DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

MotoGP: Zarco az élen a Le Mans-i pénteken, Marquez tízen kívül

Némi meglepetésre Johann Zarco futotta meg a leggyorsabb kört a MotoGP Francia Nagydíjának péntek délutáni edzésén: az LCR Honda tavalyi győztes hazai menője egyetlen századdal múlta felül Fabio di Giannantoniót. A Honda amúgy az egyik gyári versenyzőjét, Joan Mirt is az első ötbe delegálta: elé Francesco Bagnaia és Alex Marquez fért még be.

A világbajnoki összetettben élen álló gyári Apriliák a hatodik-hetedik helyeken Jorge Martin, Marco Bezzecchi sorrendben, de bejutott a top 10-be és ezáltala  Q2-be egy Yamahán Alex Rins, valamint Ai Ogura, illetve Pedro Acosta – úgy, hogy Martin és Acosta bukott is a tréningen. A mezőny döbbenetesen szoros volt amúgy, még a KTM-es hátránya is három tized alatt volt Zarcóhoz képest.

A nap egyik nagy vesztese egyértelműen Marc Marquez, aki csupán 13. lett, így Q1-re kényszerül a címvédő Le Mans-ban, akivel a hajrában még a csapattárs Bagnaia esése miatti sárga zászló is kibabrált. Az edzés krónikájához tartozik még, hogy Raul Fernandez alatt látványosan kigyulladt a Trackhouse Aprilia.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Johann Zarco LCR Honda 1'29.907  
2. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'29.917 0.010
3. Francesco Bagnaia Ducati 1'30.045 0.138
4. Álex Márquez Gresini Ducati 1'30.045 0.138
5. Joan Mir Honda 1'30.092 0.185
6. Jorge Martín Aprilia 1'30.128 0.221
7. Marco Bezzecchi Aprilia 1'30.177 0.270
8. Alex Rins Yamaha 1'30.195 0.288
9. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'30.196 0.289
10. Pedro Acosta KTM 1'30.196 0.289
11. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'30.274 0.367
12. Brad Binder KTM 1'30.288 0.381
13. Marc Márquez Ducati 1'30.371 0.464
14. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'30.417 0.510
15. Jack Miller Pramac Yamaha 1'30.428 0.521
16. Luca Marini Honda 1'30.463 0.556
17. Fabio Quartararo Yamaha 1'30.469 0.562
18. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'30.670 0.763
19. Diogo Moreira LCR Honda 1'30.723 0.816
20. Toprak Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'31.328 1.421
21. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'31.434 1.527
22. Jonas Folger Tech3 KTM 1'32.450 2.543

zarco-lemans-day1-motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A nap, amikor Schumacher először ünnepelt az F1-es Mercedesszel

2012. június 24-én a német márka Michael Schumacher harmadik helyezésének köszönhetően visszatérése első dobogós helyezését szerezte meg. A siker csak ízelítő volt a Mercedes későbbi eredményeihez.

110 éves az Alfa Romeo, még Raikkönen és Kubica és kicsípte magát az alkalomra

Tatiana Calderon a sminkkészletet vette elő, Antonio Giovinazzi pedig egy túlméretezett virággal készül kezdeni valamit. De ez még csak a kezdet ahhoz, hogy meglássuk, milyen ünneplést tervez az Alfa Romeo Racing Orlen, a legendás olasz gyártó nevét viselő Formula-1-es csapat. Szokatlan, hogy egy csapat egy éven belül kétszer örüljön saját fennállása két különböző kerek évfordulójának, ám a hinwili istállónál, amely az Alfa Romeo matricája alatt működő korábbi Sauber, idén ez történt: májusban az 1970-ben létrejött Sauber Motorsport 50. születésnapját, most pedig az 1910 óta létező Alfa Romeo 110. évfordulóját ünneplik.

Az Alfa Romeo az első éveiben még csak A.L.F.A. néven létezett, ami a gyár eredeti nevének kezdőbetűiből állt össze: Anonima Lombarda Fabbrica Automobili, ami magyarul annyit tesz, mint Névtelen Lombardiai Autógyár, de akkoriban bevett szokás volt az "anonymus" szó használata a cégnevekben, amikor nem akarták megnevezni a befektetőket. Az első világháború után Nicola Romeo lett a cég tulajdonosa, s végül az ő neve adta az Alfa Romeo megnevezés második tagját.

EbQ0PzSWAAApKT_

Tegyük végre tisztába a dolgokat! Tények és tévhitek Baumgartner F1-es szerepléséről

Legutóbbi podcastadásunk sztárvendége nem más volt, mint Eddie Jordan ex-F1-es csapatfőnök, akit természetesen a nála debütáló Baumgartner Zsoltról is kérdeztünk. Ennek apropóján pedig mi is megtárgyaltuk az eddigi egyetlen magyar Formula-1-es pilótáról kialakult tévhiteket, így többek között szó esett arról is, hogy az állam pénzén versenyzett-e, hogy mi az a Mandela-effektus (és mi köze Zsolthoz), és hogy volt-e keresnivalója az F1-ben. Hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes adást is!):

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

Nagyüzembe kapcsolt a MotoGP: négy gyártó is Misanóban tesztel a napokban

Bár néhány csapat és versenyző már korábban visszamerészkedett a versenypályákra, ezen a héten a királykategória hat gyártójából négy is a szeptemberben két futamnak is otthont adó misanói pálya felé vette az irányt. A KTM és az Aprilia ráadásul a kedvezményeik révén a „rendes” versenyzőivel (előbbi a Pol Espargaro, Brad Binder, Miguel Oliveira, Iker Lecuona négyessel, míg utóbbi Aleix Espargaróval és az Andrea Iannone helyét átvevő Bradley Smithszel) vesz részt a privát teszten, míg a Ducati és a Suzuki a tesztmotorosait (Michele Pirro és Sylvain Guintoli) veti be.

A nem hivatalos eredmények szerint kedden Pol Espargaro volt a leggyorsabb a KTM-mel, míg a gyakorlás talán az Aprilia számára a legfontosabb, hiszen ők vadonatúj motorral készülnek a néhány hét múlva rajtoló idényre, amely a téli teszteken ugyan jobbnak tűnt az elődjénél, de megbízhatósági problémái azért bőven akadtak még.

motogp-misano-teszt-1

motogp-misano-teszt-2

motogp-misano-teszt-3

„Robogós fiatalok” okozhattak tüzet a zandvoorti pályán

Több kilométerről is lehetett látni kedd este azt a füstoszlopot, amely az idei F1-es visszatéréséről már biztosan lemondott zandvoorti pályán keletkezett. A hírek szerint néhány gumibála kapott lángra, méghozzá Robert van Overdijk pályaigazgató szerint „robogós fiatalok” jóvoltából. A lángokat még tegnap este megfékezték a tűzoltók, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást.

 

 

Együtt gokartozott Raikkönen és a fia – és utóbbi tűnt a gyorsabbnak!

Az nem újdonság, hogy az 5 éves Robin Raikkönen rajong a gokartokért: a minap F1-es világbajnok édesapjával együtt gurult pályára, és mint az a finn pilóta felesége, Minttu által feltöltött videón látszik, az ifjúság már most gyorsabbnak tűnik a rutinos rókánál… 

 

Megérkezett az F1 rajongói kvízének harmadik kiadása

Újabb, könnyebb és nehezebb kérdéseket is felvonultató kvízt állított össze a rajongóknak az F1 YouTube-csatornája: papírt és tollat kézbe venni, teszteld tudásod! (A videó átkattintás után indul.)

 

Az FBI kiderítette: mégsem rasszista fenyegetés volt a NASCAR-pilóta garázsában talált kötél

Mi is beszámoltunk róla, hogy óriási felháborodást keltett, hogy a NASCAR hétvégi, talladegai fordulóján az akasztásoknál használt kötélhez hasonlót találtak a mezőny egyetlen fekete pilótájának, Bubba Wallace-nak a garázsában. Az amerikai sorozat természetesen azonnal vizsgálatot indított az ügyben, amelybe még az FBI-t is bevonták.

Nos, kiderült, hogy az egész ügy egy félreértésből származott: az FBI ugyanis korábbi videofelvételeket kielemezve megállapította, hogy a szóban forgó „akasztófahurok” nem más volt, mint a garázsajtó becsukását és kinyitását szolgáló kötél – amelyet ráadásul már tavaly októberben elhelyeztek ott, mielőtt még bárki tudhatta volna, hogy Wallace-é lesz az a boksz…

nascar-kotel-1

Virtuális rajongókat mutat közvetítéseiben az F1 – te is bekerülhetsz!

Mivel a koronavírus-járvány miatt az első futamokat biztosan zárt kapuk mögött rendezik meg, a Formula-1 vezetése kitalálta, hogy a korábban általában szponzorok vagy speciális üzenetek kiírása szolgált virtuális technikával varázsolnak nézőket a pályákra – legalábbis a televíziós közvetítésekbe. Ahova pedig így te is bekerülhetsz: nincs más dolgot, mint feltölteni egy rövid videót arról, ahogy szurkolsz a kedvenc pilótádnak vagy csapatodnak (lehetőleg minél látványosabb módon). Részletek IDE vagy a képre kattintva:

f1-fans-dppi

Itt a lehetőség: vásárolj meg egy négyzetet a kockás zászlóból!

A Formula-1 által minap elindított #WeRaceAsOne (Egyként versenyzünk) kampány részeként bejelentették, hogy mostantól a versenyek végét jelző kockás zászló egy-egy négyzetét rajongók vásárolhatják meg, a befolyt összeget pedig jótékony célokra fordítják. A szurkolók 56 négyzetet vehetnek meg minden futamon, a maradék 24-et pedig a nagydíjak promóterei értékesíthetik hasonlóképp.

A szezonnyitó Osztrák Nagydíjra 199,99 angol fontért lehet megvásárolni egy négyzetet, ezért cserébe a rajongó neve belekerül az egyik négyzetbe, amelyet a leintés után bekeretezve meg is kap, mellékelve egy fotóval a leintés pillanatáról. Ha valaki érdeklődik a lehetőség iránt, IDE KATTINTVA tudhat meg többet a kezdeményezésről.

f1-flag-dppi

Idén már másodszor esemény, hogy beindítják a motort a csapatok

Vannak dolgok az F1-ben, amelyek minden szezonban csak egyszer történnek meg, de a koronavírus-járvány jótékony (?) hatására idén némelyeket kétszer is átélhetjük. Kétszer jelentik be a versenynaptárat, a csapatok már másodszor tartanak szezon előtti bejáratást, és másodszor aposztrofálják jeles eseményként, amikor a gyárban beindítják a motort. Ez utóbbival igyekszik izgalomba hozni most minket az Alpha Tauri - de vajon másodszor is ugyanolyan izgalmas?

A faenzai alakulat egyébként szerdán tartja filmforgatási bejáratását Imolában Danyiil Kvjattal, Pierre Gaslyvel és a Honda-motoros AT01-gyel.

Videó: Őrületes befutó a NASCAR hétfői futamán

A járvány szempontjából hiába nehezebb a helyzete, az USA-ban már javában zajlik a autósportélet. A vihar miatt hétfőre halasztott GEICO 500-as NASCAR-viadalt Ryan Blaney elképesztő befutóval nyerte meg.

Látjátok azt a fekete pöttyöt? Az ott Vettel, éppen tesztel!

A Ferrari Mugellóban tartja hivatalos belerázódását a 2020-as szezonkezdetbe, hiszen a március elején véget ért tesztek óta, vagyis három és fél hónapja nem vezethette versenytempóban autóját Sebastian Vettel és Charles Leclerc. Most mindketten ott vannak az olasz helyszínen - ahol akár nagydíjat is rendezhetnek idén -, ahol a csapat 2018-as autóját vezetik. A teszt természetesen zárt kapuk mögül zajlik, így egyelőre csak rajongói felvételekből lehet hallani és látni, hogy mi is zajlik a pályán - mondjuk hogy látni mennyire lehet, az véleményes, mindenesetre, az alábbi videón éppen Vettel van munkában.

 

Ő pedig Leclerc, ha ránézésre nem ismertétek volna fel.

