DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Rákapott a paddock az alkoholmentes sör ízére

Nem hittük volna, hogy az alkoholmentes sörök Formula-1-es térnyeréséről fogunk beszámolni, pedig most ezt tesszük: miután pár napja Carlos Sainz személyes szponzora, az Estrella Galicia 0,0 csatlakozott a Ferrarihoz, most a nap mint nap újabb partnereket bejelentő Aston Martin egyesítette erejét a Peroni Libera 0.0% márkával.

A Magyarországon nem forgalmazott alkoholmentes sör neve szerepelni fog az AMR21-en és a versenyzők overalljain, ezen túlmenően reklámfilmeket ígérnek Vettel és Stroll szereplésével.

A Formula.hu iparági forrásokból származó információi szerint az olasz Peroni eredetileg a Ferrarival tárgyalt, de velük nem sikerült megállapodni, éppen a Sainz által hozott Estrella Galicia miatt – hiszen két Hivatalos Sör nem fér meg egy motorhome-ban.

A Peroni sörfőzde nem először lesz jelen az autó-motorsportban: világos sörük, a Nastro Azzurro neve a motorrajongók számára lehet nagyon is ismerős. Valentino Rossi pályafutását első éveiben ez a márka szponzorálta, még első királykategóriás világbajnoki címét is a Nastro Azzurro Hondával szerezte 2001-ben.

Elkeresztelték az Aston Martin F1-esét

Egy héttel a bemutatás előtt a Formula-1-be gyártóként visszatérő Aston Martin elárulta, hogy hívják idei versenygépét: a modell neve AMR21 lesz. Ez követi a Racing Point névadási szokását, mivel a tavalyi autót RP20-nak hívták.

Az autó körülbelül 50 %-ban egyezik meg a (Mercedesszel közeli rokonságot mutató) RP20-szal, fejlesztése pedig már tavaly augusztusban elkezdődött. A csapat által közzétett fotó alapján a 01-es számú karosszéria már január 18-án napvilágot látott: ez a kép azt is sejteti, milyen árnyalatú lesz a csapat zöldje. A fényezésbe rózsaszín is kerülhet, mivel a Racing Point korábbi főszponzora, a BWT végül az Aston Martinnál marad.

Az AMR21 jövő szerdán, március 3-án mutatkozik be, közép-európai idő szerint 16 órakor.

Mikulás, hógokart, rénszarvas, kutyaszán: Mindent kipróbáltak a WRC-pilóták a lappföldi futam előtt

A DirtFish készített rövid összeállítást arról, hogy a hétvégén, Lappföldön, Rovaniemi körül megrendezendő Arctic Rali előtt mi mindent próbáltak ki a Hyundai WRC-pilótái.

Egy japán sorozatban folytathatja karrierjét az F2-től elköszönt Alesi

A Super GT GT300-as géposztályának egyik autóját tesztelheti Jean Alesi fia, Giuliano. A 21 éves pilóta az F2-t és a Ferrari pilótaakadémiáját maga mögött hagyva idén év elején Ázsia felé vette az irányt abban a reményben, hogy ott több lehetősége lesz kibontakozni. A március 6-7-e között megrendezett okayamai teszten a Team Thailand biztosít számára egy Lexus RC F GT3-as típust. Bár a versenyző eddig a széria idei hivatalos nevezési listáján sem szerepelt, a Motorsport úgy tudja, minimum a szezon első felét teljesíteni fogja a thaiföldi csapattal.

A Ferrari januárban egyfajta búcsúajándékként lehetőséget adott Alesi számára, hogy életében először F1-es autót vezethessen. Ennek kapcsán a pilóta édesapja elárulta, miért döntöttek arról, hogy maguk mögött hagyják Európát.

03320023_008

Fotó: DPPI

Dupla villanyfényes futammal indul a Formula-E első vb-szezonja – itt a program

Február utolsó hétvégén végre elrajtol a Formula-E hetedik idénye, amely során immár világbajnoki rangot kap a sorozat, így annak győztesét is világbajnokként emlegethetjük majd az F1-hez, a WRC-hez, a WRX-hez és a WEC-hez hasonlóan. Az évad a tervezettnél később, viszont történelmi versennyel kezdődik meg, hiszen Szaúd-Arábiában rendezik meg az elektromos bajnokság történetének első villanyfényes futamát – sőt, rögtön a másodikat is, ugyanis két fordulót bonyolítanak le pénteken és szombaton. Mutatjuk tehát a két Diriyah ePrix programját a tv-közvetítéssel együtt:

Csütörtök (február 25.)    
16:15 - 17:00 1. szabadedzés  
     
Péntek (február 26.)    
12:00 - 12:30 2. szabadedzés  
14:00 - 15:00 1. időmérő  
18:00 1. futam (tv: Eurosport 2, élő)
     
Szombat (február 27.)    
11:45 - 12:30 3. szabadedzés  
14:00 - 15:00 2. időmérő  
18:00 2. futam (tv: Eurosport 2, élő)

fe-1

Szuperség: A Ferrari is beszáll a WEC hiperkorszakába

Csak történelmi léptékben értelmezhető az a bejelentés, amit a Ferrari tett: 2023-ban beszállnak a Hosszútávú-világbajnokság idéntől LMH névre keresztelt és hiperautókat használó új csúcskategóriájába. Ez azért fontos lépés, mert bár a Ferrari autói jelenleg is ott vannak a WEC mezőnyében, és a márka sohasem hagyott fel igazán a sportautózással, ám jelenlétük a GT-kategóriákra korlátozódik Az aktuális Sportautó-világbajnokság csúcskategóriájában - ami jelenleg az LMH - azonban már 1973 óta nem szerepeltek, azaz pontosan 50 év után térnek oda vissza.

A Ferrari közleményéből kiderül, hogy a márka alapos elemzés után döntött a WEC élvonalában való részvétel mellett, az elmúlt hetek tervezési és szimulációs periódusa után pedig most megkezdték az autó fejlesztését is. További részletekről, mint a tesztprogram és a versenyzők kiléte, még korai beszélni, de az elkövetkező bejelentésekben ezekre is sor kerül majd.

A WEC 2021-es szezonja április 4-én kezdődik, az új érában pedig a Toyota, az Alpine és a Glickenhaus autói alkotják majd az LMH mezőnyét. A következő években azonban jelentős létszámnövekedés várható, hiszen bejelentette már a kategóriához való 2022-es csatlakozását a Peugeot is, emellett az Audi, a Porsche és az Acura LMDh típusú autót épít, amely az amerikai IMSA sportautó-bajnokság élkategóriáját képezi, ám a szabályok lehetőséget kínálnak majd arra, hogy az LMH és az LMDh gépei azonos mezőnyben versengjenek egymással.

Massa legnagyobb pillanatainak listája hemzseg a „mi lehetett volna, ha” helyzetektől

Felipe Massa pályafutásának legbriliánsabb momentumai kerültek sorra a Formula-1 YouTube-csatornájának sorozatában, s a 2008-ban kis híján vb-címet szerző brazil legnagyobb teljesítményei között nem egy olyat felsorakoztattak, amelyeknek balszerencsés vége lett a pilóta szempontjából, kezdve a 2008-as hungaroringi elfüstöléssel (amelyet egy parádés rajt és domináns vezetés előzött meg) a 2010-es hockenheimi csapatutasításon át az interlagosi drámáig. Persze ezeken túl is volt pár emlékezetes megmozdulása a közkedvelt versenyzőnek – a videó átkattintás után nézhető:

Csapata és versenyzői egyperces néma csenddel tisztelegtek Fausto Gresini emléke előtt

Kedden közel két hónapos küzdelem után belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe a legendás MotoGP-csapatfőnök, Fausto Gresini. A versenyzőként két 125 köbcentis vb-címet szerző klasszis csapatának Moto2-es és Moto3-as részlege a napokban épp Valenciában készül egy privát teszten az egy hónap múlva startoló idényre: az istálló úgy döntött, az eredeti terveknek megfelelően részt vesz a gyakorláson, méghozzá Gresini ikonikus matricát ragasztva a motorjukra. Emellett a két-két versenyző és a csapattagok – valamint több más alakulat tagjai is – egyperces néma csenddel tisztelegtek a 60. születésnapja után nem sokkal elhunyt Gresini előtt.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Hogyan kell gyorsan menni hóban, sötétben? Megmutatja a WRC2 listavezetője

Andreas Mikkelsen a hétvégi Arctic Ralira készül a Skoda Fabia Rally Evóval, a tesztről pedig közzétett egy belsőkamerás felvételt - a korábbi többszörös WRC-futamgyőztes második sebességi fokozatból rajtol és később sem nagyon vált vissza, csak amikor nagyon muszáj. A sötét és a hó/jég együtt bámulatos kombináció, de a szöges gumik jól kapaszkodnak...

Az elektromos túraautós sorozatban indul a Zengő Motorsport tavalyi futamgyőztese

A Cupra a minap bejelentette, hogy véglegesítette az idén induló Pure ETCR-ben bevetni kívánt felállását: a már korábban megerősített Jordi Genéhez és Matthias Ekströmhöz csatlakozik Mikel Azcona is. A fiatal spanyol, aki néhány kört már meg is tett az elektromos túraautóval az aragóniai versenypályán, 2018-ban a TCR Európa-kupa bajnoka lett, tavaly pedig a Zengő Motorsport színeiben a WTCR-ben is versenyt nyert, öt év után szállítva győzelmet a magyar csapatnak.

azcona-etcr

Azcona ETCR-es szerepvállalása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy szakít a Zengővel: a pilóta a TouringCarTimes.com szaklapnak elmondta, hogy szeretné a világkupában is indulni. Nem áll messze tőle az egyébként, hogy több sorozatban is szerepeljen: tavaly ősszel kis túlzással minden hétvégén versenyzett a különböző TCR-bajnokságban.

A Zengő Motorsport egyébként egyelőre nem árult el részleteket az idei tervei kapcsán – idejük még bőven van, hiszen a WTCR-szezon csak júniusban indul, s eddig csupán a Honda és az Audi jelentett be versenyzőket –, azt viszont néhány hónapja már elárulták az Eurosport Hungarynek, hogy még az előző évinél is nagyravágyóbb elképzeléseik vannak.

cupra-etcr-2

„Miért változtatnánk valamin, amivel jól érzem magam?” – íme, Verstappen új sisakja

Sergio Perez után a Red Bull másik pilótája, Max Verstappen is bemutatta 2021-es bukófestését. A holland a videóban elmondja, hogy immár harmadik éve fog fehér alapú sisakot viselni, és a dizájn nem is változik sokat a tavalyi verzióhoz képest, viszont szeretne még eredményebben szerepelni vele:

Niki Laudáról nevezte el új hiperautóját a Brabham legendás tervezője

Február 22-án, azaz a két éve elhunyt háromszoros F1-es világbajnok születésnapján mutatták be a T.50s Niki Lauda modellt, amelyet Gordon Murray tervezett. A legendás szakember két évig dolgozott együtt az osztrák pilótával a Brabhamnél: ehhez a korszakhoz kötődik az emlékezetes „ventilátoros” autó is, amely egyetlen versenyét meg is nyerte Laudával a volánnál. Ez a jellegzetesség vissza is köszön a most leleplezett, 3,1 millió angol font értékű hiperautón – amelyen a „fancar” felirat is megjelenik –, amelynek pályaverziója 852 kg-t nyom, és 725 lóerő leadására képes 3,9 literes, V12-es Cosworth-erőforrás hajtja.

lauda-hiperauto-1

lauda-hiperauto-2

A Ferrari miatt bűnhődött tavaly az Alfa is, de idén nagyot léphetnek előre Raikkönenék

A korábbi F1-es pilóta, most már FIA-s versenybíró Mika Salo szerint a Ferrari 2020-as "büntetése" miatt volt ilyen rossz szezonja tavaly az Alfa Romeónak is. Salo a saját közösségi oldalán beszélt arról, hogy a nagy port kavart FIA-Ferrari paktum miatt tavaly kevesebb üzemanyagot használhattak az olaszok és a partneristállók az erőforrásaikban, 2021-ben viszont ismét a maximumra tekerhetik majd a Ferrari által átdolgozott motort. Salo szerint a Ferrari büntetése miatt kellett kevesebb üzemanyaggal működtetniük a rendszert 2020-ban, ebben az évben viszont ez már nincs így, ezért ő arra számít, hogy az Alfa igenis jól fog szerepelni - sokat javulhatnak a megfelelő motorral.

alfa

fotó: Alfa Romeo

Csaknem három hónap után ült ismét versenyautóba Grosjean – és már össze is törte azt

Eljött a nagy nap: a november végén a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon ijesztő balesetet szenvedett Romain Grosjean ma tette meg első métereit a Dale Coyne Racing IndyCar-autójával. Az első jelentések szerint nem is alakult rosszul a francia pilóta tesztje a Barber Motorsport Parkban, néhány kör után ugyanis csupán 1,1 másodpercre volt a legjobb köridőtől.

 

Aztán azonban az 1-es kanyarban hibázott és a korlátnak ütközött: Grosjean jól van, az autó viszont megrongálódott. Bár az első hírek szerint ezzel véget is ért az ex-F1-es tesztnapja, de kiderült, hogy elég gyorsan sikerült megjavítani az autóját, így azóta már vissza is tért a pályára.

Így alakult a nagy Schumacher-Villeneuve csata 1997-ben

A 24 évvel ezelőtti F1-es szezon a Ferrari és a Williams két fenegyereke közti csatáról ismert. Az infografikán a pontverseny alakulását láthatjuk az elsőtől az utolsó nagydíjig. A szezon közepétől fogva vezető, első ferraris vb-címéért hajtó Schumachert a hajrára megelőzte a kanadai rivális, de az idényzáró Európa Nagydíj előtt ismét a német volt az élen – mint az jól ismert, a párharc a Jerezben történt ütközés következtében csúcsosodott ki, melyet követően a bajnokság végeredményből diszkvalifikálták Schumachert.

Érdekes a főképp Frentzen, Coulthard és Alesi között zajló csata is sok-sok ponttal a két esélyes mögött a harmadik helyért: amelyből végül bajnoki ezüstérem lett.

Az első körök királya: Antonio Giovinazzi

Az Alfa Romeo olasz pilótája rengeteg helyet nyert 2020-ban a rajt után, ezekről készült egy hétperces összeállítás - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva indul!

Videón a lelkes Perez és új bukósisakja

Ahogy azt már korábbi felvételeken is láthattuk, a Red Bullhoz átigazolt Sergio Perez amennyire lelkesen, legalább akkora alázattal csatlakozott új, élmezőnybeli csapatához. Ma az istálló autójának leleplezése után boldogan mutatta meg idei sisakfestését. A fejvédőt ölbe véve elárulta, hogy bár évek óta rózsaszínben versenyzett, az ő kedvence mindig is sárga volt, ezért idén örömmel tért vissza ehhez a színhez.

Nézzük a fontosabb jellemzőket:
- A sisak tetejére került a mexikói zászló, így az onboard kamerán az rendszeresen látható lesz.
- A tarkórészre a "Soha ne add fel" feliratot festették, így minden beöltözéskor ez az üzenet várja.
- Két oldalra és a homlokrészre sötétkék alapon a Red Bull jól ismert logója került fel a csapatnévvel együtt.

Perez összességében nagyon elégedett a végeredménnyel. Élesben még nem is használhatta, de máris ezt tartja karrierje kedvenc bukósisakjának. A mexikói kedden már pályára is vitte az új dizájnz egy 2019-es RB15-ös volánja mögött (erről galéria ITT), hogy szerdán már az idei autót is kipróbálja Silverstone-ban.

Eu6npzKUcAUW2b8

Eu6npzOVIAIvzKz

Eu6npzKU4AgTDms

Mozgásban az Alpha Tauri megújult festése

Először mutatta meg mozgás közben 2021-es F1-es autófestését az Alpha Tauri. Az istálló február 19-én leplezte le idei konstrukcióját, amivel Pierre Gasly és Yuki Tsunoda állhat rajthoz. Az újonc japán ma Imolában pályára is hajtott a megújult színezéssel:

Pár napja így nézett ki egy repülőgép ablakából a Hungaroring

Bánki Ágnes küldte nekünk a képeket:

Megszegte a Covid-szabályokat, kitiltotta a csapatfőnököt a NASCAR

Kellemetlen helyzetben találta magát az amerikai versenyzés egyik ikonikus alakja, Chip Ganassi: a csapattulajdonos megsértette a NASCAR Covid-19 protokollját Daytonában, ezért 30 000 dolláros pénzbírságot szabtak ki rá, valamint eltiltották a soron következő fordulóról. A Homestead-Miami Speedwayn a Chip Ganassi Racing két autója, Kurt Busch és Ross Chastain Chevrolet-je ott lehet, de Ganassi nem léphet be a pályára, írja a Racer.

Mi volt a 62 éves csapatfőnök bűne? Az indoklás szerint a versenyterületre egy nem létfontosságú személyt vitt be, akinek nem volt jogosultsága ott tartózkodni.