DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Ocon jobb lesz? Így verte meg Hülkenberget Ricciardo

Daniel Ricciardo igazából minden téren egyértelműen legyőzte a Renault-nál Nico Hülkenberget - vajon a német helyére érkező Esteban Ocon nagyobb kihívást jelent majd az ausztrálnak?

ricc

Videó: Carlos Sainz hatalmasat bukott a sivatagban

Az idősebbik Sainz teszt közben dobott szaltót, szerencsére a hírek szerint mindenki jól van.

 

Ne maradj le Michelisz bajnoki döntőjéről: reggel jön az első, majd utána a többi futam

Michelisz Norbert mindkét időmérőt megnyerte pénteken a sepangi WTCR-szezonzárón, így kiváló helyzetből várhatja a futamokat. A pontelőnye és a kvalifikációk alapján a tempóelőnye is megvan a többiekhez képest, úgyhogy reális esélye van arra, hogy a magyar autósport egyik kiemelkedő sikerét érje el. Szurkoljuk ki!

A vasárnapi három futam menetrendje:

08:15-08:45 WTCR, első futam (M4 Sport és Eurosport 1)
11:15-11:45 WTCR, második futam (M4 Sport és Eurosport 1)
13:10-13:45 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1, 14:30-tól M4 Sport)

mic_1

fotó: dppi

Bernd Mayländer nem titkolja, remekül érezte magát nálunk csütörtökön

A TOP50 gála díszvendégeként a Formula-1-es safety car pilótája adta át a legjobb magyar versenyzők trófeáit, és ő maga is átvehetett egy különdíjat: a hagyományteremtő Motorsportszív Nemzetközi Díjat.

„Nagy köszönet az Autósport és Formula Magazinnak! Micsoda remek esemény!” – írta a közösségi médiába.

Ezek már a 2020-as Mercedes körvonalai

Idei utolsó munkanapján Valtteri Bottas a következő szezont készítette elő azzal, hogy átesett az év végén aktuális üléspróbán. Ilyenkor még van idő arra, hogy például a kezelőszervek elmozdításával ergonimikusabbá tegyék a versenyző számára a 2020-ra szánt pilótafülkét.

Frissítve: A Mercedes törölte a közösségi oldalán megosztott videót, de néhány képkockát megmentettünk belőle.

 

Giovinazzi válaszol, Raikkönen kapja a pontot - így játszanak az Alfa Romeósok

A Grill The Grid idei utolsó epizódjában az Alfa Romeo két pilótáján, Kimi Raikkönenen és Antonio Giovinazzin volt a sor, hogy  megmutassa, kvízjátékban mire képes. A finn sokat látott veteránként gyűjtögette a pontokat, kihasználva a heves, gyakran hibázó olasz pilóta hibáit. A kvízjátéksorozat idei "szezonja" ezzel lezárult, így a videó végén az is kiderült, melyik páros teljesített a legjobban.

Cirkusz a Raikkönen családban

Nem a házassága romlott meg a pilótának, attól sokkal pozitívabb helyzetről van szó: az Alfa Romeo F1-es csapata is rendezett év végi céges bulit, amelyen Kimi Raikkönen majomnak(?), felesége pedig cirkuszmesternek öltözve jelent meg. Az estéről egy felvétel is kiszivárgott, a finn pilóta szemmel láthatóan jól érezte magát.

Ezek voltak a Red Bull ide legjobb pillanatai a pályán kívül

Gokartozás jégen, driftelés, találkozás James Bonddal - az energiaitalos csapat rendszeresen szervez emlékezetes és vagány programokat a pilótáinak. Most ezekből nézhetünk meg egy válogatást.

Videón az F1 idei tíz legjobb előzése

2019-ben Lewis Hamilton egy, Danyiil Kvjat kettő, Max Verstappen pedig nem kevesebb, mint három top 10-es előzést produkált a Formula-1 szerint. A videó a Youtube-ra átkattintással vagy ezen a linken elérhető.

Elég volt ez Giovinazzitól, vagy sem? Ennyire kapott ki idén Raikkönentől

2007 világbajnoka egyértelmű fölényben volt félig-meddig újonc olasz csapattársával szemben az Alfa Romeónál: időmérőkön 12-9-re, a versenyeken 17-4-re, a megszerzett pontokat tekintve pedig 43-14-re verte, meg eggyel többször kellett kiállnia.

 

WEC: Ismét Rebellion a pole-ban, a Toyoták szenvednek

Tovább nyögik az előző versenyhétvégén életbe léptetett teljesítmény-kiegyenlítő rendszert a WEC-ben eddig domináló Toyoták. A bahreini forduló időmérő edzését sorozatban másodszor a Rebellion nyerte Bruno Sennával és Norman Natóval a volánnál. A második az 5-ös Ginettával Charles Robertson és Ben Haley lett. A hibrideké a következő rajtsor, a harmadik a Toyota 8-asa Brendon Hartley-val és Kazuki Nakajimával, míg a negyedik a 7-es Mike Conway-jel és José Maria Lopezzel. 

A P2-ben a United Autosports bizonyult a leggyorsabbnak Phil Hansonnal és Paul di Restával. A GT-k közül a Porschék voltak a legjobbak, a pole-t Gianmaria Bruni és Richard Lietz szerezte meg, mögéjük Kevin Estre és Michael Christensen sorakozhat fel.

Az időmérő edzés teljes sorrendje elérhető: prototípusok és GT-autók.

02119018_330

Fotó: DPPI

Videó: így szerzett dupla pole-pozíciót Michelisz Norbi

Mindkét időmérőt megnyerte Michelisz Norbert a WTCR sepangi szezonzáróján, íme a két kvalifikáció rövid összefoglaló videója a sorozat hivatalos Youtube-csatornájáról:

A Red Bullnál minden versenypálya

Még a gyár folyosói is.

 

Megvan, hogy a szurkolók kit választottak az Év Újoncának

Az FIA díjátadójánt Alexander Albont választották az év újoncának a Formula-1-ben, a szurkolók szavazatai viszont egészen más képet mutattak: a sorozat hivatalos weboldalán kiírt voksolás szerint Lando Norris elsöprő fölénnyel húzta be ezt az elismerést. A szavazók 76%-a gondolta úgy, hogy a McLaren fiatalja lett a legjobb elsőéves, 16% voksolt Albonra és 8% George Russellre.

00119025_034_1

fotó: dppi

Prezentációt tartott Russell, Albon és Norris arról, melyikük volt a legjobb újonc

Az év egyik legszórakoztatóbb videója került fel az F1 hivatalos YouTube-csatornájára. A mezőny három újonca prezentációkkal bizonyította, melyikük volt a legjobb idén. George Russell a következőkkel érvelt: az övé volt a legstabilabb kvalifikációs pozíció és a legkevesebb lemaradás pontban (csupán egy egység) csapattársához képest. Alexander Albon rímekbe szedve jellemezte mindhármuk szezonját – ennek lefordítását most meg sem kíséreljük –, míg Lando Norris nem mondott semmit, hagyta, hogy a videók magukért beszéljenek. A végén a győztes megkapta a neki járó különleges trófeát.

Kubica rögtön ráérzett a DTM ízére

Csütörtökön Robert Kubica a BMW DTM-autóját tesztelte Jerezben – Marco Wittmann, Philipp Eng és Nick Yelloly társaságában –, visszatérve a márkához, amellyel 2006 és 2009 között a Formula-1-ben versenyzett. A lengyel, aki 2013-ban a Mercedes DTM-gépét kipróbálta már, azonnal ráérzett a széria ízére:

„Hosszú idő eltelt azóta, hogy olyan autót vezettem, aminek teteje van. Ahogy minden autónak, ennek is megvan a saját, eltérő karakterisztikája, de azonnal kényelmesen éreztem magam benne és élveztem. Jó érzetet adott az autó már az első körökben” – nyilatkozta az Autosportnak Kubica, aki jó eséllyel a márkával versenyezhet a német szériában, miközben egy Formula-1-es csapatnál szimulátorpilóta szerepet töltene be.

Két új pálya a WEC 2020-21-es versenynaptárában

Bár az ősztől nyárig tartó menetrendből fakadóan a Hosszútávú Világbajnokság aktuális (2019-20) szezonja is csak negyedik fordulójánál tart a hétvégén, már kiadták a következő, 2020-21-es évad naptárát is.

A természetesen Le Mans-i 24 órással végződő, nyolc versenyből álló szezonban két új helyszín található, a hatórás futamot kapó Monza és a dél-afrikai Kyalami, amelyek Sanghaj és Austin rovására kerültek be. Szembetűnő még, hogy jövőre négyórás verseny nem lesz a sorozatban, a táv hat vagy nyolcórás lesz, leszámítva az egynapost és a sebringi 1000 mérföldest.

Ebben a szezonban az LMP1-et felváltva az LMH (Le Mans Hypercar) válik a WEC csúcskategóriájává.

Mennyibe kerül egy R5-ös raliautó?

A Topp Cars engedett némi betekintést.

Hivatalos: Megvan, hogy mikor mutatja be 2020-as F1-es autóját a Ferrari

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke bejelentette, hogy a 2020-as F1-es autójukat február 11-én mutatják meg a nagyközönségnek, akkor lesz a bemutató. Binotto szerint ez korai dátum és úgy gondolja, hogy talán ők lesznek az elsők, akik felfedik az autójukat, méghozzá azért, mert utána még beterveztek egy programot a február 19-én kezdődő barcelonai teszt elé. Egyelőre ők az egyetlenek, akik bejelentettek egy dátumot a bemutatóval kapcsolatban.

00218010_156

Díjat neveztek el Anthoine Hubert-ről

Az idei szezontól Anthoine Hubert Díjjal jutalmazzák a Formula-2 legjobb újoncait, emléket állítva az idén Belgiumban elhunyt pilótának. Az első ilyen elismerést már ki is osztották szerda este Monacóban, a bajnokság díjátadó ünnepségén, ahol Guanyu Zhou, a Renault juniorprogramjának tagja lett a kitüntetett. Az újoncok közül a kínai pilóta szerezte a legtöbb pontot, így a hetedik helyen zárta a szezont. A díjat Anthoine Hubert testvére, Victhor adta át.

Az elhunyt pilótáról az FIA gálaünnepségén is megemlékeztek.

hubert-sisak-fia

Fotó: DPPI