DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 28. kedd

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

A biztonság kedvéért hógumikat is visz a Michelin a WRC-szezonzáróra

Általában nem szokás már decemberben WRC-futamot rendezni, főleg nem Európában, az idei felforgatott versenynaptár viszont azt hozta magával, hogy jövő hétvégén, Monzában avat világbajnokot a sorozat. A Michelin ennek fényében viszont úgy döntött, hogy a biztonság kedvéért az aszfaltgumik mellett hóra való, de szög nélküli abroncsokat is visz magával a helyszínre, hogy a csapatok esetleg tudjanak választani azokból is - a monzai F1-es pályán talán nem lesz rájuk szükség, de lesznek gyorsasági szakaszok a közeli hegyekben is, ott bármi elképzelhető...

hó

fotó: dppi

Öt elfeledett pillanat a Bahreini Nagydíjak történetéből

Megérkezett a Formula-1 szokásos futamfelvezető összeállítása, most természetesen Bahreinnel a középpontban - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Felújítanák és újra versenyeket rendeznének a monzai oválon

A The-Race.com olasz forrásokból úgy értesült, hogy az Olasz Automobil Klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani szeretne kormányzati támogatást kicsikarni, hogy felújíthassák az 1922-ben épült monzai pályát annak 100. évfordulójára. A munkálatok pedig az F1-es Olasz GP jövőjének biztossá tétele (jelenleg 2024-ig van szerződésük) mellett állítólag azt is céloznák, hogy helyreállítsák a legendás ovál pályát is.

A 30 fokos dőlésszögű, évtizedekkel ezelőtt használt pályarészt Sticchi Damiani szerint szívfájdító a jelenlegi állapotában látni, s eltökélt célja, hogy a felújítás révén újra versenyeket rendezhessenek az ikonikus szakaszon (amely egyébként a Monza Rali egyes etapjainak mai napig otthont ad) – igaz, nem Formula-1-eseket.

monzai-oval

Minden szögből: Így centizte ki a Mercedesszel Gutierrez Goodwoodban

A legendás goodwoodi fesztivál idén elmaradt, helyette egy Goodwood Speedweek elnevezésű, nézők nélküli eseményt tartottak, melyen Esteban Gutierrez meghajtotta a 2017-es W08-at. Bár az eseményre októberben került sor, a Mercedes most megmutatott egy újabb, négy fedélzeti kamera képéből összevágott felvételt. A videó leglátványosabb pillanata 1:28-nál látható, amikor Gutierrez tényleg centiméterekre fordult a vonalvezetés utolsó sikánjának falától.

Russell nyakerősítő edzését még nézni is megterhelő

Igazából két legyet ütnek vele egy csapásra, hiszen George Russell nyaka és az edzője karja is egyaránt erősödik:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

Már most variálhatnak a MotoGP 2021-es menetrendjén

Az általában megbízható The-Race.com szakoldal úgy tudja, a koronavírus-járvány miatt valószínűleg némileg máris hozzá kell nyúlni a gyorsaságimotoros-vb nemrég bejelentett előzetes 2021-es versenynaptárához. Az első esemény, ami veszélyben lehet, a februári sepangi teszt, amely egyre kevésbé tűnik megvalósíthatónak a szigorítások miatt. A kieső gyakorlást így az évadnyitó helyszínén, Katarban pótolhatják, ahol amúgy is ugyancsak rendeznének egy háromnapos tesztet a MotoGP-mezőny számára.

Ezt követően pedig az áprilisi Amerikai Nagydíj lehet hasonló okokból veszélyben, hiszen az USA-t továbbra is keményen sújtja a pandémia. Márpedig ha az austini fordulót le kell fújni, valószínűleg az azt egy héttel megelőző Argentin GP is hasonló sorsra jut, mivel egyetlen futamért nem éri meg a csapatok komplett felszerelését átszállítani az amerikai kontinensre. Az esetleg kieső fordulók pótlására viszont két forgatókönyv is elképzelhető: egyfelől akár duplázhatnak Katarban, másfelől beugróként ismét lehetőséget kaphat a hétvégi évadnyitón mindenki tetszését elnyerő Portimao. Utóbbi áprilisi szereplése logisztikailag is logikus lenne, hiszen utána a spanyolországi Jerezbe utazna a mezőny.

Az európai állomásokat vélhetően probléma nélkül meg lehet majd tartani (hacsak nem súlyosbodik nagyon a járvány), ahogy remélhetőleg az őszi távol-keleti viadalok idejére már normalizálódik a helyzet. Így az egyetlen további kérdőjel Brno kapcsán van még, ahol a The-Race.com értesülései szerint komoly vita alakult ki arról, hogy a pálya, a verseny promótere vagy a helyi kormány állja az aszfalt felújításának költségeit. Márpedig a fejlesztéseket feltételként kötötték ki a versenyrendezéshez, így ha ez nem valósul meg, nem lesz jövőre Cseh Nagydíj – a helyére az oroszországi Igora Drive ugorhatna be, amely nincs is messze az azt megelőző versenynek otthont adó Kymi Ringtől.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

motogp-austin-start

Először tartanak éjszakai versenyt a Formula-E-ben

A városi pályákon versenyző elektromos széria egészen hetedik szezonjáig várt első villanyfényes futamával. A 2020/21-es évad harmadik és negyedik fordulóját képező Diriyah ePrix lesz a mérföldkő a helyi idő szerint este 8 órakor startoló futamokkal. A szaúd-arábiai verseny 2018-ban tízéves szerződéssel csatlakozott a Formula-E-hez, és már korábban tervben volt, hogy először tartanak éjszakai futamot.

A Formula-E 2020/21-es versenynaptára – amelynek minden futamát 2021-ben rendezik – jelenleg alakulóban van. Csupán az első két helyszínt erősítették meg: január 16-17-én Chilében, Santiagóban, február 26-27-én pedig Szaúd-Arábiában, Rijádban tartanak két-két versenyt.

Hat éve már, hogy Maldonado felöklelte Gutierrezt - videó

A 2014-es Bahreini Nagydíjon borította tetőre Esteban Gutierrezt Pastor Maldonado - minden szögből megnézhető a meglehetősen látványosan, de szerencsére baj nélkül lezajló esemény. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A korábbi F1-es szerint az IndyCar nagyon feküdne Magnussennek

A Haasnál kitelt az ideje és jelen állás szerint 2021-ben nem fog a Formula-1-ben versenyezni Kevin Magnussen, de van, aki szerint nem kell aggódnia, mert az IndyCar tárt karokkal várja majd. Marcus Ericsson szintén kiszorult az F1-ből két évvel ezelőtt, azóta pedig Amerikában versenyez - ő beszélt Magnussen helyzetéről a dán BT-nek.

"Kevin hasonló helyzetben van, mint én voltam az F1-es karrierem végén: nehéz megmutatni, hogy mit tudunk, ha a csapat egyáltalán nem jó. Az IndyCarban többet jelent a pilóta, nyilván itt is vannak gazdagabb csapatok, de több múlik a versenyzőn, ez engem nagyon motivált. Ami Kevint illeti: korábban is érdeklődött egyéb szériák iránt és olyan agresszíven vezet, amivel szerintem feküdne neki az IndyCar."

magesz_1

fotó: dppi

A Mercedes már most talált megoldást az FIA egyik jövő évi szabályára

A következő szezonra módosítani kell a Formula-1-es autók diffúzorait annak érdekében, hogy az FIA szerint nagyjából tíz százalékkal csökkenjen a leszorítóerő. Az olasz Motorsport viszont úgy tudja, hogy James Allison vezetésével a Mercedes már most ki is küszöbölte ezt a problémát és ezt a tíz százalékot tulajdonképpen eltüntette a jövő évi autó tervezésekor. A portál szerint az új alkatrészek parádés eredményeket hoztak a szélcsatornában és ezek alapján ugyanolyan leszorítóerővel kezdhetik meg a 2021-es idényt, mint amilyennel most rendelkeznek - nem jó hír ez a riválisok számára...

ajjajj

fotó: dppi

Magyar versenyző is kipróbálta az elektromos ralikrosszt

A hazánkban jól ismert német Volland Racing is csatlakozik az elektromos ralikrosszhoz, ennek jegyében pedig a csapat két versenyzője, Jurij Belevszkij és Marton Gergely Greinbachban kipróbálta a STARD által fejlesztett, Projekt E-ben szereplő Ford Fiesta ERX-et.

„Arra számítottam, hogy sokkal nehezebb lesz a vezethetőség a tömege miatt, de a súlyt szinte csak fékezés közben lehet érezni. Nagyon könnyű vezetni, az azonnali erő pedig őrület” – jellemezte a magyar versenyző az autót. Marton Gergely etapjáról egy fedélzeti kamerás felvételt is közzétettek.

126175667_3350130155112574_2282411568323172483_o

A DAS-nak nem így kellene működnie

Hajmeresztő pillanatokat élt át a múlt hétvégi Makaói Nagydíj túraautós kategóriájában Cheang Kin Sang, aki az időmérő edzés alatt nagy sebességgel haladva arra lett figyelmes, hogy a Mini Cooper S kormánya egyszerűen a kezében maradt. A makaói nemzetiségű pilóta nem pánikolt be, a gázt óvatosan elvéve a kiálló csonkkal kormányozta tovább az autót, amíg egy hosszabb egyenes szakaszhoz nem ért. A versenyzőt a másnapi futamon egy kör hátránnyal a 12. pozícióban értékelték.

Előretört a KTM, mélyben a Honda – így zárult a csapatok és a gyártók versenye a MotoGP-ben

A MotoGP-ben az egyéni vb-cím mellett két titulust osztanak még ki: a csapatokét és a gyártókat. Előbbiben a versenyzők összes eredménye számít, így nem meglepő, hogy Joan Mir és Alex Rins révén a motorosok között első és harmadik helyen végző Suzuki zárt az élen (először), megelőzve az egyúttal legjobb privát Petronas SRT Yamahát. Szembetűnő a KTM fejlődése, a gyári csapatuk a harmadik helyen végzett, miközben a címvédő Repsol Honda mindössze a két sereghajtót tudta felülmúlni Marc Marquez nélkül.

A csapatok világbajnokságának végeredménye:

1. Team Suzuki Ecstar 310 p.
2. Petronas Yamaha SRT 248 p.
3. Red Bull KTM Factory Racing 222 p.
4. Ducati Team 213 p.
5. Pramac Racing 183 p.
6. Monster Energy Yamaha 178 p.
7. Red Bull KTM Tech3 152 p.
8. LCR Honda 148 p.
9. Repsol Honda 101 p.
10. Esponsorama Ducati 87 p.
11. Aprilia Racing Team Gresini 54 p.

suzuki-csapatvb-motogp

A gyártók között csak az adott márka legjobb motorosának eredménye számít minden nagydíjon. Kellett ugyan a Yamahától a szelepügy miatt levont 50 pont is, de a Ducati 2007 után tudta újfent elhódítani az első helyet ebben az értékelésben. A hangvillások így is másodikak lettek, de nagyon szoros volt a versenyfutás a Suzukival és a KTM-mel, miközben a Honda messze lemaradva tőlük ötödik lett, mindössze az Apriliát megelőzve.

A gyártók világbajnokságának végeredménye:

1. Ducati 221 p.
2. Yamaha 204 p.
3. Suzuki 202 p.
4. KTM 200 p.
5. Honda 144 p.
6. Aprilia 51 p.

ducati-gyartoi-vb

Idilli karácsonyi reklámban szerepel a Raikkönen család

Kimi Raikkönen kisfia levelet ír a Mikulásnak, kislánya és felesége ajándékot csomagol, aztán elmennek együtt szánkózni – a Jégember és családja a főszereplője a Gugguu divatcég (akivel Minttu Raikkönen már korábban is működött együtt) ünnepi reklámklipjének:

Hamilton az apjával teniszezve ünnepelte hetedik vb-címét

„Apám és én nem vagyunk túl jók teniszben, de igyekszünk javulni” – írta az alábbi poszthoz Lewis Hamilton. „Mindig nyeséssel szoktam őt legyőzni, és mindig bedőlt neki, de mostanra megtanulta, és ma végre legyőzött… Mindig kérdezik tőlem, hogyan fogok ünnepelni. Van egy életünk, amit ünnepelhetünk, és úgy ünneplek, hogy a családommal töltöm az időt.”

A videót elnézve azért aligha lesz Federerék kihívója a Hamilton-família – bár Roscoe-nak még lehetnek vonalbírói ambíciói…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Videó: Marquez sérülésétől Mir vb-címéig – ez volt a MotoGP 2020-as szezonja

Sokáig emlékezetes idényt láthattunk idén a gyorsaságimotoros-vb királykategóriájában, amelynek már meg is érkezett a hivatalos összefoglaló klipje:

Goodwoodban egy helyre gyűlt egy rajtrácsnyi izgalmas McLaren

F1-es, utcai és Can-Ames McLaren is pályára gördült a Goodwood SpeedWeek névre keresztelt eseményen, amit idén először rendeztek Nagy-Britanniában, az európai autóversenyzés őshazájában. Szebbnél szebb példányok mozgásban.

Alonso továbbra is két végén égeti a gyertyát

A Renault elkötelezett jövőbeli pilótájaként, és segítőjeként Fernando Alonso egy elfoglalt embernek számít, de nem róla lenne szó, ha nem vállalna be még egy-két mellékprojektet a főállása mellé. Most például egy új gokartcsapat elindítását vállalta magára, ami jövő hétvégén az Adriára látogat.

Videó: ez volt a 67. Makaói Nagydíj

A koronavírus-világjárvány miatt a megszokottól jelentősen eltérő képet mutattak az idei Makaói Nagydíj különböző kategóriái. Formula-4-ben a nemzetközi mezőny helyett kizárólag makaói, kínai és hongkongi versenyzők neveztek a viadalra, akik közül Charles Leong Hon Chio nyerte a 12 körös futamot.

Ez a pilótanő is home office-ba költözött a járvány elől

Kijárási korlátozások, társas érintkezés kerülése... az emberiség nagy része a világjárvány miatt bevezetett korlátozásokat nyögi. Közéjük tartozik Louise Cook brit raliversenyző is, aki jobb híján a szimulátorát kihasználva most a saját otthonában rendez versenyeket. Íme ezek közül az egyik a Dirt Rally 2.0-ban.