DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 2. szerda

IndyCar: Palou nyert Portlandben, már 100 pont fölött az előnye

Alex Palou portlandi sikerével kezdte meg az őrült szezonhajráját az IndyCar. Bár a pole-ból Felix Rosenqvist indulhatott, a bokszkiállások első köre során az egy körrel később érkező Palou a már-már védjegyének számító módon átugrotta a svédet. Onnantól kezdve pedig már csak a forgalom és a lekörözöttek jelentettek kihívást a négyszeres bajnok számára, aki így idén már a hatodik győzelmét aratta, és komoly lépést tett az ötödik címe felé.

Rosenqvist bejött másodiknak, míg a dobogót Will Power tette teljessé – mindketten kritizálták egyébként a lekörözöttekre vonatkozó szabályokat, melyek szerint nem kell elengedniük az éllovasokat: Power konkrétan úgy fogalmazott, hogy az IndyCar a 70-es évek óta nem nyúl hozzá a szabályaihoz.

Ami az összetettet illeti, a vasárnap ötödik Kyle Kirkwood megelőzte a második helyért a portlandi futamot mindössze 12. helyen záró David Malukast, de már az ő hátránya is 110 pont Palou mögött öt versennyel az évad vége előtt.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 4.1167
3. Will Power Andretti Global 8.0625
4. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 16.5767
5. Kyle Kirkwood Andretti Global 19.3783
6. Marcus Ericsson Andretti Global 20.0321
7. Scott McLaughlin Team Penske 21.4241
8. Josef Newgarden Team Penske 22.1024
9. Christian Lundgaard Arrow McLaren 25.7500
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 29.2783
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 33.0900
12. David Malukas Team Penske 34.0238
13. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 42.5497
14. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 43.4498
15. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 48.9331
16. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 59.0072
17. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 59.1041
18. Nolan Siegel Arrow McLaren 59.4728
19. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1'00.7065
20. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1 kör /2.3821
21. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 1 kör /15.9044
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /17.1838
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /38.8596
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 4 kör /31.9428
25. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 77 kör

Horvátországban futott össze Tom Coronel és Lando Norris

A túraautózás egyik legkedveltebb versenyzője Tom Coronel, aki családjával ezúttal Horvátországban tölti a pihenését, melyről több képet is kitett az Instagramra. Ezek közül az egyik legérdekesebb az, amin a McLaren F1-es pilótája is látható, igaz utóbbi nem osztott meg hasonlót, de azt már korábban is elmondta, hogy óvatosabb a közösségi médiával. Coronel fotóit elnézve egyébként valószínűleg most sincs gond a jó hangulatra.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tom Coronel WTCR

Amerikai autóversenyző-kaszkadőr-műsorvezető a McLaren Extreme-E csapatában

Bejelentette első versenyzőjét az elektromos off-road sorozathoz 2022-ben csatlakozó McLaren: a 48 éves, coloradói születésű Tanner Foust hazájában négyszeres ralikrosszbajnok, négyszer nyert X Games aranyérmet, kétszer Formula Drift bajnokságot, pályafutását pedig kaszkadőrmutatványok és a Top Gear amerikai verziójának műsorvezetése teszik színesebbé. Hogy miért rá esett a választás? Zak Brown McLaren-vezér elmondása szerint tapasztalata és győzelmi listája mellett szerepet játszott fantasztikus személyisége is, amely új rajongókkal köti össze a McLarent és juttatja el hozzájuk az Extreme-E üzenetét.

Tanner Foust így kommentálta a hírt: „Minden versenyző álma, hogy a McLarennél versenyezhessen, az pedig még különlegesebbé teszi, hogy ebben az innovatív és képzeletgazdag versenyszériában történik meg. Lehetővé teszi, hogy kiaknázzam minden rutinom és képességem, miközben egy pozitív ügynek leszek része, amely bolygónk és társadalmunk kulcsfontosságú problémáira mutat rá” – fogalmazott az amerikai, akinek női csapattársát a közeljövőben jelenti be a McLaren.

