MotoGP: Marquez bekezdett a Balaton Park Circuiten
https://formula.hu/parc-ferme/40599
Hiába fogalmazott úgy a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy a dobogót is „elfelejtheti”, Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak a MotoGP Magyar Nagydíjának péntek délelőtti szabadedzésén. A regnáló világbajnok 1:38,626-os idővel zárt az élen, amely nagyságrendileg két másodperccel marad el egyelőre a tavalyi körrekordjától. A legközelebb hozzá az immár a SuperFile révén névadó szponzorral is rendelkező Trackhouse Apriliát erősítő Raul Fernandez került, de erősen kezdett a Balaton Park Circuiten tavaly is remeklő Pedro Acosta is a KTM-mel, aki sokáig vezetett is, végül harmadik lett.
Őket további ducatisok követték Fermin Aldeguer, Fabio di Giannantonio és Francesco Bagnaia révén, majd jött Ai Ogura – azaz mindkét Trackhouse megelőzte a gyári Apriliákat –, valamint a hondás Luca Marini. A vb-éllovas Marco Bezzecchi kilencedik, gyári apriliás csapattársa-kihívója, Jorge Martin a 12. hellyel nyitott. A top 10-et némi meglepetésre a Pramac Yamahán ülő Toprak Razgatlioglu tette teljessé – jóllehet, a török egyik kedvenc pályája a Balaton Park, tavaly nálunk aratta a legfölényesebb győzelmét még a Superbike-vb-n –, ráadásul gyári márkatársa, Fabio Quartararo sem volt messze tőle. A két helyettes, az Alex Marquezt pótló Iker Lecuona és a Johann Zarco motorján ülő Cal Crutchlow zártak a sor végén.
Az 1. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Marc Márquez | Ducati | 1'38.626 | |
| 2. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'38.795 | 0.169 |
| 3. | Pedro Acosta | KTM | 1'38.924 | 0.298 |
| 4. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'39.098 | 0.472 |
| 5. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'39.158 | 0.532 |
| 6. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'39.241 | 0.615 |
| 7. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'39.265 | 0.639 |
| 8. | Luca Marini | Honda | 1'39.352 | 0.726 |
| 9. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'39.368 | 0.742 |
| 10. | Toprak Razgatlıoğlu | Pramac Yamaha | 1'39.398 | 0.772 |
| 11. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'39.449 | 0.823 |
| 12. | Jorge Martín | Aprilia | 1'39.554 | 0.928 |
| 13. | Diogo Moreira | LCR Honda | 1'39.590 | 0.964 |
| 14. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'39.780 | 1.154 |
| 15. | Joan Mir | Honda | 1'39.818 | 1.192 |
| 16. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'39.826 | 1.200 |
| 17. | Brad Binder | KTM | 1'39.895 | 1.269 |
| 18. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'39.983 | 1.357 |
| 19. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'40.033 | 1.407 |
| 20. | Alex Rins | Yamaha | 1'40.480 | 1.854 |
| 21. | Iker Lecuona | Gresini Ducati | 1'40.662 | 2.036 |
| 22. | Cal Crutchlow | LCR Honda | 1'42.204 | 3.578 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Térdműtétje után kórházban lábadozik Jackie Stewart
https://formula.hu/parc-ferme/27591
A RaceFans.net szakoldal számolt be róla, hogy a hónap korábbi részében egy tervezett térdműtétet hajtottak végre Sir Jackie Stewarton. A Formula-1 háromszoros világbajnoka jelenleg is egy kórházban gyógyul, a várakozások szerint teljesen fel fog épülni. A legendás exversenyző vasárnap a BBC Év sportszemélyisége díjkiosztón – amelyen Lewis Hamilton eredményeit ismerték el – is a kórházi ágyáról jelentkezett be.

