Verstappen apja és csapattársa keményen odaszúrt Steinernek
https://formula.hu/parc-ferme/40585
Újabb csörte alakult ki Max Verstappen körül, miután Günther Steiner odaszúrt a négyszeres világbajnoknak az F1-es Kanadai Nagydíjat követően. Verstappen idei első dobogóját szerezte Montrealban, miután Andrea Kimi Antonelli és Lewis Hamilton mögött a harmadik helyen végzett. Az egykori Haas-csapatfőnök Steiner a Red Flags podcastban ironikusan kommentálta a holland véleményét az új szabályokról.
„Verstappen egy kicsit boldogabb volt, mert dobogóra állt. Gondolom, ha nyert volna, akkor igazán boldog lenne, és azt mondaná, hogy ezek minden idők legjobb szabályai” – mondta Steiner. „Csak hogy tisztázzuk, érzelmileg hogyan áll Max ezekhez a szabályokhoz.”
A megjegyzés nem maradt válasz nélkül. Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen az X-en reagált Steiner kijelentésére: „Szia Günther. Értem már, miért nem vagy Formula–1-es csapatfőnök többé. Azért ahogy beszélsz…”
A holland mellett a GT3-ban csapattársként szereplő Dani Juncadella szintén Steiner kritikáját támadta: „Ez a srác már 2023 óta figyelmeztet mindenkit az új szabályokra, de a Tech3 MotoGP-csapatát felvásárló konzorcium vezetője nyilván jobban tudja” – írta Juncadella.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|