DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 10. hétfő

Százéves korában elhunyt a legidősebb volt F1-es pilóta

Május 4-én, életében 101. évében elhunyt Hermano da Silva Ramos, aki az elmúlt években a legidősebb egykori Formula-1-es versenyzőnek számított. Da Silva Ramos 1955-ben és 1956-ban összesen hét nagydíjon állt rajthoz, legjobb eredménye egy két pontot érő ötödik hely volt a Monacói Nagydíjról egy Gordini volánjánál.

Az 1925-ben Franciaországban született, de brazil színekben szerepelt versenyző akkor vált a legidősebb emberré, aki valaha F1-es futamon indult, amikor Kenneth McAlpine 102 éves korában elhunyt 2023 áprilisában. Most a rekordot ezzel a 98 éves brit John Rhodes vette át, aki mindössze egyetlen versenyen állt rajthoz 1965-ben.

Da Silva Ramos viszont azt is elmondhatta magáról, hogy ő volt az utolsó versenyző, aki még életben volt azok között, akik részt vettek a tragikus 1955-ös Le Mans-i 24 óráson, ahol a balesetező Pierre Levegh kirepülő autójának köszönhetően több mint 80 néző életét vesztette.

HHm6o8tWUAAuAPU

Baráti ölelkezések, parázs szóváltások a leintés után

A futamok és a pódiumceremóniák közötti pillanatokból készített top 10-es válogatást a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája, amelyből többek között azt is nyomon követhetjük, hogyan változott az évek során Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata: 2008-ban Ausztráliában még kis túlzással egymás nyakába ugrottak, hét évvel később Austinban aztán jött a hírhedt sapkadobálás… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)

 

Hét percbe sűrítve az idei Dakar leglátványosabb pillanatai

Íme, a 2020-as, első szaúd-arábiai kiírás hivatalos összefoglaló klipje:

 

Baleset miatt csak kilencedik lett Bottas a lappföldi ralin

Nem úgy sikerült az Arctic Rally Lapland Valtteri Bottas számára hazájában, ahogy remélte. A decemberben Paul Ricard pályán első raligyőzelmét szerző finn a második szakaszon második időt teljesített, ezt követően azonban kicsúszott, épp azon a gyorsaságin, melyet egy évvel korábban megnyert. A PH Sport Citroenjével versenyző pilóta a 22. helyről a 9. pozícióig tudott felzárkózni.

A versenyt az a Kalle Rovanpera nyerte Toyota Yaris WRC-vel, aki nemrég Magyarországon is vendégszerepelt, megnyerve a Szilveszter Ralit. A Toyota gyári csapatához csatlakozó 19 éves tehetség tízből nyolc szakaszt nyert Finnországban, három és fél másodperc különbséggel előzte meg a második helyezettet.

Dráma az utolsó körben: Összefoglaló a chilei Formula-E-ről

A szombati esti Santiago ePrix történéseiről összefoglaló cikkünkben már írtunk, most a vizuális típusúaknak megmutatjuk a futam 6 perces összefoglalását:

Koncerthelyszín válhat a Hockenheimringből

Az üzleti rendezvények és koncertek befogadása lehet a német versenypálya elsődleges tevékenysége, írta a Rhein-Neckar-Zeitung. Hockenheim 2020-ban újra elveszítette a Német Nagydíjat, amely már 2015-ben és 2017-ben is elmaradt, mivel pedig az F1-es naptár 22 állomást számlál, a rendezés iránt pedig olyan helyszínek érdeklődnek, mint Szaúd-Arábia, Miami és Panama, egyre kisebb a valószínűsége a visszatérésnek.

A pályán szereplő másik legfontosabb sorozat a DTM, amely hagyományosan az első és utolsó fordulóját tartotta Baden-Württembergben: idén azonban a német sorozat már csak egyszer versenyez a pályán. Hockenheimben kisebb rendezvények maradnak, Jorn Teske ügyvezető mindössze „egy-két versenysorozatról” beszél.

A település polgármestere, Marcus Zeitler elmondta, hogy az autósportot más tevékenységek váltják fel a pálya profiljában: „A jövőben a Hockenheimringet modern üzleti helyszínné kell alakítani” – mondta. A magánszektor rendezvényei, nyilvános események és koncertek kerülnek nagyobb számmal a programba, például a e4 Testival elrendezésű, önvezető elektromos autók kiállítása, melyet júniusban rendeznek meg.

Így néz ki egy Racing Point-fanatikus hölgyrajongó

Még a körme is csapatszínű.

 

Tavaly még csapattárs volt a két Ferrari-junior, 2020-ban már erre sem kell figyelniük egymás ellen

Tavaly az F3-ban csapattársakként sem kímélte egymást Marcus Armstrong és Robert Svarcman az F3-ban, ez jól látszik az alábbi videóban is. És akkor még mi lesz akkor, ha jövőre az F2-ben már ellenfelek is lesznek!

Svarcmant a Prema az F3-ból vitte magával a következő szintre is, és Mick Schumacher csapattársa lesz, Armstrong viszont már az ART-nál kezdi meg 2020-at.

 

Tudod, hogy néz ki belülről, amikor NASCAR-versenyzők dirt-pályán versenyeznek?

Jóval munkásabb egy ilyen verseny (esetünkben a Chili Bowl elnevezésű futam), mint egy tükörsima aszfaltú NASCAR-versenypályán, ennek ellenére évről évre számos versenyző teszi itt vendégként tiszteletét a NASCAR különböző kategóriáiból is.

 

A MotoGP versenyzői néha taxiszolgáltatást is vállalnak

A MotoGP Twitterén 2019 legjobb pillanatait idézik fel, így került elő tavalyról Jack Miller taxiszolgáltatása, a gesztus, amit Maverick Vinalesnek nyújtott.

Néhány métert már segítség nélkül is tud sétálni Robert Wickens

A gerincsérült kanadai autóversenyző újabb lépcsőhöz ért a rehabilitációban.

 

Nagy elismerést kap 2020-ban Jorge Lorenzo

A Motorsport.com tanúsága szerint Jorge Lorenzo hazája (egyik) nagydíján, Jerezben kapja meg a sportág vezetőségétől a Legenda státuszt. A kétszeres 250-es, valamint háromszoros MotoGP-világbajnok mellett még ketten, Max Biaggi (négyszeres 250-es bajnok), valamint a hőskor 50-es és 125-ös világbajnoka, az új-zélandi Hugh Anderson kapják meg a kitüntetést.

Illusztris társaság ünnepelte Carlos Sainz újabb Dakar-sikerét

A motorsport nehézbombázói gyűltek össze azért, hogy megünnepeljék a Matador harmadik győzelmét.

 

Az Alpha Tauri és a Williams is átment a törésteszten

Újabb két F1-es csapat teljesítette az előszezon egyik kritikus feladatát, a karosszéria töréstesztjét. Ez főleg a Williams istállója számára lehet megkönnyebbülést hozó hír, nekik a tavalyi szezon valamikor ez idő tájt csúszhatott teljesen félre. A Toro Rossóról átnevezett Alpha Tauri a hír mellé egy fotót is mellékelt, amelyen megvillantotta az idei autó körvonalait.

Ogier jegen-havon is feltérképezte új fegyverét a jövő heti szezonrajt előtt

Nem lehet mondani, hogy nem próbálhatta ki minden talajon az új Yaris WRC-t Sebastien Ogier a jövő heti Monte-Carlo Rali előtt - ráadásul egy fotó szerint kicsit meg is törte, bár arról videó nem készült. A tesztet viszont meg tudjuk mutatni:

Elköszöntek az austini pálya buckáitól

Az Amerikai Nagydíj helyszíne örömmel hirdette, hogy megkezdődött a pálya egyenetlenségeinek kijavítása, miután tavaly számos pilóta arra panaszkodott, hogy az úthibák miatt már-már fájdalmasan rázkódnak az autók. Ebből a hétvége során több megpörgés következett, néhányan pedig aerodinamikai elemeket is elveszítettek a karoszériáról.

Kritikus állapotban a Dakar egyik motorosa

Egyelőre nem nyugodhatnak meg Edwin Straver hozzátartozói és szurkolói, a Dakar Rali 48 éves versenyzője a csütörtöki balesete óta kritikus állapotban van. A KTM-mel induló holland élete harmadik Dakarján vett részt, amikor a 11. szakasz első felében balesetet szenvedett. A családja által kiadott sajtóközlemény szerint tíz percre leállt a versenyző szíve, még mielőtt odaért hozzá egy orvosi csapat. 

Stravert a rendező ország fővárosába, Rijádba szállították, ahol nyaki gerinctörést diagnosztizáltak nála, ma pedig megerősítették, hogy egyelőre nincs túl az életveszélyen.

edwin-straver-dakar

Fotó: DPPI

Videó: Verstappen rágyúrt a zandvoorti utolsó kanyarra

Max Verstappen és a Red Bull rákészült arra a bizonyos döntött kanyarra:

 

Leclerc öccsét is megszerezte a Ferrari

Két új pilótát jelentett be az akadémiájára a Ferrari, egyikük pedig az az Arthur Leclerc, aki az istálló jelenlegi világbajnok-jelöltje, Charles Leclerc öccse. Az ifjabb Leclerc jelenleg 19 éves és 2018 óta versenyzik együléses autókkal, idén a Formula Regional sorozatban fog szerepelni a Prema színeiben- új társa pedig Dino Beganovic lesz, aki egyelőre más kategória. A svéd fiatal ugyanis még csak 15 esztendős és a gokartról váltana formulaautóra, ebben segít neki a Ferrari Driver Academy.

kislökler

fotó: dppi

Valentin-napi program a Mercedestől: Bemutatkozik az új autó

A Mercedes is bejelentette, mikor érkezik 2020-as versenygépe: Valentin-napra, azaz február 14-re időzítették a bemutatót, hasonlóan az Alpha Taurihoz.

A csapat szokásához híven silverstone-i bejáratással köti egybe az új versenygép – a séma alapján W11 – bemutatóját. Az esemény zárt ajtók mögött zajlik, a csapat a médiát sem engedi be, saját csatornáin keresztül érkeznek képi és videós anyagok. 

Az eddig ismert bemutatók időpontjai:

Ferrari

február 11.

Renault

február 12.

McLaren

február 13.

Alpha Tauri

február 14.

Mercedes

február 14.

 

Videó: így néz ki most a zandvoorti pálya

Januári állapotok az F1-be idén visszakerülő pályáról: