DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 13. kedd

Törlés előtt a közel-keleti F1-es nagydíjak, új időpontot kapott a katari WEC-futam

Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor paddockbeli információi alapján még a hétvégén bejelenthetik, hogy törlik az április 12-i Bahreini és április 19-i Szaúd-arábiai Nagydíjakat. A közel-keleti versenyek azok után kerültek veszélybe, hogy két hete az Egyesült Államok és Izrael támadást indított Irán ellen, amely erre válaszul szintén rakétacsapásokat indított a régióban, ami többek között a repülővel való közlekedést is gyakorlatilag ellehetetlenítette.

Mészáros Sándor minapi helyszíni videójában arról beszélt, hogy bár a szaúdi szervezők mindenképp ragaszkodtak volna a futamukhoz, nagyon úgy fest, hogy mivel a helyzet nem látszik mérséklődni a térségben, kénytelen lesz a törlés mellett dönteni az FIA és a Formula-1. Fontos kiemelni, hogy várhatóan törlésről, nem pedig halasztásról lesz szó, hiszen a sűrű versenynaptár miatt szinte képtelenség lenne későbbi dátumot találni a szahíri és dzsiddai fordulóknak, más helyszínek pedig a szűkös idő logisztikai és egyéb kihívásai miatt nem jöhet szóba. Ez azt is jelenti, hogy áprilisban teljesen F1 nélkül maradhatunk, öthetes szünet keletkezhet a március 29-i Japán és május 3-i Miami Nagydíjak között.

A közel-keleti háború miatti autó-motorsportos átrendeződések kapcsán viszont már hivatalos fejlemény, hogy az Endurance-világbajnokság bejelentette a módosított 2026-os versenynaptárát azok után, hogy a március végére kitűzött katari nyitányt már korábban elhalasztották. Most kiderült, hogy a katari 1812 kilométeres versenyt októberben, két héttel a bahreini évadzáró előtt tervezik bepótolni (amikorra remélhetőleg véget ér a fegyveres konfliktus a térségben), ahogy arra is fény derült, hogy az áprilisi imolai évadnyitó előtt az olasz pályán rendezik majd az előszezoni tesztet, amelyet a WEC-ben prológnak hívnak.

Kérdés még a MotoGP április 12-re kiírt Katari Nagydíja, ám a hírek szerint itt is napok kérdése csak, hogy bejelentsék a lusaili állomás lefújását – a kérdés csak az, hogy törlik egy az egyben vagy megpróbálják az idény végére halasztani: ez utóbbit nehezíti, hogy november 29-én az F1 is versenyezne Katarban, így nem kizárt egy decemberi finálé a motorosok számára.

A WEC módosított 2026-os versenynaptára:

  Április 14. Prológ (teszt) Imolában
1.  Április 19. Imolai 6 órás (Olaszország)
2.  Május 9. Spái 6 órás (Belgium)
3.  Június 13-14. Le Mans-i 24 órás (Franciaország)
4.   Július 12. Sao Pauló-i 6 órás (Brazília)
5.   Szeptember 6. Lone Star Le Mans / Austini 6 órás (USA)
6.  Szeptember 27. Fuji 6 órás (Japán)
7.  Október 24. Katari 1812 km-es (Katar)
8.  November 7. Bahreini 8 órás (Bahrein)

wec-katar

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu