DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 11. kedd

Alonsóhoz köthető a McLaren-vezér „életének legrosszabb élménye”

Zak Brown szerint az volt karrierjében a legrosszabb pillanat, amikor nem sikerült kvalifikálniuk Fernando Alonsóval az Indy 500-ra. A McLaren elnök-vezérigazgatója még Miamiban, az Autosport Business Exchange eseményen beszélt a pályafutása kihívásairól, és ekkor elevenítette fel azt a kínos esetet, amikor Alonso második Indy 500-as indulása alkalmával, 2019-ben már a kvalifikáción elvérzett a két évvel korábban a versenyt is egy ideig vezető spanyol.

„Sok hibát elkövettem út közben, és ez rendben van. Mindig azt mondom a csapatnak is, hogy rendben vannak a hibák, csak ne kövessük el kétszer ugyanazt” – fogalmazott Brown. „Mivel tanulsz a hibákból. Valószínűleg a legnagyobb, leginkább publikus hibám az volt, hogy nem tudtunk kvalifikálni az indianapolisi 500 mérföldesre Fernando Alonsóval, ami akkor életem legrosszabb élménye volt. Furcsán hangozhat, de nagyon büszke is vagyok erre azért, ahogy tanultunk belőle.”

„Végső soron az én hibám volt, mert nem raktam össze a megfelelő darabokat, a megfelelő embereket. Nem bíztam az ösztöneimben, csalódtam mindabban, amiről prédikálok. Szóval örülök, hogy ez megtörtént, mert nem hagyom, hogy újra előforduljon ez a hiba. Azóta kétszer másodikként végeztünk az Indy 500-on, egyszer pedig az első helyért küzdve szenvedtünk balesetet.”

alonso-brown-indy500

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu