DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 2. szerda

Hamilton most árulta el: megsérült tavaly a barcelonai tesztbalesetben

Érdekes dolgot ejtett el egy félmondatban Lewis Hamilton a győzelme utáni FIA-sajtótájékoztatón a Barcelona–Katalónia Nagydíjon: saját bevallása szerint tavaly télen megsérült egy ottani tesztbalesetben, amely aztán hónapokig hátráltatta. Emlékezhetünk rá, hogy miután a hétszeres világbajnok megérkezett 2025 elején a Ferrarihoz, a vörösök több privát tesztet is szerveztek neki korábbi F1-es autókkal, hogy megismerkedjen a csapattal és néhány rendszerrel. Ennek egyik állomása volt a fioranói első körök után egy barcelonai gyakorlás, ahonnan csak annyi információ szivárgott ki, hogy Hamilton nagy tempójú balesetet szenvedett.

Most maga a 41 éves brit árulta el, hogy ez némi komplikációval járt számára, bár részletekbe nem bonyolódott – mindezt arra a kérdésre adott válaszában ejtette el, amikor arról érdeklődtek nála, hogyan viselte a tavalyi kritikákat a közösségi médiában, mennyire volt közel a feladáshoz és mennyire nehéz volt felállnia az előző évi küszködés után:

„Én is csak ember vagyok. Vannak pillanatok, amikor látom ezeket a dolgokat és biztosan vannak olyanok is, amikor hagyom, hogy ezek mélyen belém ivódjanak. De aztán átmentem egy sor dolgon, ami kihúzott ebből a mátrixból. Tavaly említettem, hogy sok időt töltöttem a családommal, a barátaimmal, igazi emberekkel, akik ismernek engem, akik sosem kételkedtek bennem és akik egész életemben kitartottak mellettem.”

„Aztán karácsony napjától kezdve nekivágtam a küldetésnek. Keményebb edzésmunkát tettem bele, mint amit valaha megtapasztaltam, hogy jó formában tartsam magam, mert azt hiszem, tavaly év elején megsérültem itt, és azt még hónapokig magammal cipeltem. És igen, tudom, hogy sosem szabad kételkedned magadban, továbbra is hinned kell magadban ott mélyen. És ezeket sikerült átültetnem a mentalitásomba: újra felépítettem magam, hogy visszajussak oda, ahol voltam. És nagyszerű érzés itt ülni most, illetve a dobogón állni. Mint korábban mondtam, talán ebben a vörös felsőben fogok ma aludni. Jó érzés, hogy az ágaskodó ló ott van a tetején.”

hamilton-barcelona-ferrari-f1-1

Fotó: Ferrari

Háromszor döntötte meg a leggyorsabb kerékcsere rekordját a Red Bull

A csapat többször is felülmúlta saját magát a bokszutcában: Nagy-Britanniában 1,91-re, Németországban 1,88-ra, Brazíliában 1,82 másodpercre tornázták a hivatalos Formula-1-es rekordot.

Nem a Hyundai i30 N lett az év TCR-modellje

A 2019-es Év TCR-modellje díjat a Honda Civic Type R nyerte. Az elismerést teljesítmény alapján osztja ki a TCR licensztulajdonosa, a WSC, valamennyi sorozatot tekintetbe véve: így lett az idén 14 bajnoki címet és 65 futamgyőzelmet gyűjtő Honda a befutó. Nagyon szoros versenyben, amely csak a WTCR fináléjával dőlt el: a Civic Type R 9652 pontot ért el, az Audi RS 3 LMS 9483-at, míg a harmadikként végző Hyundai i30 N 8720,75-öt.

 

Schumacher első győzelme az F2 idei kiemelkedő pillanatai között

Karrierje során először a Hungaroringen nyert Formula-2-es futamot Mick Schumacher, akinek sikere bekerült a széria idei legfontosabb mozzanatai közé. A videó ide kattintva is elindul.

A hatszoros világbajnok hat legimpozánsabb idei statisztikája

Íme Lewis Hamilton 2019-es szezonja számokban:

- minden futam pontszerző helyen befejezve

- 11 győzelem

- 17 dobogó

- 6 leggyorsabb kör

- 413 pont (a legtöbb, amennyit egy szezonban szerzett)

- és persze a 6. világbajnoki cím

Bekeretezték Bottas kiváló rajtját

A Japán Nagydíjon Valtteri Bottas a harmadik rajtkockából játszi könnyedséggel előzte meg a két Ferrarit (ebben Sebastian Vettel bemozdulása is segítette). Ezt a manővert választották az év legjobb rajtjának az F1 Racing magazinnál: a finn büszkén pózolt a rajt fotójával illusztrált díjjal.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Start of the Year 2019 Nailed it! @valtteribottas is taking home an @f1racing award for ‘that’ awesome start in Japan! Let’s hear it for VB

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

Versenyezni ment a Verstappen család

Barcelonába ruccant egy kis családi szórakozásra a Verstappen-família: Jos Verstappen posztolta a fotót, amelyen vele együtt fia, Max és lánya, Victoria is szerepelnek. Arról egyelőre nincs információ, mivel versenyeztek és ki volt a leggyorsabb.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A lot of fun together in Barcelona

JosVerstappen (@josverstappen7) által megosztott bejegyzés,

Máris benevezett újabb raliversenyére Valtteri Bottas

Két hete a Rallycircuit Cote d’Azur elnevezésű futamon Marko Salminen navigálásával, Citroen DS3 WRC-vel első ralis győzelmét szerezte Valtteri Bottas. A finn Moottoriurheilu.tv beszámolója szerint a Formula-1 második helyezettje már le is adta nevezését következő versenyére: másodszor is rajthoz áll az Arctic Lapland Rallyn 2020. január 17-19-én.

