DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

IndyCar: Lundgaard zseniális előzéssel nyert a McLarennel Indianapolisban

Christian Lundgaard sikerét hozta az IndyCar Indy 500 előtti utolsó versenye az indianapolisi épített pályán: a dán karrierje során másodszor, az Arrow McLaren színeiben pedig először győzött. Tette mindezt egy kiváló manőverrel: 18 körrel a vége előtt külső ívről indulva előzte meg David Malukast. Kettejük mellé Graham Rahal állhatott még fel a dobogóra, megelőzve Josef Newgardent, a pole-ból indulva ezúttal csak ötödik – de a bajnokságot így is vezető – Alex Palout, valamint Scott Dixont.

A futam egyébként több balesetet is hozott, például rögtön a start után többen is koccantak, beleértve a második helyről induló Pato O’Wardot, akinek Felix Rosenqvist ment neki hátulról, de sérült Dixon autója is. Rosenqvist a másik nagyobb incidensben is benne volt, amikor a 28. körben Sting Ray Robb ütközött egy McLarennel, a svéd pedig az őket elkerülni igyekvő Kyffin Simpsonnak koccant neki, amitől az autója egy pillanatra a levegőbe is emelkedett.

Alább mutatjuk a verseny bővebb videós összefoglalóját, a jövő héten pedig már az Indy 500 edzéseivel folytatódik a szezon.

A futam videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 4.6713
3. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9142
4. Josef Newgarden Team Penske 10.0292
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 14.3630
6. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 26.8420
7. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 28.1269
8. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 31.9325
9. Kyle Kirkwood Andretti Global 34.1938
10. Nolan Siegel Arrow McLaren 38.8437
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 46.4710
12. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 50.1899
13. Will Power Andretti Global 52.0287
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 56.3708
15. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 59.5853
16. Scott McLaughlin Team Penske 59.8703
17. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1'00.1665
18. Patricio O'Ward Arrow McLaren 1'06.2857
19. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'07.6701
20. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'14.1292
21. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1 kör /56.4644
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing Kiesett
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett

A korábbi F1-es szerint az IndyCar nagyon feküdne Magnussennek

A Haasnál kitelt az ideje és jelen állás szerint 2021-ben nem fog a Formula-1-ben versenyezni Kevin Magnussen, de van, aki szerint nem kell aggódnia, mert az IndyCar tárt karokkal várja majd. Marcus Ericsson szintén kiszorult az F1-ből két évvel ezelőtt, azóta pedig Amerikában versenyez - ő beszélt Magnussen helyzetéről a dán BT-nek.

"Kevin hasonló helyzetben van, mint én voltam az F1-es karrierem végén: nehéz megmutatni, hogy mit tudunk, ha a csapat egyáltalán nem jó. Az IndyCarban többet jelent a pilóta, nyilván itt is vannak gazdagabb csapatok, de több múlik a versenyzőn, ez engem nagyon motivált. Ami Kevint illeti: korábban is érdeklődött egyéb szériák iránt és olyan agresszíven vezet, amivel szerintem feküdne neki az IndyCar."

magesz_1

fotó: dppi

A Mercedes már most talált megoldást az FIA egyik jövő évi szabályára

A következő szezonra módosítani kell a Formula-1-es autók diffúzorait annak érdekében, hogy az FIA szerint nagyjából tíz százalékkal csökkenjen a leszorítóerő. Az olasz Motorsport viszont úgy tudja, hogy James Allison vezetésével a Mercedes már most ki is küszöbölte ezt a problémát és ezt a tíz százalékot tulajdonképpen eltüntette a jövő évi autó tervezésekor. A portál szerint az új alkatrészek parádés eredményeket hoztak a szélcsatornában és ezek alapján ugyanolyan leszorítóerővel kezdhetik meg a 2021-es idényt, mint amilyennel most rendelkeznek - nem jó hír ez a riválisok számára...

ajjajj

fotó: dppi

Magyar versenyző is kipróbálta az elektromos ralikrosszt

A hazánkban jól ismert német Volland Racing is csatlakozik az elektromos ralikrosszhoz, ennek jegyében pedig a csapat két versenyzője, Jurij Belevszkij és Marton Gergely Greinbachban kipróbálta a STARD által fejlesztett, Projekt E-ben szereplő Ford Fiesta ERX-et.

„Arra számítottam, hogy sokkal nehezebb lesz a vezethetőség a tömege miatt, de a súlyt szinte csak fékezés közben lehet érezni. Nagyon könnyű vezetni, az azonnali erő pedig őrület” – jellemezte a magyar versenyző az autót. Marton Gergely etapjáról egy fedélzeti kamerás felvételt is közzétettek.

126175667_3350130155112574_2282411568323172483_o

A DAS-nak nem így kellene működnie

Hajmeresztő pillanatokat élt át a múlt hétvégi Makaói Nagydíj túraautós kategóriájában Cheang Kin Sang, aki az időmérő edzés alatt nagy sebességgel haladva arra lett figyelmes, hogy a Mini Cooper S kormánya egyszerűen a kezében maradt. A makaói nemzetiségű pilóta nem pánikolt be, a gázt óvatosan elvéve a kiálló csonkkal kormányozta tovább az autót, amíg egy hosszabb egyenes szakaszhoz nem ért. A versenyzőt a másnapi futamon egy kör hátránnyal a 12. pozícióban értékelték.

Előretört a KTM, mélyben a Honda – így zárult a csapatok és a gyártók versenye a MotoGP-ben

A MotoGP-ben az egyéni vb-cím mellett két titulust osztanak még ki: a csapatokét és a gyártókat. Előbbiben a versenyzők összes eredménye számít, így nem meglepő, hogy Joan Mir és Alex Rins révén a motorosok között első és harmadik helyen végző Suzuki zárt az élen (először), megelőzve az egyúttal legjobb privát Petronas SRT Yamahát. Szembetűnő a KTM fejlődése, a gyári csapatuk a harmadik helyen végzett, miközben a címvédő Repsol Honda mindössze a két sereghajtót tudta felülmúlni Marc Marquez nélkül.

A csapatok világbajnokságának végeredménye:

1. Team Suzuki Ecstar 310 p.
2. Petronas Yamaha SRT 248 p.
3. Red Bull KTM Factory Racing 222 p.
4. Ducati Team 213 p.
5. Pramac Racing 183 p.
6. Monster Energy Yamaha 178 p.
7. Red Bull KTM Tech3 152 p.
8. LCR Honda 148 p.
9. Repsol Honda 101 p.
10. Esponsorama Ducati 87 p.
11. Aprilia Racing Team Gresini 54 p.

suzuki-csapatvb-motogp

A gyártók között csak az adott márka legjobb motorosának eredménye számít minden nagydíjon. Kellett ugyan a Yamahától a szelepügy miatt levont 50 pont is, de a Ducati 2007 után tudta újfent elhódítani az első helyet ebben az értékelésben. A hangvillások így is másodikak lettek, de nagyon szoros volt a versenyfutás a Suzukival és a KTM-mel, miközben a Honda messze lemaradva tőlük ötödik lett, mindössze az Apriliát megelőzve.

A gyártók világbajnokságának végeredménye:

1. Ducati 221 p.
2. Yamaha 204 p.
3. Suzuki 202 p.
4. KTM 200 p.
5. Honda 144 p.
6. Aprilia 51 p.

ducati-gyartoi-vb

Idilli karácsonyi reklámban szerepel a Raikkönen család

Kimi Raikkönen kisfia levelet ír a Mikulásnak, kislánya és felesége ajándékot csomagol, aztán elmennek együtt szánkózni – a Jégember és családja a főszereplője a Gugguu divatcég (akivel Minttu Raikkönen már korábban is működött együtt) ünnepi reklámklipjének:

Hamilton az apjával teniszezve ünnepelte hetedik vb-címét

„Apám és én nem vagyunk túl jók teniszben, de igyekszünk javulni” – írta az alábbi poszthoz Lewis Hamilton. „Mindig nyeséssel szoktam őt legyőzni, és mindig bedőlt neki, de mostanra megtanulta, és ma végre legyőzött… Mindig kérdezik tőlem, hogyan fogok ünnepelni. Van egy életünk, amit ünnepelhetünk, és úgy ünneplek, hogy a családommal töltöm az időt.”

