IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó
https://formula.hu/parc-ferme/40665
Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.
Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.
A verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | |
| 2. | David Malukas | Team Penske | 0.6241 |
| 3. | Will Power | Andretti | 1.5568 |
| 4. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 2.3097 |
| 5. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | 2.9679 |
| 6. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 4.5825 |
| 7. | Scott McLaughlin | Team Penske | 4.6413 |
| 8. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 5.4393 |
| 9. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | 7.4519 |
| 10. | Kyle Kirkwood | Andretti | 7.8581 |
| 11. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 8.3559 |
| 12. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 9.0912 |
| 13. | Marcus Ericsson | Andretti | 10.0192 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 10.8189 |
| 15. | Romain Grosjean | Dale Coyne Racing | 11.6583 |
| 16. | Caio Collet | A. J. Foyt Enterprises | 12.1206 |
| 17. | Mick Schumacher | Rahal Letterman Lanigan Racing | 12.3524 |
| 18. | Rinus VeeKay | Juncos Hollinger Racing | 13.1409 |
| 19. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 13.7503 |
| 20. | Dennis Hauger | Dale Coyne Racing | 14.6665 |
| 21. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 19.8068 |
| 22. | Josef Newgarden | Team Penske | 36.7757 |
| 23. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1 kör |
| 24. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 3 kör |
| 25. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 27 kör |
Tényleg megsemmisítő a verés, amit Verstappen mért Gaslyra
https://formula.hu/parc-ferme/22938
Az F1 Twitterén számosították is a csapattársak helyzetét, aminek ugye, mint tudjuk, az lett a vége, hogy Gaslyt lefokozták a Toro Rossóhoz.
The Bulls lock horns
— Formula 1 (@F1) August 18, 2019
How Verstappen and Gasly square up in their 12 races together at @redbullracing#F1 pic.twitter.com/QrpQlM5IzO
Továbbra is nagyon érzi Ferrucci, hogy kell megúszni veszélyes helyzeteket
https://formula.hu/parc-ferme/22939
Most éppen az IndyCar hétvégi poconói futamán nyert nyolc helyet annak köszönhetően, hogy kiválóan helyezkedett a Takuma Sato által előidézett ötös baleset mellett.
Look, I don’t like Ferrucci. But that was good driving pic.twitter.com/DOidTtbPzV
— Mattzel89 (@Mattzel89) August 18, 2019
Így borított mindent Takuma Sato az IndyCar hétvégi futamán
https://formula.hu/parc-ferme/22937
Mindezt az első körben, úgy, hogy volt még hátra 199... A japán felelőtlen megmozdulásának, ahogy jobbról elkezdett befelé húzni, áldozatul esett Alexander Rossi, Ryan Hunter-Reay, James Hinchcliffe és Felix Rosenqvist is.
Here's how drivers saw the Lap 1 incident at @PoconoRaceway. #ABCSupply500 // #INDYCAR pic.twitter.com/Kv4C25557p
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) August 18, 2019
Bottas is célba ért saját duatlonján
https://formula.hu/parc-ferme/22936
Harmadszor rendezték meg a Valtteri Bottas Duatlont, melyen a Mercedes finn versenyzője is rész vett, és saját maga legjobb idejét teljesítette. "Ahogy öregszem, úgy válok egyre erősebbé!" - kommentálta saját teljesítményét Bottas.
A szezon eddigi legjobb csapatrádiói
https://formula.hu/parc-ferme/22935
Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtötte nekünk az eddig eltelt tizenkét verseny legjobb rádióüzeneteit, benne Carlos Sainz éneklésével, Norris poénjaival, na meg persze Kimi Raikkönennel.
Az F1-ben ilyen kerékcserét nem látsz!
https://formula.hu/parc-ferme/22934
Alex Palou autóján hajtotta végre ezt az akrobatikus és egyben mesteri kerékcserét a szerelője a Super Formula bajnokságban. Erre a mutatványra kizárólag 10/10-es osztályzatot adhatunk!
