DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Hogy mi? A Mercedes lassult a legtöbbet tavalyhoz képest

Durva statisztikát írt össze a Racefans: a szaklap az idei mezőny szombaton produkált tempóját a tavalyi Orosz Nagydíj időmérőjével vetette össze, és arra jutott, hogy a tíz csapat közül a Mercedes mindenkinél többet, 0,643 másodpercet lassult 2018-hoz képest. Rajtuk kívül az Alfao Romeo (+0,618 másodperc), a Racing Point (+0,545) és a Haas (+0,336) gyengült még.

ham-szocsi-action1

Fotó: DPPI

Az erősödők között nagyobb eltérések mutatkoznak. Ide tartozik a Williams (-0,256), a Ferrari (-0,315), a Toro Rosso (-0,433) és a Red Bull (-0,738), de az igazán nagyot a Renault (-1,337) valamint a McLaren (-2,282) javult.

Ez volt Charles Leclerc eddigi tíz legszebb F1-es előzése

Legalábbis az alábbi videó készítője szerint - alig másfél szezon alatt is összegyűlt már jópár szép jelenet és ezt végignézve kijelenthetjük, hogy Pierre Gasly lehet a kedvenc ellenfele...

Futamok az F1-ben, F2-ben, F3-ban és a Superbike-ban: íme a vasárnapi program és a tv-közvetítések

Vasárnap

8:55-9:40 Formula-3, második futam (M4 Sport)

10:20-11:10 Formula-2, második futam (M4 Sport)

11:00-11:20 Superbike, második futam (Spíler 1)

13:10-15:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

14:00-14:40 Superbike, harmadik futam (Spíler 1)

pf1_10

fotó: dppi

Videó: Ezzel a körrel verte rommá a mezőnyt Leclerc

A Ferrari monacói Formula-1-es pilótája közel fél másodpercet osztott ki a második helyre befutó Lewis Hamiltonnak, valamint csapattársának Sebastian Vettelnek is - sorozatban negyedszer húzta be a pole-pozícióz, idén már hatodszor indulhat az élről. Ez a kör volt a "tettes":

Albon a falban, menetrendszerű Leclerc-bravúr (videó)

6 perc és 12 másodperc válogatás a mai kvalifikációról: aki lemaradt róla, mindenképpen nézze meg a legfontosabb pillanatok összefoglaló videóját, itt pedig olvassa el az időmérő krónikáját.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indul.)

Jean Todtot Schumacherre emlékezteti Leclerc sikere

„Negyedik pole-pozíció zsinórban, Michael Schumacher jut eszembe 2001-ből. Szép munka, Charles Leclerc és Scuderia Ferrari!” – posztolta az FIA elnöke és Ferrari egykori csapatfőnöke a közösségi médiában. Az orosz rajtelsőség kapcsán sűrűn emlegetett statisztikai adat, hogy utoljára Michael Schumacher szerzett egymás után négy pole-t a csapat színeiben.

Egybeesés: A McLaren-Mercedes legsikeresebb versenyzőjének épp ma van a születésnapja

A McLaren és Mercedes újbóli szövetségre lépéséről szóló cikkünkben megemlítettük Mika Hakkinen nevét, aki két világbajnoki címet szerzett a kombinációval – Mercedes-motoros McLarennel rajta kívül csak Lewis Hamilton nyerte meg a vb-t, egy alkalommal. Ráadás – bár kételkedünk benne, hogy szándékos az egybeesés –, hogy Hakkinen éppen ma ünnepli 51. születésnapját!

Lance Stroll frizuráján nevetnek a Red Bullnál

A csapat Twitterére humorosnak szánt posztokat publikáló „Spy” (Kém) Stroll hétvégi frizuráját pécézte ki, melyet egy usánkához hasonlított: „Jó, hogy Lance tradicionális orosz szőrmesapkát visel ezen a hétvégén a fotósok kedvéért, de inkább olyan verzió kellene neki, amelyik a füleket is fedi.”

Orosz Ferrari-akadémista lett a Formula-3 bajnoka

Hazai pályán szerezte meg a nemzetközi Formula-3-as bajnoki címet Robert Svarcman. A Prema versenyzője – egyben a Ferrari pilótaakadémiájának tagja – stabil teljesítményével emelkedett ki a mezőnyből 2019-ben: a Hungaroringet leszámítva minden helyszínen szerzett legalább egy dobogós pozíciót, beleértve három futamgyőzelmet. A szezonzárón, Szocsiban így már a főfutamon révbe ért pole-pozíciójával és második helyezésével szerzett pontjaival.

A 20 éves Svarcman az olasz Formula-4-ben és Formula Renault 2.0-ban nevelkedett, tavaly pedig a Formula-3-as Európa-bajnokságon ért el bronzérmet Mick Schumacher és Dan Ticktum mögött. A jelenlegi F3-as széria azonban a GP3 jogutódja, így újoncként sikerült a bravúr.

A bajnoki második hely sorsa még nyitott: a Prema két másik versenyzője, Jehan Daruvala és a mai futamot megnyerő Marcus Armstrong szerezheti meg a pozíciót, bár az indiai jóval kedvezőbb helyzetben van. Szocsiban David Schumacher, Ralf fia is bemutatkozott a szériában egy 22. helyezéssel.

Videó: ilyen az F3-as pole most az orosz pályán

Érdemes lesz majd mellétenni az F1-est is - a "harmadosztályban" ez ért pole-t pénteken:

(a videó ezen a linken, vagy alább a Youtube-ra átkattintva indul)

Ne maradj le semmiről: íme a szombati program

Szombat

9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés

9:15-10:00 Formula-3, első futam (M4 Sport)

11:00-11:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 1)

11:00-12:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

14:00-15:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

14:00-14:40 Superbike, első futam (17:05-től Eurosport 1)

15:45-16:50 Formula-2, első futam (vasárnap 3:15-től, majd 6:45-től M4 Sport)

f1_10

fotó: dppi

 

Egészen szokatlan dologért büntették meg a magyar raliversenyzőt az Eb-futamon

Herczig Norberték parádésan kezdtek a ciprusi ERC-futamon, a kvalifikáción a harmadik időt autózták, többet között a korábbi vb-ezüstérmes Mikko Hirvonent is megelőzve. Aztán egy szinte sosem látott csapathiba miatt két perces büntetést kaptak, amivel kis túlzással el is úszott a jó eredményük már azelőtt, hogy elkezdődött volna a futam. Herczig Norbert beszámolója:

 

Egyforma sisakkal tisztelegnek Hubert előtt a Renault akadémistái

Öt szinte teljesen egyforma, rózsaszín sisakot találunk a Formula-2-es és Formula-3-as mezőnyben ezen a hétvégén Szocsiban. A Renault mind az öt akadémistája ezt a dizájnt viseli társuk, a Spában elhunyt Anthoine Hubert emlékére.

Vértestvére történetével inspirálja rajongóit Hamilton

Az ötszörös világbajnok hosszabb hangvételű posztot tett közzé a közösségi médiában, egy fotó kíséretében, amelyen évekkel ezelőtt – még McLaren-csapatruhában – látható öccse, Nicolas társaságában.

„Ez az én vértestvérem, a testvérem azóta a nap óta, hogy megszületett, és az első számú támogatóm attól fogva. Örökké hálás leszek, hogy részesültem a kiváltságban, hogy egy ilyen különleges személy fejlődését figyelhettem a születése óta. Aki esetleg nem tudná közületek, a testvérem újszülöttkori agysérüléssel született, és azt mondták, hogy talán sosem tud lábra állni.”

„Ő nem adta fel soha, egyre magasabbra emelkedik, és a brit túraautó-bajnokságban versenyez, mint első és egyetlen mozgássérült versenyző, valamint első és egyetlen fekete versenyző egy olyan sportban, amely mostanáig elérhetetlen volt a kisebbségek és sérült emberek számára. Nagyon büszke vagyok rá, és izgatott vagyok, vajon mi következik számára. A Ham-tesók, ahogy ő mondja, sosem adják fel! Nektek sem szabad” – posztolta inspiráló monológját az Instagramra Lewis Hamilton.