Ezt már vártuk: az idei F1-es rádiózások – alternatív értelmezésben animálva!
https://formula.hu/parc-ferme/27596
Néhány éve már hagyomány a Formula-1 YouTube-csatornáján, hogy a szezon legjobb csapatrádiózásait új kontextusba helyezik egy animált videó keretében. Az idei kiadás is fenomenálisra sikerült, kezdve a születésnapi meglepetésnek szánt Raikkönentől a székbe ragadó Verstappennen át a szülést levezénylő Gaslyiig – minden másodperce arany az alábbi videóban (ami átkattintás után nézhető meg):
Latifi zokon vette, hogy Russell csak kis üveg Nutellával szúrta ki a szemét
https://formula.hu/parc-ferme/27590
"Öt kilós kiszerelést is gyártanak belőle, de a szándék a fontos, azt hiszem..."
A Williams két pilótája karácsonyi ajándékkal lepte meg egymást a közel-keleti forróságban. A tarisznyákból több érdekesség is előkerült, nem hiányozhatott a Williams által idén kabalaállattá tett fekete kacsa sem, Russell pedig pizzára fókuszáló szakácskönyvet is kapott, aminek a csapattársától kapott korábbi kritika az előzménye.
Privát Superbike-világbajnoki Ducatin talált menedéket a MotoGP-ből kiszoruló világbajnok
https://formula.hu/parc-ferme/27595
Tito Rabat 2006 óta volt a gyorsaságimotoros-vb paddockjának állandó tagja, legnagyobb sikereit pedig a Moto2-es géposztályban érte el, ahol 2014-ben világbajnok lett. A MotoGP-ben 2016 óta versenyzett, öt év alatt viszont csak elvétve fért be az első tízbe, a legjobb eredménye pedig egy hetedik helyezés volt – igaz, teljesítménye főleg 2018-as silverstone-i súlyos lábtörése óta igen harmatos.
Noha az Esponsorama/Avintia Racinggel 2021-re is érvényes szerződése volt, Enea Bastianini és Luca Marini érkezése miatt – utóbbi a VR46-os támogatást is hozza magával – nem volt maradása a ducatis csapatnál, s így a MotoGP-ben sem.
Hetek óta valószínűsíteni lehetett, hogy a Superbike-világbajnokságon fog kikötni, méghozzá egy privát Ducati nyergében, s ezt hétfőn hivatalosan be is jelentették, azaz Rabat jövőre a Barni Racing versenyzője lesz a WSBK-ban. „Tudom, hogy nagyszerű csapat és motor áll majd a rendelkezésemre, köszönöm a lehetőséget a Barni Racing Teamnek és a Ducatinak” – mondta el a spanyol, aki természetesen már várja az első teszteket a V4-es Panigaléval. A Barni Racing privát alakulat létére valóban nem kutyaütő csapat, hiszen néhány éve több dobogós helyezést is szereztek Xavi Foresszel.
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Hamilton négy kilót fogyott a koronavírus-fertőzése során
https://formula.hu/parc-ferme/27592
Lewis Hamiltonnál a Bahreini Nagydíjat követően diagnosztizálták a betegséget, amely miatt kénytelen volt kihagyni a Szahíri GP-t, a szezonzáró futamon viszont már negatív teszteredményeinek hála rajthoz tudott állni Abu Dhabiban. Pedig a hétszeres világbajnok saját bevallása szerint sem érezte tökéletesen magát, elmondása szerint főként úgy érezte, hogy nincs meg a megfelelő energiája. Most Instagram-sztoriban egy edzőtermi fotóhoz mellékelve azt is elárulta, hogy komoly súlyt is veszített a betegség miatt:
„Hat kilót fogytam az elmúlt két hónapban, ebből négyet akkor, amikor koronavírusos voltam. Rengeteg izmot veszítettem. Az erőmet illetően mélypontról indulok most, ami nem mókás, de eltökélt vagyok, hogy visszanyerjem az erőmet és újra százszázalékos legyek. Fájdalom nincs siker” – írta Hamilton.

A Red Bull úgy kérkedik az eredményeivel, ahogy a Porsche tette az 1983-as Le Mans-i 24 órás után
https://formula.hu/parc-ferme/27588
Bármi kapcsán is nézzük, tízből kilenc alkalom lehengerlőnek számít. A Porsche kategóriáján belül ilyen top 10-es végeredményt produkált az 1983-as Le Mans-i 24 óráson, a Red Bull pedig ugyanezt hozta az F1 leggyorsabb idei kerékcseréi között. Anno a német márka erre egy reklámot is felhúzott, vajon az energiaitalosok is ugyanezt fogják tenni?
