A McLaren volt juniorja bajnoki címet nyert az Audi frissen igazolt tehetsége előtt
https://formula.hu/parc-ferme/40214
A hétvégén zárult a Formula Regional kategória óceániai bajnoksága, ahol Ugo Ugochukwu kaparintotta meg a bajnoki címet. A 18 éves amerikai pilóta éveken át a McLaren pártfogoltja volt, tavaly év végén azonban kikerült a wokingiak akadémiájáról. Ennek ellenére Ugochukwu négy győzelmet és további négy dobogós helyezést szerzett az összesen négy forduló 15 futama (egy versenyt töröltek) során, ezzel pedig 16 pontos előnnyel bezsebeltbe a Formula Regional Oceania Trophy összetett elsőségét.
Méghozzá az a Freddie Slater előtt, aki a brit autósport egyik legnagyobb ifjú reménysége: tavaly megnyerte a Formula Regional európai sorozatát, versenyeket nyert beugróként a brit GB3-ban, korábban pedig olasz F4-es bajnok is lett. A három futamot nyerő 17 éves tehetséget nemrég az Audi igazolta le a frissen létrehozott pilótafejlesztő programjának első tagjaként. Ugochukwu és Slater egyébként egyaránt az FIA Formula-3-ban fognak idén versenyezni.
Az óceániai Formula Regionalban kezdte meg formulaautós karrierjét a kétszeres WRC-világbajnok Kalle Rovanpera is, felkészülésként a Super Formulában teljesítendő évadra. A finn klasszis egy dobogós helyezést jegyzett – igaz, az utolsó hétvégét betegség miatt kihagyta.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|