DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

IndyCar: O’Ward nyert, Palou tízen kívül Torontóban (videó)

Pato O’Ward idei második győzelmét hozta az IndyCar-szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli versenye Torontóban: az Arrow McLaren mexikói pilótája remek taktikával – az elején hamar megszabadult a gyorsan kopó lágy gumiktól – és számára jókor érkező sárga zászlóval nyerte a vasárnapi futamot. Mögötte az egyaránt kétkiállásos stratégián lévő Rinus VeeKay és Kyffin Simpson futott be, utóbbi ezzel első dobogóját jegyezte a szériában. A pole-pozíciós Colton Herta negyedikként ért célba.

A bajnokságot uraló Alex Palou számára ezúttal nem jött ki a lépés, nem működött az alternatív stratégia, amely révén hosszabban kellett mennie a lágy abroncsokon, így a Ganassi spanyolja csupán 12. lett – igaz, egy híján így is százpontos még az előnye O’Ward előtt. A futam amúgy több incidenst is hozott: rögtön az első köröknél Scott McLaughlin autóján rögzítették rosszul az egyik kereket, később Christian Rasmussen és Will Power ütközött, aztán Alexander Rossi is pórul járt, Jacob Abel Josef Newgarden autójának tetején landolt, az utolsó körökben pedig Nolan Siegel és Felix Rosenqvist ütközött. A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 0.4843
3. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1.5343
4. Colton Herta Andretti Global 2.1607
5. Marcus Ericsson Andretti Global 3.7515
6. Kyle Kirkwood Andretti Global 4.9472
7. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 5.5657
8. Callum Ilott Prema Racing 6.5438
9. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 7.6451
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.6954
11. Will Power Team Penske 14.0964
12. Alex Palou Chip Ganassi Racing 14.9701
13. Christian Lundgaard Arrow McLaren 17.3640
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 43.9148
15. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 45.4310
16. Robert Shwartzman Prema Racing 46.0249
17. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /1.1946
18. Nolan Siegel Arrow McLaren  
19. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing  
20. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing  
21. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing  
22. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing  
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing  
24. Josef Newgarden Team Penske  
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing  
26. Scott McLaughlin Team Penske  

ic-1

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!

Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?

 

Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter

Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”

 

Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben

Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.

 

Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra

Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:

 

Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!

A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.

Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért

Videón a holland dobogót érő manővere:

Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló

Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:

 

Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!

Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"

Videón Ricciardo ijesztő incidense a rajtnál

Az Ausztrál Nagydíjat szerencsére megúsztuk baleset nélkül, de nem sokon múlt, hogy már az első métereken összetört autókat lássunk: 

A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon

A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.

Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?

2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:

 

Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!

Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV

A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon

Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:

Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra

Kollégáink jelentik a helyszínről:

Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.

A képre kattintva galéria nyílik!

Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?

Hát most meghallgathatjátok.

 

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu