MotoGP: Marquez az élen, biztatóan debütált a V4-es Yamaha
https://formula.hu/parc-ferme/39748
Pénteken két edzéssel kezdetét vette a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának programja. A nap legjobb körét Marc Marquez motorozta a Ducatival, másfél tizeddel előzte az apriliás Marco Bezzecchit, míg a harmadik helyet a délelőtt még leggyorsabb VR46-os, Franco Morbidelli kaparintotta meg. Francesco Bagnaia a barcelonai borzalom után ezúttal egy biztató negyedik hellyel nyitott, megelőzve Alex Marquezt is. Jól mentek az aero-fejlesztésekkel érkező Honda gyári párosa, Joan Mir és Luca Marini, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be Jorge Martin, Pedro Acosta és Fabio di Giannantonio fért még be. A Yamahák ugyanakkor haloványan kezdtek, a legjobbjuk, Fabio Quartararo csupán 12. lett.
De ha már Yamaha: a nap fő eseménye a hangvillások új V4-es motorblokkjának debütálása volt a szabadkártyás Augusto Fernandez alatt. A bemutatkozás nem volt zökkenőmentes, délelőtt egy kisebb műszaki probléma, délután a hajrában egy esés hátráltatta a spanyol tesztmotoros munkáját. Az eredmény így is biztatónak nevezhető: Fernandez 19. lett délután, 1,2 másodperces hátránnyal Marquez, de csupán hat tizedre Quartararótól – miközben a márkatársak közül Alex Rinst és Miguel Oliveirát is megelőzte.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marc Márquez | Ducati | 1'30.480 | |
| 2. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'30.627 | 0.147 |
| 3. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'30.673 | 0.193 |
| 4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'30.710 | 0.230 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'30.752 | 0.272 |
| 6. | Joan Mir | Honda | 1'30.819 | 0.339 |
| 7. | Luca Marini | Honda | 1'30.848 | 0.368 |
| 8. | Jorge Martín | Aprilia | 1'30.857 | 0.377 |
| 9. | Pedro Acosta | KTM | 1'30.889 | 0.409 |
| 10. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'30.915 | 0.435 |
| 11. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'31.068 | 0.588 |
| 12. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'31.090 | 0.610 |
| 13. | Brad Binder | KTM | 1'31.166 | 0.686 |
| 14. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'31.249 | 0.769 |
| 15. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'31.293 | 0.813 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'31.487 | 1.007 |
| 17. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'31.500 | 1.020 |
| 18. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'31.440 | 0.960 |
| 19. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'31.678 | 1.198 |
| 20. | Alex Rins | Yamaha | 1'31.682 | 1.202 |
| 21. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'31.688 | 1.208 |
| 22. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'32.142 | 1.662 |
| 23. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'32.516 | 2.036 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Korai volt az Ausztrál Nagydíj halasztása? Nézők előtt indul az AusOpen
https://formula.hu/parc-ferme/27954
A február 8-án kezdődő Australian Open tenisztorna a holland NOS értesülései szerint 50%-os kapacitással veheti kezdetét, ami azt jelenti, hogy naponta 30.000 nézőt engednek majd be a Melbourne Parkba. Ezt a hírt elnézve, felmerülhet a kérdés, hogy nem volt-e korai elnapolni az Ausztrál Nagydíjat novemberre, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy minden teniszező teljesíti az ausztrál kormány által előírt 14 napos karantént a torna előtt, amire a Formula-1-es csapattagoknak aligha lenne lehetősége.
Az ausztrálok egyébként kimagaslóan kezelik a koronavírust, hiszen amikor bejelentették, hogy módosítják a versenynaptárat, húsz pozitív esetről tudtak Ausztráliában, most pedig, egy fél hónappal később mindössze hat olyan lakosa van a szigetországnak, aki igazoltan koronavírussal fertőződött. Egy 25 millió ember által lakott országban ez egy meghökkentően alacsony szám.

A Caterham elhagyatott gyára egy posztapokaliptikus világra hasonlít
https://formula.hu/parc-ferme/27953
A Szakállas Felfedező, vagyis a The Bearded Explorer fantázianevű youtuber töltött fel oldalára egy videót, melyben bemerészkedett a Formula-1-ben 2010 és 2014 közt jelen lévő, azonban ez idő alatt pontot sem szerző Caterham egykori főhadiszállására. Málló falak, lógó vezetékek, de még ott hagyott karbonelemek is útjába akadtak. A néhai gyár inkább egy posztapokaliptikus világképre hasonlít, mintsem egy F1-es gyárra, ami hét éve még üzemelt.
Utolsó helyről az élre? Perez még csak a hatodik, akinek sikerült
https://formula.hu/parc-ferme/27950
Sergio Perez Szahíri Nagydíjon aratott győzelme sok szempontból rendkívüli, de keveset beszélnek arról, hogy a mexikói úgy ért célba az első helyen, hogy a futam egy pontján (egész pontosan a rajt utáni kiforgatásának következtében az 1. és a 6. kör között) a versenyben lévők közül az utolsó helyen haladt a pályán. Ilyen mélységből pedig nagyon keveseknek sikerült csak feljutni a dobogó tetejére, és mindegyik ilyen eset ebben az évezredben történt. Ezeket foglalja össze az alábbi videó.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sportvilágmegváltó? Hamilton átformálná az F1-et, mielőtt távozik
https://formula.hu/parc-ferme/27951
Versenyzői szerződése még nincs, az agendáját azonban már elkészítette Lewis Hamilton, amellyel célja, hogy egészen más állapotban hagyja maga mögött az F1-et, mint amilyenben találta 2007-es debütálásakor. Hogy mit ért ez alatt, azt kifejti az Autósport és Formula Magazin legújabb számának hasábjain, s egyúttal az F1-en kívüli projektjeiről, a zenei karrierről és a saját versenycsapatáról is beszél.

Az Aston Martin legutóbb a szivarautók idejében járt az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/27952
A Formula-1-be 61 év kihagyás után visszatérő márka első királykategóriás versenyautójára, a DBR4-re emlékezik, amely 1959-ben vett részt néhány versenyen.
Változott az imolai F1-es futam neve, és nem egyszerűbb lett
https://formula.hu/parc-ferme/27949
Gran Premio del Made in Italy e dell’Emilia-Romagna, vagyis Made in Italy és Emilia-Romagna-i Nagydíj. Így fogják nevezni a 2021-es F1-es szezon második állomását, az április 18-án Imolában rendezendő futamot, jelentette be Luigi di Maio, Olaszország külügyminisztere, valamint Stafano Bonaccini, az Emilia-Romagna-i régió elnöke. Bár a módosítás apróságnak tűnik, a főszponzor helyét elfoglaló "márkajelzés" a Motorsport.it szerint az állami szerepvállalást jelzi az ország Monza melletti másik F1-es nagydíjában: a feltételezések szerint az állam vállalja át a Liberty Media felé fizetendő 10 millió eurós versenyrendezési jogdíjat, cserébe a nagydíjhétvége az olasz gazdaság népszerűsítéséért, fellendítéséért lesz majd felelős.
A Made in Italy kifejezésnek pedig Olaszországban mélyebb jelentése van pusztán a termékek csomagolására nyomtatott betűknél. Identitás- és büszkeségépítő mivolta is kialakult legkésőbb akkor, amikor a Ricchi e Poveri zenei formáció 1983-ban megénekelte egyik legismertebb művében!
Nem két, nem három, hanem nyolc autó haladt át a célvonalon szinte egyszerre
https://formula.hu/parc-ferme/27947
Fél másodpercen belül zárt egymáshoz az első nyolc helyezett a Mazda MX-5 Cup futamán, Daytonában - a befutó itt megnézhető:
Szokatlan színeket villantott meg a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/27948
„Hamarosan érkezik” és „F1 W12” felirattal tett közzé egy posztot a közösségi médiában a Mercedes. Bár nem derül ki a csapat autóbemutatójának időpontja, pár érdekesség azért kiszúrható az ízelítőből: a szokásos névadást folytatva W12-nek hívják az autót, és nagyon érdekes a kép alsó sarkában található vörös. Talán az Ineoshoz van köze, amely szponzorként már tavaly is csempészett néhány bordó foltot a fekete autóra, idén pedig tulajdonostárssá vált.
Coming soon. pic.twitter.com/GXQG3aNE0V
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) January 29, 2021
Idén már nem csak a rasszizmusra, hanem más dolgokra is felhívná a figyelmet az F1
https://formula.hu/parc-ferme/27945
Stefano Domenicali, a Formula-1 ügyvezetője igazgatója szerint a sportágnak folytatnia kellene a We Race As One kampányát, ami az egységességet hirdeti. A száguldó cirkusz a 2020-as szezon előtt tért rá erre az útra, a koronavírus mellett a faji megkülönböztetéssel szemben is egységességre biztatott, utóbbi ellen többször is felszólalt - ennek egyik élharcosa természetesen Lewis Hamilton volt, de Domenicali szerint a többi pilótának is "nagykövetként" kellene viselkednie ebben a helyzetben.