Ugyanezt a fotót hetekkel korábban Nicolas Hamilton is megosztotta, más jellegű leírással: „Gyűlöltem azt a kerekesszéket, de mindig jól szórakoztunk, tesó! És hova jutottunk el azóta!”

Macskavonzó matricát kapott a Proformance Rallyesport autója

A csapat párosa, Fehérvári Csaba és Aczél András a hétvégén az osztrák Niederösterreich Rallye Historic mezőnyében versenyez, ahol az autó egy különleges matricával jelenik meg. Annak a Macskaárvaháznak a fekete cirmosa került fel a Toyotára, amelynek arca nem más, mint hazánk sikeres kamionversenyzője, Kiss Norbert. A jelek szerint az együttműködésre az osztrák macskák is pozitívan reagálnak, egyikük már a fotózáskor megkörnyékezte a versenyautót.

macskaarvahaz11

macskaarvahaz12

Fél perc volt az edzésből, amikor Ricciardo átrendezte a Renault hátulját

Az Orosz Nagydíj első szabadedzése viszonylag eseménytelenül zajlott, ám ezen két hátsó szárny az utolsó másodpercekben változtatott: egyrészt Valtteri Bottasé egy DRS-nyitás után kiakadt, másrészt Daniel Ricciardo megpörgött, és háttal a falnak csúszva letörte a sajátját. Ez utóbbi látható az alábbi videón.

Egy orosz kismadár megmenekült Bottastól

Volt néhány másodperc az Orosz Nagydíj első szabadedzésén, amikor a nézők visszafojtották lélegzetüket: egy gyanútlan kismadár szállt le Szocsi aszfaltjára, miközben Valtteri Bottas Mercedese közeledett. Az apró élőlényt néhány centiméterre kerülte el a száguldó autó, így a visszajátszás végén mindenki fellélegezhetett.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

That was close!

Egy dinasztia története - megfilmesítik Jack Brabham életét és hagyatékát

Manapság reneszánszukat élik az életrajzi filmek, legyenek azok komolyabb hangvételűek, mint a Senna, vagy könnyedebb hollywoodiak, mint a Rush. Ennek köszönhetően a Formula-1 történetének egy újabb legendás fejezetébe nyerünk betekintést - íme a Brabham trailere.

Még egy futam, és Raikkönen megdönti Schumacher egyik rekordját

Van egy tabella, amelyen Lewis Hamilton és Sebastian Vettel még évekig a közelébe sem érhet Michael Schumachernek, Kimi Raikkönen viszont annál inkább: ez a "legtöbb nagydíjon való rajt" statisztikája. Az Alfa Romeo finnje jelenleg 307-nél tart, ez pontosan annyi, amennyivel Schumacher rendelkezik, így ők ketten holtversenyben a harmadik helyen állnak. Fernando Alonso 312-t jegyez, a rekorder pedig Rubens Barrichello 323 nagydíjon való részvétellel. Ha a jövő év végén lejáró szerződéséig minden egyes futamon részt tud venni, akkor bőven 330 fölé tornássza a csúcsot.

Szaporodnak a zászlók a Ferrarinál, de a matekjukkal még mindig lehet vitatkozni

Amióta nem nyer évente kétszámjegyű futamot az F1-ben, egyszerűen és látványosan szimbolizálhatja győzelmeinek számát a Ferrari a maranellói bázis főbejáratánál egy-egy újabb zászló kitűzésével. A Kanadai Nagydíj után már bejárta a közösségi médiát, hogy kikerült az első ilyen lobogó, mintegy demonstrációként a Montrealban Sebastian Vetteltől időbüntetéssel elvett győzelemért, amit a csapat igazságtalannak érzett. Ez az érzés, és így a zászlók számában tapasztalható anomália azóta sem szűnt meg, jelenleg az olasz mellett négy Ferrari-zászlót láthatunk, miután Kanada óta az elmúlt három futamon három igazi győzelmet is hozzátett ehhez Vettel és Charles Leclerc. 

71086062_103126504363384_3108157746833675563_n