MotoGP: Bezzecchi dupla bukás után az élen pénteken Motegiben
https://formula.hu/parc-ferme/39794
A Japán Nagydíj pénteki edzéseivel kezdetét vette a MotoGP ázsiai túrája. A nap legjobb körét az Apriliával remek formában lévő Marco Bezzecchi motorozta – azok után, hogy a délelőtti szabadedzésen kétszer is elesett az olasz. Mögötte a KTM-es Pedro Acosta zárt, ő a délutáni tréning végén törte össze a versenygépét. A vb-címét akár már Motegiben bebiztosító Marc Marqueznek csak a harmadik hely jutott, de így is jócskán előzte egyetlen matematikai ellenfelét, az öccsét, Alex Marquez ugyanis csupán 15. lett, és ezzel idén először nem jutott automatikusan a Q2-be.
Kiemelendő a két gyári Honda negyedik és hatodik helyezése – sőt, az LCR-es Johann Zarco is befért a top 10-be –, Joan Mirnek köszönhetően így négy gyártó végzett az első négyben; ahogy az is, hogy az egész idényben szenvedő Francesco Bagnaia ezúttal biztatóbban kezdett: a délelőtti elsősége után hetedik lett. Fabio di Giannantonio, Fabio Quartararo és Raul Fernandez kvalifikálta még magát az időmérő második felvonásába, míg erről az ifjabb Marquez mellett lecsúszott még például a délután kétszer is bukó Jorge Martin.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'43.193 | |
| 2. | Pedro Acosta | KTM | 1'43.329 | 0.136 |
| 3. | Marc Márquez | Ducati | 1'43.360 | 0.167 |
| 4. | Joan Mir | Honda | 1'43.361 | 0.168 |
| 5. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'43.391 | 0.198 |
| 6. | Luca Marini | Honda | 1'43.503 | 0.310 |
| 7. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'43.539 | 0.346 |
| 8. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'43.594 | 0.401 |
| 9. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'43.666 | 0.473 |
| 10. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'43.734 | 0.541 |
| 11. | Fermín Aldeguer | Gresini Dudcati | 1'43.742 | 0.549 |
| 12. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'43.743 | 0.550 |
| 13. | Jorge Martín | Aprilia | 1'43.784 | 0.591 |
| 14. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'43.784 | 0.591 |
| 15. | Álex Márquez | Gresini Dudcati | 1'43.784 | 0.591 |
| 16. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'43.828 | 0.635 |
| 17. | Brad Binder | KTM | 1'43.855 | 0.662 |
| 18. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'43.911 | 0.718 |
| 19. | Alex Rins | Yamaha | 1'44.013 | 0.820 |
| 20. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'44.113 | 0.920 |
| 21. | Takaaki Nakagami | Honda | 1'44.202 | 1.009 |
| 22. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'44.654 | 1.461 |
| 23. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'44.801 | 1.608 |

Fotó: Michelin Motorsport
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Az F1-es dokumentumfilm annyira bejött, hogy csináltak F2-est is
https://formula.hu/parc-ferme/24150
A 2018-as Formula-1-es szezon volt az első, amit egy tévéstáb végigkövetett és dokumentumfilm formájában, háttértörténetekkel megspékelve megörökített, és ami a tavalyi holtszezonban, tízrészes sorozatként vált elérhetővé. Ugyanezt megtették 2019-ben is, ráadásul most már a Formula-2-ről is készült egy hasonló sorozat: az ötrészes mű Chasing the Dream, vagyis Az álom üldözése alcímen jelent meg, és január 2-tól elérhető a Formula-1 hivatalos oldala alatt működő F1TV-n. Ehhez viszont előfizetésre van szükség: a leírás szerint elég az olcsóbb, F1TV Access nevű kategóriára regisztrálni, amelynek egy hónapos költsége 3 euró.
A dokumentumfilm végigköveti Nyck de Vries és Nicholas Latifi bajnoki harcát, figyelmet szentel Mick Schumacher bemutatkozásának, és megemlékezik a spái balesetben életét vesztett Anthoine Hubert-ről is.
Még el sem rajtolt a Dakar, egy kiesője már van
https://formula.hu/parc-ferme/24154
Hivatalosan csak vasárnap kezdődik a 2020-as Dakar Rali, az első áldozatáról már be is számolt a sajtó: Martin Kolomy a shakedown során egy ugratás után szerencsétlenül landolt, orral a földbe állt és több bukfenc után állt meg Ford Raptorjával. A versenyzőt egy mentőhelikopter hátsérülés gyanújával szállította kórházba, ahol kiderült, eltört az egyik nyakcsigolyája. Kolomy a közösségi médiában üzent a világnak, hogy rendbe fog jönni.
Egy ilyenkor szükséges átvizsgálásra Jirka Strosst, a navigátort is kórházba szállították.
Ricciardo a kezébe vette a Renault sorsát
https://formula.hu/parc-ferme/24149
Daniel Ricciardo mindent megtesz azért, hogy a francia csapat kihozza magából a maximumot, ennek érdekében a téli szünetet a csapatépítésre használná.
"Van néhány ötletem, hogyan növelhetnénk a morált, de ami még ennél is fontosabb, hogy több időt töltsek a csapattal. A versenyhétvégéken előfordul, hogy Cyrillel [Abiteboul, csapatvezető] csak a köszönésig jutunk el, hiszen mindketten elfoglaltak vagyunk. A pályákon emiatt nem tudunk minőségi időt eltölteni. Szerintem jó ötlet a pályától távol összehangolódni, jobban megismerkedni. Ha jobban megismerjük egymást, akkor keményebben fogunk a közös célért dolgozni" - nyilatkozta.

Hazaengedték a kómában tartott GT-bajnokot
https://formula.hu/parc-ferme/24151
Több hónapnyi kórházban töltött idő után után hazatérhetett Enzo Ide, a Blancpain GT Sprint 2016-os bajnoka. A belga pilótára tavaly augusztusban otthonában, zavart állapotban talált rá felesége. Kiderült, hogy belső vérzése van, és valószínűleg fejsérülést szenvedett. A 28 éves férfit többször megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték, amiből a napokban ébresztették fel.
Ide egy újévi Facebook-üzenetben mondott köszönetet az őt ápoló személyzetnek, mielőtt boldog új évet kívánt volna. A versenyző belgiumi otthonában folytatja a rehabilitációt.

Egy spanyol ember öltözködése körül ritkán van ekkora fölhajtás
https://formula.hu/parc-ferme/24148
Beköszöntött 2020, sok szerződés január 1-től lépett életbe, így Alex Marquez is besétált a Repsol Honda főhadiszállására, hogy első alkalommal magára öltse MotoGP-csapatának szerelését, ezzel hivatalosan is valóra váltva a technikai sportágak egészének talán leginkább várt idei átigazolását, hiszen a Moto2-es világbajnok saját testvére, Marc Marquez oldalán versenyez majd a mezőny egyik legerősebb csapatában.
"Már megszoktam ezeket a színeket, hiszen a testvérem mindig ilyenben állt mellettem. De furcsa, hogy most én viselem!" - mondta el első érzéseit a 23 éves spanyol.
The moment you've all been waiting for, @alexmarquez73 puts on the Repsol Honda Team colours for the first time. A VERY special moment. #AM73 #RepsolHondaTeam pic.twitter.com/Zgpgu8qLuD
— Repsol Hnda Team (@HRC_MotoGP) January 2, 2020
Raikkönennel ivott Bereznay Dániel
https://formula.hu/parc-ferme/24147
Az Alfa Romeo magyar e-versenyzője is ott volt a csapat évzáró buliján - erről tett közzé egy videót. "Kimi Raikönennel együtt inni az Alfa Romeo csodálatos, ultramodern gyárában, ahol közösen ünnepeljük az idényt - életem egyik legnagyobb beteljesült álma. Ebben a videóban ez található. Jó szórakozást!"
Hangolódjunk az idei Dakarra: ez történt tavaly
https://formula.hu/parc-ferme/24146
Vasárnap indul a 2020-as Dakar, addig is idézzük fel röviden, hogy mi történt 2019-ben:
Így szórakoztatta a magyar nézőket a Toyota WRC-sztárja a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/24145
Kalle Rovanpera még csak 19 éves, de már a WRC2 világbajnoka és 2020-ban a legnagyobbak között is debütálhat, hiszen a 2018-as konstruktőri győztes Toyotánál teljesítheti első teljes WRC-szezonját - például a hatszoros bajnok Sebastien Ogier társaként. Rovanpera a mögöttünk hagyott hétvégén egy R5-ös Skodával ellátogatott a Hungaroringre, a tét nélküli Szilveszter Ralira, amit annak rendje és módja szerint meg is nyert - mutatjuk az erről készült videót:
Áttörésre készül a Ferrari fiatalja
https://formula.hu/parc-ferme/24144
Callum Ilott a Ferrari Akadémia tagja, tavaly újoncként a Sauber Junior Teamben versenyzett a Formula-2-ben, 2020-ra viszont csapatot váltott és a bajnokság második helyén végző Virtuosi Racinghez igazolt. Ilott azt reméli ettől, hogy végre eljön számára az igazi áttörés: 21 éves, már nem tinédzser, itt az idő igazán nagyot villantani. Tegyük hozzá, hogy a Ferrari juniorjai közül ő szerepelt tavaly a legjobban, Mick Schumachert és Giuliano Alesit is legyőzte, szerzett pole-pozíciót és az időmérőn gyorsnak bizonyult, a gumikezelést viszont nem csinálta jól, úgyhogy csak a tizenegyedik helyen végzett a tabellán.
"Az nyilván jó alap a következő szezonra nézve, hogy a Ferrari Driver Academy legjobbja voltam az F2-es táblázaton. Mindig gyors voltam, régebben stabilan hoztam az eredményeket, de nem volt még meg az igazi áttörést jelentő évem. Most az a fontos, hogy 2020-ban megmutassam, hogy képes vagyok arra, amire George Russell, Alex Albon és Lando Norris képes volt 2018-ban" - idézi Ilott szavait az Autosport.

fotó: dppi
Készen áll egyik legnehezebb bevetésére Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/24143
A spanyol F1-es világbajnok néhány nappal a megújuló, Szaúd-Arábiában rendezett Dakar megkezdése előtt Instagramon pózolt navigátorával, Marc Comával.
Egy dolog már most teljesen biztos a 2020-as F1-es szezonnal kapcsolatban
https://formula.hu/parc-ferme/24142
Méghozzá az, hogy ki lesz a legjobb újonc. A WTF1 oldala nem is felejtett el minket emlékeztetni erre.
Lando Norris mellett Daniel Ricciardo poénjai is nagyot futottak 2019-ben
https://formula.hu/parc-ferme/24141
Vajon idén is számíthatunk hasonló dolgokra az ausztráltól? Valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy igen.
New Year... but don't change a thing, @danielricciardo #F1 #NewYearNewMe pic.twitter.com/kFNMwEH11C
— Formula 1 (@F1) January 1, 2020
Megérkezett a CGI a bokszutcába, avagy így robban fel egy versenyautó
https://formula.hu/parc-ferme/24137
A felelőtlen Pedro de la Rosa követte el ezt a "szörnyűséget" ebben a videóban, ami az autósportos tévéműsoruk ajánlója.
Qué gran equipo tenemos en #VamosSobreRuedas y qué bien lo pasamos grabando y haciendo retos! De vez en cuando también hablamos de F1Hoy a las 22:00 en @vamos pic.twitter.com/peT24nPSEh
— Pedro de la Rosa (@PedrodelaRosa1) November 26, 2019
Ötszörös Dakar-győztest igazolt a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/24139
Cyril Despres eddig öt alkalommal nyerte meg a Dakart, mindannyiszor motorral, mind az öt sikerét 2005 és 2013 között szerezte - utána áttért az autókra, azzal a legjobb eredménye a 2017-es harmadik hely volt. A rendkívül rutinos versenyzőt a Red Bull igazolta le a 2020-as Dakarra, először csak mentorként a side-by-side kategóriás csapatához (Overdrive), ám most bejelentették, hogy Despres rajthoz is fog állni az OT3-mal - saját bevallása szerint meglepően stabil a technika, erős a motorja és szívesen versenyzik vele. A 45 éves legenda Seth Quintero helyét veszi át a hétvégén rajtoló futamon.

fotó: dppi
A világ legmagasabb épülete is Dakar-színűbe öltözött
https://formula.hu/parc-ferme/24135
Bár a január 5-én startoló Dakar Rali kizárólag Szaúd-Arábia területén zajlik majd, a helyszínváltozás az Arab-félsziget más lakóit is lázba hozta. Az útvonal a jövőben más országokba, például az Egyesült Arab Emírségekbe is bekanyarodhat, ahol kicsit már most is magukénak érzik a versenyt: a Dubajban található Burj Khalifa, a világ legmagasabb épülete híres fényjátékai/vetítései közé egy Dakar-tematikájút is bevett.
The Dakar 2020 lights up the Burj Khalifa This is sure to be a Dakar like never before!
— Dakar Saudi Arabia (@Dakarinsaudi_en) December 27, 2019
#DakarRally x #DakarInSaudi x #Dakar2020pic.twitter.com/KJtzUpw2fi
Videó: Jean Todt megemlékezett az autósport 2019-ben elhunyt tagjairól
https://formula.hu/parc-ferme/24132
Az FIA elnöke Anthoine Hubert, Charlie Whiting és Niki Lauda mellett fejet hajt többek között a Volkswagen vezérigazgatója és a Dams alapítója előtt is.
On this last day of the year, my tribute to those lost from the @FIA family in 2019 : pic.twitter.com/VrzAkLRx8d
— Jean Todt (@JeanTodt) December 31, 2019
Minden autósport-rajongónak kötelező egy ilyen karácsonyfa egyszer az életben
https://formula.hu/parc-ferme/24136
Sujtás helyett versenypálya legyen a dísz!
The Greatest Of All Time.
— (@mikewarburton) December 25, 2019
#joinin
pic.twitter.com/5UMYOgD0hm
Bemutatta új logóját az F1
https://formula.hu/parc-ferme/24140
A hetvenedik évfordulóra egy speciális logóval jelentkezett a Formula-1: a sorozat ezzel ünnepli ezt a kerek számot és január hatodikától minden hivatalos platformon ezt fogja majd használni.



Fotók: így várta 2020-at a Raikkönen család
https://formula.hu/parc-ferme/24138
A Jégember posztolt néhány képett közösségi oldalán a családja utolsó 2019-es napjáról:
Pokolian jól szól a Supra versenyváltozata
https://formula.hu/parc-ferme/24134
A Toyota már pályán teszteli a legendás típus új GT-változatát, amit a Super GT 2020-as szezonjában fog versenyeztetni. Az utcai változathoz képest a legszembetűnőbb a tetemes méretű hátsó szárny, a komoly szélesítés és nem elhanyagolható az óriási diffúzor sem. A motorháztető alatt a beszámolók szerint egy V8-as blokk teljesít szolgálatot, így a hangja kellően undok lett.