DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 28. kedd

IndyCar: Új győztes csavarta ki Palou kezéből az újabb elsőséget

Christian Rasmussen karrierjének első győzelmét hozta az IndyCar idei utolsó előtti futama Milwaukee-ban. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a negyedik bajnoki címét már két hete bebiztosító Alex Palou fog diadalmaskodni, a spanyol ugyanis a pole-ból indulva uralta a versenyt. Ám amikor a szemerkélő eső miatt sárga zászlós szakasz következett, ő a pályán maradt, míg Rasmussen több társához hasonlóan friss gumikra váltott.

indycar-rasmussen-milwaukee

Amelyeken aztán az újraindítást követően remek tempót diktált, megelőzte az előtte haladókat, a hajrához közeledve pedig Palout is maga mögé utasította egy külső íves előzéssel. Kettejük mellé Scott McLaughlin állhatott még fel a dobogóra, megelőzve Alexander Rossit és Pato O’Wardot – utóbbi ezzel egyébként immár bebiztosította összetettbeli második helyét a néhány nap múlva esedékes nashville-i évadzáró előtt. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 1.9463
3. Scott McLaughlin Team Penske 10.6611
4. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 11.4582
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 12.0829
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.8287
7. Josef Newgarden Team Penske 14.4043
8. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 15.0925
9. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 15.6486
10. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 16.4456
11. Colton Herta Andretti Global 16.8168
12. Kyle Kirkwood Andretti Global 17.8815
13. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 19.0209
14. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 19.8603
15. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 20.2184
16. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 22.9954
17. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /0.6682
18. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /9.5887
19. Marcus Ericsson Andretti Global 1 kör /10.9202
20. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /22.8723
21. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /1.4458
22. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 2 kör /3.0690
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 2 kör /26.3463
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /6.5056
25. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett

Focistának sem utolsó Gasly

Az AlphaTauri francia pilótája egy jótékonysági focimeccsen vett részt az UNICEF-et és Didier Drogba alapítványát támogatva, és nem mondhatnánk, hogy eredménytelenül játszott. Ezt a gólt talán még a profik is megirigyelnék.

 

A hétvégén zárul a Magyar Autocross OB

A koronavírus sokak életét megváltoztatta és sok gondot okozott, ez alól pedig a hazai autocross bajnokság sem volt kivétel sajnos. Az elmúlt esztendőben elmaradtak a versenyek, így a szervezők az idei szezon kezdetén sem lehettek teljesen biztosak a dolgukban. Igyekeztek a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből, az előttünk álló hétvégén pedig lezárul a 2021-es idény, az utolsó fordulóra pedig Makón kerül sor. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökének tájékoztatása alapján nemcsak az Országos Bajnokság mezőnye mérettetik meg ezúttal, hanem az FIA CEZ fordulójára és az Alföld Kupa versenyére is sor kerül az eseményen.

A motorosok fiatalsága áll az idei tragédiák hátterében?

Az elmúlt néhány hónap leforgása alatt három tinédzserkorú motoros – Jason Dupasquier, Hugo Millan és Dean Berta Vinales – is életét vesztette különböző utánpótlás-sorozatokban, így felmerülhet a kérdés, hogy esetleg túl korán ülhetnek-e fel nagymotorra manapság a versenyzők. Erről és a halálos balesetek egyéb lehetséges okairól és esetleges megoldásokról is beszélgettünk a Formula Motocast legfrissebb adásában – a vonatkozó rész 1:00-tól hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megkapta a Hungaroringen szerzett trófeáját Carlos Sainz

Az idei Magyar Nagydíj óta már eltelt némi idő és a szezon utolsó szakaszára koncentrálnak a versenyzők, a Ferrari spanyol versenyzője viszont számára szép nyári emlékeket idézhetett fel. A Hungaroringen a negyedik helyen ért célba, ám Sebastian Vettelt utólag kizárták a versenyből, így akkor Sainz előreléphetett egy helyet és övé lett a harmadik pozíció. Az ezért járó díjat akkor nem vehette át, így most egy speciális küldeményként kapta meg.  

Dögös autók és gyönyörű nők: mindezért csatlakozzatok Formula Girls csoportunkba!

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

xy3a0xmai7n1akcg1f2i_lg

Hamilton edzője is beült az F1-es Mercedesbe

Angela Cullen is kipróbálhatta, hogy Lewis Hamilton hol dolgozik - nem árt tudnia, hiszen ő az edzője.

 

 
 
 
View this post on Instagram

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Sainz a ferrarisok focijáról posztolt videót

A Scuderia pilótája szerint mindig jó futballozni a "Ferrari családdal":

 
 
 
View this post on Instagram

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

 

Kubica most a WEC-ben indul

Újabb hosszútávú versenyeken szerepel Robert Kubica: a lengyel pilóta október 30-án és november 6-án Bahreinben áll rajthoz, a hat- és nyolcórás WEC-fordulókon. Az LMP2-es High Class Racing versenyzője lesz, Anders Fjordbach és Dennis Andersen csapattársaként – ezzel a gárdával korábban már versenyzett, a januári daytonai 24 óráson, amely sebességváltó-hiba miatt ért véget. Kubica a csapat állandó versenyzője, Jan Magnussen helyét veszi át, aki üzleti elfoglaltságai miatt nem tud versenyezni Bahreinben.

A 36 éves lengyel idén számos endurance-versenyen indult: az ELMS szezonját a WRT színeiben teljesítette, és három győzelemmel bajnok lett az Európa-szériában Louis Deletraz és Ye Yifei oldalán. A trió a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állt, ahol drámai módon, az utolsó körben estek ki vezető pozícióból. Emellett Kubica az Alfa Romeo Racing hivatalos tartalékpilótája, amely szerepkörében a Holland és Olasz Nagydíjon a koronavírusos Kimi Raikkönent helyettesítette. A Mexikói Nagydíj egybeesik a bahreini nyolcórással, így ezt a hétvégét kihagyja az F1-ben.

Új tűzálló kesztyűt tesztelt az F1

A Formula-1 biztonsága folyamatosan fejlődik, és a jelen versenyzői sokkal jobban védve vannak a balesetek súlyos következményeitől. Sose lehet azonban eleget tenni, és mindig jön valami, ami további innovációkra ösztönöz. Ilyen volt Romain Grosjean tavalyi, bahreini horrorbalesete is, amely után a franciának a lángokból kellett kimásznia, és a tűzálló öltözet ellenére égési sérüléseket szenvedett a kezén.

Michael Masi most elárulta, éppen ennek hatására egy új fejlesztésű kesztyűt teszteltek Törökországban, amely reményeik szerint még jobban ellenáll a hőnek. Öt pilóta használta az újítást, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel és George Russell. A versenyigazgató szerint eddig elégedettek lehetnek, jó irányba mennek. „Romain balesete után elkezdtünk dolgozni ezen a területen. Nagyon gyorsan felismertük, hogy itt lehet fejlődni, a gyártókkal karöltve” – beszélt az új kesztyűkről Masi, aki szerint „stabilan jónak” bizonyultak. „Ami a hőállást illeti, megfelel az előírásainknak. Gyakorlatilag a kényelemről volt most szó. Néhány éve ugyanígy teszteltük az új overált is, mielőtt bevezettük. Nagyon hálásak vagyunk a versenyzőknek és a csapatoknak, akik részt vettek ebben, ez is azt mutatja, hogy próbáljuk növelni a biztonságot, amennyire csak lehet” – nyilatkozta.

Most akkor visszatért a régi Marquez vagy sem?

Austinban a sérülésből való visszatérését második győzelmét aratta Marc Marquez, ugyanakkor a COTA ugyanúgy a nyolcszoros világbajnok kedvenc pályái közé tartozik, mint az első diadalának helyszíne, a Sachsenring, így nem egyértelmű, hogy kijelenthető-e, hogy a spanyol újra a régi formáját hozza-e vagy sem. Ezt is körbejártuk a Formula Motocast friss adásában – a vonatkozó rész 45:58-től hallgathatjátok:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Átalakítják Spát: Már bontják a házat az Eau Rouge-ban

Nagy átalakítások zajlanak a Spa-Francorchamps-i pályán: egy 10 éves, 80 millió eurós felújítási projektbe vágtak benne, amely első lépéseként új lelátókat és kavicságyakat hoznak létre – előkészítve a motorversenyek visszatérését 2022-től.

Építkezés zajlik az Eau Rouge/Raidillon kanyarban is, ahol szintén épül egy új lelátó. Mivel ezen a helyszínen több súlyos baleset történt a közelmúltban – Anthoine Hubert tragédiája és idén Jack Aitken sérülése – a kanyarkombináció bukóterében is változás történik.

Az új lelátó látványterve:

Verstappen egymaga több kört vezetett 2021-ben, mint a mezőny többi tagja együttvéve

Nem sok kommentárt igényel a Formula-1 Instagram-csatornáján közzétett ábra, miszerint a vb-éllovas eddig 469 kör végén vezetett idén, míg az összes többi pilóta – beleértve Lewis Hamiltont is – együttvéve összesen 465 kört.

 
 
 
View this post on Instagram

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Kukázza a kritizált formátumot, kieséses rendszerű időmérőre vált a Formula-E

Az elmúlt években, de főként idén sokszor a kritikák kereszttüzébe került a Formula-E kvalifikációs rendszere, amely direkt módon hozta hátrányos helyzetbe az aktuális bajnoki éllovasokat azzal, hogy a csoportkörös szakaszban a legjobbaknak kellett először pályára gurulniuk. Igaz, hogy ezzel sokáig nyitott maradt a vb-küzdelem, viszont jogos kritikaként fogalmazódott meg, hogy mesterségen állítja rendre fejre az erőviszonyokat.

Nos, a minap Albert Longo, a széria vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta: megszabadulnak a formátumtól, helyette pedig egy az autósportban még szokatlanabb rendszer bevezetését tervezik, amely nagyban hasonlít mondjuk egy foci-vb lebonyolításához. A pilótákat először két 11 fős csoportba osztják, ahol tizenkét-tizenkét perc áll majd rendelkezésükre, hogy gyorsköröket fussanak. Aztán a csoportok négy leggyorsabbjával jön a „kieséses szakasz”: az egyik csoport legjobbja összecsap egy körön a másik csoport negyedikjével, aztán a második a harmadikkal, és így tovább. A győztesek aztán továbblépnek az elődöntőbe, szintén két párosra osztva, majd jön a döntő, amelynek a nyertese szerzi meg a pole-pozíciót. Az innovatív lebonyolítást várhatóan a Motorsport Világtanács pénteki ülésén hagyhatják jóvá.

formula-e-berlin

Ricciardo és a Benny Hill zenéje: viccelődik a Mercedes

"Rendben vagy?" - tette fel a kérdést közösségi oldalán a Mercedes F1-es csapata Daniel Ricciardót megszólítva. Az ausztrál nem arra ment, mint a többiek.

 

Nagy fogadalmat tett a Williams: Klímapozitív lesz 2030-ra

A Williams Racing vállalta, hogy 2030-ra klímapozitívvá válik – ez azt jelenti, hogy a cég több szén-dioxidot von ki a légkörből, mint amennyit kibocsát. Ez a fenntartható stratégiával lehetséges: csökkentik a karbonkibocsátást, energiafogyasztást, a hulladéktermelést, védelmezik a főhadiszállás földterületén a biodiverzitást, új technológiai megoldásokat fejlesztenek és hasonlók. A Williams első Formula-1-es csapatként csatlakozott az ENSZ „Sportok a klímacselekvését” nevű kezdeményezéséhez is.

„A Williams Racing úttörő a Formula-1-ben és a versenyzés világában, erőteljes örökséggel rendelkezik az F1-es technológia fejlesztésében, valamint elektromos mobilitásba, fenntartható közlekedésbe és energiaszektorba való átültetésében. Olyan időt élünk, amikor bolygónk és társadalmunk gyorsabban változik, mint korábban bármikor” – mondta Jost Capito, a Williams vezérigazgatója. A csapatfőnök hozzátette, az F1 platformján keresztül az üzenet milliókhoz jut el.

Hosszabb tesztszezon várható jövőre

Ahogy formálódik a 2022-es versenynaptár, úgy tárgyalnak a szezont megelőző programról is. Míg idén hat nap állt a csapatok rendelkezésére, hogy kipróbálják az autóikat, 2022-ben, figyelembe véve a küszöbön álló szabályváltozásokat, már nyolc naposra tervezik elnyújtani az előszezoni teszteket. Ebből öt nap lenne Spanyolországban, Barcelonában, három pedig Bahreinben. A pontos programról pénteken tárgyalnak, ekkorra várható az új versenynaptár bejelentése is.

Válogatott meccsen járt George Russell

Kedden este világbajnoki selejtezőt játszott egymással Angila és Magyarország, melynek 1-1 lett a vége. A döntetlennel záruló mérkőzésen majdnem hetvenezer ember volt ott a Wembley stadionban, többek között a Williams Formula-1-es pilótája is. George Russell élőben láthatta, ahogy a két válogatott megosztozott a pontokon, erről pedig a Twitterre is feltöltött egy képet a fiatal versenyző.

Alakul az Alonso-Vettel csata – így áll a mezőny előzés szempontjából

Mióta az F1 bejelentette, a szezon végén a legtöbbet előző pilótát különdíjjal jutalmazza, hétvégéről hétvégére frissítik ezt a „pontállást” is. A Török Nagydíj legjobb előzőjét illetően nem is volt kérdés, az összesítésben azonban a két „nagyöreg” igen közel került egymáshoz. Mit jósoltok, mi lesz a csata vége?

Ennyire sikeres a Formula-1-ben motorszállítóként a Mercedes

Érdekes adatot osztott meg közösségi oldalain a Mercedes. Tudtátok, hogy motorgyártóként a Török Nagydíjon szerezték a 200. futamgyőzelmüket? Ami ennél is elképesztőbb adat, hogy ennek a fele Lewis Hamiltonnak köszönhető.

Gasly „szendvicse”, Sainz és Vettel öklözése, és a Perez-Hamilton – mindez belső kamerából

Az F1 összeszedte nekünk a Török Nagydíj legjobb onboardjait. Ugyan maga a futam nem volt épp a legeseménydúsabb, azért így is rögzítettek azok a kamerák néhány érdekes képsort. A videó a képre kattintva indul.