DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

„Masi gyakorlatilag Maxnak ajándékozta a 2021-es vb-címet” – véli a korábbi F1-es steward

Danny Sulivan úgy látja, az F1 akkori versenyigazgatója, Michael Masi a lekörözöttekre vonatkozó döntésével gyakorlatilag Max Verstappen kezébe adta a 2021-es világbajnoki címet a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A máig emlékezetes-botrány futam fináléjában Nicholas Latifi balesete miatt kellett pályára küldeni a safety cart, az utolsó előtti körben viszont az éllovas Lewis Hamilton és Verstappen között haladó lekörözöttek visszavehették a körüket, majd az utolsó körre újra is indították a versenyt. Az SC-fázis alatt friss lágy gumira váltó Red Bull-os pedig megelőzte Hamiltont, így az évadzáróra pontegyenlőséggel érkező két rivális közül ő kerekedett felül a feszült vb-hadjáratban.

A finálé kezelése nagy port kavart, maga az FIA is vizsgálatot folytatott, amelynek végén Masi távozott a versenyigazgatói posztról, a Szövetség pedig ki is mondta, hogy „emberi hibát követett el” azzal, hogy nem a szabályoknak megfelelő módon – csak a lekörözöttek elengedése utáni körben lehet kihívni a biztonsági autót – vezényelte le az újraindítást. Most ugyanerről mondta el a véleményét az Epartradénak nyilatkozva a CART-ban bajnoki címig jutó Sullivan, aki a 2021-es idény során versenyzői stewardként tevékenykedett:

„Az emberek kiabálták neki, hogy nem akarnak sárga zászló hatálya alatt befutni, mert az nem nézne ki jól. Ezért engedett el öt autót, ami alapvetően esélyt adott Maxnak. A szabályok szerint az összes lekörözöttet el kellett volna engednie, de ha így tesznek, sárga zászló alatt kellett volna befejezni a versenyt, mert a többi lekörözött messzebb volt. Úgyhogy az öt autó visszavehette a körét, és ezzel Max közvetlenül Lewis mögé került. Max kiállt előtte kereket cserélni, Lewis nem, így ő lágy gumikon volt, míg Lewis abroncsaiban már ott volt 44 kört. Esély sem volt arra, hogy nem fogja így megelőzni. Gyakorlatilag ezzel a döntéssel Maxnak ajándékozta a világbajnoki címet.”

hamilton-verstappen-2021

Alakul a 2021-es mezőny, már az ülések egyharmada elkelt

Sainz és Ricciardo csütörtöki bejelentésével egy fokkal máris jobban körvonalazódik a 2021-es rajtrács. A Ferrarinál és a McLarennél már mindkét versenyző ismert, a Red Bull, a Renault és a Racing Point (addigra Aston Martin) egyik pilótáját bejelentette már. Az F1 grafikáján valamiért nem szerepel, de korábbi hírek alapján George Russell Williams-szerződése is magában foglalja 2021-et, vele együtt nyolc hely foglalt.

Ének, tánc, táblacsere - Vettel vicces pillanatai a Ferrarinál

Rövid összeállítást tett közzé az F1 Sebastian Vettel vicces ferraris pillanatairól - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A Renault a hűségre célozgat, Ricciardo emlékeztet, még van hátra egy szezonjuk

Azzal egyidejűleg, hogy a Ferrari bejelentette Carlos Sainz, a McLaren pedig Daniel Ricciardo leigazolását, a Renault kiadott egy rövidke sajtóközleményt az ausztrál versenyző távozásáról. Egyetlen megszólalás szerepelt benne, Cyril Abiteboul csapatfőnöké, aki a következőket mondta: „Ebben a sportban, kiváltképpen pedig a jelenlegi rendkívüli helyzetben a kölcsönös bizalom, az egység és az elhivatottság minden korábbinál fontosabb értékek egy gyári csapat számára.”

A szavakat a nemzetközi F1-es sajtó úgy tolmácsolta, mint odaszúrást Daniel Ricciardónak, aki hosszú távú célokkal érkezett Enstone-ba, mégis egyetlen szezon tapasztalatai után elhagyja a csapatot. Nem tudni, mennyire válasz Abiteboulnak, mindenesetre Ricciardo is posztolt egyet a közösségi médiában, kiemelve, hogy az idei év még hátravan a franciákkal:

„Nagyon hálás vagyok az itt töltött időszakért a Renault-nak, valamint azért, ahogyan befogadtak. De még nem végeztünk, és alig várom, hogy idén visszatérhessek a rajtrácsra. A következő fejezet még nem kezdődött el, fejezzük be ezt erősen. Merci” – posztolta Ricciardo.

Kérsz egy kávét, Zolika? Nem jön szembe senki! A hülye állat pályáját! - ilyen a hangulat egy magyar versenyautóban

1998-ig ugrunk vissza, amikor a magyar ralibajnokság élmezőnyébe tartozó Bathó Zoltán és Kosztolányi Tamás remek hangulatban versenyzett a Subaru Imprezával - érdemes belehallgatni a futam közben lejátszódó beszélgetésekbe a Best of Onboards videójával:

Mai grafikákkal alkották újra az 1950-es Brit Nagydíjat

Civil kezek által készített videó, az ötlet komolyságát azonban jelzi, hogy az F1TV kommentátora, Alex Jacques vállalta a kommentátori feladatokat, amikor elkészült az első Formula-1-es nagydíj újradolgozása modern köntösben. Íme az 1950-es Brit Nagydíj mai köntösbe csomagolva:

Unalmában elkezdte lerajzolni versenyzőtársait az IndyCar címvédője

Egészen kiváló versenyzői tehetsége mellé Josef Newgardenbe némi képzőművészeti érzék is szorult (még ha nem is ugyanannyi), amit ezekben az eseménytelen hetekben meg is csillogtat, méghozzá riválisain köszörülve a ceruzáját. Az IndyCar 2017-es és 2019-es bajnoka előszeretettel osztja meg közösségi oldalán, milyen portrét alkotott kollégáinak sajátos élethelyzetben készült fotói alapján.

Will Power a fogorvosnál:

James Hinchcliffe és a bekapott palacsinta (a feleségéről készült rajzot pedig Newgarden felesége készítette):

Conor Daly és az elveszett borotva:

Ryan Blaney NASCAR-versenyző és az ő félrehúzott szája:

Ferrari szerint is Sainz érkezik Vettel helyére

Egyesek már kész tényként kezelik azt, hogy Carlos Sainz váltja Sebastian Vettelt a Ferrarinál 2021-től és Piero Ferrari szavai is erre engednek következtetni. Enzo Ferrari fia ugyanis azt mondta az olasz ANSA ügynökségnek, hogy minden bizonnyal egy fiatal, de már több éve az F1-ben lévő pilótát fog igazolni a Scuderia - a még mindig csak 25 éves Carlos Sainz éppen ezért reálisabb választás, mint a már 30-at is betöltő Daniel Ricciardo.

sanyika_1

fotó: dppi

Egyetlen évtizedet sem uralt még úgy le három versenyző, mint ezt a mostanit

A 70. születésnap apropóján a Formula-1 hivatalos oldalának alábbi lapozható Instagram-grafikái bemutatják, hogyan oszlottak el a győzelmek a három legeredményesebb pilóta és a többiek között az egyes tízéves periódusok során. 

1950-es évek: Fangio (az összes győzelem 29%-át szerezte ebben az időszakban)
1960-as évek: Clark (25%)
1970-es évek: Lauda (12%)
1980-as évek: Prost (25%)
1990-es évek: Schumacher (22%)
2000-es évek: Schumacher (32%)
2010-es évek: Hamilton (37%)

Látható, hogy az egy főre eső győzelmek aránya a 2010 és 2019 közötti időszakban volt a legmagasabb Hamilton révén, és a legsikeresebb hármas is magasan kiemelkedik a többiek közül a korábbi évtizedekhez képest: Vettel 24%-át, Rosberg 12%-át szerezte a győzelmeknek, míg mindenki másnak a torta fennmaradó 27%-os szelete jutott. Pedig ez a szám, a legjobb hármason kívüli "többiek" aránya az előző két évtizedben még 46% és 51% volt, az 1970-es években pedig a "többiek" voltak kétharmados többségben, 67%-os részesedéssel a győzelmekből.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Seven decades of chequered flags and champaaaaaagne

Az hagyján, hogy 70 éves az F1, de nézzétek, minek van még az évfordulója!

"Május 13.: Nem csak az első F1-es világbajnoki futam miatt emlékezetes" - írja sokat sejtetően a Williams, mellékelve a 2012-es Spanyol Nagydíj videós összefoglalóját. Aki látta, biztosan soha nem feledi, aki pedig nem látta élőben, talán már visszanézte azt a futamot, amely nem is volt kaotikus, mégis olyan futamgyőztest hozott, amit a közvélemény nem nagyon tudott hova tenni. A Williams megtáltosodott, Pastor Maldonado pedig ihletett formában versenyzett, a pole-ból indulva legyőzve Fernando Alonsót az első helyért folyó versenyfutásban. Ez volt a venezuelai pilóta egyetlen győzelme, a Williams számára pedig máig az utolsó.

Egyébként ezen a barcelonai futamon és az 1950-es silverstone-in kívül még hat másik F1-es futamot is rendeztek ezen a napon, legutóbb a 2018-as Spanyol Nagydíjat.

Őrült Brit Nagydíj ismétlésével ünnepli jubileumát a Formula-1

Szerda van, így szokás szerint este egy klasszikus futamot tűz műsorára a száguldó cirkusz YouTube-csatornája. Ezúttal a nézők három silverstone-i viadal közül választhattak, s végül a 2003-as lett a befutó, amely leginkább a pályára berohanó skótszoknyás férfiról maradt emlékezetes, de ezen kívül is igencsak eseménydús volt a verseny. A stream este 20 órakor kezdődik az alábbi videóban, amely átkattintás után indul majd:

 

Mozgóképes összefoglaló a legelső F1-es világbajnoki futamról

Mint azt már több posztban is jeleztük, ma ünnepli 70. születésnapját a Formula-1, ennek apropóján pedig egy rövid videós részlet is felkerült korabeli tudósítással az 1950. május 13-án rendezett Brit Nagydíjról, amely a legelső világbajnoki verseny volt (a videó átkattintás után indul!):

 

Megható videóval mond köszönetet a szurkolóknak a 70 éves F1

Ehhez nem is kell kommentár: jelenlegi és egykori versenyzők köszönik meg a 70 éves jubileum kapcsán, hogy a rajongók az első versenytől kezdve kitartottak a sportág mellett – ha esett, ha sütött a nap, lelátókon vagy a tv-képernyők előtt ülve, kora hajnalban vagy késő éjszaka (a videó YouTube-ra átkattintás után indul!):

 

Az F1 70. születésnapját ünneplik a csapatok

1950. május 13. Ezen a napon rajtolt el egy brit repülőtéren a sorozat, amiért manapság emberek tízmilliói rajonganak. Öröm és szomorúság, siker és kudarc végtelen forrása a Formula-1, és pontosan ezért szeretjük annyira. 

Ezek voltak Vettel legjobb futamai a Ferrarival

Sebastian Vettel a távozása bejelentéséig 101 nagydíjat versenyzett a Ferrarival, 54 alkalommal állt dobogóra, ezek közül 14-szer futamot nyert. Az F1 ebből a listából választotta ki a német legjobb versenyeit.

Mi lesz Vettel sorsa? És vajon kit igazol a helyére a Ferrari? Kitárgyaltuk!

Mi sem hagyhattuk szó nélkül a keddi bombabejelentést, így rendkívüli podcastadásban tárgyaltuk ki, mi is vezethetett Sebastian Vettel és a Ferrari szakításáig, valamint azt, hogy mi várhat a két félre ezek után: összesen kilenc utódjelöltet és öt potenciális csapatot is kitárgyaltunk. Hallgassatok belénk!

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

A Jégember és a csodálatos Lotus E20

Legutóbbi, rendkívüli podcastadásunkban végigvettük az olvasóink által megszavazott top 10-es rangsort a jelenlegi Formula-1-es pilóták kapcsán, amelyre nem meglepő módon felkerült Kimi Raikkönen is. A vonatkozó rész (meg persze az egész adás) az alábbiakban hallgatható meg:

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Verstappen élvezi, hogy naponta maximum egyszer hívják

A Red Bull pilótája saját otthonából jelentkezett be, ahol olyan kérdésekre adott választ, mint hogy milyen sorozatot néz szabadidejében, mit szeretne a járvány elvonulása után először csinálni, és melyik a kedvenc napszaka.

Valaki sokat kaszálhat, ha Martin Brundle jóslataira fogad

Merész jóslatokba bocsátkozott az egykori pilóta, jelenleg televíziós szakértőként tevékenykedő Martin Brundle. Sebastian Vettel Ferraritól való távozására reagálva arról írt Twitteren, hogy szerinte:

- Carlos Sainz igazol a helyére,
- Daniel Ricciardo aláír a McLarennel,
- Fernando Alonso vagy Vettel pedig a Renault-hoz csatlakozik.

Ez drámaibb lenne, mint a 2018-as átigazolási időszak.

Kattints és megtudod, ki lesz Vettel utódja

A WTF1 közreműködésével megjósolhatod, ki lesz Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál 2021-ben.