A puding próbája – mit vált ki Hamiltonból a Verstappen elleni vb-harc?

Az elmúlt néhány évben Lewis Hamilton már-már sebezhetetlennek tűnt, idén viszont a Red Bull és holland pilótája rég nem látott kihívást jelent a mercedeses brit számára – és vannak arra utaló jelek, hogy ez az új helyzet némileg kibillentheti a komfortzónájából a 36 éves pilótát. Többek között erről és még sok más érdekes témáról is olvashattok az Autósport és Formula Magazin nemrég megjelent legfrissebb számában!

hamilton-magazin

Formula-E-csapattal is szóba hozták Lionel Messit

A sportvilág legnagyobb híre az elmúlt napokban Lionel Messi távozása volt az FC Barcelona labdarúgó csapatától. Azóta persze már tudjuk, hogy az argentin klasszis a PSG együtteséhez igazol, de úgy látszik, az autósporton belül is volt néhány kérője. A Jaguar Formula-E-csapata néhány napja az Instagram oldalán posztolt egy képet, melyen bejelentették, hogy Messi lesz a tartalékversenyzőjük, de a NASCAR sem maradt le, az amerikai versenysorozat is kitett egy hasonló képet. Utóbbihoz az alábbi idézetet fűzték az alkotók: „Úgy hallottuk, hogy Messi új munka után nézhet.”

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jaguar Racing (@jaguarracing) által megosztott bejegyzés

Binotto Verstappennek szurkol, de Hamiltonra fogad

Az olasz La Gazzetta dello Sport kérdezte meg a jelenlegi világbajnoki harcról Mattia Binottót, a Ferrari csapatfőnökét, aki világosan foglalt állást a témában:

"Izgalmas csatát vív két nagy pilóta, remélhetőleg harcolni fognak a végéig. Ha fogadnom kellene, akkor Lewisra tennék, mert szerintem végül a Mercedes fog győzni. Viszont Maxnak szurkolok, mert a sportnak jót tenne, ha megtörne az egyeduralom" - válaszolt Binotto.

bin

fotó: dppi

A McLaren sem áll le, jönnek az új fejlesztések

Már a tavalyi év vége óta arról szólt a fáma, hogy a 2021-es autókat nem nagyon fogja fejleszteni senki, mert minden erővel a 2022-es technikára kell összpontosítani, ehhez képest jó pár csapat még most is hozza a frissítéseket - a Red Bull folyamatosan fejleszt a vb-cím érdekében, de a kevésbé nagy célért küzdők sem engedték még el a szezont. A Ferrari az új motorral mondjuk már 2022-re is gyúr, de a velük harcoló McLaren is fejleszt még: Andrea Stella versenyigazgató bevallotta, hogy a Hungaroringre hozott csomagjuk még nem az utolsó volt idén.

A szakember szerint elsősorban aerodinamikailag fejlesztenek, nagyobb leszorítóerőt akarnak elérni ugyanilyen légellenállás mellett és ha óriási, gigantikus változásaik már nem is lesznek, de még több kisebb dolgot kipróbálnak az autón a következő futamok során - fontos, hogy a szélcsatorna után a pályán is megnézzék a kitalált alkatrészt és azok alapján folytathatják a fejlesztést később.

00121023_337

fotó: dppi

Romain Grosjean már vlogokat is készít

A francia pilóta a tavalyi év végén fejezte be Formula-1-es pályafutását, az idei évtől pedig az Egyesült Államokba tette át a székhelyét, miután az IndyCar lett a következő állomás a karrierjében. Grosjean már régóta aktív a közösségi médiában, idén pedig az amerikai versenysorozat különböző állomásairól készít vlogokat. A legutóbbi epizód a nyári szünetre és a nashville-i hétvégére koncentrál, ahol a Dale Coyne Racing versenyzője a 16. helyen zárt.

