Lindblad fapadossal utazik, egy morcos utas miatt ült Lawson mellé
https://formula.hu/parc-ferme/40769
Arvid Lindblad és Liam Lawson közös repülős fotója a Belga Nagydíj után gyorsan bejárta a közösségi médiát, sokakat meglepett ugyanis, hogy a Racing Bulls két versenyzője egy EasyJet-járaton utazott – mindezt ráadásul azt követően, hogy Spában az eddigi legkeményebb csatájukba bonyolódtak egymással. A Magyar Nagydíj paddockjában aztán a brit elárulta, hogy egy bosszús utasnak is szerepe volt abban, hogy végül egymás mellett kötöttek ki.
A 2026-os Formula–1-es idény egyetlen újonca elmondta, F1-es pilótaként is menetrend szerinti járatokkal repül, mert nem látja értelmét a felesleges költekezésnek. „Nincs sok pénzem, úgyhogy továbbra is normál menetrend szerinti járatokkal utazom. Nincs ezzel semmi baj, eddig is ezt csináltam. Ha meg tudok spórolni egy kis pénzt, akkor miért ne tenném attól függetlenül, hogy most már több van? Nagyon szívesen utazom az EasyJettel.”
Lindblad azt is elárulta, hogy eredetileg nem közvetlenül Lawson mellett ült volna, de a folyosó melletti helyére egy nő ült le, aki egyáltalán nem akart átülni: „Eredetileg a 3D és a 3F ülés volt a miénk. A hölgy nagyon mérges lett, amikor mondtam neki, hogy a folyosó melletti hely az enyém. Én pedig azt mondtam, hogy ha ott szeretne maradni, akkor átülök a középső ülésre. Így végül Liammel egymás mellett ültünk.”
Lawson szerint a repülőút egyébként eseménytelenül telt, leszámítva a jelentős késést: „Jó kis út volt. Körülbelül két órát késett a gép, így csak éjfél körül szálltunk fel. Arvid ült középen, én pedig az ablak mellett. Minden rendben volt” – mondta, majd amikor megkérdezték tőle, felismerte-e őt az utastárs, mosolyogva csak ennyit felelt: „Ha igen, akkor nem igazán kedvelt.”

A Formula-1 vált a legnépszerűbb autó-motorsporttá az Instagramon
https://formula.hu/parc-ferme/24626
A Motorsport Broadcasting számolt be a hírről, hogy őrségváltás történt a közösségi médiában, az F1 Instagram-profilja (8,85 millió követő) megelőzte a MotoGP-ét (8,83 millió követő), miután hosszasan üldözte a kétkerekű királykategóriát. A MotoGP eddig kitartó lépéselőnye annak volt köszönhető, hogy hamarabb elkezdett hangsúlyt fektetni a közösségi médiára.

Ma 65 éves a Professzor, Alain Prost
https://formula.hu/parc-ferme/24625
A négyszeres világbajnok a Renault (nem ügyvezető) igazgatójaként ma is aktív részese a Formula-1-nek. Mondhatjuk, hogy teljes kört írt le: alább 51 nagydíjgyőzelme közül az első látható 1981-ből, melyet ugyanezzel a márkával szerzett meg.
Bon Anniversaire, @Prost_official!
— Formula 1 (@F1) February 24, 2020
We hope you enjoy your day as much as your first #F1 win! pic.twitter.com/Pz8TtIlfQH
Happy birthday to the legend, Le Professeur, Alain Prost!
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) February 24, 2020
Joyeux anniversaire Alain. #RSspirit pic.twitter.com/bmkiARTnz8
Halálcsillagként pusztítja el a konkurenciát idén a Mercedes?
https://formula.hu/parc-ferme/24624
„Várj, mi vagyunk a rosszfiúk” – posztolták az alábbi, DAS Star nevet viselő grafikát a „csillagosok”.
Wait, are we the bad guys!
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 24, 2020
Awesome x @BloomieDesign pic.twitter.com/WRZFeFFUXP
Michelisz Norbert is meglátogatta a busókat
https://formula.hu/parc-ferme/24623
A busójáráson járt a magyar WTCR-bajnok:
Videó: így kapta meg idei köntösét az új Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24622
A csapat az autó felmatricázásáról tett közzé egy videót:
New season, new livery
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) February 20, 2020
Check out how we gave the #SF1000 its look #essereFerrari pic.twitter.com/6XqKNJYF1F
Egy videón Ricciardo összes tavalyi előzése
https://formula.hu/parc-ferme/24621
Összesen 69 sikeres támadást gyűjtötte össze egy lelkes néző. Íme Daniel Ricciardo akcióban:
A WEC austini hatórás futama három percben
https://formula.hu/parc-ferme/24620
Hétvégén lezajlott a WEC 2019/2020-as szezonjának ötödik versenye, amelyen a Rebellion fölényes győzelmet ünnepelhetett. Ha lemaradtál, most visszanézheted a viadal leglényegesebb mozzanatait.
#WEC - Relive the best moments from the 6 Hours of COTA, 5th round of the @FIAWEC season #6HCOTA pic.twitter.com/TrN82GyG62
— FIA (@fia) February 24, 2020
Videó: Az első kör a megújult Zandvoortban
https://formula.hu/parc-ferme/24619
Néhány szerencsés autós hétvégén elsők között hajthatott az F1 számára átalakított helyszín még szinte gőzölgő aszfaltjára. Ahogy arra számítottunk, a pálya szűk, de a belső kamerás felvételeket élmény lesz nézni.
Amíg az F1-esek a második tesztre készülődnek, addig Nico Hülkenberg…
https://formula.hu/parc-ferme/24618
…a Rio de Janeiró-i karneválon élvezi ki hosszú évek óta első szabad februárját.
the calm before the storm #riodejaneiro #samba #carnevale pic.twitter.com/NbWoNZm82Q
— Nico Hülkenberg (@HulkHulkenberg) February 23, 2020
Ilyen sanyarú egy F1-es tartalék élete
https://formula.hu/parc-ferme/24615
A Renault-tól Williamshez idén csatlakozó Jack Aitken posztolta az alábbi fotót, amely Barcelonában, a csapat filmes napján készült. Ha be kell ugrani, majd felkeltik…
This Reserve Driver business is hard graft... @Williamsracing filming day at Barca (I promise I did do some work ) pic.twitter.com/F6HBkEpGtQ
— Jack Aitken - (@JaitkenRacer) February 23, 2020
A ti hetetek is jól összefoglalható egy-egy Bottasszal?
https://formula.hu/parc-ferme/24617
Minden napra egy Bottas: a Mercedes így illusztrál egy hetet vasárnaptól hétfőig Valtteri Bottas testbeszédével.
Your week as told by @ValtteriBottas! pic.twitter.com/2G58V5a5bJ
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 23, 2020
Öt-tíz évbe is telhet, mire megvalósul a Miami Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/24616
A Formula-1 tulajdonosa, az amerikai Liberty Media kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, egy második versenyt is szervez az Egyesült Államokban. A városi Miami Nagydíj jelen állás szerint 2021-re van kitűzve (a legelső terv még 2019-ről szólt), de a Formula-1 első embere, Chase Carey ennek fényében most egészen pesszimista nyilatkozatot tett.
Bár épp a napokban érkezett egy pozitív hír, miszerint Miami-Dade County képviselőtestületében a nagydíj számára pozitív eredménnyel zárult egy szavazás, az ellenállás jelentős mind a lakók, mind a helyi politika szintjén: a tiltakozók minden követ megmozgatnak, hogy akadályt gördítsenek az F1 elé. Ez indokolja Carey meglehetősen pesszimistának tűnő becslését.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy az USA-ban az ilyen dolgok időbe telnek” – mondta a Motorsport-Totalnak. „Másrészről el kell mondanunk, hogy tovább tart, mint reméltük. Frusztráló, mert rengeteg időt fektettünk bele, de úgy tűnik, az ügy egyre csak bonyolódik. Megbirkóztunk azzal, hogy az időkeret több mint öt évet vesz igénybe. A jelenlegi cél az, hogy mához képest öt-tíz éven belül verseny legyen. Ehhez viszonyítva 12 hónap nem jelentős, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk egyre frusztráltabbak.”

Férfiak között is futamot nyert a W Series bajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/24614
A thaiföldi szezonzáró második futamán megszerezte első futamgyőzelmét az F3 Asia sorozatban Jamie Chadwick. A női formulaautós sorozat, a W Series legjobbja, a Williams fejlesztőpilótája Pietro Fittipaldi utólagos büntetésével örökölte meg a futamgyőzelmet. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az abszolút sorrendben még a büntetés után is csak második helyen végzett (akárcsak az első versenyen), az elsőként befutó Ukyo Sasahara, a tavalyi bajnok azonban nem szerezhet pontokat.
Chadwick rövid ideig már egy hónappal ezelőtt is győztesnek mondhatta magát: januárban Abu Dhabiban épp az ő győzelmét vették el a leintés után, mivel kiugrott a rajtnál. A brit pilótalány korábban is nyert már férfi ellenfelekkel szemben, 2018-ban a brit F3-ban, az MRF Challenge-ben pedig bajnoki címet is szerzett egy éve.
Az ázsiai Formula-3-as széria bajnoka Joey Alders lett, fő kihívóját, Jack Doohant legyőzve. A bajnokság neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly Keszthelyi Vivien – Chadwick riválisa a W Seriesben – indult a téli szezonban, a magyar hölgy legjobb eredménye 8. hely volt.

Így osztja csapatokba 6+1 DTM-versenyzőjét a BMW
https://formula.hu/parc-ferme/24613
Közölte 2020-as csapatkiosztását a bajor márka: ne tévesszen meg senkit, ha az alábbi felsorolásban hétnél több nevet és ismétlődéseket lát. A hat gyári autót két csapat, az RMG és RMR készíti fel, mivel azonban a csapatbajnokságban csak kétautós formációkat értékelnek, egy fiktív istálló, az RMR is szerepel a nevezésben. A hat gyári egységhez a Robert Kubicát indító ART jön még hozzá.
BMW Team RMG: Marco Wittmann, Timo Glock, Lucas Auer.
BMW Team RBM: Philipp Eng, Sheldon van der Linde, Jonathan Aberdein.
BMW Team RMR: Lucas Auer, Jonathan Aberdein.
ART Grand Prix: Robert Kubica.

Videó: az idei év eddigi leggyorsabb F1-es köre
https://formula.hu/parc-ferme/24611
Valtteri Bottas egészen gyorsan, a 2020-as téli tesztidőszak harmadik napján megdöntötte a tavaly februárban futott leggyorsabb kört. 1:15,732 az új referenciaidő.
Gyönyörű retro raliautókat hajtanak meg Nagy-Britanniában
https://formula.hu/parc-ferme/24607
Méghozzá majdnem 150 autót csodálhatnak meg az erre fogékonyak - akiknek lehetőségük van, a helyszínen, mi sajnos „csak” képernyőn keresztül.
THIS IS EPIC! Head down to watch the live rally action with @RallyingGroupB. 140+ cars are bringing the exhilarating energy outdoors pic.twitter.com/ZBnKd67gSo
— Race Retro (@RaceRetro_) February 22, 2020
Komoly bravúr egyáltalán kilátni az IndyCar aeroscreennel felszerelt autóján
https://formula.hu/parc-ferme/24605
Vagy legalábbis nagyon szokatlan a kameraállás. Persze a versenyzőknek valószínűleg semmilyen problémájuk nincs ezzel.
#TBT to a few laps around a wet and cold @COTA last week. Can't wait for that Florida sunshine!#INDYCAR | @Team_Penske | @hitachiauto | @Hitachi_US | @TeamChevy
— Josef Newgarden (@josefnewgarden) February 20, 2020
@INDYCAR pic.twitter.com/7mtDY63vvE
WEC: Zsinórban harmadszor is a pole-ban a Rebellion
https://formula.hu/parc-ferme/24612
Közép-európai idő szerint vasárnap éjszaka zajlott a Hosszútávú Világbajnokság időmérő edzése Austinban, amely a Rebellion egyetlen autójának sikerét hozta: a szezon végén versenyzést befejező istálló pilótái, Gustavo Menezes és Norman Nato – akik Bruno Sennával alkotnak triót – 1:47,530-as átlaggal szerezték meg a rajtelsőséget Sanghajhoz és Bahreinhez hasonlóan, miután a második szabadedzés és a kvalifikáció közti néhány órában motort cseréltek a versenygépben.
A #7-es Toyota (Conway, Kobayashi, Lopez) 1,631 másodperc hátránnyal szerezte meg a második rajtkockát, míg a #8-as egység (Buemi, Nakajima, Hartley) 1,901 másodperces deficittel lett harmadik. A teljesítménykiegyenlítő rendszer a kalkuláció szerint Buemiéket 2,21, a bajnokságot vezető Conway-éket 2,77 másodperccel lassítja hétvégén: a brit erről azt mondta, a Toyota nem esélyes a győzelemre a hatóráson, hacsak nem történik rendkívüli esemény.
A rajtrács negyedik kockáját már a legjobb LMP2-es egység, a COOL Racing (Lapierre, Borga, Coigny) foglalja el: mindössze három LMP1-es indul a Lone Star Le Mans-on, mivel a Team LNT távolmaradt az eseménytől.

A McLaren majmai McGregort másolják
https://formula.hu/parc-ferme/24608
A papaja páros szokásához híven nem bír magával.
Strutting into another @F1 season. @CarlosSainz55 @LandoNorris
— McLaren (@McLarenF1) February 22, 2020
Cc: @TheNotoriousMMA pic.twitter.com/VvEemSd2X9
Ma lenne 71 éves Niki Lauda
https://formula.hu/parc-ferme/24610
1949. február 22-én látta meg a napvilágot Andreas Nikolaus Lauda, az F1 háromszoros osztrák világbajnoka, aki tavaly májusban hosszas betegség után veszítette életét. Rá emlékszik ma több F1-es csapat is, amelyekkel tevékeny karrierje során együtt dolgozott.
Gone but never forgotten.
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) February 22, 2020
Niki, thinking of you on what would’ve been your 71st birthday pic.twitter.com/VVnElnBY07
Remembering Niki - The legend would have turned 71 today #essereFerrari #CiaoNiki pic.twitter.com/Rs0EKXhInK
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) February 22, 2020
Remembering the legendary Niki Lauda, who was born #OnThisDay in 1949.
— McLaren (@McLarenF1) February 22, 2020
A giant of our sport who played an integral role in the McLaren story. pic.twitter.com/GCwskNbvXY