Vettel Verstappenék oldalára állt a szabályvitában
https://formula.hu/parc-ferme/40768
Ellentétben Gabriel Bortoletóval, aki tegnap egészen más hangvételben nyilatkozott a 2026-os szabályrendszerről, Sebastian Vettel azok táborát erősíti, akik szerint az új Formula–1-es autók rossz irányba viszik a sportot. A négyszeres világbajnok a Financial Timesnak beszélt arról, hogy szerinte az új generációs versenygépek elveszik a sportág lényegét
Vettel szerint az F1-es versenyzés egyik legfontosabb eleme mindig is az volt, hogy a versenyzők a féktávokon tudtak igazán különbséget teremteni egymás között: „A versenyzés DNS-ének része, hogy ki mer a legkésőbb fékezni. Ki tud még így is befordulni a kanyarba és nagy sebességet átvinni. Ebből derül ki, hogy valaki igazán nagy versenyző vagy csak egy átlagos. Ezt megcsinálod tíz, tizenkét, tizenöt vagy húsz alkalommal egy kör alatt, és ez határozza meg, milyen gyors vagy.”
A korábbi Formula–1-es pilóta attól is tart, hogy ha a versenyzők nem élvezik az új autók vezetését, az előbb-utóbb a szurkolók élményére is hatással lesz. Ezt egy futballos hasonlattal érzékeltette: szerinte a sport nem lesz ugyanolyan szórakoztató, ha a góllövők már nem élveznék a gólszerzést. Vettel a hibrid erőforrásokkal kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg. Elismerte, hogy a technológia hozzájárult ahhoz, hogy olyan gyártók, mint az Audi belépjenek a Formula–1-be, ugyanakkor úgy véli, az itt alkalmazott megoldásoknak kevés valódi hasznuk van a közúti autókban.
„A közúton azt figyeled, jön-e piros lámpa, elveszed a gázt, lassítással és egy kis fékezéssel próbálod tölteni az akkumulátort, megállsz, aztán újra elindulsz. A versenyzés teljesen más. Ez a technika valaha bekerül egy Toyota Yarisba? Nem, nem fog.”

Már zenél az új 67-es út!
https://formula.hu/parc-ferme/22090
"Nagy esők jönnek, és elindulok...". Bár még kész nincs, de jól hallhatóan már "zenél az új, 2x2 sávos 67-es út.
Schumacher eddigi legjobb F2-es rajteredményét szerezte Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/22091
Csütörtökön a Formula-1 már edzett Monacóban, a Formula-2 pedig az időmérőt is lefutotta, két tízfős csoportra osztva, melynek helyezettje felváltva alkotják a rajtrácsot. 1:20,676-os körével (lejjebb látható) Nyck de Vries szerezte az első rajtkockát. Callum Illott, aki először versenyez Monte-Carlóban, kiváló második rajthelyezést ért el, a bajnokság második helyén álló Luca Ghiotto, valamint a pályán szintén újonc Mick Schumacher előtt. Az ifjú német idei legjobb kvalifikációs eredménye a negyedik hely.
A bajnokság éllovasa, az eddigi hatból három futamot megnyerő Nicholas Latifi csak a nyolcadik rajtkockából indul háromhelyes büntetésével együtt, melyet azért kapott, mert a szabadedzésen piros lámpa alatt átlépte a bokszutca fehér vonalát. Az időmérő a pénteken 11:30-kor rajtoló főfutam indulási sorrendjéről döntött.

Ilyen volt egy monacói pályabemutató a 60-as években - Graham Hill-lel!
https://formula.hu/parc-ferme/22087
A mai pörgős világban, amikor már minden érdekes videónak bele kell férnie másfél percbe, egészen üdítő az alábbi Graham Hill-interjú, aki a korabeli monacói vonalvezetés kihívásait magyarázza korabeli stílusban és korabeli zenei aláfestéssel.
Ahead of the annual social media tosh about #MonacoGP there was this. #GrahamHill #Motorsport #F1 pic.twitter.com/FWtIeNw011
— Freeman (@FreemanLowell01) May 20, 2019
Egy F1-es csapattag monacói útja a szállástól a reggeli kávéig
https://formula.hu/parc-ferme/22088
Gyorsított felvétel arról, hogyan érkeznek meg a Racing Point munkatársai a paddockba egy F1-es nap reggelén. Az egészben a legszebb, hogy gyalog megtehető az út.
Megbüntették a Ferrari mindkét versenyzőjét
https://formula.hu/parc-ferme/22089
Charles Leclerc és Sebastian Vettel is gyorshajtást követett el a monacói bukszutcában, ahol a megengedett 60 km/órás sebesség helyett a német versenyző 62,6, csapattársa pedig 62,8 km/h-val hajtott az első szabadedzés idején. A gyorshajtást nagyon szigorúan büntetik Monte-Carlóban, ugyanis fejenként 300 eurós bírságot szabott ki rájuk az FIA.