Videó: Ilyen „gyors” egy F1-es autó matricázása

Gyakran látni a bokszban, az autó körül sürgő-forgó szerelők közt olyan csapattagokat, akiknek a matricázás a feladatuk. Az F1 gyorsaságában pillanatok művének tűnhet ez is, a Red Bull azonban most megmutatta, mekkora türelemjáték is valójában, és hogy milyen stabil kezeket igényel.

 

Megint megfordítják a berlini vonalvezetést a Formula-E szezonzárójára

A hétvégén Berlinben zárul a Formula-E első világbajnoki, összességében hetedik idénye, méghozzá az idén bevett szokásoknak megfelelően két futammal (Monacót leszámítva mindenhol duplázott a mezőny). Mivel a helyszín ismét a Tempelhof repülőtér lesz, a szervezők a tavalyi hat versenyhez hasonlóan ismét kihasználják, hogy gyakorlatilag szabadon alakíthatják ki a nyomvonalat. Így a szombati futamot a szokásos vonalvezetésen tartják, vasárnapra viszont néhány módosítás végrehajtása után megfordítják a menetirányt – ahogy tették azt előző évben is a hatból két verseny esetén. A Formula-E első vb-címe tehát két ellentétes nyomvonalú pályán futott versenyen fog eldőlni – jelen állás szerint nem kevesebb, mint 18 pilóta esélyes még erre matematikailag.

fe-berlin-start-dppi

fotó: DPPI

Hamilton a legtöbbet emlegetett autóversenyző a világon

Érdekes statisztikákat közölt a GolfSupport.com, amely a világ élsportolóinak "említéseit" elemezte - vagyis azt, hogy hány cikk született az adott sportolóról az utóbbi egy évben. A listát a Barcelonát éppen most elhagyó futballista, Lionel Messi vezeti, akiről 2020 júliusától 2021 júniusáig 490 632 online cikket írtak, ezzel toronymagasan első - a második LeBron James 216 ezer, a harmadik Neymar 171 ezer, a negyedik Cristiano Ronaldo 145 ezer, az ötödik pedig Tom Brady 140 ezer említéssel.

Az autóversenyzők közül nagyon messze kiemelkedik Lewis Hamilton, aki a világ összes sportolóját vizsgálva a 13. helyre fér be a maga szűk 40 ezer cikkével - az első húszban (ennyit közöltek) nincs több olyan, aki az autó-motorsporttal foglalkozik.

00121023_118

fotó: dppi

Megműtötték a stájer balesetben bokáját törő olasz MotoGP-st

Ijesztő baleset történt a Stájer Nagydíj elején: Dani Pedrosa csúszott el a 3-as kanyarban, Lorenzo Savadori pedig átesett a szabadkártyásként szereplő spanyol KTM-jén. Az Aprilia ki is gyulladt, a tűz pedig a másik motorra is átterjedt. Pedrosa megúszta az incidenst – sőt, az újraindított versenyen tizedik lett –, Savadori viszont eltörte a jobb bokáját. Hétfőn aztán sikeres műtéten esett át, a versenyző pedig rövidesen meg is kezdi a rehabilitációt, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessen a versenypályára.

Erre a legkorábbi időpont az augusztus végi Brit Nagydíj, így a most következő második spielbergi fordulót biztosan kihagyja. Már rögtön a baleset után elkezdődtek a találgatások, hogy esetleg az Apriliánál idén többször is tesztelő Andrea Dovizioso ugorhat be honfitársa helyére, a noalei gyártó azonban a The-Race.com szaklapnak lehűtötte a kedélyeket: nem neveznek meg helyettest, így az Osztrák GP-n Aleix Espargaro egyedül fogja képviselni a csapatot.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lorenzo Savadori (@sava32) által megosztott bejegyzés

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Teljes hosszában, ahogy Vettel felsorolja 71 év világbajnokait

Emlékezetes produkciókkal zárult az idei Grill The Grid, az F1 kvízsorozata. Míg egyesek belezavarodtak az évekbe, többen meglepően sokáig jutottak a visszafelé számlálásban. Egyvalaki azonban leiskolázta az egész mezőnyt. Sebastian Vettelt már eddig is úgy emlegették, mint az F1 két lábon járó lexikonja, az alábbi, két és fél perces videó pedig tökéletes példa arra, miért. Íme, kik voltak a Formula-1 világbajnokai 1950 óta, Vettel előadásában. Szinte megingás nélkül.

