Balogh Tamás
1999 napja2025-12-10 08:51:00
A statisztika szerelmesei mind a tíz ujjukat megnyalhatták a MotoGP Európai Nagydíja után
https://formula.hu/parc-ferme/27161
Főként Martin Reines, a MotoGP-statisztikák mindentudója gyűjtéséből válogattunk az első valenciai verseny kapcsán:
- Azt már a futamösszefoglalóban is megírtuk, hogy Joan Mir és Alex Rins révén az 1982-es Német GP óta ünnepelhetett először kettős győzelmet a Suzuki (akkor Randy Mamola nyert Virginio Ferrari előtt, sőt akkor a dobogó harmadik fokán is egy suzukis állhatott Loris Reggiani jóvoltából, de ő már egy másik csapatot képviselt), viszont ugyanez a hockenheimi verseny volt az utolsó, amelynek végén sem hondás, sem yamahás, sem ducatis versenyző nem állhatott fel a pódiumra (vasárnap Pol Espargaro lett a harmadik a KTM-mel).
- Kisebb érdekesség, de azért említést érdemel, hogy utoljára a Ducati gyári alakulatától láthattunk kettős győzelmet csapatszinten a királykategóriában, méghozzá a 2018-as Cseh Nagydíjon, ahol Andrea Dovizioso nyert Jorge Lorenzo előtt.
- Bár Mir a sikerével azt elkerülte, hogy Manuel Herreros és Emilio Alzamora után harmadikként győzelem nélkül legyen világbajnok, arra még mindig van esély, hogy a spanyol pole-pozíció híján teszi meg ezt: erre a nagyok között 1992-ben, Wayne Rainey révén volt utoljára példa.
- A Suzuki a gyártói vb-tabellán is átvette a vezetést (persze ebbe a Yamaha büntetése is belejátszik), s ha megtartják ezt a pozíciót, akkor a már említett 1982-es idény után hódíthatják el ismét a trófeát. A csapatértékelésben pedig még sosem diadalmaskodtak, bár ennek inkább ahhoz van köze, hogy azt csak a MotoGP-éra 2002-es kezdete óta osztják ki.
- Mir a szezonbeli kilencedik különböző győztes lett, amellyel a mezőny beállította a 2016-os rekordot – igaz, akkor 18 futamból állt az idény, míg most 12 verseny alatt jutottunk el idáig. A suzukis ráadásul az ötödik olyan versenyző lett 2020-ban, aki először nyert a MotoGP-ben (Fabio Quartararo, Brad Binder, Miguel Oliveira és Franco Morbidelli után), ez viszont új abszolút csúcs a GP-ben: a korábbi rekord szintén 2016-ból származik négy új győztessel.
- A Yamaha rémálomszerű valenciai hétvégéjét jól példázza, hogy legutóbb 2007-ben az ugyanitt megrendezett szezonzárón történt meg, hogy egyetlen versenyzőt sem delegáltak a top 10-be.
