DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is

Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.

 

Eladta leányvállalatát a Williams

A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.

A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari

A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport

A Mercedes szerelőitől a joviális nyugdíjasok karácsonyi ünneplése sincs biztonságban

A Mercedes zseniális Instagram-videójában azt láthatjuk, ahogy az előtérben egy nyugdíjas pár ropja a karácsonyi zene ütemeire, és a nézőközönségük is főleg korukbeliekből áll... aztán egyszer csak megjelenik néhány szerelő a csapattól, hogy eloltsa a kandalló tüzét, hiszen számukra nincs annál károsabb dolog, mint amikor a környékükön ég valami.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sorry for crashing the party! But we're #AlwaysRacing

Mercedes-AMG F1 (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés,

Mi lenne, ha a Mikulás észak-amerikai autóversenyző lenne?

Saját csapata lenne North Pole Racing néven, ő lenne a saját csapat versenyzője is, és még karácsonyfát is vinne magával autója tetején. Legalábbis a NASCAR Twitter-posztjának elképzelése szerint.

 

Szenteste sem állt le a rehabilitációval Robert Wickens

Robert Wickens, az IndyCarban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai versenyző számára nincs olyan, hogy ünnepnap. Cserébe viszont óriásit lépett előre a gyógyulási folyamatban, a szó szoros és átvitt értelmében is: ebben a videóban immár elég volt neki egy bot is ahhoz, hogy járni tudjon.

 

Cukiságbomba: Buttonék „kis ajándékot” találtak a fa alatt

Ez az első karácsony, hogy a 2009-es F1-es világbajnok, Jenson Button és felesége, Brittny Ward nyáron született közös gyermekükkel, Hendrix Jonathan Buttonnal tölthették a karácsonyt, és jelezve, hogy számukra idén ő volt a legnagyobb ajándék, be is rakták a kisfiút a fa alá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Found a little gift under our tree! @hendrixbutton

Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés,

 

Ötletes képeslappal kíván boldog karácsonyt az F1

Bernie Ecclestone hagyományos, pikírt üdvözlőlapjáról már hírt adtunk, de a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornáján is megosztottak egy igen ötletes képeslapot. Érdemes néhány részletet külön is kiemelni róla, mint például a szárnyakat kapó Red Bull-osok, a jakuzzizó finnek vagy épp a cipőjéből ivó Ricciardo:

f1-karacsony-1

Forrás: Formula-1 Twitter

Hamilton kutyáját is annyira elkapta a karácsonyi hangulat, hogy kedve támadt dalra fakadni

Legalábbis úgy tűnik a hatszoros F1-es világbajnok által megosztott videón, mintha Roscoe énekelni próbált volna…

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Lewis Hamilton (@lewishamilton) on

Így karácsonyozik a friss világkupagyőztes Michelisz Norbert

Bő egy héttel ezelőtt még a WTCR sepangi szezonzáróján szerepelt és nyert bajnoki címet, de úgy tűnik, Norbiéknak azért jutott ideje például a karácsonyfa-vásárlásra is. A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét elérő pilóta felesége és két kislánya társaságában kíván boldog karácsonyt:

 

Tudjátok, hány bokszkiállás volt 2018-ban összesen?

A Grill the Grid elnevezésű videósorozatban ezúttal bónusz kérdésként megkapták a pilóták, hogy szerintük hány bokszkiállás történt a 2018-as szezon során. Nem lőnénk le előre a poént, de annyit elmondunk, hogy az egyik csapat szinte telibe eltalálta a háromjegyű számot!

A tökéletes csúcsdísz nem léte...

De bizony, hogy létezik! Mi kiégtünk az angyalszárnyas Lando Norristól, aki még bólogatni is képes!

