Figyelmeztetésben részesítették a Red Bullt a Verstappen által kidobott törülköző miatt
https://formula.hu/parc-ferme/39626
Figyelmeztetésben részesítették a felügyelők a Red Bull Racinget, miután egy kisebb törülközőt felejtettek Max Verstappen autójában az F1-es Magyar Nagydíj második szabadedzésén. A közvetítésben is mutatták, ahogy a holland pilóta kidobott egy rongydarabnak látszó valamit az autójából a hungaroringi 3-as kanyarnál, emiatt pedig vizsgálták is az ügyet a stewardok.
A beidézett Verstappen elmondta, hogy a garázsban az arctörlője lecsúszott az öléből az ülése oldalához, a csapattagok pedig nem vették észre, hogy a pilótafülkében maradt. Amint a regnáló világbajnok észlelte, igyekezett a lehető legjobban a pálya jobb szélére húzódni és az aszfaltcsíktól legmesszebb dobni azt.
A felügyelők úgy ítélték meg, a törülköző alkalmas lett volna arra, hogy beszoruljon a pedálok környékére, és ezzel akadályozzák Verstappent az autó teljes irányításában, ezért arra jutottak, hogy a Red Bull nem biztonságos állapotban engedte pályára az 1-es rajtszámú versenygépet. Mivel azonban a veszély kisebb volt, mintha valami keményebb tárgy maradt volna a pilótafülkében, az energiaitalos istálló megúszta a kihágást egy figyelmeztetéssel.
Verstappen throwing white towel out of car. That is a subtle foreshadowing of retiring at the end of this season
— (@33slowpilots) August 1, 2025
pic.twitter.com/2rcSDLBth3
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|