The famous "acrobatic" pit stop seen in #SuperFormula performed here by Alex Palou's front tyre change effortlessly. 10 out of 10 for poise and agility
— Motorsport.com (@Motorsport) August 18, 2019
Full race replay is now available here: https://t.co/j9sFFAAmqC pic.twitter.com/hFj9Cyqysv
Stoffel Vandoorne, a szigszalag és a mobiltelefon esete
https://formula.hu/parc-ferme/22931
Szokták mondani, hogy ha valami hülyén néz ki, de működik, akkor nem hülyeség. Ez az elv vezérelhette Stoffel Vandoorne-t is, mikor elment gokartozni és elfelejtett magával akciókamerát vinni. A belgával azonban nem lehetett kiszúrni, nézzétek csak, hogyan oldotta meg ezt a harmadik világbeli problémát:
DIY onboard camera
— Stoffel Vandoorne (@svandoorne) August 14, 2019
#Karting #Formulae #mercedes #mercedesbenzeqfe #ABBFormulaE pic.twitter.com/R3uRHNY2SJ
Mit is csinál egy mérnök a versenyhétvégén?
https://formula.hu/parc-ferme/22929
Valószínűleg mindenki hallotta már, hogy mennyi emberre van szükség ahhoz, hogy egy Formula-1-es autó a pályára gurulhasson. De mit is csinál egy mérnök, vagy egy szerelő egy egész versenyhétvége során? Nos, a Toro Rossónál a vezető versenymérnök, Jonathan Eddolls és az autó teljesítményéért felelős vezető, Guillaume Dezoteux magyarázzák el ebben a videóban, kinek mi is a dolga. A videó a Német és a Magyar Nagydíjon készült!
A Red Bull a bokszutca ura
https://formula.hu/parc-ferme/22928
A Red Bull és a Williams csapatai uralják a szezonban a leggyorsabb bokszkiállások tabelláját. Az energiaitalosok azzal büszkélkedhetnek, hogy a három leggyorsabb kerékcsere fűződik a nevükhöz, ráadásul a Német Nagydíjon a Verstappen autóján elvégzett 1,88 mp-es gyorsszerviz világrekorder a maga nemében. Érdekesség, hogy a Williams is ötször szerepel a listán, de mindannyiszor Robert Kubica autójával.

Fotó: DHL
Elstartolt a Valtteri Bottas Duatlon
https://formula.hu/parc-ferme/22933
A finnországbeli Lahtiban elrajtolt a Valtteri Bottas duatlon, melyen maga a pilóta is minden évben részt vesz! Kövessetek bennünket az Instagramon is!
Herczig Norberték számára keserű véget ért a Barum Rali
https://formula.hu/parc-ferme/22932
A tegnapi napon olaj -és benzinnyomás-problémákkal küszködött a Herczig Norbert-Ferencz Ramón páros a Barum Ralin, és nemrég érkezett a hír, hogy a csapat szerelői sajnos nem tudnak időben úrrá lenni a problémán, így Norbiék számára véget is ért a verseny. Alább a MOL Racing Team hivatalos közleményét olvashatjátok:
Albon már 14 évesen is a Red Bullról és az F1-ről álmodott
https://formula.hu/parc-ferme/22924
Az F1 Twitter-csatornája bányászta elő az alábbi 2010-es videót, amelyben a néhány napja az energiaitalosok anyacsapatához előléptetett pilóta beszélt a Red Bull támogatását és F1-es vágyairól:
"They came to me, and obviously I said yes please!"
— Formula 1 (@F1) August 12, 2019
Manners maketh man... @alex_albon charmed @redbullracing with his polite persona and ferocious speed back in 2010
= @yjajournalists pic.twitter.com/jyV9pCGEbm
Szomszéd Lali és Kiss Norbi fát ültettek Kápolnán
https://formula.hu/parc-ferme/22930
Az ígéret szép szó... Egy győzelem két fa elültetését jelentette fejenként. Kiss Norbi és Szomszéd Lali a kápolnai Macskaárvaház Alapítványnál segédkezett.
Lábtöréssel megúszta a horrorrepülést a brit motoros
https://formula.hu/parc-ferme/22926
Óriási bukást produkált a Brit Superbike Bajnokságban szereplő Luke Mossey a Cadwell Parkban: a motor hatalmas tempónál dobta le őt magáról. Hihetetlen, de egy kisebb hajszáltöréssel és néhány hétnyi pihenéssel megúszta az incidenst – íme, a borzalmas baleset felvétele:
That was a big one! @LukeMossey12 sustained a hairline fracture in his leg after this crash during the test at @CadwellPark yesterday evening but he is back spectating today! Captured by @OMGRacingUK pic.twitter.com/TyOvU1tFe4
— Bennetts British Superbike Championship (@OfficialBSB) August 16, 2019
Sárgák a nevetéstől – Ricciardo és Hülkenberg páratlan párosa
https://formula.hu/parc-ferme/22925
A Renault ausztrál és német pilótájával a Magyar Nagydíj előtt volt alkalmunk leülni beszélgetni – a legérdekesebb részletekért keresd az Autósport és Formula Magazin néhány napja megjelent legfrissebb számát!

Eső miatt törölték a poconói időmérőt
https://formula.hu/parc-ferme/22927
Nem voltak kegyesek az égiek szombaton az IndyCar mezőnyéhez a Pocono Racewayen: mivel a mentőhelikopter nem tudott időben megérkezni a felhők és az eső miatt, végül törölték a kvalifikációt. Ez azt jelenti, hogy a bajnokság állása szerint sorakoznak majd fel a pilóták vasárnap: Joseph Newgardené a pole-pozíció, mellőle a futam tavalyi győztese, Alexander Rossi indulhat, majd jön az Indy 500 győztese, Simon Pagenaud, megelőzve Scott Dixont, Will Powert és Ryan Hunter-Reay-t.

Hamilton meghajtotta Fangio legendás Mercedesét Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/22923
Egyik ötszörös világbajnok a másik ötszörös világbajnok autójában: Lewis Hamilton még májusban vitte pályára a legendás W196-ost, amellyel Juan Manuel Fangio 1954-ben és 1955-ben tudott diadalmaskodni, a Mercedes pedig most egy rövid videót is közzétett erről:
Nem csak a Red Bull cserélt váratlanul pilótát az F1 történetében
https://formula.hu/parc-ferme/22922
Az energiaitalosok legújabb húzása után, miszerint a nyári szünet után immár Alexander Albon fog vezetni az anyacsapatnál, Pierre Gasly pedig visszakerül a Toro Rossónál, a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája összegyűjtött tíz hasonló esetet (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Mit keres a Hungaroring első embere egy másik sportág világeseményének plakátján?
https://formula.hu/parc-ferme/22920
Az alábbi fotón Gyulay Zsolt a jövő héten Szegeden sorra kerülő síkvízi kajak-kenu világbajnokságot reklámozza. Bizonyára legtöbb olvasónk pontosan tisztában van, mi a kapcsolat a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója és a magyar sikersportág között, de akik esetleg nem tudnák, azoknak eláruljuk: Gyulay kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kajakozó, az 1988-as szöuli nyári játékokon K1 500 méteren és K4 1000 méteren lett aranyérmes.

Pole-t szerzett és győzött a WRC-sztár a nürburgringi TCR-futamon
https://formula.hu/parc-ferme/22921
Ha azt mondjuk, letette a névjegyét a TCR Germany bajnokságban a rali-vb-n az utóbbi három szezonban összetett ezüstérmesként záró Thierry Neuville, akkor még finoman fogalmaztunk. A belga pilóta a Team Engstler Hyundaijával állt rajthoz vendégszereplőként a Nürburgringen, s rögtön megnyerte az időmérőt, majd a futamot is! Segítségére volt a koreai márka WTCR-menője, Gabriele Tarquini, aki a helyszínen adott tanácsokat Neuville-nek – érdekesség, hogy a veterán olasz néhány hete pedig a WRC-autót próbálta ki, de neki az sokkal kevésbé ízlett, mint márkatársának a túraautózás.
