924317131230_8852478744439291904_n

D3pWB4kWkAIeEnw

Már ismerősként mennek az Európa-bajnokság versenyeire Herczig Norberték

A MOL Racing Team versenyzője az ERC szezonnyitójáról és a folytatásról beszélt az Autósport és Formula Magazin Ralihíradó stúdiójában.

A szóban forgó verseny, az Azori-szigeteki Rali történései:

A Ferrari ezzel a videóval bizonyítja, hogy még a tésztagyúrástól is kirázhat a hideg, ha elég jó zenét teszünk alá

A mozis zene, vagyis a cinematic stílus varázsa, hogy még a legunalmasabb képeknek, a fű növésének és a festék száradásának is komoly érzelmi töltetet tud adni. A Ferrari alábbi, Bahreinben készített és a "kezek munkáját" bemutató hangulatvideója pedig (a tésztagyúrás ellenére) még csak nem is nevezhető eseménytelennek, szóval biztosan megadja az alaphangot a nézők számára az e hétvégi Kínai Nagydíjhoz.  

A mérce: így nézett ki Vettel tavalyi pole-köre Kínában

2018-ban a Ferrarinak feküdt igazán a kínai pálya, a pole-pozíciót Sebastian Vettel szerezte meg az alábbi körrel - a videó a Youtube-on megtekinthető:

Idei második nemzetközi sikerét aratta a magyar pilóta

A nemzetközi Mitropa Kupa idei második raliversenyét is megnyerte a Korda Racing párosa, Kristóf Klausz és Farnadi Ágnes, ezzel vezetik a bajnokságot. A Lavanttal Ralin több magyar páros is rajthoz állt. A Mitropa értékelésében Fogasy Gergely és Berendi Dávod a harmadik lett. A 4-es kategóriában a Ifj Kanyik Antal - Nyirfás Julianna páros állhatott a dobogó tetejére. A Mitropa Historicban a Merencsics Árpád - Laboncz László kettős a harmadik helyen végzett.

A verseny végeredménye és további magyar eredmények az alábbi oldalon:

https://www.ewrc-results.com/results/55089-weinbergerholz-lavanttal-rallye-2019/?s=227966&fbclid=IwAR049b9c6zcqBQIOPFdH00YlrS1jZt6yAw4XEFuu0gqw30SDlsQZ6ErTy1E

 

pf_3

Fotó: https://www.ir7.at

Bemutatta Alonso Indy500-as autóját a McLaren

Ezzel a géppel vág neki az idei Indy500-nek Fernando Alonso:

Baleset a ralikrossz-vb-n: Ellenfele autójának tetejére ugratott a lett pilóta

Az első elődöntőben részt vevő Reinis Nitiss a Hyundai i20-szal az első kanyar rázókövét találta el olyan szerencsétlen szögben, hogy levegőbe repült, majd Anton Marklund Renault-jának tetejére érkezett meg. A hétvégén kiváló magyar eredmény született Szabó Krisztián – Nitiss tavalyi ellenfele a Supercar Európa-bajnokságon – révén.

Milyen antik autót vezetett Toto Wolff Silverstone-ban?

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a W196-ban, a Mercedes 1954-es F1-es autójában. A márka a motorsportban való részvétel 125. évfordulóját ünnepelte Silverstone-ban.

Ugyanezen az eseményen Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is részt vett, egykori és modern Ezüstnyilakat, valamint DTM-autókat is kipróbálva.

 

Különdíjjal jutalmazták a gokartos srácot

A Rotax Max Challenge szervezői kiemelkedő bátorságáért különdíjjal jutalmazták Szécsényi Tóbiást, aki tavalyi, súlyos balesetéből felépülve ismét gokartba ült, hogy álmait kergesse. A Facebook-bejegyzés itt olvasható.

szecsenyi-rotax

Az amerikaiaknál nincs őrültebb nemzet, ha versenyzésről van szó

Autós nép lévén az amerikaiak minden elképzelhető formában pályára viszik négykerekűiket. Erre egy extrém példa az alábbi széria, amelyben a pályák nyomvonala nemes egyszerűséggel keresztezni önmagát, így garantálva a káoszt.