 

A Raikkönen család gyönyörű tájról kíván boldog karácsonyt

Kimi Raikkönen, felesége Minttu Virtanen és két gyermekük, Rianna, valamint Robin a meseszép svájci Alpokból kívánnak boldog karácsonyt szerte a világon.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Merry Christmas from Räikkönen family!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Így készül a 2020-as Dakarra Carlos Sainz

A kétszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, a jelenleg a McLarennél versenyző Carlos édesapja már javában készül a jövő évi sivatagi kihívásra: "Az előttünk álló versenyen szinte alig lesznek emelkedők, viszont óriási lesz a hőség, éppen ezért ehhez illő edzéstervet dolgoztunk ki. Azok, akik szeretik a sportot, sosem hagyják abba a gyakorlásokat, de én idén szeptembertől még keményebben edzem. Ha valaki ilyen sokáig ül és ennyi bukkanót kell elviselnie, az bizony hatással lesz az ember nyakára. Büszke vagyok rá, hogy ismét részt vehetek ezen a viadalon, ahogyan arra is, hogy én vagyok a Dakar legidősebb győztese. Már nincs túl sok időm az autósportban, de kiélvezem, hogy még mindig itt lehetek, amíg azt nem érzem, hogy ideje megállnom" - mondta Carlos Sainz.

 

Kellemes ünnepeket kíván az Autósport és Formula Magazin

Valentino Rossiék is boldog karácsonyt kívánnak

Az öltözékek alapján nagy karácsonyi buli készül a MotoGP-versenyzőknél.

 

Az év legviccesebb pillanatai - mikor egy F1-es visz el egy körre

Sztárok, hétköznapi emberek, egy Formula-1-es pilóta oldalán nem számít ki vagy, biztos lehetsz benne, hogy nem marad rajtad szárazon ruhadarab, ha beülsz mellé egy körre. 2019 legviccesebb pillanatai a Pirelli Hot Laps akcióból:

Így kíván kellemes ünnepeket az Alfa Romeo csapata

Benne a két pilótával, Antonio Giovinazzival és Kimi Raikkönennel.

 

Mikor megkérdik, hogy mennyire várom a karácsonyt

Na jó, ehhez nem is kell sok kommentár, viszont indíthatnánk egy petíciót, hogy ez minden évben kikerüljön az oldalra karácsonykor!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Might post this every Christmas ngl . #F1 #Formula1 #Kimi #Raikkonen #Throwback #TB @kimimatiasraikkonen

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Két héttel a Dakar előtt cserélte le feleségét a navigátorülésben Peterhansel

Még el sem kezdődött a 2020-as Dakar Rali, máris nem várt nehézséggel szembesült a legnagyobb terepraliverseny 13-szoros győztese, Stephane Peterhansel, aki most először készült közös részvételre feleségével. Andrea (lánykori nevén Mayer) maga is többszörös Dakar-résztvevő, motorral és autó pilótájaként is teljesítette már a versenyt, utóbbival 2004-ből egy ötödik helye is van. Akkoriban ismerkedtek meg Peterhansellel, viszont csak nemrég kezdtek el komolyan együtt is versenyezni. Idén ott voltak az FIA Tereprali-világkupa több fordulóján is, Kazahsztánban és Marokkóban is dobogót szerezve (a férj vezetett, a feleség navigált az X-raid Miniben), minderre felkészülésként tekintve a 2020-as Dakarra. "2018-ban házasodtunk össze, és nászútként tekintettem erre az egészre" - mondta a Dakar-indulásról a feleség nemrégiben a Red Bull honlapján.

Most azonban kiderült, hogy Andrea Peterhansel mégsem lehet ott a férje mellett Szaúd-Arábiában, miután egy nem konkretizált orvosi vizsgálaton nem hagyták jóvá számára a részvételt. Az 54 éves versenyző mellé így a portugál Paulo Fiuza ugrik be navigátornak, akivel korábban már szintén dolgoztak együtt.

A 2020-as Dakar Rali január 5-én kezdődik. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No matter what you do - do it with love.... #abudhabidesertchallenge #xraid #mini #redbull #bfgoodrich

Andrea Peterhansel (@andreapeterhansel) által megosztott bejegyzés,