A videót elnézve azért aligha lesz Federerék kihívója a Hamilton-família – bár Roscoe-nak még lehetnek vonalbírói ambíciói…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Videó: Marquez sérülésétől Mir vb-címéig – ez volt a MotoGP 2020-as szezonja

Sokáig emlékezetes idényt láthattunk idén a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában, amelynek már meg is érkezett a hivatalos összefoglaló klipje:

Goodwoodban egy helyre gyűlt egy rajtrácsnyi izgalmas McLaren

F1-es, utcai és Can-Ames McLaren is pályára gördült a Goodwood SpeedWeek névre keresztelt eseményen, amit idén először rendeztek Nagy-Britanniában, az európai autóversenyzés őshazájában. Szebbnél szebb példányok mozgásban.

Alonso továbbra is két végén égeti a gyertyát

A Renault elkötelezett jövőbeli pilótájaként, és segítőjeként Fernando Alonso egy elfoglalt embernek számít, de nem róla lenne szó, ha nem vállalna be még egy-két mellékprojektet a főállása mellé. Most például egy új gokartcsapat elindítását vállalta magára, ami jövő hétvégén az Adriára látogat.

Videó: ez volt a 67. Makaói Nagydíj

A koronavírus-világjárvány miatt a megszokottól jelentősen eltérő képet mutattak az idei Makaói Nagydíj különböző kategóriái. Formula-4-ben a nemzetközi mezőny helyett kizárólag makaói, kínai és hongkongi versenyzők neveztek a viadalra, akik közül Charles Leong Hon Chio nyerte a 12 körös futamot.

Ez a pilótanő is home office-ba költözött a járvány elől

Kijárási korlátozások, társas érintkezés kerülése... az emberiség nagy része a világjárvány miatt bevezetett korlátozásokat nyögi. Közéjük tartozik Louise Cook brit raliversenyző is, aki jobb híján a szimulátorát kihasználva most a saját otthonában rendez versenyeket. Íme ezek közül az egyik a Dirt Rally 2.0-ban.

Leclerc kipróbálta, milyen a kamera másik oldalán lenni

Charles Leclerc hétvégén az olaszországi Imolában tartózkodik, ahol öccse a Regionális Formula Európa-bajnokság aktuális fordulóját teljesíti. Az alkalmat kihasználva a Ferrari pilótája helikopterre szállt, hogy felülről is megnézze az egyik futamot. Tapasztalatai alapján a kamera másik oldalán is jól teljesítene. Mit gondolsz?

Izgalmas idényzárók után spanyol és olasz vb-cím a Moto3-ban és a Moto2-ben

Mindkét kisebb kategóriában a vasárnapi szezonzáró Portugál Nagydíjon dőlt el a világbajnoki elsőség sorsa. A Moto3-ban még három versenyzőnek volt esélye erre Albert Arenas, Ai Ogura és Tony Arbolino révén, s egészen az utolsó körig izgalmas volt a küzdelem, de végül a mindössze 12. helyen befutó Arenas megőrzött néhány pontot az előnyéből, így az Aspar Team motorosa nyerte a világbajnokságot. A portimaói futamon a mezőny végéről az ötödik helyig felzárkózó úgy lett négypontos lemaradással ezüstérmes, hogy egy versenyt kénytelen volt kihagyni amiatt, mert karanténba kellett vonulnia, miután koronavírus-fertőzöttel került kapcsolatba egy repülőgépen, míg Ogura úgy lett vb-harmadik (Arbolinóval azonos pontszámmal), hogy nemhogy futamot nem nyert 2020-ban, hanem egyetlen kör végén sem vezetett az egész idény során.

A Moto2-ben nem kevesebb, mint négy motoros volt még matematikailag harcban a címért, s Luca Marini és Sam Lowes reális esélyekkel is rendelkezett a Portugál GP bizonyos pontjain. Enea Bastianini azonban okos motorozással, az ötödik helyen beérve megnyerte a világbajnokságot, így vb-címmel a zsebében lép fel jövőre a MotoGP-be. Marini zárt a második (ő lesz jövőre Bastianini társa az Esponsorama Ducatinál), Lowes pedig a harmadik helyen a vb-összetettben – a brit úgy lett bronzérmes, hogy a márciusi katari nyitányt sérülés miatt kihagyta, múlt héten pedig megint nagyot bukott és két törött csonttal versenyzett Portimaóban.

A versenyt egyébként Remy Gardner, a korábbi világbajnok legenda Wayne Gardner fia nyerte, első győzelmét szerezve, míg a Moto3-ban Raul Fernandez diadalmaskodott.

arenas-2

Ezek voltak az F1 pilótáinak legfájdalmasabb pillanatai

Egy nagyszerű összeállítást készítettek az F1 Youtube-oldalára, amiben összefoglalták, az aktuális mezőny versenyzőinek melyek voltak a legszívfájdítóbb pillanatok a sorozatban. A videó átkattintás után indul el.

Videó: hátborzongató pillanatok a Moto2-ben

Döbbenetes pillanatokat élt át szombaton a Moto2-ben Aron Canet, aki a szezonzárón a pálya egyik féktávjához érve elesett, és az aszfalton csúszva az ideális íven állt meg. Mögötte pillanatokon belül érkeztek a többiek, így elképesztő szerencse, hogy senki sem találta el őt.

A motorok mai programja ezen a linken elérhető.

Sajtó: Schumachert hamarosan bejelenti a Haas

Az olasz La Gazetta dello Sport szerint a Haas F1-es istállója "a napokban" bejelenti, hogy Mick Schumachert is autóba ülteti az F1-es szezonzárója után megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén. A közvélemény a Haas egyik állandó 2021-es pilótájának várja a német versenyzőt, de erről egyelőre semmilyen hivatalos információ nem látott napvilágot.

A tesztet december 15-én rendezik Abu Dhabiban.

mickschumi-f2win

Fotó: DPPI

A nap néznivalója: Alonso és a mandarinkihívás

Már megszokhattuk: ha felüti a fejét valami új netes őrület, Fernando Alonso biztosan az elsők között lesz az autóversenyzők közül, aki felül a hájpvonatra - és nem történt ez máshogy most sem! Az NBA-legenda Pau Gasol alapítványa a gyümölcsfogyasztás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a #FruitImpact névre keresztelt kihívással, ami mögé honfitársa, Alonso is azonnal beállt az alábbi videóval. A feladat: három mandarint távolról bedobni egy szatyorba. (Ehhez előbb el kell mennük mandarint vásárolni, és ha a dobálás után megesszük őket, máris tettünk egy apró lépést az egészségesebb életmód felé.)

Na de milyen sikerrel teljesítette a feladatot az F1 kétszeres és a WEC egyszeres világbajnoka? Az alábbi videóból kiderül:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Eldől a Moto3 és a Moto2, zárul a MotoGP – itt a vasárnapi menü

Portimaóra figyel ma a világ technikai sportot kedvelő része, hiszen következik a MotoGP idei utolsó versenye, a két kisebb kategóriában ráadásul a vb-cím sorsa is nyitott még. Íme, a program:

10:00-10:20 Moto3, Warm-up
10:30-10:50 Moto2, Warm-up 
11:00-11:20 MotoGP, Warm-up
12:00-12:45 Moto3, futam (Aréna 4)
13:20-14:05 Moto2, futam (Aréna 4)
15:00-15:45 MotoGP, futam (Aréna 4)

moto2-portimao-dppi

Crutchlow visszaszólt Lorenzónak: „Csak unatkozik otthon”

A Yamaha múlt héten jelentette be, hogy 2021-ben már nem Jorge Lorenzo, hanem Cal Crutchlow lesz a tesztversenyzőjük. Az idén csupán két alkalommal lehetőséget kapó, s akkor sem túl acélos tempót mutató – bár ez utóbbit azzal magyarázta, hogy nem számított rá, hogy idén még bevetése lesz – spanyol ennek kapcsán a Twitteren úgy fogalmazott, hogy a hangvillások „aranyat cseréltek bronzra”. Crutchlow-t aztán utolsó nagydíjhétvégéjén, Portimaóban kérdezték a visszavonult világbajnok véleményéről, s a brit a tőle megszokott módon kimondta, amit gondolt:

„Végső soron nincs mit mondanom neki” – idézi a többszörös futamgyőztest a The-Race.com. „Teljes mértékben tisztelem versenyzőként és ötszörös világbajnokként – sokat elmond róla, hogy ötszörös világbajnok. Nagyon különleges a motoron ülve. De ez nem jelenti azt, hogy remek tesztversenyző lenne. Úgy vélem, egy csipetnyi sóval kell meghinteni néha, amit mond, és ez szerintem őt jobban érintette, mint engem. Én is így kezelem ezt, mert egy olyan srác mondta ezt, aki folyton mond dolgokat mindenkinek. Végső soron nem sértett meg ezzel. Örülök, hogy van mit csinálnom, ott a családom, jó barátaim vannak, ő pedig nyilvánvalóan csak unatkozik otthon.”

crutchlow-dppi_1