Wolff eladott része alapján 6 milliárd dollár a Mercedes F1-es csapatának értéke
https://formula.hu/parc-ferme/39996
Mint arról beszámoltunk, Toto Wolff a korábbi pletykáknak megfelelően eladta a Mercedes F1-es istállójában meglévő részesedésének egy részét. A csapatvezető holding vállalata, a Motorsport Invest Limited magához a Mercedes-Benzhez és az INEOS-hoz hasonlóan az alakulat egyharmadát birtokolta, most ennek a Wolffékhoz tartozó 33,33 százaléknak a 15 százaléka – azaz nagyjából a teljes részvények 5 százaléka – került a CrowdStrike alapító-vezéréhez, George Kurtzhoz, aki egyúttal technológiai tanácsadóként is csatlakozik a gárdához.
Wolff a hírek szerint 300 millió dollárért adta el a részesedést, ami azt is jelenti, hogy a Mercedes F1-es csapatának értékét döbbenetesnek ható 6 milliárd dollárra taksálták ezzel. „Úgy gondolom, ez szép fejlődést mutat, hiszen a csapatok fenntarthatóvá és nyereségessé váltak” – magyarázta a csapatfőnök a Las Vegas-i Nagydíj csütörtöki edzései között a Sky Sports F1 kamerái előtt. „Nem a semmiből jött ez az értékelés. Ha megnézzük a bevételeinket és a pénzáramlásunkat, akkor ott vagyunk az öt vagy talán három legnyereségesebb sportcsapat között a világon, és innen jön ez a minősítés. Ez a sokéves munkának és annak az eredménye, hogy jó helyzetben van a sport.”
Fontos kihangsúlyozni, ahogy azt a Mercedes közleménye is tette, hogy Kurtz érkezése nem hoz változást a csapat vezetésében (már csak azért sem, mert a Wolff-féle MIL-en keresztül szerzett részesedést, ráadásul személyes szinten, nem pedig a CrowdStrike szállt be ezzel a csapatba), Wolff is minden pozícióját megtartja. A felek egyébként a többéves jó munkakapcsolattal indokolták a lépést: Wolff egy megbízható és eltökélt partnert lát Kurtzban, aki egyébként maga is versenyző, idén is rajthoz állt az IMSA-ban és a Le Mans-i 24 óráson is, és több kategóriagyőzelmet is aratott már.

Ilyen az, amikor két másodperc alatt három utasítást kap a pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/22916
A NASCAR-ban is gyorsan történnek az események, főleg akkor, amikor baleset történik. Ezt hallja az átlagos pilóta, amikor az oválpályán zajló káoszban a spotter próbálja menteni saját emberét.
Things can happen in a hurry at this place. @MartinTruex_Jr | @BMSupdates pic.twitter.com/T5K2CYggse
— NASCAR (@NASCAR) August 16, 2019
Kés volt nála egy balhéban, csapata azonnal kirúgta a motorost
https://formula.hu/parc-ferme/22915
Felfüggesztett börtönbüntetés, majd versenyzői ülésének elvesztése várt a 25 éves Danny Kentre, akit a napokban egy parkolóban történt incidens miatt idéztek be a bíróságra Nagy-Britanniában.
A Moto3 2015-ös világbajnoka bátyjával egy adósságot ment begyűjteni, amikor összetűzésbe került egy kutyáját sétáltató 63 éves férfival. A férfi földre vitte Kent bátyját, mire a motorversenyző leszedte a testvéréről az ismeretlent. Ekkor hullott egy konyhakés a földre, amit a sértett férfi elvett, majd kihívta a rendőrséget.

Kent a tárgyaláson elismerte, hogy magánál tartotta a több mint húsz centiméter pengehosszúságú kést, de azt állította, nem állt szándékában használni azt. Tettéért elnézést is kért a bíróságtól.
Az ítélet négy hónap börtönbüntetés lett tizenkét hónapra felfüggesztve, ám itt nem ért véget a történet, ugyanis a jelenleg Brit Superbike-bajnokságban versenyző Kentet azonnali hatállyal menesztette a csapata.
Veszélyben Keszthelyi Vivien jövője a W Seriesben
https://formula.hu/parc-ferme/22914
Szeptember 16-18. között a dél-spanyolországi Almeria-versenypályán rendezik meg a női formulaautós sorozat, a W Series 2020-as selejtezőjét, amely során többek között az is eldől, Keszthelyi Vivien kap-e egy újabb lehetőséget a bizonyításra.
Az idei versenyzők közül senki sem vesz részt a fenti teszten: a legjobb 12 versenyzőnő garantált helyet kap a jövő évi mezőnyben, a többiek sorsa pedig kizárólag attól függ, az új jelentkezők hogyan teljesítenek.
A magyar pilótanő mellett Caitlin Wood, Gosia Rdest, Esmee Hawkey, Naomi Schiff, Shea Holbrook, Megan Gilkes és Sarah Bovy teljesen az újoncokra van utalva. Ha kellően magas a frissen jelentkezők színvonala, akkor akár az is előfordulhat, hogy minden említett név kiszorul a 2020-as bajnokságból.
Vajon hova vitte unokaöccse Ricciardót?
https://formula.hu/parc-ferme/22913
„Az unokaöcsém elvitt engem Disneylandbe” – posztolta az alábbi fotót Instagramra a Renault ausztrálja, először osztva meg képet arról, hogyan telik nyári szünete.
Visszatért az F1 Grill The Gridje, stílszerűen a rajtrács új mókapárosával
https://formula.hu/parc-ferme/22912
A feladat lényege, hogy a pilóták kérdéseket kapnak, a válaszaik előtt csengetniük vagy dudálniuk kell és a helyes válaszért pont jár. Carlos Sainz és Lando Norris az utóbbi hónapokban egészen speciális kapcsolatot épített ki és bizony ebben a videóban is látszik, hogy hogyan is állnak egymáshoz...
(a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető)
Olimpiára készülő világbajnok sportoló is rajthoz áll a hétvégi magyar raliversenyen
https://formula.hu/parc-ferme/22911
Igazi világklasszis is ott lesz a hétvégi Bányásznapi Oroszlány Rali mezőnyében, ugyanis Zagyva Lajos navigátoraként kipróbálja magát a július közepén világbajnoki címet szerzett párbajtőrvívó, Siklósi Gergely. A tokiói olimpiára készülő sportoló július közepén aranyérmet szerzett a budapesti vívó-világbajnokságon párbajtőr egyéniben, most pedig elárulta, hogy élete első autóversenyére készül.
A 21 éves világklasszis ugyan kétségtelenül jobban érzi magát a páston, mégis hatalmas izgalommal várja a hétvégét. „A barátnőm jó ismerőse Lajos, és nem titok, neki jutott eszébe, hogy kipróbálhatnám magam a raliban is. Egy biztos, imádom a technikai sportokat, szeretek motorozni és autót vezetni, az adrenalin azonnal feldob, ha valami különlegeset csinálhatok a víváson kívül. Ez vonzott a navigátor ülésébe, és azt hiszem, a Skoda Fabia R5-ösben ülve megkapom majd az adrenalin adagomat. Lajossal megbeszéltük, ha kell, akkor csak élvezem majd a száguldást, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor navigátorként is megpróbálok helyt állni. Ez lesz életem első autóversenye, amit belülről, és remek autóban élhetek át, ám vélhetően egy jó darabig az utolsó is, mert számomra a jövő évi olimpiai szereplés mindennél fontosabb” – jelentette ki Siklósi Gergely.
A vívó-világbajnok a szombati rajtceremónián is főszerepet játszik majd, hiszen ő indítja el a versenyzőket, majd természetesen másnap elfoglalja a helyét a Zagyva Lajos vezette Skoda Fabia R5-ösbe.

Barrichello sosem áll le: új ausztrál formaautós sorozatban indul
https://formula.hu/parc-ferme/22910
A korábbi F1-es pilóta, Rubens Barrichello már a száguldó cirkuszból sem szabadult könnyen, de azóta sem tudja abbahagyni a versenyzést - jelenleg Brazíliában szerepel egy Stock Car bajnokságban, de már meg is van, hogy mi lesz a folytatás. A 47 éves Barrichello Ausztráliában, a frissen induló S5000 névre hallgató, V8-as motorokkal szerelt formaautókat használó sorozatban fog rajthoz álln - 2012 óta először versenyez majd együléses autóval. A széria szervezői természetesen nagyon örülnek, hogy egy ilyen kaliber emeli a bajnokság értékét, a brazil pedig úgy van vele, hogy érdekesen hangzik, csapjunk bele...
Barrichello a sorozat első ismert résztvevője: a mezőny létszáma 14 fő lesz, valamennyien azonos technikai feltételekkel indulnak, Onroak-Ligier karosszériával és 5 literes, 560 lóerős Ford Coyota V8 szívómotorral. A kategóriát az egykori Formula-5000 inspirálta.

Sosem múló dominancia: eddigi legerősebb félszezonját futotta a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/22906
2014 óta uralja az F1 világát az egyéniben és konstruktőrként is verhetetlen Mercedes és bár sokan szeretnék, hogy lezáruljon ez a korszak, a csapat továbbra sem lassít: konkrétan a szezonok azonos szakaszait vizsgálva 2014 óta ez volt a legerősebb féléve az istállónak. Legalábbis ami a megszerzett pontokat illeti, azok ugyanis úgy alakultak, hogy:
2014: 393
2015: 383
2016: 378
2017: 357
2018: 345
2019: 438

fotó: dppi
Az F1 pszichológusa: exkluzív interjú Toto Wolff-fal
https://formula.hu/parc-ferme/22903
Amikor 2013 elején az autósportban mozgolódó befektetőből a Mercedes csapatfőnökévé lépett elő, kevesen mertek volna fogadni arra, hogy Toto Wolff világraszóló sikerek kovács lesz az F1-ben. Pedig az lett, ráadásul mindezt teljesen egyedi menedzsmentfilozófiával érte el: az AFM a Magyar Nagydíjon exkluzív interjú keretein belül faggatta az osztrákot, akinél nagyobb figyelmet egyetlen más szakvezető sem fordít a dolgok emberi oldalára...
Az interjú az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában olvasható!

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/22909
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Magnussen a nyári szünetre időzítette esküvőjét
https://formula.hu/parc-ferme/22908
Megnősült Kevin Magnussen: az F1-es szünetet kihasználva elvette menyasszonyát, Louise Gjorupot. A 26 éves dán azok közé a versenyzők közé tartozik, akik óvják magánéletüket, de egy fotót ő is megosztott a nagy napról, amelyre múlt hétvégén került sor.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy Lexus áráért kelt el a 2004-es Toyota
https://formula.hu/parc-ferme/22907
Elárverezték a Toyota egyik egykori Formula-1-es autóját, a TF104-et, a gyártó 2004-es modelljét – számolt be a Smarter Média. A forrás szerint ez az egyetlen F1-es Toyota, amelyet árverésre bocsátottak. Az aukciót a Bonhams ház bonyolította le, a vevő pedig 69 ezer fontot, azaz 24 millió forintot fizetett érte, ami egy új hétszemélyes Lexus RX L ára.
A sportágban mozgó összegek ismeretében nem tűnik nagy tételnek, de vegyük hozzá, hogy V10-es hajtáslánc nem járt a versenygéphez, a szóban forgó 08B karosszéria pedig – a 11 TF104 egyike, melyet a gyár megépített a 2004-es szezonra – sosem versenyzett, tesztelésre és bemutatókra használták, ami csökkenti eszmei értéket.

Norris szerint Sainz kétszer mozdult meg féktávon, a spanyol szerint övé volt a kanyar...
https://formula.hu/parc-ferme/22901
"Verseny az utolsó szabad napozóágyért" - írta az alábbi GIF-hez a McLaren. Az istálló két pilótája, Lando Norris és Carlos Sainz látható rajta - Norris "előzi" a spanyolt. A jó barátságot ápoló versenyzők poénkodtak is ezzel a Twitteren: Norris szerint Sainz "kétszer mozdult meg féktávon", Sainz szerint "én voltam belül, enyém volt a kanyar", végül pedig azzal a közkedvelt F1-es mondattal zárták le az ügyet, hogy "let them race", vagyis "hagyjuk őket versenyezni"....
Racing for the last available sun lounger like...
— McLaren (@McLarenF1) August 14, 2019
pic.twitter.com/O3VAE4q3sD
Raikkönen fia már próbálgatja a gokartot
https://formula.hu/parc-ferme/22905
Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható, több képet és egy videót is tartalmazó posztot osztott meg Instagramon - kisfia, Robin Raikkönen tesztel egy gokartot...
Privát tesztlehetőséget kap egy amerikai az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/22904
A Formula-2 egyik versenyzője, Juan Manuel Correa életében először kóstolhat bele az F1 ízébe. A 20 éves versenyző az Alfa Romeótól kapja ezt a lehetőséget, attól a csapattól, amelynél év eleje óta fejlesztőpilótaként dolgozik. Az ecuadori születésű amerikai állampolgár a Paul Ricardon a Sauber utolsó V8-as motorral szerelt típusával, a C32-essel közel egy egész versenytávot fog teljesíteni. Eközben megtapasztalja az autó kezelésén túl azt is, hogy milyen menet közben együtt dolgozni a csapattal.

Correa annak a nevelőprogramnak a tagja, amely sorai között jegyzi az egykori F1-es Marcus Ericssont és az F2 női pilótáját, Tatiana Calderónt is.
Felolvadás: Egy asztalnál Kimi Raikkönennel
https://formula.hu/parc-ferme/22902
A Magyar Nagydíj hétvégéjén összeültünk egy könnyed beszélgetésre a 2007-es világbajnokkal, amely során kifejezetten közlékeny kedvében találtuk a finnt, akivel így nem szokványos témákat is boncolgattunk. Hogy mik voltak ezek és hogy hogyan reagált a Jégember, az az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából kiderül!

A NASCAR-ban tudják, milyen az igazi stadionhangulat
https://formula.hu/parc-ferme/22900
Hétvégén egy igazi kuriózum vár az amerikai széria kedvelőire, a mezőny most a Bristol Motor Speedwayre látogat el, ahol a kolosszeumra hajazó pályán éjszakai futamot fognak rendezni. Hangulatfokozónak nézzük, mi történt a tavalyi versenyen.
— NASCAR (@NASCAR) August 15, 2019
Last season, @KurtBusch showed us why he'll always be a contender at @BMSupdates. pic.twitter.com/HSQKkEapQR
Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis
https://formula.hu/parc-ferme/22899
Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója
https://formula.hu/parc-ferme/22898
Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.
A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát
https://formula.hu/parc-ferme/22897
Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...