Hozzátette: tavaly elsősorban a rasszizmus ellen léptek fel, de úgy érzi, hogy a futamok előtti percekben minden fontos dologra, minden értékre felhívhatják a figyelmet a We Race As One keretein belül. Azt is elmondta, hogy a versenyők egyre jobban megértik, hogy ők a nagykövetek és hogy milyen erejük van a tetteiknek, ők, a vezetők pedig azt szeretnék, ha a sportág aktív lenne ebben a kérdésben.
.jpg)
fotó: dppi
Bioüzemanyagra tért át a WTCR, és egycsapásra lekörözte az F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/27946
Zöldül a Túraautó-világkupa: a sorozat bejelentette, hogy az FIA technikai részlegének alapos kiválasztási folyamatát követően a következő két évben a P1 Racing Fuels lesz a sorozat bioüzemanyag-beszállítója.
A megegyezés révén a WTCR először használ bioüzemanyagot, amelynek 15 %-át teszi ki megújuló összetevő: bioetanol (cellulózból és fás biomasszából), valamint bioszintetikus üzemanyag. Ez a széria első lépése a százszázalékos fenntartható üzemanyag irányába. A motorok teljesítménye ugyanakkor az ígéret alapján nem fog csökkenni.
Ezzel a lépéssel a WTCR lekörözte a Formula-1-et is: a királykategória hibrid motorjait hajtó benzinnek csupán 5,75 %-a bioüzemanyag. Ráadásul a 10 %-ra emelést, amelyet eredetileg 2021-re, a szabályok csúszásával 2022-re tűztek ki, a Mercedes és Red Bull tovább halasztaná. A távlati célok persze az F1-ben is a teljesen fenntartható üzemanyag irányába mutatnak, 2030-ra pedig a nagy terv teljesen karbonsemlegessé tenni a világbajnokság lábnyomát.

Nézz szaladó F1-es versenyzőket
https://formula.hu/parc-ferme/27940
Bár holtszezon van, a Formula-1-es versenyzők most sem bírják a sétatempót. Egyesek, mint Sainz, Schumacher, Leclerc vagy Tsunoda már F1-es autóval nyomják, Ocon és Bottas ralizik, Hamilton hegynek felfelé halad lendületesen, mások pedig futóedzéseket tartanak. Verstappen Monacóból, Gasly pedig Dubajból tett közzé egy azonos tematikájú videót szinte azonos időben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Biztonsági és orvosi autót loptak el egy brit versenypályáról
https://formula.hu/parc-ferme/27943
Szokatlan bűnügyi hír bukkant fel a nagy-britanniai Lincolshire megyei rendőrségi honlapján. A hatóságok arról írtak, hogy a Louth városa mellett található Cadwell Park versenypályáról ismeretlen tettesek elloptak egy BMW X5 típusú orvosi és egy BMW M240i típusú biztonsági autót. A két jármű összértéke meghaladja a 100 000 fontot (kb. 40 millió forint).
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a január 26-án hajnalban történt eset kapcsán.


Fotók: lincs.police.uk
F1-et is megjárt pilóta térhet vissza az F2-be
https://formula.hu/parc-ferme/27942
Az egykori Marussia istálló Formula-1-es versenyzője, Roberto Merhi idén újra Formula-2-ben állhat rajthoz az Autosport értesülései szerint. A spanyol pilóta annál az MP Motorsportnál merült fel potenciális versenyzőként, ahol 2018-ban egy csonka szezont már eltöltött. A pilóta a lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, "nem száz százalék, de van némi esély" az ülésre. Az F2 mellett a WEC és a tengerentúli versenyzés is érdekli őt, így ezeket a lehetőségeket sem zárta ki.
Merhi karrierjének állomásai szokatlan sorrendet követnek: junior karrierje során számos nemzeti F3-as és Formula Renault-s szériában, valamint a DTM-ben is rajthoz állt, mielőtt 2014-ben a Caterham F1-es tesztpilótája lett. A következő szezont a Marussiánál töltötte az F1-ben, majd előbb a WEC-ben, később az F2-ben is megfordult. Az utóbbi két évet szintén a WEC-ben töltötte.

Fotó: DPPI
Utoljára hét éve tartottak kollektív F1-es tesztet az év ilyen korai szakaszában
https://formula.hu/parc-ferme/27941
Amikor az F1-es „téli teszt” még a szó szoros értelmében volt értendő: utoljára 2014-ben rendeztek januárban közös gyakorlást. A hibrid motorokra váltó királykategória Jerezben gyakorolt. Január 29-én a teszt második napját tartották, amelyet Jenson Button zárt az élen a McLarennel Kimi Raikkönen (Ferrari) és Valtteri Bottas (Williams). Az akkori beszámolók meg is jegyezték, a Mercedes-motoros autók versenyképesnek tűnnek…
Felkutattunk egy összefoglalót a január 29-i tesztnapról. A mára már nem aktív Button és Nico Rosberg mellett felbukkan néhány érdekes arc: megszólal a nagyon fiatalnak tűnő Bottas, az akkor még Ferrari alkalmazásában álló, ma már Mercedest erősítő James Allison, valamint Pat Symonds a Williams újdonsült műszaki főnökeként, aki most Ross Brawn keze alatt a Liberty Mediának dolgozik.
Már a trófeák magasba emelését gyakorolja Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/27939
„Gyakorlom a trófeaemelést” – posztolta viccelődve a Monacóban edző Max Verstappen a közösségi médiában. Nem árt a rákészülés, hiszen a holland tavaly nem kevesebb, mint 11 serleget kapott első, második vagy harmadik helyezettként – de az sem kizárható, hogy csak váll- és karizmait erősítette.
Practicing the Trophy lift #Season2021 pic.twitter.com/UXu4bQUPWk
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) January 28, 2021
Hamilton edz a szezonra - a hegyekben
https://formula.hu/parc-ferme/27935
Az alábbi fotóhoz azt írta Lewis Hamilton, hogy minden reggel felmegy a hegyre és ott végiggondolja, hogy mit is akar csinálni aznap, mik a céljai. Mint írta, számára ezek az ideális körülmények arra, hogy testileg és szellemileg is a lehető legjobban felkészüljön az előtte álló szezonra. Vagyis szerződése ugyan még nincs, de ahogy mindenki más, ő is úgy számol, hogy lesz...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mick Schumacher is sorra került a Ferrari egész hetes tesztjén
https://formula.hu/parc-ferme/27938
Elsősorban Carlos Sainz ferraris beilleszkedése okán állította üzembe a Scuderia a 2018-as SF71H-t, de úgy döntöttek, ha már beindítják, egy egész héten át hajtják Fiorano tesztpályáján. Hétfőn három akadémista, Robert Svarcman, Marcus Armstrong és Giuliano Alesi kezdett (aki a debütáló teszt után ki is lépett a versenyzőneveldéből), majd kedden Charles Leclerc, szerdán Sainz következett, aki a csütörtök délelőttöt is megkapta.
Őt délután Mick Schumacher váltotta a volán mögött. A Formula-2 bajnoka újoncként azok közé tartozik, akiket hátrányosan érint, hogy a bahreini szezonnyitó előtt csak másfél hivatalos tesztnap jut egy versenyzőre. Bár nem leendő csapatával, a Haasszal készül, kétségkívül hasznosak számára az F1-es autóban megtett plusz körök. Érdekesség, hogy Schumacher ezt az autót már ismeri, mivel szeptemberben ugyancsak Fioranóban vezette már.
Schumacher péntek délelőtt folytatja a körözést, aztán tavalyi riválisa, Callum Ilott zárja az ötnapos tesztet, aki már tesztpilóta minőségben tartozik a Ferrari-kötelékbe.
An afternoon drive in the SF71H for @SchumacherMick #HaasF1 pic.twitter.com/ewQbTG9SBT
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) January 28, 2021
Így ünnepelte Robin hatodik születésnapját a Raikkönen család
https://formula.hu/parc-ferme/27934
Kimi Raikkönen közösségi oldalán jelent meg az alábbi fotó, melynek leírása szerint betöltötte hatodik születésnapját "Aceman", vagyis Robin Raikkönen.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Podcast: Támadnak a japánok!
https://formula.hu/parc-ferme/27936
A Formula Podcast legutóbbi adásában beszéltünk többek között arról is, hogy Yuki Tsunoda megérkezett a Formula-1-be, de rajta kívül is van még a láthatáron japán versenyző, akit hamarosan akár a száguldó cirkuszban is köszönhetünk.
Jövő héten kiderülhet, hol versenyez idén Grosjean
https://formula.hu/parc-ferme/27937
Egy IndyCar-csapattal hozták hírbe az F1-től visszavonult Romain Grosjeant. A francia pilóta a tavalyi borzasztó balesetét követően komolyan elgondolkodott azon, érdemes-e folytatnia versenyzői karrierjét, ám a legfrissebb hírek alapján az igen mellett döntött. A Motorsport arról írt, hogy a Dale Coyne Racing jövő héten készül új pilótát bejelenteni, és a csapatfőnök "imádná", ha egy F1-es pilóta kerülne a kötelékükbe.
Dale Coyne úgy fogalmazott, elég nagy merítésből válogatnak, ugyanis az amerikai mellett az európai kontinens szabad pilótáival is felvették a kapcsolatot, de a következő néhány nap során szeretne dűlőre jutni.

Fotó: DPPI