Beterítették a csinos riporternőt
https://formula.hu/parc-ferme/22086
A Born to MX Facebook-oldala tette közzé az alábbi videót, melyen egy gyors interjút követően ez a riporter hölgy megtanulta, hogy jobb hátrálni egy krosszmotor közelében...
Dieter Zetsche utolsó napja a Daimlernél - a BMW szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22085
A svéd Ola Kaellenius váltja a nyugdíjba vonuló Dieter Zetschét a Daimler cégcsoport vezérigazgatói székében, a BMW pedig újragondolta, miként is telhetett a jellegzetes bajuszt viselő úriember utolsó napja a cégnél. Majd gyorsan át is ült egy BMW-be... A videó végén persze megköszönte a BMW Zetschének a sokéves inspiráló versengést.
F1 Future Stars pályázati felhívás
https://formula.hu/parc-ferme/22082

Centikre a gumifaltól tudott megállni Vettel a szabadedzésen
https://formula.hu/parc-ferme/22093
Sebastian Vettel a csütörtöki második szabadedzés utolsó félórájában törte meg majdnem a Ferrarit. A harmadik helyen álló német elfékezte a Sainte Devote kanyart, nem bírt elfordulni, de a bukótérbe sem tudta már kormányozni autóját, helyette fekete gumicsíkot húzva a fékre taposott, és karnyújtásnyira a gumifaltól állt meg.
Vettel se libra por los pelos #FP2 #MonacoGP pic.twitter.com/Z7uifD1WN3
—
Leclerc Bianchira és édesapjára emlékezik sisakjával
https://formula.hu/parc-ferme/22083
Megszokhattuk már, hogy Monacóba mindig különleges festésű fejvédővel érkezik a legtöbb pilóta, így nincs ez másképp idén sem. Charles Leclerc egy olyan különleges dizájnú bukóval indul a hercegségbeli versenyen, aminek az egyik fele Jules Bianchi sisakját idézi fel, a másik pedig a szintén elhunyt édesapja, Hervé sisakját. Ahogyan az Instagram-bejegyzésében írta Leclerc: "Nélkülük most nem tartanék ott, ahol!"
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egyedülálló versenyautó bukkant fel a magyar pályákon
https://formula.hu/parc-ferme/22081
Kakucson, a ralikrossz országos bajnokság legutóbbi fordulóján Vaskó Dominik teljesített bemutatókört a hibrid Peugeot 208 HWRX-szel. A versenygép egy tesztversenyen is túl van, és máris nagy érdeklődés övezi nem csupán a ralikrosszból, hanem más szakágakból is.



Fotó: Bitto Zsolt
Így emlékezik Niki Laudára a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/22084
Kedden hajnalban érkezett a szomorú hír, hogy életét vesztette a háromszoros világbajnok legenda, Niki Lauda, a Mercedesnél pedig eképp szeretnének megemlékezni jó barátjukról:

Így telik Kiss Norbert egy napja
https://formula.hu/parc-ferme/22080
A kétszeres kamion Európa-bajnokot kamerák követték végig egy napján: szimulátorozás, délelőtt sajtótájékoztató és délután tesztelés is belefért a szoros programba, amit saját maga narrál.
Kiosztotta támogatásait az MNASZ Tehetséggondozó Programja
https://formula.hu/parc-ferme/22079
A közleményükben ugyanis az alábbi áll:
"Az MNASZ Tehetséggondozó Program kuratóriuma – közösen a Pirelli Hungary Kft, a Mez&Mol Kft és az MNASZ RSB képviselőivel - úgy határoz, hogy MNASZ Tehetséggondozó Program keretei között kiírt Pirelli-Autogumiplaza Fiatal Raliversenyzők Támogatása c. pályázatra beérkezett 4 pályázat közül az alábbiak részére ítéli meg a támogatást:
• 2 db R5-ös autó esetén 16 db 18”-os aszfalt (száraz felületre) abroncs/autó
o Vincze Ferenc
o Velenczei Ádám
• 1 db Mitsubishi autó esetén 8 db 18”-os aszfalt (száraz felületre) abroncs
o Dudás Gergő"

A Renault fogott egy Mégane-t és rekordot döntött vele a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/22078
Nem csekély hírverést generált a Renault a legújabb Mégane-modell, az R.S. Trophy-R bemutatása köré. Áprilisban Laurent Hurgon kezei között gördült ki a világ legfélelmetesebb versenypályájára, hogy körrekordot töntsön kategóriájában. Az új Renault 7:40,100 alatt teljesítette a 20,6 kilométeres kört a Nodschleifén, és 7:45,389 alatt a hivatalos, 20,832 kilométeres vonalvezetést, ami az eddigi legjobb eredmény az elsőkerék-hajtású szériaautók között.
A látványkampány pedig nem áll le, a hétvégi Monacói Nagydíj szünnapján, pénteken Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg az utcai pályán is megjáratja majd a Mégane-t.

Ilyen még nem volt: tervezd meg, milyen trófeát kapjon a bajnok!
https://formula.hu/parc-ferme/22077
Versenysorozatok szereplői annál felelősségteljesebb feladatot nem nagyon szoktak a rajongók kezére bízni, mint hogy rajzoljanak meg egy egyedi sisakfestést, hogy aztán a pilóta kiválassza a neki legjobban tetszőt és használja azt egy különleges alkalomkor. Ebben a tekintetben tette magasabbra a lécet a nemrég útjára indult női formulaautós sorozat, a W Series, amely azt a rendkívüli lehetőséget kínálja fel a sorozat rajongóinak, hogy tervezzék meg - akár kézzel vagy számítógépes programmal - a szezon végén a legjobb versenyzőnek járó bajnoki serleg formáját és dizájnját. Részletek és a pályázatok beküldéséhez használatos e-mail cím ide kattintva található.
A W Series első évadának hat futamából kettő már lezajlott, a bajnoki trófeára pedig jelenleg a tabella élén álló Jamie Chadwick a legesélyesebb.

Mindenki készített egy Lauda-emlékvideót, aki számít
https://formula.hu/parc-ferme/22076
Az F1 hivatalos oldala:
A remarkable man
— Formula 1 (@F1) May 21, 2019
A remarkable life
A remarkable career
A look back at Niki Lauda's incredible F1 story pic.twitter.com/jnZasp1mUX
Az FIA:
Here’s the @FIA #HallofFame video in tribute to #NikiLauda #F1 : pic.twitter.com/eYD15UgTAl
— Jean Todt (@JeanTodt) May 21, 2019
A Ferrari:
#CiaoNiki https://t.co/xDeQzbYQQN pic.twitter.com/lsBD29XURD
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) May 21, 2019
Egy plakát szerint Kim Schumacher és Niko Ulkemberg is részt vett a pilóták focimeccsén
https://formula.hu/parc-ferme/22075
Valószínűleg akkor fordulhat elő ilyen hiba, ha olyanokra bízzák a plakát elkészítését, akik eddig csak hírből hallottak az autósportról - vagy gyakornokokra, akik elfelejtik leellenőrizni, hogy mit írtak (az említettek mellett "Valterri" Bottas már szinte megbocsátható elütésnek számít). Arról nem is beszélve, hogy látszólag minden jelenlegi, korábbi (és jövőbeli?) F1-es pilóta nevét ráírták, aki csak eszükbe jutott, pedig Fernando Alonsónak és Kimi Raikkönennek például eszében sem volt részt venni a Nazionale Piloti keddi, jótékonysági futballmeccsén Monacóban. A korábban bejelentett pilóták többsége azért ott volt a gyepen, ahol végül 3:2-es vereséget szenvedtek az Albert herceg által irányított sztárcsapat ellen. A találkozó előtt egyperces megemlékezést tartottak Niki Lauda, valamint a sztárcsapatban játszó motoros Max Biaggi nemrég elhunyt apja tiszteletére.


A mérkőzés legszebb találatát Antonio Giovinazzi szerezte, kilőve a jobb fölső sarkot.
Golazo de Antonio Giovinazzi en el tradicional encuentro del Nazionale Piloti esta tarde en Mónaco. pic.twitter.com/hEQejOPIPR
— Alerta Racing 」#MonacoGP (@AlertaRacing) May 21, 2019
Niki Lauda szobránál jártunk a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22074
Felkerestük az elveszített háromszoros világbajnok mellszobrát a mogyoródi pályán.



Hamilton nem hiszi el, hogy Lauda nincs többé
https://formula.hu/parc-ferme/22073
A kedd hajnali gyászhírt követően a Formula-1 közössége megemlékezett a 70 évesen elhunyt háromszoros világbajnokról, Niki Laudáról. Lewis Hamilton, akinek főnöke volt Lauda a Mercedesnél – ő győzte meg a csapathoz csatlakozásról –, csak jóval később posztolt a közösségi médiába egy szomorúságtól átitatott bejegyzést:
„Nehezen tudom elhinni, hogy elmentél. Hiányozni fognak beszélgetéseink, nevetéseink, a nagy ölelések az együtt megnyert versenyek után. Isten nyugosztalja lelked. Köszönöm, hogy ragyogó fény voltál életemben. Mindig itt leszek családod számára, ha bármikor szükségük lenne rám. Szeretlek, ember.”
I’m struggling to believe you are gone. I will miss our conversations, our laughs, the big hugs after winning races together. God rest your soul. Thank you for being a bright light in my life. I’ll always be here for your family should they ever need me. Love you man pic.twitter.com/cotUpuvW2F
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) 2019. május 21.