Zanardi kómában marad ezen a héten, súlyos az állapota

Amint arról beszámoltunk, péntek délután súlyos balesetet szenvedett Alex Zanardi, az F1 egykori versenyzője, kétszeres CART-bajnok. Helyi hírek szerint Zanardi egy mozgássérülteknek speciálisan átalakított biciklivel versenyzett a hazájában, Olaszországban megrendezett Obiettivo Tricolore megmérettetésen, ahol a 146-os főúton egy teherautónak ütközött. Zanardit kórházba szállították és azóta kómában van - az orvosok mai közleménye szerint arra nincs esély, hogy ez a héten megváltozzon, a következő napokban biztos, hogy kómában tartják. Az állapota stabil, de továbbra is súlyos, ezen a téren nincs változás nála.

zanard-portre-1

Egy emberként tolták a rajtrácsra a megfenyegetett fekete pilóta autóját

"Egy család vagyunk" - hirdeti a NASCAR Twitteren, miután múlt hétvégén a mezőny egyetlen fekete pilótájának garázsában valaki félreérthetetlen üzenetet, egy akasztásra használt hurkot hagyott. A sértett, Bubba Wallace az utóbbi hetekben került a figyelem központjába, miután Lewis Hamiltonhoz hasonlóan kivette részét a Black Lives Matter mozgalomban. A NASCAR az alábbi gesztussal jelezte a pilóta felé támogatását.

Az ügyben az FBI nyomoz.

Új túraautót fejleszt a Hyundai

A Hyundai Motorsport új túraautót épít az Elantrából a TCR szabályainak megfelelően  - tájékoztatták az Eurosport Hungary-t. A dél-koreai márka az egyetlen, amely egyszerre több TCR típussal rendelkezik: a sorozatot az i30 N-nel kezdték, majd jött az elsősorban amerikai piacra szánt Veloster N, most pedig az Elantra. Céljuk a paletta bővítése mellett az utcai autók eladásának segítése.

 Az Eurosport kérdésére a Hyundai elárulta, mivel a típus minden ügyfelük számára elérhető lesz, így az akár a Túraautó-világkupán is feltűnhet. A tesztelés alat álló gépet múlt héten kapták lencsevégre.

hyundai2

Az idei spái 24 órás verseny 25 órán át fog tartani

A GT World Challenge Europe és az Intercontinental GT Challenge egyik állomásaként funkcionáló legendás egynapos versenyt idén a koronavírus-járvány miatt július helyett október 24-25-én fogják megtartani. Ez viszont egy egyedi helyzethez vezet, Európában ugyanis ekkor állítunk órát: október 25-én, vasárnap hajnalban 3 órakor egy órát visszatekerünk. Mivel a rajt és a befutó időpontja egyaránt délután 15 óra 30 perc, ez azt eredményezi, hogy a 24 órás futam ezúttal 25 órán át fog tartani! A szervezők közleménye szerint ez megfelelő alkalom arra, hogy kellőképp megünnepeljék „az életben egyszer előforduló őszi kiadást”.

spa-24-oras-1

Verstappen szerint a mezőny többsége bajnok lenne a Mercedesszel

A Red Bull pilótája a Ziggo Sportnak nyilatkozva fejtegette a rekordokat döntögető Mercedesben rejlő potenciált. Elmondása szerint az F1 mezőnyének valamivel több, mint a fele képes lenne világbajnoki címet szerezni egy Ezüst Nyílban.

"Hatvan százalékuk bajnok lenne a Mercedesszel, de nem lenne rá akárki képes" - hangzottak a holland szavai. Amikor az újságíró rákérdezett, hogy a kisebbség közé tartozik-e Antonio Giovinazzi, Lance Stroll, Robert Kubica, Danyiil Kvjat, Pierre Gasly és Romain Grosjean, a pilóta igennel felelt. Arra a kérdésre nem adott választ, hogy csapattársáról, Alex Albonról mit gondol.

rb-preseason-verstappen

Hat éve ezen a napon Bottas nem is sejtette, hogy a leendő csapata mellett állt dobogóra

2014-ben ezen a napon ünnepelte élete első F1-es dobogós helyezését az akkor még Williams színeiben versenyző Valtteri Bottas. A finn pilóta közvetlenül a Mercedes akkori párosa, Nico Rosberg és Lewis Hamilton mögött ért célba. Akkor még biztosan nem gondolta, hogy egyszer az istálló tagjává válik.

Mire számíthat az a pilóta, aki helyett inkább visszahívták Danyiil Kvjatot?

Legutóbbi podcastadásunkban tíz olyan fiatalt vettünk sorra, akik akár már jövőre bekerülhetnek az F1-be, a listánk kilencedik helyezettjének személye viszont több szempontból is érdekes. Hallgassátok meg a róla és a brit utánpótlásról folytatott beszélgetésünket (meg persze a teljes műsort is!):

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc