Alonso: A legrosszabb autó, amit valaha vezettem Monacóban
https://formula.hu/parc-ferme/40604
Monaco mindig is speciális helyszínnek számított, a versenyzés képe teljesen más, mint a többi futamon. Sok kritika is érte emiatt a versenyhelyszínt, és sok dologgal próbálták jobbá tenni, tavaly például a kötelező két kiállásos szabállyal. Idén is külön előírásokkal érkezett az F1 erre a hétvégére, ezúttal azonban a 2026-os szabálycsomag sajátosságai miatt, és mindenkit az érdekel, vajon mást láthatunk-e ezekkel a mostani autókkal, mint amit Monacóban szoktunk.
A bő két évtizede a sportban lévő, és sok Monacói Nagydíjat megélt Fernando Alonso a hétvégén kifejezetten pesszimista hangot ütött meg, amikor erről kérdezték. Az Aston Martin éve egyébként sem a legjobb eddig, a kétszeres világbajnok viszont a mostani versenyhétvégétől még inkább nem vár semmit. „Az első tengely tapadásával egyáltalán nem vagyunk megelégedve, a kanyarok közepén rengeteget veszítünk belőle. Úgy tűnik, valamiféle krónikus alulkormányzottsággal küzdünk, amit nem tudunk megoldani. Változtattunk már a beállításokon, remélhetőleg az segít majd, de jelenleg komoly kihívásokkal nézünk szembe” – sorolta az Aston problémáit. Úgy véli, egyelőre semmi nem működik úgy az autón, ahogy egy sikeres monacói hétvégéhez kellene. „Most eléggé inkonzisztensen viselkedik, a lefelé váltásoknál, és a kanyarbemeneti sebességen. Nem egyszerű vezetni” – fogalmazott.
De hogy a korábbi évekhez képest azért versenyzői szemszögből élvezetesebb-e Monaco? Alonsónak erre még határozottabb válasza volt. „A mostani autók a legrosszabbak, amiket valaha vezettem Monacóban” – jelentette ki.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|