DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Ocon bánja a Perezzel történt ütközéseket

Esteban Ocon úgy érzi, követett el hibákat és alakulhattak volna másképp a dolgok azokban az években, amikor Sergio Perezzel versenyeztek együtt a Force Indiánál. A két versenyző 2017-ben és 2018-ban alkotott egy párost az akkor a középmezőny egyik legerősebbjének számító alakulatnál, de többször is ütköztek a pályán: Bakuban, Spában és Szingapúrban is történtek közöttük incidensek, amelyek rendszerint sok pontjába kerültek az istállónak. A csapattársaival legendásan keményen versenyző Ocon most erről az időszakról beszélt egy interjúban:

„Egyértelműen hátrányban kezdtem az első futamon 2017-ben” – idézte fel a francia pilóta az F1 Off the Grid című podcastműsorában. „De aztán elég jól sikerült felzárkóznom. És aztán nagyon szoros verseny zajlott közöttünk. És voltak pillanatok, amikor hibáztam, és voltak pillanatok, amikor nem feltétlenül éreztem azt, hogy az én hibám lenne. Nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, keményen akartam nyomni és megmutatni az embereknek, mire vagyok képes. Akkoriban csak keményen versenyeztünk, és igyekeztünk a lehető legjobban tenni ezt. És ezért is szereztünk olyan sok pontot abban az évben: mert remekül versenyeztünk együtt.”

„Vannak dolgok, amelyeken szeretnék változtatni. Például Spa. Ezeknek a pillanatoknak nem kellett volna megtörténniük, pontokba kerültek a csapatnak. Követtem el hibákat a pályafutásom során, és csináltam dolgokat versenyzés közben, amiket nem kellett volna. De így tanulhatsz ezekből. Mind követünk el hibákat, de a lényeg, hogyan jutsz túl ezeken. Én így láttam akkoriban a versenyzést: a pálya volt a legfontosabb. Ezt továbbra is így gondolom, de másképp is alakulhattak volna dolgok. És amennyire tiszteltem akkoriban Checót – és tisztelem még most is –, jobban örültem volna, ha a dolgok másképp alakulnak.”

ocon-perez-forceindia-2018-f1

fotó: DPPI

A leglágyabb keverékeket viszi a Pirelli Monacóba

Az FIA közölte a Pirellivel a csapatok gumiválasztását a május 26-án esedékes Monacói Nagydíjra. A Mercedes és a Ferrari eltérően választottak, a legkonzervatívabb elosztás pedig a Williamsé. A C3-as lesz a kemény, a C4-es a közepes, a C5-ös pedig a lágy abroncs, ami azt jelenti, hogy a leglágyabb keverékekkel érkezik a Pirelli a hercegségbe. A múltból eredő tapasztalatokat követően minden csapat a lágy keverékből kérte a legtöbbet a versenyhétvégére.

Motorosok segítettek átkelni a kacsacsaládnak

Ennek a gyanútlan kacsacsaládnak bizony nagy szerencséje volt, hogy egy ilyen lágy szívű emberekből álló motoros csapat előtt próbálkoztak meg átkelni az úton, akik a segítségükre siettek.

 

25 éve szerezte pályafutása első pole-pozícióját Michael Schumacher

A hétszeres világbajnok német 1992-ben szerezte első nagydíjgyőzelmét, azt viszont kevesebben tudják, hogy első bajnoki évében, 1994-ben rajtolt csak először pole-pozícióból, és bár abban az évben megnyerte az első három nagydíjat, csak a negyediken indult az első rajtkockából – az első három versenyen Ayrton Senna indult az élről. 1994. május 14-én, a tragikus imolai versenyhétvégét követően, Monacóban szerezte meg Schumacher végül a pole-pozíciót.

További érdekesség, hogy a második helyezéssel későbbi riválisa, Mika Hakkinen szintén addigi legjobb rajteredményét érte el. Másnap Schumacher első monte-carlói, szezonja negyedik és pályafutása hatodik győzelmét érte el.

Már a Holland Nagydíj pályabemutató videója is itt van

A 4,3 kilométeres zandvoorti pályán az egyenesek nem túl hosszúak – a legnagyobb is csak 678 méter –, a 180 fokos első kanyar viszont tartogatott a múltban bőven izgalmat.

Az idei Ferrari és a V8-as motorhang

Hogy tetszik ez a kombináció?

Szenzációs felvétel az 1961-es Monacói Nagydíjról

Kiváló minőségű négyperces videó Stirling Moss nagy győzelméről a hercegségi pályán.

Még az állatvilágot is érdekelte a WRC Chilében

Az alábbi videón az látszik, hogy még egy csiga is felemelte a fejét és végignézte, ahogy elfordul előtte egy WRC a rali-világbajnokság chilei futamán:

 

Már mutatunk is egy Verstappen-kört Zandvoortból

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Formula-1 2020-ban Hollandiában is versenyezni fog, ott lesz a naptárban Zandvoort. A pályán Max Verstappen korábban már végigment a Red Bull-lal, mutatunk is erről egy videót:

 

Vettel bokszkiállásra utasítja a Ferrarit, a két Haas nem bír magával - így szólt a csapatrádió Barcelonában

A Spanyol Nagydíj legjobb rádióüzenetei erre a linkre, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők:

A kör, ami plusz egy pontot jelentett Hamiltonnak

Barcelonában szerezte meg első olyan pontját Lewis Hamilton, amelyet a versenyben futott leggyorsabb körért kapott - a hajrában, egész pontosan az 54. körben, lágy gumikon repesztett egy 1:18,492-t, ezzel szűk három tizedmásodpercet vert Valtteri Bottas leggyorsabb körére. Érdekesség, hogy a futam harmadik leggyorsabb köre ennél jóval lassabbra sikerült, Max Verstappen 1:19,769-cel jegyezhette ezt fel. Egyelőre egyébként csak Charles Leclerc-nek van két leggyorsabb körért járó extra pontja, rajta kívül Hamilton, Bottas és Pierre Gasly gyűjtött be egyet-egyet.

Pályafutása legjobb eredménye után ült be stúdiónkba a magyar raliversenyző

Német László a harmadik helyet szerezte meg az idei Miskolc Ralin, ezzel eddigi pályafutása legjobb eredményét szállította - az Autósport és Formula Magazin Ralihíradójának stúdiójában beszélt minderről.

Neymar is beköszönt a Red Bull új motorhome-jába

A Paris Saint-Germain két brazil futballistája, Neymar és Daniel Alves is meglátogatta a hétvége egyik "sztár" épületét, a Red Bull vadonatúj luxus motorhome-ját:

 

Egyértelmű: videós összehasonlítás a Mercedesről és a Ferrariról Barcelonában

Ha az F1-ben már szabad szemmel is simán meg lehet állapítani, akkor az bizony teljesen egyértelmű: márpedig a Mercedes és a Ferrari közötti különbséget a lassú kanyarokban zongorázni lehetett Barcelonában. Íme Valtteri Bottas és Sebastian Vettel időmérős köre összehasonlítva:

Elbeszélgetett a Haas csapatfőnöke a nagydíj után a pilótákkal

Parázs összecsapás történt a Spanyol Nagydíj utolsó köreiben a két pilóta, Kevin Magnussen és Romain Grosjean között, amely során a dán kétszer is kiterelte a franciát a pályáról. A levezető körön ezt az üzenetet kapták Günther Steiner csapatfőnöktől:

„Kevin, akihez először odamész, én legyek, légy szíves.”

„Romain, Günther vagyok, kezelésbe fogom venni ezt az ügyet. Maradj higgadt, gyere vissza nyugodtan. Majd utána beszélünk, de kérlek, maradt higgadt. Köszönöm.”

Ezt hívják szerkesztői bravúrnak: sikerült hatperces összefoglalót gyártani a Spanyol Nagydíjról

Garantáljuk, hogy minden lényeges esemény benne van. A videó erre a linkre, vagy alul átkattintva megtekinthető!

A bokszutcában a Mercedes helyett a McLaren szerzett kettős győzelmet

A Spanyol Nagydíj leggyorsabb bokszkiállásainak listáján Carlos Sainz és Lando Norris szerepel az első és második helyen 2,07, valamint 2,14 másodperces kiállásával. A duplázó McLaren mögött a Williams következik Robert Kubica 2,16 másodperces kerékcseréjével. A hétvégét domináló Mercedes éppen hogy belefért a top 10-be.

 

Ez akkora ugratás volt, hogy ejtőernyő kellett a landoláshoz

Fogalmunk sincs, pontosan mekkorát ugratott ez az őrült motokrosszos, ám ahhoz elég magasra jutott, hogy az ejtőernyője időben kinyíljon. Ne próbáld ki otthon.

 

Nem ez lesz a dupla bokszkiállások iskolapéldája

A vasárnapi Spanyol Nagydíjon egy biztonsági autós fázist meglovagolva igyekezett a Toro Rosso egy kettős kerékcserét lebonyolítani, kevés sikerrel. Egyik autóhoz sem értek oda időben a kerekek, és a procedúra körülbelül kétszer annyi időbe telt, mint a Mercedes Kínában bemutatott kiállása.

Toro Rosso:

Mercedes:

A Daimler távozó igazgatója miatt ragadtak bajuszt a Mercedes pilótái

A Spanyol Nagydíj volt az utolsó alkalom, hogy Dr. Dieter Zetsche aktív tagként megfordult a Mercedes garázsában, a szakember ugyanis 43 év után maga mögött hagyja pozícióját a német óriásvállalatnál. Ebből az alkalomból Lewis Hamilton és Valtteri Bottas úgy döntött, egy közös kép erejéig megviccelik a nagyfőnököt. Még az FW10-es is saját arcszőrzetet kapott.

zetsche-bajusz-mercedes

mercedes-bajusz-fw10