(A videó IDE vagy a képre kattintva indul.)

Jókora anyagi kárt szedett össze eddig a Ferrari

Emlékezhetünk, hogy a Magyar Nagydíj roncsderbije után a Red Bull mellett a Ferrari volt a másik csapat, amely felszólalt a költségek megtérítésének ügyében. Miután pedig most Mattia Binotto felfedte, mennyit kellett eddig idén javításra költeniük, némiképp érthető az álláspontjuk.

„Ha a legelső verseny, Bahrein és a legutóbbi, Magyarország között elszenvedett károkat nézzük, mindent összeadva több, mint 2,5 millió euró. Ez elég jelentős, és még csak a szezon felén vagyunk túl” – közölte Binotto. Árnyalta a képet ugyanakkor azzal, hogy ez az összeg nem csak az ellenfeleknek köszönhető. „Ez az összes sérülés. Néha saját magunkat is sikerül összetörni” – ismerte el.

A véleménye azzal kapcsolatban továbbra is változatlan azonban, hogy a vétkesnek ki kellene vennie a részét a helyreállítási költségekből. „Amikor a költségvetésünkkel számolunk, felkészülünk az eshetőségekre, hiszen természetesen jöhetnek meglepetések.De sok egyeztetés folyik erről. Például, ha van egy ütközés és egy egyértelmű vétkes, neked pedig önhibádon kívül törik az autód, nem kellene ezt kivételes esetnek venni a költségplafon szempontjából? Nem kellene megfontolnunk egy másfajta szabályozást? Természetesen nincsenek egyértelmű megoldások, de a következő hetekben tárgyalunk erről, hátha” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

Lezárult a vizsgálat a Miskolc Ralin történt tragédiával kapcsolatban - nem volt bizonyítható mulasztás, vagy szabályszegés

Még tavaly augusztusban szakadt félbe a Miskolc Rali, amikor a mályinkai gyorsaságin lesodródott az útról a Dudás Gergő – Tóth Zsolt versenyzőpáros autója, a baleset miatt pedig a navigátor életét vesztette. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult, amellyel kapcsolatban a Borsod24.hu megkereste Dr. Barkó Tamás járási vezető ügyészt.

“A B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult nyomozást megszüntette” – tájékoztatta a Borsod24-et Barkó.

“A nyomozás keretében gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor, mivel a verseny szervezői által kijelölt és a közúti forgalom elől lezárt gyorsasági szakaszokra és ezáltal a versenyautó vezetőjére, a verseny ideje alatt nem a közúti közlekedés szabályai (KRESZ), hanem a versenyszabályok voltak az irányadók. A nyomozó hatóság vizsgálta a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményének esetleges megvalósulását is. Ez azt jelenti a konkrét esetben, hogy a nyomozás arra is kiterjedt, hogy a versenyautóval érintkező szalagkorlát – amely az ütközés erejétől a rögzítési ponton eltört, a versenyautó utasterébe hatolt és ezáltal sajnálatos módon a navigátor halálát okozta – korábbi telepítése, illetve összeszerelése vagy ellenőrzése kapcsán foglalkozási szabályszegés feltárható-e a kivitelezők vagy bárki más részéről, azonban ilyen mulasztás vagy szabályszegés nem volt bizonyítható. Az ügyben meghatalmazott jogi képviselő a megszüntető határozattal szemben panaszt jelentett be, azt azonban a Miskolci Járási Ügyészség elutasította, így az eljárást lezáró döntés végleges.”

mnasz_2

Volt egy visszatérő műszaki problémája az Alpine-nak, de a csapatnál nem számítanak büntetésre

A szezon első időszakában folyamatosan gond volt az Alpine F1-es autóinak kipufogóival, amit úgy próbáltak meg kezelni, hogy az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb ideig használtak egy-egy darabot. Ez azért probléma, mert egy szezon során nyolcat lehet belőle elhasználni, Esteban Oconnak már a hetedik van bent és Fernando Alonso is ötnél tart. Marcin Budkowski, az Alpine igazgatója szerint viszont nem lesz ebből büntetés - mint mondta, már kitalálták a megfelelő konstrukciót, amit nem kell kímélni, így pedig nyugodtan használhatják mindegyiket, ameddig kell.

Tény, hogy mivel az első futamokon folyamatosan cserélgették, így hátrányban vannak (mindenki más maximumot négyet használt fel), de úgy fogalmazott, hogy majd folyamatosan válogatják a már használt darabokat a szabadedzéseket, időmérőkön és versenyeken, hogy mindegyiket maximálisan kihasználják, így pedig nem számítanak büntetésre.

00121023_343

fotó: Dppi

Hétvégén véget ér a Formula-E szezonja: Ilyen pillanatokat hozott a Berlin ePrix a múltban

A Formula-E-ben 2015 óta nem kevesebb, mint 12 futamot tartottak Berlinben – köszönhetően annak, hogy 2020-ban a vírushelyzet miatt hat versenyt bonyolítottak le bő egy héten belül a Tempelhof repülőtéren. (Ez volt a Berlin ePrix otthona 2016-ot leszámítva, amikor a Karl Marx sugárúton tartották a versenyt.)

2021-ben ismét dupla forduló lesz a Berlin ePrix, a 2020/21-es szezon fináléja az augusztus 14-15-i hétvégén. Matematikai esélye 18 versenyzőnek van még a bajnoki címre: az élen két holland áll, a 95 pontos Nyck de Vries és 89 pontos Robin Frijns.

Ilyen egy fotós élete Spa-Francorchamps-ban

A belgiumi F1-es pálya igazán egyedi, a legismertebb és egyben legkülönlegesebb pontja pedig az Eau Rouge. Már önmagában is látványos az, ahogyan az autók átszáguldanak ezen a részen, de még fantasztikusabb lehet testközelből. Most a WTF1 blog osztott meg ezzel kapcsolatban egy nagyszerű videót, amin a motorsport fotós Jamey Price dolgozik épp.  

 

Ennyivel jobb eddig Bottasnál Hamilton

A Mercedes pilótáinak egymás elleni mérlege az idei szezonban az F1 közösségi oldaláról:

pf2_5

Újabb fejmosást kapott Tsunoda Markótól

Itt a nyári szünet, vele együtt a félévértékelők, amikből senki nem maradhat ki. Se a pilóták, se a csapatfőnökök, és természetesen a csapatok tanácsadói sem. Helmut Marko megszokott stílusában kommentálta két istállója eddigi teljesítményét, újonc versenyzőjükkel, Yuki Tsunodával kapcsolatban pedig különösen csípősen fogalmazott. A japán az ígéretes évkezdet óta halmozza a hibákat, amivel ő sincs megelégedve, de már feletteseinek is kezd ez a rengeteg mutatványa kissé sok lenni.

Marko most atyai jótanáccsal látta el a 21 éves fiatalt. „Hm, a fejed nem csak arra van, hogy rátedd a sisakot, hanem arra is, hogy gondolkodj vele” –idézi az osztrákot a Speedweek. Persze még ha nem is vállveregetést, de egy-két kedvesebb szót azért intézett hozzá a kritikán túl. „Még fiatal, erős japán mentalitással, és akkor hibázik, amikor nem kellene, mint például az első szabadedzéseken. De minden rendben lesz. Van még ideje.”

Repült, majd győzött az IndyCarban Ericsson – itt a nashville-i futam videós összefoglalója

Mozgalmas versenyt produkált az IndyCar mezőnye vasárnap – a szöveges összefoglalónk ITT olvasható, alább pedig mozgóképes formában is meg lehet nézni a legfontosabb pillanatokat: