Így áll a Formula Motocast MotoGP-s erősorrendje a nyári szünetben
https://formula.hu/parc-ferme/39638
Az idei évben minden MotoGP-s nagydíj után 1-től 10-ig terjedő skálán értékeltük a versenyzők teljesítményét (ketten pontoztunk, a két érték átlaga pedig kiadta a végső pontszámot), figyelembe véve az abszolút eredményeik mellett azt is, hogy milyen körülmények között született az adott helyezés. Mivel a MotoGP jelenleg a nyári szünetét tölti, összesítettük az eddigi 12 forduló pontszámait, így állt össze az alábbi táblázat.
Az aligha meglepő, hogy különösen az idény nyári szakaszában kiemelkedően domináló Marc Marquez vezeti az így összeálló erősorrendet, megelőzve öccsét, Alex Marquezt, aki a vb-tabellán is követi a nyolcszoros világbajnokot. A nagydíjhétvégék pontszámai alapján a Yamahával több pole-t szerző és rendre felülteljesítő Fabio Quartararót láttuk eddig idén a harmadik legjobbnak, megelőzve az Apriliára egyre jobban ráérző Marco Bezzecchit, a VR46-os Franco Morbidellit és az LCR Hondával futamot is nyerő Johann Zarcót.
Jorge Martin hetedik helyezése csalóka, hiszen mindössze két futamhétvégén áll rajthoz: őt és a többi beugró, helyettes, szabadkártyás vagy csak néhány nagydíjat teljesítő társát is megcsillagoztuk a táblázatban. Mindenesetre Francesco Bagnaia csak úgy férne be a top 10-be a pontszámaink alapján, ha Martint kivesszük a listából. Az pedig szintén aligha meglepő, hogy a sort Somkiat Chantra zárja messze a legalacsonyabb pontszámmal, de két yamahás, Alex Rins és Miguel Oliveira is a mezőny végén tanyázik.
A Formula Motocast erősorrendje 12 nagydíj pontszámai alapján:
| 1. | Marc Marquez | 8,8 |
| 2. | Alex Marquez | 8,0 |
| 3. | Fabio Quartararo | 7,4 |
| 4. | Marco Bezzecchi | 7,2 |
| 5. | Franco Morbidelli | 6,9 |
| 6. | Johann Zarco | 6,8 |
| 7. | Jorge Martin* | 6,8 |
| 8. | Pedro Acosta | 6,6 |
| 9. | Fabio di Giannantonio | 6,5 |
| 10. | Maverick Vinales | 6,4 |
| 11. | Francesco Bagnaia | 6,1 |
| 12. | Fermin Aldeguer | 6,0 |
| 13. | Takaaki Nakagami* | 6,0 |
| 14. | Ai Ogura | 5,9 |
| 15. | Luca Marini | 5,7 |
| 16. | Joan Mir | 5,5 |
| 17. | Jack Miller | 5,4 |
| 18. | Enea Bastianini | 5,3 |
| 19. | Brad Binder | 5,2 |
| 20. | Raul Fernandez | 5,0 |
| 21. | Miguel Oliveira | 4,4 |
| 22. | Augusto Fernandez* | 4,4 |
| 23. | Alex Rins | 4,3 |
| 24. | Aleix Espargaro* | 4,2 |
| 25. | Lorenzo Savadori* | 3,8 |
| 26. | Somkiat Chantra | 2,5 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán! A Formula Motocast pedig a terveink szerint a nyári szünetet követően minden dupla forduló második állomása után, azaz háromhetente jelentkezik majd!
Visszatekintő: Amikor Hamilton a 14. pozícióból nyert
https://formula.hu/parc-ferme/24205
A 2018-as F1-es szezon egyik nagy vitákat generáló futama volt a Német Nagydíj, amelyen Lewis Hamilton egy kétes esetet megúszva a tizennegyedik rajtkockából aratott győzelmet. Olaj volt a tűzre, hogy a helyi pályán versenyző Sebastian Vettel az élről esett ki. Az alábbi videóban hét percbe sűrítették Hamilton legfontosabb mozzanatait, beleértve a szabályosnak minősített pályára való visszatérést.
Azt gondoltad, Pascal Wehrleinnak már semmi köze az F1-hez?
https://formula.hu/parc-ferme/24203
Bár a Formula-1 mezőnyéből két éve kiszorult, a német pilóta tapasztalataira a Ferrari idén is igényt tart, így Wehrlein sorozatban második évét fogja szimulátorpilótaként teljesíteni a maranellóiaknál. A Mercedes egykori növendéke 2016-ban a Manornál debütált, majd 2017-ben a Sauberhez igazolt, ám 2018-ban nem maradt számára hely az F1-ben, így a német csapat megvált tőle. Jelenleg a Formula-E-ben versenyez a Mahindra istállójánál.

Egy újabb Fittipaldi került közelebb az F1-hez
https://formula.hu/parc-ferme/24202
Idén a Formula-3-ban láthatjuk viszont a 18 éves Enzo Fittipaldit, a kétszeres Formula-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokáját. A Ferrari Akadémia neveltje a HWA istállójához csatlakozik, miután tavaly második helyen végzett a Regionális Formula Európa-bajnokságban. A csapatnál a Red Bull egyik juniorja, Jack Doohan is ülést kapott.
Enzo a második az ifjú Fittipaldik közül, aki az F1 felé tart: testvére, a 25 éves Pietro tavaly óta a Haas tesztpilótájaként teljesít szolgálatot.

Ilyen hanyag lazasággal gokartozik Russell
https://formula.hu/parc-ferme/24201
A Williams pilótája a téli szünet alatt sem hagyja tompulni az érzékeit, az alábbi videó tanúsága szerint a napokban egy gokart határait feszegette.
Nothing like a spot of karting to blast away the off-season blues
— Formula 1 (@F1) January 8, 2020
@GeorgeRussell63's Instagram#F1 pic.twitter.com/kf8hWHRnis
A fiatalabb Latifi is támogatót visz a Williamshez
https://formula.hu/parc-ferme/24200
Úgy tűnik, egyre stabilabbá válik a Williams alatt utóbbi időben megingott talaj, ami a szponzorok folyamatos távozásának volt betudható. A tavaly mélyponton lévő istálló olyan nagyobb támogatóit veszítette el, mint az Unilever, a Rexona vagy a Robert Kubicát pártoló Orlen. Az istállónak tehát sürgősen új egyezségekre volt szüksége, amiből a Latifi családnak hála rögtön kettő is született. Tegnap számoltunk be róla, hogy a Sofina az első a sorban, amelynek a csapatnál idén debütáló pilóta édesapja, Michael Latifi a tulajdonosa. Ma arra derült fény, hogy maga a versenyző, Nicholas Latifi is magával visz egy támogatót, ami nem más, mint a híres kávécég, a Lavazza, amelynek logója a Sofinához hasonlóan felkerül az autókra és a csapatruházatra is.

Fotó: Williams
Teszteld a tudásod: mennyit tudsz a Ferrari történetéről?
https://formula.hu/parc-ferme/24198
A Formula-1 legnagyobb múltú és legeredményesebb csapata a Ferrari, amelyért milliók rajonganak világszerte. Te vajon mennyit tudsz róla? Teszteld magad az alábbi kvízünkkel:
A nagy Ferrari-kvíz ezen a linken elérhető!

fotó: dppi
Ha az F1-es pilóták az Ace Combattel játszanának...
https://formula.hu/parc-ferme/24196
Az Ace Combat egy harcirepülő-szimulátor videójáték-sorozat, melyet a Project Aces belsős fejlesztőstúdió fejleszt és a Bandai Namco Entertainment jelentet meg. A sorozat a gyors akcióra és a drámai cselekményszálakra helyezi a hangsúlyt, és az egyik legsikeresebb harcirepülő-szimulátor sorozatok egyike. Készült egy rövid videó arról, hogy milyen lenne ebben Kimi Raikkönen, vagy éppen Fernando Alonso...
Snowboardozással töltötte születésnapját Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/24199
A kedden 35. évét betöltő Lewis Hamilton egy egészen látványos rövid videót tett közzé Instagramon: snowboarddal támadta a havas lankákat.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonMy first run of the day, the birthday run!! Powder all the way!!
Mágikus Max-pillanatok a szerződéshosszabbítás kapcsán
https://formula.hu/parc-ferme/24197
Max Verstappen Red Bull-lal történt hosszabbítása miatt az F1 gyűjtött össze néhány meghatározó pillanatot a holland eddigi karrierjéből: az első győzelem, az interlagosi esőmágia és a többi. A videó Youtube-ra átkattintás után indul el:
Az Év Autóversenyzője után az Év Sportolója is lehet Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/24195
Kiadónk a 2019-es évben az év legjobb magyar autóversenyzőjének választotta Michelisz Norbertet, aki a WTCR bajnoka lett a mögöttünk hagyott évben - ezen felül a magyar pilóta felfért az Autosport nemzetközi szaklap top50-es listájára is a világ legjobb autóversenyzői közé, most pedig újabb elismerésre jelölték. Nyilvánosságra hozták ugyanis a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 62. alkalommal kiírt Év sportolója szavazása kapcsán, hogy a férfiaknál Liu Shaolin Sándor, Michelisz és Milák Kristóf, a nőknél pedig Csipes Tamara, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka került a legjobb három közé - a győzteseket január 16-án, a Nemzeti Színházban hirdetik ki, az M4 Sport-Az Év sportolója gálán. A voksoláson 399 sportújságíró adta le szavazatát.

fotó: WTCR
Bevonul katonának Ferdinand Habsburg
https://formula.hu/parc-ferme/24194
Jó néhány éve rója már a köröket a nemzetközi versenyszíntér pályáin Ferdinand Habsburg, akinek a nevére alighanem Magyarországon mindenki felkapja a fejét, aki kettőnél több történelemórára ült be évente. Teljes nevén Ferdinand Zvonimir Maria Balthus Keith Michael Otto Antal Bahnam Leonhard Habsburg-Lothringen az utolsó magyar király, IV. Károly dédunokája, s mint a Habsburg ház sarja, maga is számos titulus birtokosa. Persze amióta megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia és a királyság, a hercegi, trónörökösi és egyéb rangok már csupán névlegessé silányultak, így talán nem is meglepő, hogy Karl Habsburg fia, az 1997-ben született Ferdinand érdeklődését egy másik úri mulatság, az autóversenyzés keltette fel, és már nagyon fiatalon rálépett arra az életútra, amelyen kortársai, Max Verstappen, Charles Leclerc és Lando Norris is elindultak.
Habsburg a gokart után a formulaautózás felé vette az irányt, és eljutott egészen a Formula-3-as Európa-bajnokság szintjéig, ahol két szezont töltött és alkalmi dobogói mellett egy spái futamgyőzelmet is behúzott. A 2018-as bajnokság 13. helyén végezve azonban az osztrák nem kapott elég jó lehetőségeket a szakágban, így 2019-re a DTM-re váltott, ahol az Aston Martin négyautós flottáját erősítette – itt sem volt azonban könnyű dolga az újoncként látványos technikai lemaradással rendelkező márkával, végül a 18. helyen zárt.
Ezzel pedig egyelőre úgy fest, hogy szünetelteti is a pályafutását: a 22 éves fiatal ugyanis bejelentette, hogy bevonul az osztrák hadseregbe, az Instagramon közzé is tett egy fotót, amelyen már a katonaságra szánt frizurával látható.
A zaj miatt nem akarják, hogy megépüljön a magyar gokartpálya
https://formula.hu/parc-ferme/24193
Körmöczi Csaba gokart- és ralikrosszpályát szeretne építeni Szada külterületére, közvetlenül Veresegyház határába - az ötletet az októberben újonnan megválasztott szadai polgármester és képviselő-testület elé terjesztette, azonban amikor pedig a két település lakossága ezt megtudta, rögtön kisebb ellenállás kezdődött. Attól tartanak ugyanis, hogy a pálya túl hangos lesz. Körmöczi terve már korábbról ered, hiszen a fiai is gokartoznak és már két évvel ezelőtt elkezdte felvásárolni az érintett telkeket, hogy megépíthesse a pályát - állítása szerint olyan területen, amely messzebb van a lakosságtól, de azért könnyen megközelíthető.
Körmöcziék aztán később tizenhárom gokartot és két ralikrossz-autót egyszerre indítottak be a kérdéses területen és tesztelték, hogy valójában mekkora is a zaj az érintett településeken - nos, minden mért helyen elmaradt a hanghatás az ötven decibeltől. A helyzethez hozzátartozik, hogy ennél nagyobb zajt vált ki a közelben elhaladó M3-as autópálya.
Egyelőre kérdéses, hogy mi lesz az ügyből - hamarosan lesznek újabb mérések, Veresegyháza azt mondja, hogy ha ezek eredménye elfogadható lesz, akkor nem áll az építkezés útjába, a szadai lakosság viszont petíciót indított és az önkormányzat tartja magát ahhoz, hogy ha a lakosság nem akarja, akkor nem lesz pálya. Ugyanis ha ők nem minősítik át a területet a jelenlegi szántó minőségéből, akkor nem lehet megépíteni.

forrás: index.hu
fotó: Hajósi Miklós
Rajongói köszöntötték fel Lewis Hamiltont
https://formula.hu/parc-ferme/24192
A 35. születésnapját ünneplő világbajnoknak a rajongói küldtek köszöntéseket, ebből csinált egy videót a Mercedes:
A very Happy Birthday to @LewisHamilton, from... you!!!! Thanks for all of your lovely messages, #BestFans! pic.twitter.com/FRnzOeuYUd
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) January 7, 2020
Több mint tízezer kilométer: ennyit dolgozik egy e-sport versenyző
https://formula.hu/parc-ferme/24190
A M1RA tett közzé néhány adatot e-sportolói 2019-es szezonjáról:

Mágikus tettre készül a Dakaron Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/24191
A harmadik napon teljesített eddig legjobban élete első Dakarján Fernando Alonso: a spanyol pilóta az ötödik legjobb időt futotta, amit óriási eredménynek tart - különösen úgy, hogy a második napon is minimum ilyen tempót diktált, de akkor pórul járt és több órát veszített az autó szerelése miatt. Ha pedig ilyen jók az idők, akkor ennél többet is el tudna képzelni...
"Hét hónappal ezelőtt sosem mentem fel egy dűnére egy autóval sem, most pedig képes vagyok arra, hogy az első négy-ötben legyek sorozatban két napon is, ez pozitív. Persze mindig többet akarok, remélhetőleg a következő, vagy az azt követő napokon előnyt tudok kovácsolni a rajtpozíciómból, hogy ott legyek mondjuk az első háromban, vagy remélhetőleg nyerjek egy szakaszt, ami mágikus lenne" - idézi Alonsót az Autosport.

fotó: dppi
Élelmiszeripari vállalkozással helyettesíti a távozó Rexonát a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24189
Alig néhány órával azt követően, hogy a Williams egyik legnagyobb szponzora, a Rexona bejelentette távozását a Williams mögül, a csapat örömmel hozta nyilvánosságra, hogy szorosabbra fűzi a viszonyt egy már meglévő támogatójával. Egy élelmiszerekkel foglalkozó vállalkozás, a Sofina logója idén felkerül az autók hátsó szárnyára, valamint a csapat- és a versenyruházatra, emellett a garázsban és az istálló hospitality-egységében is felbukkannak a cég termékei. Apró, de érdekes adalék, hogy a vállalkozás tulajdonosa nem más, mint az istállónál idén debütáló pilóta édesapja, Michael Latifi.
A Williamsnek óriási szüksége van az új együttműködésekre, mivel az utóbbi években sorra veszítették el a fontosabb szponzorait.

Visszavonultatják Anthoine Hubert rajtszámát
https://formula.hu/parc-ferme/24188
A 2020-as szezontól egyetlen Formula-2-es autóra sem kerül fel a 19-es rajtszám, így tiszteleg a sorozat a tavaly elhunyt Anthoine Hubert előtt. A 22 éves francia pilóta a szeptemberi spái futamon szenvedett végzetes balesetet, amikor egyik versenytársa oldalról, nagy sebességgel nekiütközött.
A döntés azért igazán kedves, mert az F1-gyel ellentétben a nevelőszériákban nem a pilótákhoz, hanem a csapatokhoz rendelik a rajtszámokat, így az azonosítók akár minden évben más versenyzőhöz kerülhetnek. A címvédő istálló kapja az 1-est és a 2-est, a második helyezett a 3-ast és a 4-est, és így tovább. A 19-es mellett a 13-as rajtszámot sem használják.

Minden évben 19 000 műszaki rajz készül a megépítéséhez, mi az?
https://formula.hu/parc-ferme/24187
Döbbenetes, mennyi munka van egy-egy Formula-1-es autóval. A Renault közölte, nekik körülbelül 19 000 darab CAD rajz és 150 000 munkaóra után áll össze a 14 500 darabból álló versenygép. Nem lennénk a raktárosuk.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Spanyolországban, de új pályán tartják a WTCR hivatalos tesztjét
https://formula.hu/parc-ferme/24186
A túraautó-világkupa mezőnyének idén is egyetlen kollektív teszt áll rendelkezésére a szezonkezdet előtt. A széria oldalának tájékoztatása szerint a választás a MotorLand Aragónra esett március 24-26-án, a helyszín közelsége miatt Marokkóhoz, ahol április 3-5-én indul a szezon.
Spanyolországba néhány hónappal később visszatér a WTCR, július 3-5-én szintén az aragóniai versenypályán csap össze a mezőny. Az elmúlt két évben Barcelona volt a teszt otthona, ahol versenyt nem tartottak.

Jövőre is lesz női pilóta a keretben a Williamsnél
https://formula.hu/parc-ferme/24185
A csapat bejelentette, hogy a W Series 2019-es bajnoka, Jamie Chadwick 2020-ban is fejlesztőpilótaként és a versenyzői akadémia tagjaként folytatja. A 21 éves brit több időt tölthet a szimulátorban, számos idei nagydíjra elutazik, valamint a csapat médiatevékenységeiből is kiveszi a részét. Egy esetleges F1-es tesztről – azzal a csapattal, amely Susie Wolffnak néhány éve szabadedzésen is lehetőséget adott – egyelőre nem esett szó.
