„Számolni kell vele” – Wolff tart Hamiltontól
https://formula.hu/parc-ferme/40635
Hiába indul az első és a harmadik helyről a két Mercedes a vasárnapi F1-es Barcelona–Katalónia Nagydíjon, tart a közéjük ékelődött Lewis Hamiltontól a csapatfőnök. Toto Wolff egyfelől dicsérően beszélt egykori pilótájáról az időmérőt követően a Sky Sports F1 kamerái előtt, rámutatva, hogy a hétszeres világbajnok akár a pole-t is elcsíphette volna – valóban a kör végén maradt alul George Russell-lel szemben –, ha pedig vasárnap a startnál az élre áll, nehéz lesz őt megfogni, hiába számít a gumikopás által meghatározott versenyre:
„Az öreg barátom… Amikor az emberek kételkedtek abban, hogy még mindig elég gyors-e, mindig mondtam, hogy ha megfelelő állapotban van fejben és az autó is passzol hozzá, akkor számolni kell vele” – mondta Wolff Hamiltonról. „Számolni kell vele, és ma ezt meg is mutatta. Ha nincs egy kis hiba a végén, másfél tizeddel gyorsabb lett volna nálunk. Úgy gondolom, ez a gumik kopásán fog múlni, és elég jó volt a hosszú etapunk pénteken, de minden a starttól függ: ha Lewis elölre kerül, akkor mindenkinek nehéz dolga lesz vele, szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog ez alakulni.”

F1-es erősorrend: Bottas eddig jobb, mint Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/21892
Az idei szezonban az F1 hivatalos weboldalának öt szakírója egy 1-10-ig terjedő skálán pontozza minden pilóta minden versenyhétvégén nyújtott teljesítményét, függetlenül attól, hogy milyen autóban ül, vagyis az a lényeg, hogy mennyit hoz ki valaki a technikából. A maximális pontszám így 50, a hétvégék során elég pontok átlagából pedig kialakul egy erősorrend - íme az Azerbajdzsáni Nagydíj utáni helyzet:
1-2. Valtteri Bottas és Max Verstappen 44,3-44,3
3. Lewis Hamilton 43,3
4. Sergio Perez 41,3
5. Alex Albon 41
6. Charles Leclerc 40,5
7. Lando Norris 40,3
8. Kimi Raikkönen 40
9. Carlos Sainz 37,8
10. George Russell 37,8
A bakui futamon egyébként Bottas és Perez 49-49 pontot kapott, Verstasppen 44-et, Hamilton 43-at.

fotó: dppi
Videó: így járatta meg a Red Bullt Verstappen a Nagy Futamon
https://formula.hu/parc-ferme/21891
A Red Bull tett közzé videót erről:
Downtown Donuts Slinging it on the streets for #NagyFutam https://t.co/77BrWTxycO #givesyouwings pic.twitter.com/aPWV69U3Cs
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. május 2.
Ezzel a körrel vigasztalódhatott hétvégén Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/21890
A plusz egy pontot érő leggyorsabb kör a Ferrari fiataljától:
Ez a kör még Ayrton Senna szintjén is egészen zseniális volt
https://formula.hu/parc-ferme/21889
1993, Donington Park. A kör, amit valószínűleg nagyjából minden F1-es drukker látott már, de soha nem árt ismételni. Az F1 Instagram-fiókja Senna halálának negyedszázados évfordulója kapcsán vette elő.
Antonio Giovinazzi is egyre inkább mutogatja oroszlánkörmeit
https://formula.hu/parc-ferme/21888
Bele is izzadt Nico Hülkenberg, hogy az olasz újoncot maga mögött tudja tartani Azerbajdzsánban.
It's his rookie season - but @Anto_Giovinazzi is a tough customer! It took all of the Hulk's might to stay ahead #AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/yuzdv6iLfY
— Formula 1 (@F1) May 1, 2019
Nizzában is rendeztek F1-es parádét
https://formula.hu/parc-ferme/21887
Ott Daniel Ricciardo tette tiszteletét (Franciaország, Renault, nyilván), aki így fánkozott.
Donuts on the Riviera
— Formula 1 (@F1) May 1, 2019
Looks like @danielricciardo enjoyed his trip to Nice for the latest #FrenchGP roadshow
@RenaultF1Team@GPFranceF1 tickets info >> https://t.co/HmDfzXr8sppic.twitter.com/TKGhA31Aqm
Vajon milyen rejtélyes dolog épül az autópálya hungaroringi lehajtójánál?
https://formula.hu/parc-ferme/21886
Ezek a képek az M3-as autópálya hungaroringi lehajtójánál készültek. De vajon mi az, amit építenek?



Senna társaságában érte el első dobogóját Hakkinen
https://formula.hu/parc-ferme/21885
A kétszeres világbajnok az 1993-as Japán Nagydíjat idézte fel: a versenyen Ayrton Senna első, Mika Hakkinen harmadik helyezést ért el. A finn csupán három futam erejéig volt Senna csapattársa, mielőtt a brazil átigazolt a Williamshez. Számára hosszú és eredményes időszak kezdődött Wokingban.
„Kiváltságosnak érzem magam, hogy Ayrtont csapattársamnak nevezhettem. A versenyzés sokat ad nekünk, de néha túl korán vesz el” – írta Hakkinen a brazil halálának 25. évfordulóján.
Privileged to call Ayrton a teammate. Racing gives us a lot but often takes away too early #SennaSempre #ProudToBeMcLaren
— Mika Häkkinen (@F1MikaHakkinen) 2019. május 1.
1993 Japanese GP press conference video: https://t.co/MPsWiW7Dg3 pic.twitter.com/c75mKrEUu0
Ricciardo tolatása és más bakui pillanatok fedélzeti kamerából
https://formula.hu/parc-ferme/21884
A Formula-1 YouTube-csatornájának szokásos onboard válogatása (megtekintés átkattintás után lehetséges):
Menő budapesti látképpel hangol a Red Bull a Nagy Futamra
https://formula.hu/parc-ferme/21883
Az energiaitalosok megérkeztek már tegnap, este pedig körbe is néztek, milyen a kilátás fővárosunkban.
From Baku to Budapest Tomorrow we take to the streets #NagyFutam pic.twitter.com/nwySQV0Ju2
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) April 30, 2019
A világon nem létezik ennél mázlisabb bokszkiállás
https://formula.hu/parc-ferme/21882
A helyszín a NASCAR hétvégi futama, Talladega, aki pedig bemutatja, az a bokszhelyére egy megcsúszás után a szó legszorosabb értelmében befaroló Brad Keselowski. Ja, és ha valakiben felmerülne: teljesen szabályok kiállás történt.
Alonso már a hétvégén világbajnok lehet
https://formula.hu/parc-ferme/21881
A WEC pontversenyének éllovasa, a #8-as rajtszámú Toyota, a legénységben Fernando Alonsóval, Sebastien Buemivel és Kazuki Nakajimával 135 ponttal rendelkezik, 15-tel többel, mint a második helyezett #7-es Toyota (legénysége Mike Conway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez). Bár még maximum 64 egység megszerezhető, szerencsével Alonsóék már a szombati utolsó előtti fordulón, a spái 6 óráson bebiztosíthatják bajnoki címüket, a másfélszeres pontszámot érő Le Mans-i 24 órás előtt.
A WEC pontrendszere komplikáltabb a szokásosnál: a győztest 25 ponttal jutalmazó kiosztás mellett egy pont jár a pole-pozícióért és fél pont azért, ha valaki célba ér a top 10-en kívül.
Alonsóék csak akkor biztosítják be a világbajnoki címet Spában, ha nyernek, emellett pedig teljesülnek a következő feltételek:
- pole-pozícióból indulnak, a #7-es pedig nyolcadik helynél hátrébb végez
- egyik Toyota sem indul pole-pozícióból, a #7-es pedig kilencedik helynél hátrébb végez
- a #7-es indul pole-pozícióból, de nem ér célba.
Érdekesség, hogy nagyon csekély matematikai esélye a vb-címre még az 54 pontos hátrányban bajnoki harmadik #3-as Rebellionnak (Gustavo Menezes, Thomas Laurent) is esélye van.

Több mint 30 klasszikus F1-es autót vittek táncba Imolában
https://formula.hu/parc-ferme/21878
A Historic Minardi Day keretein belül harmincnál is több klasszikus F1-es autó gördült pályára a hétvégén Imolában - erről hoztunk egy hangulatos videót.
„Kinyitotta a garázsajtót” egy versenyző Belgiumban
https://formula.hu/parc-ferme/21879
Persze nem szándékosan: a pálya mellett lévő ház tulajdonosai valószínűleg nem voltak túl boldogok az eset után.
A Ferrari több lágy keveréket kért Barcelonába
https://formula.hu/parc-ferme/21880
A Spanyol Nagydíj három gumikeveréke a C3 (lágy), C2 (közepes) és C1 (kemény) lesz: utóbbit Bahreinbe vitte el eddig a Pirelli, de nem örvendett nagy népszerűségnek. A Ferrari két pilótájának 13 szettből 9 lágyat kért (hasonlóan a Renault-hoz és Alfa Romeóhoz), míg a Red Bull 7-et, a Mercedes 8-at. A Ferrarinál és Mercedesnél házon belül különbség van a közepes és kemény keverékek megoszlásában is. A C2-ből Bottas néggyel is gazdálkodhat, Leclerc csak kettővel.

Soha nem látott, de elég komoly problémával szembesült Felipe Massa
https://formula.hu/parc-ferme/21877
Furcsa gondot kellett leküzdenie a párizsi Formula-E-futamon Felipe Massának, ugyanis az eleredő eső konkrétan belefolyt a sisakjába, ami miatt alig látott valamit. "Sajnos amikor nekieredt az eső, egy olyan problémával szembesültem, amivel pályafutásom során még soha. Valamilyen okból egy csomó víz úgy döntött, hogy bemegy a sisakrostélyomon, emiatt nem láttam semmit sem. Az egész futamot nyitott rostéllyal kellett megoldanom az esőben, kinyitottam, kicsit becsuktam, megint kinyitottam... emiatt nyilván lassabban tudtam menni, ezért voltak a hibák és a pozícióvesztések" - magyarázta a brazil az Autosportnak.
"Azonnal jelentkezett ez, amint elkezdett esni az eső, nagyon rossz volt. Sosem történt még velem ilyen, úgyhogy erősen ki kell vizsgálni ezt a beszállítóval" - tette hozzá, kérdőre vonva a Schuberth céget is.

fotó: dppi
Megjöttek az Azerbajdzsáni Nagydíj legjobb rádiüzenetei
https://formula.hu/parc-ferme/21876
Raikkönen, Vettel, Bottas, Hülkenberg - átkattintás után az F1 hivatalos Youtube-csatornáján megtekinthető a videó:
Michelisz, Kiss és a magyar Bosszúállók
https://formula.hu/parc-ferme/21874
A MotorsTroll Hungária képe a magyar autósport és a Bosszúállók: Végjáték "összevetésében":
Ismét jól szerepelt Amerikában a fiatal magyar kamionversenyző
https://formula.hu/parc-ferme/21873
"Ismét egy remek hétvége. A Myrtle Beach Speedwayen rendezték a szezon második versenyét. Sajnos nem volt egyszerű dolgunk, mivel nehezen tudtuk levinni a tapadást a csúszós aszfalt miatt. Ennek ellenére az időmérőn sikerült megfutni a leggyorsabb kört, kopott hátsó gumikon. Sokat küzdöttünk, de végül úgy döntöttünk, hogy csak jobb oldalra rakunk fel új gumikat a fő futamra. A 9. helyről vártuk a rajtot, mivel a fő futam rajtsorrendjét sorsolás alapján határozzák meg. Izgultunk, hiszen akik számítanak a bajnokságban, mind előlünk rajtoltak. Szerencsére az új gumi meghozta a tapadást és egészen a 3. helyig tudtunk menetelni! Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen egy nehéz hétvégén vagyunk túl és szerintem megint nagy show-t csináltunk! Köszönöm a szurkolást és köszönöm a csapatomnak, valamint a támogatóimnak a lehetőséget
Külön köszönöm Misinek a remek munkát, megint kitett magáért és egy megbízható erős technikával tudtunk versenyezni!" - posztolta közösségi oldalán Molnár Bendegúz, a fiatal kamionversenyző, aki az Egyesült Államokban, a Bandit Big Rig Seriesben versenyez.

„Ezt így szoktuk fordulni... nem akarattal volt, bocs...” – óriásit mentett a magyar ralis
https://formula.hu/parc-ferme/21871
Szauer Gergőt egyébként is azért szeretik a raliversenyekre járók, mert nem megy a szomszédba "bátor" és látványos kanyarvételekért - ezúttal a Peugeot Kupa második helyét szerezte meg a hétvégi Miskolc Ralin. Kalandja azért akadt, íme egy rövid videó...