A Porsche reklámja:
![OT] 1983 Porsche Le Mans Ad (x-post: r/funny) : formula1](https://external-preview.redd.it/yIbXfvrZcv_xSVdwEFsi4MNZNfnB-ElETmcSiiGl3Nw.jpg?auto=webp&s=08e8e6adb79bb7d0842a4c81fb4e949a767b3512)
Vettel és Hamilton kapcsolata a kölcsönös tisztelet mintapéldája
https://formula.hu/parc-ferme/27587
Végtelen elszántság, kíméletlen küzdőszellem, kifinomult technikai érzék - többek között ezek a jelzők juthatnak eszünkbe, ha egy F1-es világbajnokot jellemzünk. De mi az, ami a számokkal jól leírható sportteljesítmény mellett egy igazi klasszist jellemez? Hát nem a kölcsönös tisztelet az, ami az egyébként önérdekű versenyzést másik szintre emeli? Vagy ha úgy tetszik, mélyíti.
Ennek tökéletes példája Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kapcsolata. Ők az utóbbi évtized két legmeghatározóbb alakja, a pályán voltak is összezördüléseik, azon kívül azonban mindig is a végtelen tisztelet sugárzott belőlük egymás felé. De beszéljen inkább ez a rövid montázs, amit az F1 készített róluk.
These two though... #F1 @LewisHamilton @ScuderiaFerrari @MercedesAMGF1 pic.twitter.com/lpdP9optie
— Formula 1 (@F1) December 20, 2020
Akármeddig is versenyeznek az F1-ben, erre a párosra sokáig emlékezni fogunk.
Videón az F2 legjobb előzései 2020-ból
https://formula.hu/parc-ferme/27586
Három és fél percbe sűrítve láthatjuk a Formula-2 idei tz legjobb előzését. A videó átkattintás után indul el.
Ma lenne 85 éves Lorenzo Bandini
https://formula.hu/parc-ferme/27585
Lorenzo Bandini 1935. december 21-én született, ennek apropójából pedig elhoztunk nektek egy videót, amely bemutatja a tragikus sorsú olasz versenyző F1-es pályafutását. Aki nem ért angolul, ezen a linken el is olvashatja múltidéző rovatunk róla szóló cikkét.
Ki töltötte a legtöbb kört az élen?
https://formula.hu/parc-ferme/27584
A válasz nem túl meglepő: a hetedik világbajnoki címét szerző Lewis Hamilton. Összesen kilenc versenyző mondhatja el magáról, hogy legalább egy körön keresztül vezette valamelyik futamot a 2020-as szezonban, érdekesség, hogy a Mercedesszel egyetlen versenyt teljesítő George Russell a negyedik ezen a listán.

MiniDrivers: Mennyire mélyen volt idén a Haas? Ennyire!
https://formula.hu/parc-ferme/27583
A MiniDrivers nevű motorsportot karikaturizáló csoport tagjai elkészítették a Formula-1-es szezonzáró összefoglalóját is. Nézzétek csak:
Videó: A 2020-as F1-es szezon montázsa
https://formula.hu/parc-ferme/27582
Az F1 feltöltötte a 2020-as Formula-1-es szezon minden drámáját, örömét, felemelő és letaglózó pillanatát egyetlen négy és fél perces videóban. Számotokra mi marad meg leginkább 2020-ból?
Videó: Az elmúlt évek legnagyobb végsebességei
https://formula.hu/parc-ferme/27581
A YouTube-on találtunk egy gyűjtést, mely az elmúlt években elért legnagyobb végsebességű száguldásokat és előzéseket mutatja be a Formula-1-ben. Valtteri Bottas a 2015-ös Olasz Nagydíjon 363 km/órával száguldott egy előzés közben a célegyenesben.
Videó: Mick Schumacher útja az F2-es bajnoki címig
https://formula.hu/parc-ferme/27580
A Fomrula-1 YouTube-csatornájára került fel egy videó nemrég, mely a Formula-2-ben bajnoki ímig, ezáltal pedig az F1-ben a Haas üléséig jutó Mick Schumacher szezonját foglalja össze:
Hülkenberg B terve elég...érdekes
https://formula.hu/parc-ferme/27579
Mivel már kizárólag Lewis Hamilton ülésének sorsa nem hivatalos, Nico Hülkenberg számára aligha jut hely a 2021-es rajtrácson, azonban az idény közben három futamra is beugró német pilóta az Instagramon nyugtatott meg mindenkit, hogy bár a Red Bull ülését nem ő kapta meg, volt B terve.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hoppá! Pereznek volt egy kis protekciója a Red Bullnál?
https://formula.hu/parc-ferme/27578
A mexikói pilóta egy Twitter-bejegyzésben árulta el, hogy korábban már dolgozott együtt Christian Hornerrel, a Red Bull jelenlegi csapatfőnökével, így talán volt némi segítsége Horner részéről, hogy megszerezze az energiaitalosok ülését 2021-ben. Sergio Perez ugyanis még 2009-ben versenyzett az Arden GP2-es csapatával, melynek tulajdonosa épp jelenlegi csapatfőnöke. Ugyan a dobogóra mindössze két alkalommal állhatott fel, de így is megelőzte csapattársát az összetettben, Edoardo Mortarát.
"Majdnem 12 év után újra együtt dolgozhatunk, haver. Köszönöm Christian Hornernek ezt a nagyszerű lehetőséget és Helmut Markónak is a belém vetett bizalmat. Azon leszek, hogy még egyszer bajnoki címhez juttassuk ezt a csapatot" - tweetelte Perez.
After nearly 12 years we will work together again, mate. Thank You Christian Horner for this great opportunity.
— Sergio Pérez (@SChecoPerez) December 19, 2020
Helmut Marko, I’m very happy and thankful for the confidence placed in me, I’m going to work very hard to help this team to bring one more Championship pic.twitter.com/j2cJarBLon
A verekedős gokartos vagy az Ausztrál Nagydíj törlése volt a nagyobb autósportbotrány?
https://formula.hu/parc-ferme/27576
Igen, itt van, megérkezett! Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában az idei év végén sem maradhatott ki hagyományos szezonértékelőnk, amelyben az év legjobb versenyzőit, csapatait, futamait, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb balhéit szavaztuk meg és állítottuk rangsorba. Hisszük azt, hogy ezek azok a teljesítmények és emlékek, amelyeket a leginkább érdemes lesz elraktározni 2020-ból. Lapozzatok belénk!

Így mond köszönetet a Red Bull Mr. Külső Ívnek
https://formula.hu/parc-ferme/27575
Alexander Albont nevezi így a csapat, aki bár sokak szemében kegyvesztett versenyzőként lép vissza jövőre a Red Bull harmadik számú versenyzőjévé, az energiaitalosok az alábbi videóval emlékeztetnek rá, hogy micsoda megmozdulásokra is volt képes a thai akció közben.
Mr Round The Outside himself Looking forward to continuing working with you, @Alex_Albon pic.twitter.com/AA2sS2urm6
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) December 19, 2020
Hamilton hozza el az F1-es hibrid technológiát az utakra (?)
https://formula.hu/parc-ferme/27574
Ezt sugallja legalábbis az alábbi reklámvideó. Miután Lewis Hamilton befejezte a versenyhétvégét és leadta utolsó interjúját, elköszön a csapattól, majd beül a Mercedes-AMG Project ONE névre keresztelt plug-in hibridautóba és visszakanyarodik vele a pályára. Kell ennél jobb reklámfilm a csillagos márka új sportautójához? (Lehetséges.)
Ismerkedj meg a Formula-E idei színkavalkádjával!
https://formula.hu/parc-ferme/27577
A teszek lezárultak, a hetedik szezon január 16-án kezdődik Santiagóban. Addig van még közel egy hónap memorizálni a csapatok festéseit - amiben szerencsére nincs sok változás az előző szezonhoz képest. Mindenesetre nézegessetek kecsesen mozgó FE-autókat galaktikus zenére közel 5 percig!