Bottas tavaly Forddal ötödik lett a viadalon, idén Finnországban is a Citroennel áll rajthoz. Navigátora a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen (Marcus Grönholm társa 2000-ben és 2002-ben) lesz, akárcsak egy évvel ezelőtt.

Videó: Így lett Sainz a „Formula 1,5” bajnoka

Újabb érdekes infografika, ezúttal a Formula-1-es középmezőny 2019-es küzdelmének alakulásáról versenyről versenyre:

 

Ők voltak a világ legjobb versenyzői idén?

Az éves tradíciónak megfelelően az Autosport szaklap idén is összeállította a legjobb ötven nemzetközi autóversenyző listáját: ebben a névsorban végzett a 44. helyen Michelisz Norbert, a WTCR bajnoka, a 48.-on pedig riválisa, Esteban Guerrieri.

Alább mutatjuk az élmezőny, a legjobb tíz versenyző alakulását: két Formula-1-es nagymenő és a ralivilágbajnok kapott helyet a dobogón. Saját tapasztalatunkból – hiszen szerkesztőségünk különböző kiadványaiban mi is összeállítunk listákat a legjobb nemzetközi és magyar autóversenyzőkről – tudjuk, hogy egy ilyen felsorolást lehetetlen úgy összerakni, hogy mindenkinek megfeleljen, néhány helyen viszont még mi is ráncoljuk a homlokunkat.

Az IndyCar harmadik helyezettje, Alexander Rossi a 6. pozícióban, a bajnoka, Josef Newgarden csak a 13. helyen van. Még furcsább a WEC második helyén záró Mike Conway 9. helyezése, miközben a bajnok egység két tagja, Sebastien Buemi és Fernando Alonso a 16. és 19. helyen áll. A világbajnok trió harmadik résztvevője, Kazuki Nakajima, valamint Conway két társa, Jose Maria Lopez és Kamui Kobayashi valamilyen okból még az ötven név közé sem fértek fel.

Az Autosport ötvenes listája itt böngészhető, alább a top 10:

10. Jean-Eric Vergne (Formula-E-bajnok)
9. Mike Conway (WEC 2. helyezett)
8. René Rast (DTM-bajnok)
7. Sebastien Ogier (WRC 3. helyezett)
6. Alexander Rossi (IndyCar 3. helyezett)
5. Carlos Sainz (F1 6. helyezett)
4. Charles Leclerc (F1 4. helyezett)
3. Ott Tanak (WRC-bajnok)
2. Max Verstappen (F1 3. helyezett)
1. Lewis Hamilton (F1-bajnok)

Szétesett négyszeres – hova tűnt a régi Vettel?

Az utóbbi egy-másfél évben folyamatosan a kritikák kereszttüzébe kerül Sebastian Vettel, és nem is ok nélkül, hiszen több, egy négyszeres vb-győztestől meglepő hibát is elkövetett. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában ezeket jártuk körül – de persze sok más érdekességet is tartogat minap megjelent lapszámunk.

vettel-afm-1

Hogy miért is szeretik az F1-es pilóták a téli szünetet és a karácsonyi időszakot?

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo szavai alapján ugyanazért, mint sok más halandó: mert annyit ehet, amennyit csak akar anélkül, hogy a súlyával kellene foglalkoznia!

Hamilton hat világbajnok autója társaságában idézte fel legszebb emlékeit

Különleges videót osztott meg a Mercedes Formula-1-es csapatának YouTube-csatornája, amelyben Lewis Hamilton újra „találkozott” hat vb-címet nyert autójával (azaz egy McLarennel és öt Mercedesszel), a brit pedig megosztotta legkedvesebb emlékeit róluk:

 

Lehet, hogy Marquez idén is dominált, de így is volt egy rakás utolsó körös csata a MotoGP-ben

Marc Marquez eddigi legmeggyőzőbb szezonját futva gyűjtötte be hatodik királykategóriás, összességében pedig már nyolcadik vb-címét, ugyanakkor a versenyek izgalmaira így sem lehetett panaszunk 2019-ben, hiszen többször is az utolsó métereken dőlt el a győzelem sorsa. Ezekből készített egy válogatást a MotoGP hivatalos csatornája (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

21. rajthelyről az élre: parádés felzárkózás a WTCR bajnoki döntőjén

Miközben természetesen főként Michelisz Norbert drámai világkupagyőzelmével voltunk elfoglalva a WTCR múlt vasárnapi utolsó futamán, Johann Kristoffersson kisebbfajta varázslatot hajtott végre. Míg Esteban Guerrieri a második sepangi versenyen tört az élre a kilencedik kockából startolva, a korábbi kétszeres ralikrossz-világbajnok a vizes pályán a 21. helyről indulva tudott nyerni – különösen az első köre volt döbbenetes, hiszen már akkor feljött a harmadik pozícióba, többek között Norbit is megelőzve! A svéd parádés mutatványáról a Volkswagen tette közzé a fedélzeti kamerás felvételt:

 

Látványos infografikán a 2019-es F1-es konstruktőri vb-csata alakulása

Nagy divatja van manapság az ehhez hasonló, adatokat az idő függvényében feldolgozó videóknak, és természetesen a Formula-1-et is utolérte ez. Íme, a csapatok közti harc idei alakulása:

 

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor

F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.

Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája

A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma...  A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.

A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik

Furcsa videóval állt elő a csapat.

Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka

Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.

Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék

Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról: