DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 20. szerda

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Történelemóra Williams módra

A csapat 1977-es meglapításától, Maldonado győzelmén és Massa utolsó pole-pozícióján át egészen a felvásárlásig eleveníti fel számunkra az F1 Instagramja, hogy micsoda öröksége van a Williamsnek. Lapozzátok végig!

 

Túraautó és MotoGP – mutatjuk a szombati menüt!

Következik Nagy Daniék első versenye, a DTM ismét a Lausitzringen vendégeskedik, és kialakul a MotoGP Stájer Nagydíjának is a rajtrácsa:

Szombat

9:00-9:35 TCR Europe, időmérő edzés
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:45-11:05 DTM, első időmérő edzés
12:50-13:25 TCR Europe, első futam
13:30-14:30 DTM, első futam
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

tcr-paul-ricard

Megint irtó gyors volt a bokszban a Red Bull

A múlt heti Spanyol Nagydíjon Max Verstappen első kerékcseréjénel két másodperc alatt állt meg a stopper. Nem is meglepő talán, hogy ismét a Red Bull tudta hozni a hétvége leggyorsabb kiállását, miután a világrekord is az ő nevükhöz fűződik.

Indy 500: O'Ward a leggyorsabb az utolsó gyakorláson, Alonso sehol

Ma este megrendezték az utolsó edzést a vasárnapi, 104. Indy 500-at megelőzően, melyen a 21 esztendős, mexikói Patricio O'Ward bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen Scott Dixon, a harmadikon pedig Alexander Rossi végzett, míg Takuma Sato a negyedik, Oliver Askew pedig az ötödik helyen zárta a Carb Dayt. A McLarennel induló Fernando Alonso csak a 23. legjobb időt autózta, de a pole-ból induló Marco Andretti is csak a 28. helyen végzett.

Ricciardo kickboxolni tanul egy világbajnoktól

A kickbox nehézsúlyú világbajnoka, a 31 éves Rico Verhoeven mutatott néhány technikát Daniel Ricciardónak, de reméljük, hogy azért az ausztrál nem a pálya szélén fogja azokat kamatoztatni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Got a few tips from @ricoverhoeven this morning. Anyone who wants some of this heat I’m packing... I’ll call Rico

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Meglepte Norris a "sisakos kislányt"

Különleges csomagot kapott a héten Eva, aki Lando Norris sisakjának dizájnját tervezte. A brit versenyző pályázatot írt ki, és az angol kislány lett a szerencsés nyertes, aki a napokban egy egészen különleges küldeményt kapott: egy videoüzenetet a pilótától és egy 1:1-es méretarányú sisakot, a saját festésével.

 

Sajtó: Ennyiért vehették meg a Williamst

Péntek délelőtt derült égből villámcsapásként ért minden F1-szerető embert a hír, hogy a Williams csapatát felvásárolta a Dorilton Capital. Továbbra sem tiszta, hogy milyen arányban oszlik meg a tulajdonjog a Williams család és a New York-i vállalat között, azonban a Motorsport-Total.com információi szerint annyit már tudni lehet, hogy a grove-i istálló 152 millió eurót kaszált a csapat eladásán.

Így sem szállunk mindennap motorra

A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:

 

Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának

A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:

Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben

Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!

A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható. 

Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

 

„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel

Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.

A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:

9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)

13:00-13?45 DTM, első szabadedzés

14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)

14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés

16:45-17:15 DTM, második szabadedzés

17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés

A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

rossi

fotó: dppi

Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát

Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

This lovely cleaning lady was repping a @mercedesamgf1 cap and I wanted to surprise her with one of the special edition #SpanishGP ones

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?

Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával: 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HELLO WORLD! How do you like it? #iloveit

Szabó Krisztián (@szabokrisz23) által megosztott bejegyzés,

Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége

Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

tsunoda

fotó: dppi

Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on

Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

06120001_100

fotó: dppi

Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.

Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:

1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

greats

fotó: dppi

Videó: Hamilton útja a dobogós rekordig

Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíjon aratott győzelmével 156. pódiumát szerezte, ezzel megdöntötte Michael Schumacher vonatkozó rekordját. Az F1 YouTube-csatornája ennek apropójából készített egy összeállítást a hatszoros világbajnok brit dobogóiból (a videó átkattintás után indul!):

 

Bottas jobban tette volna, ha távozik a Mercedestől?

Hiába kezdte győzelemmel a 2020-as idényt, azóta rendre kikap Lewis Hamiltontól Valtteri Bottas, aki a Spanyol GP-t követően igazából már le is mondott az idei vb-esélyeiről. Legutóbbi podcastadásunkban az idő közben a Mercedesszel is hosszabító finnről is szót ejtettünk. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 9:50-től hallható.