DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

Újabb korábbi F2-es bajnok folytatja a Formula-E-ben

Theo Pourchaire lesz az Opel egyik versenyzője a 2026/2027-es szezonban a Formula-E-ben – jelentették be kedden. Ezzel újabb korábbi Formula-2-es bajnok köt ki az elektromos világbajnokságon: előzőleg Nyck de Vries és Felipe Drugovich is bejárta ezt az utat – előbbi bajnok is lett még a balul elsült F1-es kitérőjét megelőzően –, most pedig a fő utánpótlás-szériában 2023-ban csúcsra érő francia követi a példájukat.

Pourchaire az Alfa Romeo/Sauber neveltjeként teszt- és tartalékpilótai státuszig jutott a Formula-1-ben, de ülést egyszer sem kapott. Rövid időre feltűnt az IndyCarban az Arrow McLarennél, majd leginkább a sportautózás felé fordult: tavaly az ELMS-ben szerepelt, idén pedig a WEC-ben indul a Peugeot gyári pilótájaként. Az F1-gyel sem veszítette el teljesen a kapcsolatot, a Mercedes igazolta le fejlesztőversenyzőnek az idei esztendőre.

A Formula-E egy új kaland lesz Pourchaire számára: „Ez a karrierem következő lépése, és a legnagyobb lehetőség, amit eddig kaptam együléses sorozatokban” – fogalmazott a bejelentés kapcsán a még mindig csupán 22 éves francia. Az Opel egyébként újonnan száll be gyári csapattal a Formula-E a Gen4-es éra első idényében, a másik pilótájuk várhatóan a Jaguartól tíz év után már biztosan távozó Mitch Evans lesz.

pourchaire-opel-fe

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu