Jó hírt kapott Rovanpera, jövőre ismét formulaautóba ülhet
https://formula.hu/parc-ferme/40647
Új lendületet kaphat Kalle Rovanpera Formula–1 felé vezető útja, miután a Toyota Gazoo Racing bejelentette, hogy a finn versenyző felépülése jól halad, és fokozatosan visszatérhet az együléses autók világába. A 25 éves ralicsillag korábban nagy meglepetést okozott azzal, hogy a ralis karrierje mellett komoly együléses programba kezdett, és a tervek szerint a japán Super Formula-sorozatban is rajthoz állt volna. A projektet azonban váratlanul félbe kellett szakítani, miután egy szédüléssel járó egészségügyi probléma miatt orvosi okokból leállították a tesztjeit és a versenyzését.
A Toyota most közleményben számolt be arról, hogy Rovanpera az elmúlt hetekben jelentős előrelépést tett a rehabilitáció során. A japán gyártó hangsúlyozta, hogy a finn pilóta az elmúlt időszakot a gyógyulásra és az egészségére fordította, miközben már újra elkezdte a fizikai felkészülést, így megkezdheti a fokozatos visszatérést a vezetéshez.
A felépülés során Rovanpera szorosan együttműködött a finn KIHU intézet szakembereivel. Az elsősorban olimpikonokkal és válogatott sportolókkal dolgozó szervezet tudományos támogatást nyújtott a rehabilitációhoz és az edzésmunkához, és most engedélyezte számára a pályára való visszatérést. A Toyota egyelőre nem közölt részletes menetrendet, de jelezte, hogy a cél Rovanpera versenyzéshez való visszatérése 2027-ben, a további tervekről pedig később adnak tájékoztatást.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|