DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Újságíró hajtott fel verseny közben az interlagosi pályára - videó

Furcsa jelenet Brazíliából: éppen autóversenyt rendeztek a jól ismert interlagosi pályán, amikor egy utcai Mini Cooper került az aszfaltcsíkra. Mint kiderült, egy helyszínről tudósító újságíró rontott el valahol egy elágazást - mindenesetre a biztonsági autót be kellett küldeni...

Koronavírusos lett Michelisz Norbi márkatársa

Nem tud részt venni a WTCR hétvégi, aragóniai fordulóján a Team Engstler Hyundaiját vezető Nicky Catsburg, miután a spái 24 óráson való szereplése után pozitív koronavírustesztet produkált. Érdekesség, hogy a holland a Hungaroringen sem indult, ám akkor GT-s versenyfeladatai miatt nem tudott rajthoz állni a Túraautó-világkupán.

Most a helyettese is más lesz: Catsburg helyére ezúttal a TCR Európa-kupa tavalyi bajnoka, Josh Files ugrik be, aki saját elmondása szerint WhatsAppon kapott üzenetet a Team Engstlertől azzal kapcsolatban, hogy ráér-e a hétvégén. Files így Luca Engstler csapat-, valamint Michelisz Norbert és Gabriele Tarquini márkatársaként debütál a WTCR-ben.

03-Nicky-Catsburg-2-scaled

Marko doktor borzolja szemöldökét: Albonnál is nagyobbat betlizett Kvjat a hétvégén

Alexander Albon szenvedését jól dokumentálhatóan követi mindenki az egész szezon során, de Danyiil Kvjat sem lehet magára büszke, ez pedig különösen igaz volt Portimaóban - erről is szót ejtettünk podcastünk legutóbbi adásában.

 

 

 

Top10 pillanat Imola történetéből - videó

A Formula-1 készítette el a szokásos válogatását a hétvégére hangolódva - ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A NASCAR királya jövőre az IndyCarban folytatja

45 éves újonca lesz jövőre az IndyCarnak, hiszen biztossá vált, hogy a Ganassi elő tudja teremteni a szükséges anyagi fedezetet, így a jövő évben autójába ülteti a NASCAR Cup Series egyik legsikeresebb versenyzőjét, a hétszeres bajnok Jimmie Johnsont. Az amerikai már nyáron tesztelhette a Ganassi Hondáját, és egy ideje már megkötötték a szerződést is, amelynek értelmében Johnson a 17-ből 13 futamon vesz részt, nem vállalja ugyanis az oválpályás részvételt, így hiányozni fog az Indy 500-ról is. A lazább naptár viszont lehetővé teszi számára, hogy néhányszor vendégszerepeljen még a NASCAR-ban is. A rivális sorozat legendája az IndyCarban hasonló kaliberű csapattársat kap, hiszen a friss hatszoros bajnok Scott Dixon lesz a társa, míg a másik állandó autót Marcus Ericsson vezeti majd.

De lesz egy másik nagy szerzeménye is 2021-ben az IndyCarnak, hiszen Scott McLaughlin, az ausztrál Supercars sorozat friss háromszoros bajnoka átnyergel Amerikába, ahol egy másik patinás istálló, a kedvéért ismét négyautós formációvá váló Penske egyik pilótája lesz majd a teljes szezonban Simon Pagenaud, Will Power és Josef Newgarden mellett.

Bejelentett, teljes munkaidős állást kapott a Formula-E-ben a DTM bajnoka

Megnevezte versenyzői felállását az Audi a Formula-E hetedik évadára. A Berlinben bevetett páros a 2020/21-es szezonban is folytatja, vagyis a csapat teljes állást adott René Rastnak, aki a Tempelhof repülőtéren egy dobogóval jelezte, hogy gyorsan belerázódott az elektromos széria zűrzavaros világába, most pedig azt mondja, mindez csak meghozta az étvágyát a további sikerekhez. Ráadásul háromszoros DTM-bajnokként érkezhet, amennyiben a jövő hétvégi túraautós finálén sikerül megőriznie pontelőnyét az FE révén idén szintén kettős életet élő Nico Müller és Robin Frijns előtt. Rast azt követően ülhetett be az autóba a hat berlini futamra, hogy az Audi menesztette Daniel Abtot a szimulátorbotránya miatt.

Lucas di Grassi helye pedig egy pillanatig sem volt kérdéses: a brazil a legelső szezon óta a csapatnál versenyez, hat év tapasztalatával és egy bajnoki címmel felvértezve pedig a mezőny egyik legteljesebb pilótája, még ha idén eddigi legrosszabb szezonja is van mögötte, hiszen most először nem végzett a pontverseny első három helyezettje között - győzelem nélkül csak 6. lett egy az Audi számára igen zűrös idényben.

122750965_3351408574977680_1530002295587302123_o

Mikor állt utoljára egy McLaren az élen?

Nos, Carlos Sainz hétvégi varázslása előtt Monzában, de ott csak egy kört vezetett a bokszkiállások és a zűrzavar alatt. A portimaói álomrajtot megelőzően olyan, hogy önerőből vezessen egy futamon a McLaren, legutóbb a 2012-es szezonzárón volt, de ha nem vagyunk ennyire szigorúak, akkor is egészen 2014-ig kell visszamenni az idei szezon előtt, hogy wokingi autót lássunk egy F1-es futam első helyén. Ez és egyéb statatisztikai érdekességek alábbi videónkban.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A McLaren újra az élen, Portugália újra az F1-ben! Érdekességek a hétvégi futamról. #statisztika #autosportesformulamagazin #f1 #forma1 #formula1 #Portimao #portugália #autóverseny #matek

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Grosjean legutóbbi imolai látogatása nem is végződhetett volna szebben

Pole-pozíció, leggyorsabb kör, futamgyőzelem - ez Lewis Hamilton mérlege is lehetne valamelyik nem túl régi F1-es hétvégéről, de most nem róla, hanem Romain Grosjeanról van szó. A francia pilóta 2011-ben a GP2 mezőnyének tagjaként érte el a fenti eredményt Imolában. Utoljára ekkor járt a híres olasz pályán, ahová az F1 hétvégén 14 év után visszatér. Ha valaki, hát Grosjeannak kellemes emlékekkel érkezik a helyszínre.

Spa WRX: Négy magyar indul az Európa-bajnokságon

Népes társaság képviseli kis hazánkat a ralikrossz világbajnokság november 21-22-én Spában rendezett versenyhétvégéjén, ahol az Európa-bajnokság is rajthoz áll. Az Eb 22 fős nevezési listáján pedig a fél hazai élmezőny felbukkan: Kárai Tamás állandó résztvevő mellett ott lesz Luigi, Mózer Attila és Mózer Márk is Belgiumban.

A hazaiak mellett a világbajnoki küzdelemre is érdemes lesz figyelni, ugyanis Johan Kristoffersson potenciális világbajnokként utazik a helyszínre. Őt Mattias Ekström 29, Timmy Hansen 56 ponttal követi a tabellán.

rx-2020-mariapocs-27-1-e1603893230128-2048x1365

Komoly mérföldkövet ért el a Honda a gyorsaságimotoros-vb-n

Aki tagja a Formula MotoGP Facebook-csoportunknak, ő már olvashatta, hogy Jaume Masia Moto3-as sikere a Terueli Nagydíjon a Honda fennállásának 800. nagydíjgyőzelmét jelentette a gyorsaságimotoros-világbajnokság összes kategóriáját figyelembe véve (nem mellesleg egy héttel korábban ugyancsak Aragónban a spanyol lett a 100. különböző versenyző, aki Hondával tudott vb-futamot nyerni). Ennek a 800-as mérföldőnek az apropóján készített egy összeállítást a MotoGP YouTube-csatornája a természetesen ilyen tekintetben rekorder japán gyártó sikereiről (a videó átkattintás után nézhető meg!):

Hogyan mutatna Ricciardo sisakfestése egy autón?

Egy rajongó megalkotta a visszafogottnak nem mondható dizájnt.

ffk4nge2wnv51

Forrás: Reddit

Az utolsó pillanatban vált zárt kapussá az imolai F1-es futam

Korábban úgy tűnt, hogy az utóbbi hetek versenyeihez hasonlóan a 14 év után a Formula-1-es versenynaptárba visszatérő Imola is nézők előtt rendezheti meg az Emilia-Romagna-i Nagydíjat: múlt hónapban 13 ezer jegy értékesítésére és VIP-szekció üzemeltetésére kaptak engedélyt. Csakhogy ezen a héten az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte szigorításokat vezetett be a növekvő koronavírusos esetszámok okán, ezek közé pedig a tömegrendezvényeken való részvétel visszaszorítása is szerepelt.

Bár az utóbbi két napban az Emilia-Romagna-i tartomány vezetője személyesen egyeztetett a miniszterelnökkel és az egészségügyi miniszterrel, hogy az F1-es futam kivételt képezhessen ez alól, a tárgyalások nem jártak sikerrel, így végül Imola zárt kapuk mögött tér vissza a száguldó cirkuszba. „A kormány kitiltotta a rajongóinkat, és ezért roppant csalódottak vagyunk. Sajnáljuk a döntés miatti kényelmetlenségeket” – idézi az imolai főnök Uberto Selvatico Estense szavait a Motorsport.com szakoldal. Hozzátette: rengeteg pénzt költöttek arra, hogy az egészségügyi protokollokat betartva tudják fogadni a nézőket a hétvégi versenyen.

imola-nezok-dppi

Ha valamiért hálásak lehetünk a koronavírusnak, az az F1 Twitch-kvartettje

A tavaszi karanténidőszakot a Formula-1 szempontjából kétségkívül a Charles Leclerc, Lando Norris, Alexander Albon, George Russell vitte a hátán azzal, hogy folyamatosan streameltek a Twitchen – és nemcsak komoly szimulátorversenyeket, hanem kevésbé komoly tartalmakat is.

A négy versenyző köztudottan jóban van egymással, és erre húzta fel a Sky Sports is az alábbi kvízt, amelyben egymásról szóló kérdéseket kellett megválaszolniuk a pilótáknak. Az eredmény: móka, kacagás és csipkelődés egymással – összeszedni is nehéz lenne, hány poén hangzik el a részükről, de természetesen Russell nem kerülhette el a ponttalanságán való élcelődést (a williamses amúgy komoly önirónáról tett tanúbizonyságot), de szóba került Norris rovaroktól való félelme és megkapta a magáét Sebastian Vettel is…

 

A Portugál Nagydíj tíz legjobb onboardja: Az első nyilvánvaló, na de a többi?

Nem fér hozzá kétség, hogy Kimi Raikkönen tíz helyet nyerő első körének fedélzeti kamerás felvétele került a szokásos tízes lista elejére. De a McLarenek kezdése, Stroll ütközései és Giovinazzi rajtja is említést érdemelnek. (A videó a YouTube-ra átkattintás után indul el.)

Ilyen volt Schumacher 2006-os pole-köre Imolában - videó

Michael Schumacher 2006-ban ezzel a körrel állhatott pole-ba a Ferrarival Imolában - hangolódjunk a hétvégi futamra:

 

Karrierje talán leggyengébb hétvégéjét futotta Lance Stroll – mi történt itt?

Borzalmas teljesítményt nyújtott Portugáliában a Racing Point pilótája - ha megérdemli, akkor dicsérjük, most viszont dorgálást érdemel, erről is szót ejtettünk podcastünk legutóbbi adásában.

 

 

 

Naná, hogy Portugáliában is a Red Bullé volt a leggyorsabb kerékcsere

Idén már nem először mutattak be parádés bokszkiállást az energiaitalosok – más kérdés, hogy Alexander Albonon az 1,86 másodperces csere sem sokat segített… (A videó átkattintás után tekinthető meg!)

Sainz emeli kalapját a Jégember előtt

Carlos Sainz háláját és elismerését fejezte ki Kimi Raikkönen felé a Portugál Nagydíjat követően. A spanyol pilóta Twitteren az alábbi üzenetet posztolta egy felvétel mellé.

Nagyszerű csata a Jégember ellen. Mindig helyet hagy, és kemény, de sportszerű ellene versenyezni. Sokat tanultam tőle az F1-ben töltött hat évem során. Örülök, hogy az első néhány körben a ralis tudását is meg tudta villantani.

Szitkozódó és örömittas versenyzők – így szólt a rádió Portimaóban

Megérkezett a szokásos válogatás, amelynek készítői George Russell fülhallgatós problémáját igen érzékletes effektussal adták át (a videó átkattintás után nézhető!):

Russell helye egyre ingatagabb lehet – de akkora baj, ha esetleg kihagy egy évet?

Teljesítménye alapján semmi okot nem találunk rá, egyes híresztelések szerint George Russell helye mégsem biztos a Williamsnél. A pilóta hiába rendelkezik szerződéssel 2021-re, a csapat új tulajdonosai elgondolkodtak a brit lecserélésén, amit legutóbbi podcast-adásunkban mi is körbejártunk.