MotoGP: Acosta dupla bukás után az élen a Hondák és Yamahák előtt
https://formula.hu/parc-ferme/39895
Pedro Acosta vezetésével zárult a Malajziai GP első napja, amelyet délelőtt egy erősebb zápor, délután némi szemerkélés zavart meg: a KTM-es spanyol annak ellenére bizonyult a leggyorsabbnak a délutáni edzésen, hogy kétszer is bukott pénteken. Mögötte pedig ezúttal a japán gyártók motorosai villogtak: Johann Zarco és Jack Miller egy-egy szatellit Hondán és Yamahán következett a második és harmadik helyen, majd Joan Mir és Fabio Quartararo révén egy-egy gyári márkatársuk jött mögöttük.
A Ducatik először a hatodik-helyen tűntek fel a VR46 párosa, Fabio di Giannantonio és Franco Morbidelli révén, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be a Maverick Vinalest helyettesítő Pol Espargaro, valamint a szintén eleső Alex Marquez és Alex Rins fért még be. A Q1-ben lesz viszont jelenése többek között Luca Marininek, a középszerű kezdést produkáló Francesco Bagnaiának, az indonéziai győztes Fermin Aldeguernek, a vb-összetettben harmadik Marco Bezzecchinek és a múlt héten futamot nyerő Raul Fernandeznek. A V4-es Yamahán ülő Augusto Fernandez a sor végén zárt.
A péntek délutáni edzés eredményei (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Pedro Acosta | KTM | 1'57.559 | |
| 2. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'57.578 | 0.019 |
| 3. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'57.840 | 0.281 |
| 4. | Joan Mir | Honda | 1'57.854 | 0.295 |
| 5. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'57.868 | 0.309 |
| 6. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'58.039 | 0.480 |
| 7. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'58.041 | 0.482 |
| 8. | Pol Espargaró | Tech3 KTM | 1'58.055 | 0.496 |
| 9. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.057 | 0.498 |
| 10. | Alex Rins | Yamaha | 1'58.117 | 0.558 |
| 11. | Luca Marini | Honda | 1'58.179 | 0.620 |
| 12. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'58.206 | 0.647 |
| 13. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'58.279 | 0.720 |
| 14. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'58.300 | 0.741 |
| 15. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'58.360 | 0.801 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'58.581 | 1.022 |
| 17. | Brad Binder | KTM | 1'58.739 | 1.180 |
| 18. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'58.776 | 1.217 |
| 19. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'58.953 | 1.394 |
| 20. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'58.964 | 1.405 |
| 21. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'59.252 | 1.693 |
| 22. | Michele Pirro | Ducati | 1'59.741 | 2.182 |
| 23. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'59.974 | 2.415 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A kép, amire nem számítottál: Alonso Grincsként ül a szimulátorban
https://formula.hu/parc-ferme/27649
Fernando Alonso szemlátomást szimulátorozással is készül az F1-es visszatérésre, az erről készült Instagram-sztoriban megosztott fotót azonban még egy effekttel is megbolondította:

Quartararo annyira várja, hogy felülhessen Rossi motorjára, hogy ráphotoshopolta magát a gyári Yamahára
https://formula.hu/parc-ferme/27648
2021-ben helyet cserél Valentino Rossi és Fabio Quartararo: utóbbi átveszi az olasz helyét a Yamaha gyári csapatában, míg a kilencszeres vb-első a Petronas SRT-nél húzza majd a gázt. Quartararo pedig szemlátomást már nagyon izgatott, hiszen az utóbbi napokban többször is megosztott olyan photoshopolt képeket, amelyeken már ő ül és a #20-as rajszám látható a sötétkék-fekete, Monster-logós YZR-M1-esen. „Egy gyerek álma” – írta az egyik bejegyzésben, míg egy másiknál a visszaszámláló óra kattogását imitálta:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Grosjean arcára kiült a rémület, amikor felesége kötést cserélt a kezén
https://formula.hu/parc-ferme/27647
Az egy hónappal ezelőtti bahreini balesetben megégett kezén cserélt kötést Romain Grosjeannak felesége, Marion, amiről a francia pilóta viccesen azt posztolta, hogy „Nem félek, nem félek, nem félek…”. Utóiratban aztán persze mindenkit megnyugtatott, hogy a folyamat a legnagyobb rendben ment.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Grosjean egyébként Instagram-sztoriban meg is mutatta, milyen állapotban van a már szinte teljesen meggyógyult jobb és a még további javulást igénylő bal keze:


Hangolódjunk a Dakarra az előző kiírás összefoglalójával!
https://formula.hu/parc-ferme/27646
Már egy hét sem választ el minket a 2021-es Dakar kezdetéig, hiszen a szombati prológgal elrajtol a legendás terepraliverseny 43. kiírása, amelyet ismét Szaúd-Arábiában rendeznek majd. Addig is elevenítsük fel a 2020-as viadal legemlékezetesebb pillanatait, közte Carlos Sainz és Ricky Brabec sikerével, valamint Fernando Alonso borulásával:
Videó: Az újdonsült MotoGP-világbajnok legjobb idei pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/27645
Joan Mir nyerte a MotoGP világbajnoki címét 2020-ban: a Suzuki spanyolja mindenekelőtt kiegyensúlyozottságával kerekedett a többiek fölé, de így is volt néhány kiemelkedő momentuma. Ezekből készített egy top 5-ös válogatást a bajnokság YouTube-csatornája, benne többek között a Valentino Rossi elleni utolsó körös előzésével, a barcelonai felzárkózásával és a valenciai győzelmével (a videó a „Megtekintés a YouTube-on” feliratra kattintva indul!):
Kitolta a gyárból egy pazar videó erejéig hét világbajnok autóját a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/27644
Történelmet írt idén a Mercedes azzal, hogy sorozatban hetedik alkalommal hódították el az egyéni és a konstruktőri vb-címet is a Formula-1-ben, amire eddig egyetlen csapat sem volt képes. Ennek állított emléket az istálló az alábbi videóval:
Ilyen egy magabiztos pilóta: minden vb- és Eb-futamot megnyerne jövőre
https://formula.hu/parc-ferme/27643
Nagy bejelentést tett ma az idei Rally Hungaryt megnyerő, a raliversenyezéshez közel egy év szünet után visszatérő Andreas Mikkelsen. A korábbi WRC-futamgyőztes és év végi dobogós norvég pilóta egyelőre nem tud visszaülni egy gyári WRC-be, de egy nagyon komoly programról egyezett meg a Skoda gyári csapatával: teljes WRC2-es szezont teljesíthet a Fabia Rally2 Evóval, ezzel párhuzamosan szintén teljes szezont teljesíthet az ERC-ben (vagyis jó eséllyel ismét láthatjuk őt Magyarországon), sőt, ő irányítja a gyártó 2022-re tervezett új Rally2-es autójának fejlesztését.
Mikkelsen azt is elmondta, hogy a célja természetesen a vb-n ás az Eb-n is a bajnoki cím, sőt, kijelentette, hogy minden egyes futamot meg akar nyerni, minden egyes futamon dominálni akar, mindegy, hogy az aszfaltos, vagy murvás lesz - szerinte a Skoda a legjobb autó a kategóriában, úgyhogy véleménye szerint a háttér adott lesz ahhoz, hogy teljesítse ezt a tervet. Nagyon sokat ülhet autóban, a program szerint minden héten vagy versenyezni, vagy tesztelni fogja a Skodát, így nagyon sok kilométert teljesíthet és úgy érzi, hogy ezzel készülhet fel legjobban arra, hogy 2022-ben visszakerüljön egy gyári WRC-csapatba.
Hozzátette, hogy dolgozik azon, hogy ahol a WRC2 nem versenyez, ott el tudjon indulni egy WRC-vel, de ehhez még össze kell raknia a hátteret.

Ezekkel a fotókkal foglalta össze 2020-as évét Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/27642
Black Lives Matter, Roscoe, kenguruk, díjak - ezeket a képeket válogatta ki évösszefoglalónak Lewis Hamilton:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Melyik volt az idei F1-es szezon legszebb sisakja?
https://formula.hu/parc-ferme/27641
A Formula-1 Instagram-oldala tett közzé néhányat a jelöltek közül:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szimulátorozásért kapott díjat Max Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/27640
Szombaton hirdették ki az első VCO Simmy Awards díjazottjait, vagyis azokat, akik a 2020-asz szimulátorversenyzésért kaptak valamilyen elismerést. A díjazottak között feltűnt Max Verstappen is, aki a Legjobb Valós Profi díjat kapta meg, vagyis ő lett az a valódi életben versenyző pilóta, aki a szimulátor világában is sikeresnek bizonyult - nyert egy bajnoki címet és felvette a versenyt azokkal, akik profi szimulátorosként versenyeznek. Ez már csak azért is érdekes, mert több F1-es pilóta is versenyzett idén, Lando Norris például elég sokat, de Verstappent jobbnak látták nála.
Van még egy F1-es érintettség, a legjobb újonc csapatnak ugyanis Romain Grosjean "istállóját" látták, a legjobb csapatnak pedig azt a Team Redline-t, amelyben az említett Verstappen és Norris is versenyzett.

A statisztika, amelyben Verstappen lett a szezon legjobbja
https://formula.hu/parc-ferme/27639
A Nap Versenyzője szavazások során négyszer nyert a holland, míg rajta kívül senki más nem tudta ezt megcsinálni kettőnél többször és már a duplázás is ritka volt. Mindezt az F1 egy fotóval foglalta össze:

Így alakítanánk át az F1-es péntekeket és szombatokat
https://formula.hu/parc-ferme/27638
Karácsonyra speciális kérdezz-felelek adással készült a Formula Podcast stábja: többek között a poszt címében feltett kérdésre is válaszoltunk. A vonatkozó részt 1:07:50-től találjátok, de hallgassátok meg a teljes adást sok-sok érdekes témával!
Amikor egy kutya legyőz egy F1-es versenyzőt – bemutatja: Lando Norris
https://formula.hu/parc-ferme/27637
Köszönhetően bátyja, Oliver Instagram-sztoriba feltöltött videóinak, bepillantást nyerhetünk abba, hogyan küzd meg és marad alul a McLaren pilótája az Uno nevű kutyával szemben…
Lando Vs. Uno#L4NDO #LN4 #F1 #MerryChristmas pic.twitter.com/tK1SYyUbAE
— Lando Norris Updates (@LandoUpdates) December 25, 2020
Lando Vs. Uno (Part 2)#L4NDO #LN4 #F1 #MerryChristmas
— Lando Norris Updates (@LandoUpdates) December 25, 2020
pic.twitter.com/WfNfr06NMu
Lando Vs. Uno (Part 3)#L4NDO #LN4 #F1 #MerryChristmas
— Lando Norris Updates (@LandoUpdates) December 25, 2020
pic.twitter.com/DudOwtrMwv
Videó: A 2020-as F1-es szezon legviccesebb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/27636
Banánnak öltözött Leclerc, a cipőzést elfelejtő Ricciardo, pályára szaladó kutya miatt dalra fakadó Vettel – többek között ezek szerepelnek az F1 legújabb videós összeállításában (amely a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!):
Ez a versenyző többé nem fogja összekeverni, melyik lábbal kell fékezni és gázt nyomni
https://formula.hu/parc-ferme/27630
Raffaele Marciello, a 2018-as Blancpain GT-bajnok – és egykori Ferrari-akadémista – tetoválással lepte meg magát karácsonyra: „fék” és „gáz” feliratok kerültek a megfelelő lábakra. Így garantáltan nem fogja összekeverni őket a jövőben!
A good reminder.. #tattoo pic.twitter.com/EmPSzjBFjQ
— Raffaele Marciello (@Team_RMarciello) December 24, 2020

Családi idill: A 90 éves Bernie Ecclestone és féléves kisfia első közös karácsonya
https://formula.hu/parc-ferme/27633
Nem mindennapi karácsonyi fotó került fel az Instagramra Fabiana Ecclestone jóvoltából: a 44 éves hölgy párja, Bernie Ecclestone, a Formula-1 korábbi vezére októberben töltötte be a 90-et, közös gyermekük, Ace pedig alig féléves. A képleírás szerint Bernie egy évben egy ilyen fotót engedélyez csak, ezért jól véssük emlékezetünkbe.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Keszthelyi Vivien és David Schumacher Fokvárosban töltötte a karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/27635
A fiatal magyar hölgyversenyző és párja, aki mellesleg az ex-F1-es Ralf Schumacher fia, a dél-afrikai városba utaztak, s onnan kívántak kellemes ünnepeket.
Mikor és hogyan érdemes visszavonulni az F1-ből?
https://formula.hu/parc-ferme/27634
Ti kérdeztetek, mi pedig válaszoltunk a Formula Podcast karácsonyi különkiadásában – ez volt az egyik legérdekesebb kérdés!
Mire emlékszel a 2020-as F1-es szezonból?
https://formula.hu/parc-ferme/27632
Rendhagyó eseményeknek nem volt híján a az idei versenyszezon, ami a késői kezdés és a szokottnál rövidebb naptár ellenére is bővelkedett emlékezetes pillanatokban és különleges eredményekben. Mennyire sikerült ezeket bevésned a memóriádba? Teszteld tudásod az idei F1-es szezonról szóló kvízünkkel IDE vagy a képre kattintva!
Egy rekord, amelyet nem sikerült elvenni Vetteltől
https://formula.hu/parc-ferme/27631
Lance Stroll ötödik, Max Verstappen negyedik, Charles Leclerc pedig második a listán, amelyen Sebastian Vettel tartja az első helyet: 21 évesen, 2 hónaposan és 11 naposan szerezte meg a 2008-as Olasz Nagydíj pole-pozícióját. Azon a hétvégén Vettel vált a legfiatalabb dobogóssá és futamgyőztessé is, azokat a rekordokat azonban Verstappen elorozta tőle – a rajtelsőség csúcsát azonban nem sikerül kicsavarni a német kezéből. (Természetesen Vettel a valószínűleg legfontosabb fiatalsági rekordot is tartja: ő a legfiatalabb világbajnok.)
