DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

Verstappen kifutón sétál, kaviárt reklámoz, mellszobrot és szárnyakat kap

A Red Bull-pilóta ruhakollekciója, a MAXRAW harmadik szezonjához érkezett (igen, nem csupán Lewis Hamiltonnak van ilyen!) – és egészen szórakoztató reklámvideót kapott. Kötelező darab!

Belépett a 30-asok klubjába Valtteri Bottas

A Mercedes finnje maga mögött hagyta 20-as éveit, és szerdán betöltötte a 30-at. Kimi Raikkönen, Robert Kubica, Lewis Hamilton, Romain Grosjean, Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo után ő már a mezőny nyolcadik tagja a harmadik X-ben.

A Mercedes rövid videót állított össze pilótájának, amely idei melbourne-i és bakui győzelmeire összpontosít. Vajon az igazi ajándékot – a 2020-as szerződést – holnapra tartogatják, megfelelően a sajtóhíreknek?

Felismeritek a Magyar Nagydíjra látogató világsztárt?

Bár már Spára készülünk, a Magyar Nagydíjjal kapcsolatban érdekes háttérinfóra bukkantunk: a hónap elején a Paloznaki Jazzpikniken koncertező Rick Astley átruccant a Hungaroringre is, mivel a két eseményt egy időben tartották. Ha így sem ugrik be, kiről van szó, megmutatjuk Astley 595 millió megtekintésnél járó slágerét a 80-as évekből:

Hogy mi? Hullámvasút egy F1-es pálya felett?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szaúd-Arábia egy vadonatúj, minden létezőnél modernebb Formula-1-es pályát tervez felhúzni Qiddiyában. Egyelőre az a város sem létezik, ahová a helyszínt tervezik, az arabok fantáziája azonban már szárnyal: elképzelésük szerint a pálya felett hullámvasút húzódhatna, így a bátrabbak egy eddig soha nem látott szemszögből is megtapasztalhatnának egy F1-es futamot.

Meghallgatása lesz egy F2-es pilótának a Williamsnél

A Belga Nagydíj első szabadedzésén a Williams autójába ülhet a csapat tesztpilótája, a jelenleg Formula-2-ben versenyző Nicholas Latifi. A 24 éves pilótának idén ez lesz harmadik beugrása, az istálló pedig nagyon kíváncsi arra, hogy Latifinek mik a benyomásai az utóbbi hetek fejlesztéseiről. 

Hogy Robert Kubica vagy George Russell helyére ül-e a tesztpilóta, arról egyelőre nincs információnk.

latifi-f2-2

Melyik McLaren-tortába harapnál egy nagyot?

A csapat Twitter-oldalán posztolt egy ínycsiklandozó válogatást McLaren-témájú cukrászművekből. Aryton Senna és Lewis Hamilton ikonikus autói mellett még az idei MCL34-et is megformálták marcipánból.

Vettel és a Ferrari lenyomta Hamiltont: ez történt tavaly Spában

Esős körülmények között a brit mercedeses legyőzte az erőfölénnyel rendelkező Ferrarikat az időmérőn, a futamon aztán fordult a kocka. A tavalyi Belga Nagydíj összefoglalója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Felkerült a 23-as szám a Red Bull RB15-re

Átmatricázta a Red Bull versenygépét: Pierre Gasly 10-es rajtszáma helyett már Alexander Albon 23-asa szerepel az orron és motorborításon. A hétvégi Belga Nagydíjon az is kiderül, a számmal együtt az eredmény is változik-e...

Eb-debütáns és Michelisz új pilótája az AFM tévéműsorban

Az Autósport és Formula Magazin szeptemberi műsorának két stúdióvendégével friss élményeikről beszélgettünk: Csomós Miklós a Barum Ralin túlesett Európa-bajnoki bemutatkozásán, míg Szabó Zsolt Oscherslebenben pattant a M1RA autójába a TCR Europe-ban – a fiatal túraautós felelevenítette, hogyan pörögtek fel az események, amikor napokkal a futam előtt, késő este csörgött telefonja, és Michelisz Norbert volt a vonal végén.

Az AFM Ralihíradó Csomós Miklóssal szeptember 1-jén, 13 órakor lesz megtekinthető a FIX TV-n, az AFM Motorsporthíradó premieradása Szabó Zsolttal szeptember 8-án, ugyancsak 13 órakor a FIX TV-n.

Hogy mire számíthatnak a riválisok Hamiltontól? Ezek alapján nem sok jóra

Lewis Hamilton nyílegyenesen halad hatodik Formula-1-es világbajnoki címe felé, már most is jelentős a pontelőnye a tabellán. Ha viszont megnézzük, hogy a nyári szünetek után milyen formában szokott lenni, végképp elkönyvelhetjük, hogy csak idő kérdése az újabb vb-címe. Az elmúlt két évben így szerepelt a nyári szünetek utáni első öt versenyen:

2017: P1, P1, P1, P2, P1

2018: P2, P1, P1, P1, P1

ham_1

Verstappen külön utakon jár a többiekhez képest Monzában

A Pirelli közzétette az Olasz Nagydíj gumiválasztásait, vagyis hogy melyik pilóta melyik keverékből hány szettet rendelt. Ami rögtön szemet szúr, az az, hogy Max Verstappen a C4-es, jelen esetben leglágyabb keverékből tízet kért, míg a Mercedes és a Ferrari pilótái egyformán csak nyolcat-nyolcat.

unnamed_18

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

A klasszikus pillanatok egyike Spából, amikor a két Force India közrefogta Vetteléket

Kiemelkedő hétvége volt a Force India számára a 2018-as belgiumi, amelyen az időmérő edzésen Esteban Oconnak és Sergio Pereznek sikerült megszereznie a harmadik és negyedik rajtkockát. A páros a rajtot követően nem hezitált, amikor lehetősége támadt megkörnyékezni Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont. Az esetről egy emlékezetes fotó, valamint az alábbi onboard videó is fennmaradt. Perez szemszögéből követhetjük végig az izgalmas pillanatokat.

spa-2018-4wide

Elképesztően jól néz ki a 2021-es autó retro festéssel

A Sean Bull Designnak köszönhetően a Lotus 1977-es festését kapta meg a múlt héten bemutatott 2021-es F1-es koncepcióautó. Szerintünk brutálisan jól mutat.

jps-2021-livery

Összehasonlításképp íme az eredeti verzió a Lotus 79-esen. A volánnál Mario Andretti.

jps-1977-lotus

Azt tudtad, hogy Jack Brabham unokája is autóversenyző?

A háromszoros F1-es világbajnok Jack Brabham által híressé tett vezetéknevet a XXI. században Matthew képviseli a versenypályákon. A 25 éves pilóta most nem máshoz, mint Rubens Barrichellóhoz csatlakozik az újonnan induló ausztrál S5000 bajnokságban. A jövő hónapban rajtoló formulaautós sorozat szezonnyitóján egyelőre ők ketten a hivatalosan megerősített résztvevők. 

matthewbrabham-2019

Matthew korábban több együléses szériában is szerepelt, 2012-ben a az amerikai F2000-ben, 2013-ban pedig a Pro Mazda Bajnokságban bajnoki címet is szerzett. Tavaly az egészen különleges Stadium Super Trucks sorozatot is sikerült megnyernie.

Esport-vállalkozásba invesztált Barrichello és Montoya

A Formula-1 két egykori dél-amerikai versenyzője, Rubens Barrichello és Juan Pablo Montoya is befektetett abba a virtuális színtéren pilótákat nevelő Millenial Esports vállalatba, amely a World's Fastest Gamer mögött áll. Mindketten nagykövetei és tanácsadói lesznek a cégnek.

montoya-2019-portre1

A WFG az első szezonjában a győztes Rudy van Burennek a McLaren F1-es csapatánál szerzett szimulátorpilótai állást, a másodikban pedig teljes szezonos GT-s szereplést kínál a nyertesnek, beleértve a 24 órás daytonai és spái futamot is.

A közleményből kiderült, kora ellenére Montoya korábban évekig versenyzett online, Barrichello pedig mai napig rendszeres résztvevője a virtuális futamoknak. 

5 durva pillanat a Belga Nagydíjakról (videó)

Kimi Raikkönen az élről a falban végzi, Mika Hakkinen egyszerre kettőt előz, a rajtnál a fél mezőny lemorzsolódik - a Formula-1 Youtube-csatornája összeszedte az öt legdurvább pillanatot a Belga Nagydíjak történetéből. (A videó átkattintás után indul el.)

A Mercedesnél minden csapat agresszívabb lesz Belgiumban

Már ami az abroncsokat illeti, ugyanis a címvédő csapat választotta a legtöbb közepes keverékű gumit a Formula-1 soron következő versenyhétvégéjére, a Belga Nagydíjra. A Ferrari, a Red Bull, a Renault és a Haas is jelentősen agreszívabb stratégiával kezdi a hétvégét. Íme a teljes lista:

f1-begagp-gumik

Lando Norrist lábsérülés hátráltatja

A McLaren F1-es tehetsége vasárnap egy online streamben fedte fel, hogy bal lábán egy sérülés miatt lábmerevítőt kell hordania. Sokakban rögtön felmerült a kérdés, vajon ez befolyásolja-e a brit hétvégi szereplését a Belga Nagydíjon, de ezt maga a csapat cáfolta meg.

norris-portre-20191

"Lando bal lábában enyhén begyulladt egy ín, miután nyaralás közben futott. A merevítő csak elővigyázatosságból van rajta, ha bárki másról lenne szó, akkor fel sem merülne a használata. Nem olyan drámai a helyzet, mint amilyennek látszik, egyszerűen csak izolálták a sérülést egy pár napra" - nyilatkozta a McLaren a gptoday.net weboldalának. Ha mégis nagy lenne a baj, akkor Szergej Szirotkin helyettesítheti őt.

Az istálló évek óta nem volt olyan előkelő helyzetben, mint idén, részben Norris 24 megszerzett pontjának köszönhetően a konstruktőri negyedik helyet foglalja el jelenleg.

Vajon lesz-e idén Albon mosolya szélesebb annál, mint amikor először ülhetett bele a Red Bullba?

Ha nem lesz, az nem sok jót sejtet, hiszen a győzelemre is képes autóval 12 nagydíjnyi tapasztalata ellenére is elvár néhány örömre okot adó eredményt a Red Bull a 23 éves thai-brit pilótájától. Bár a bejelentést már két hete megejtették, az F1-es nyári szünet éppen akkor kezdődött, így most, a Belga Nagydíj hetének első napján adódott az első lehetőség arra, hogy Alexander Albon megejtse az üléspróbát Milton Keynes-ben. Valami nagyon hasonló zajlik Faenzában is a Toro Rosso és Pierre Gasly részvételével, csak az kevésbé vidám a lefokozott pilóta szemszögéből.