DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Mennyire őszinte az újra Williams-overallban feszítő Russell mosolya?

A csütörtöki sajtótájékoztatón még Mercedes-pólóban jelent meg George Russell, este viszont újra a Williams-tűzállót vette fel, mivel bejelentették a koronavírusból felépült Lewis Hamilton visszatérését.

„Újra otthon a Williamsnél, megnézem, passzol-e még. Nagyon hiányoztam? Komolyra fordítva a szót, örülök, hogy Lewis Hamilton visszatért és jó bőrben van. Volt egy lövésem a Mercedesnél, de most azon kattogok, hogyan ültethetem át a gyakorlatba a Williamsnél, amit ott megtanultam. Mindent beleadok ezen a hétvégén, ahogy ők is teszik minden héten értem” – írta a fotó kíséretében.

Szenzációs: makett készült a Grosjean-balesetről

Maketten is megnézhetjük a szörnyű, de szerencsés kimenetelű balesetet - íme két kép róla, a teljes "sorozat" itt megtekinthető!

post

post2

Megmutatta a jobb állapotban levő megégett kezét Grosjean

Eltávolíthatta a kötést jobb kezéről Romain Grosjean, aki fotót posztolt arról, milyen állapotban van a bahreini tűzben megégett bőr – 11 nappal a baleset után. A francai bal keze szerzett súlyosabb égési sérüléseket, a továbbra is kötésben levő végtag miatt nem vehet részt az Abu Dhabi szezonzárón.

Jön az utolsó F1-es péntek 2020-ban

Mindössze két esemény szerepel a pénteki programban, már nincs F2, nincs F3, de lesz F1!

10:00-11:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

14:00-15:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

A hétvége programja itt megtekinthető!

abu

fotó: dppi

Rádiós visszaemlékezés: így bukta el Alonsónak a 2010-es vb-címet a Ferrari

Bizonyára a legtöbben emlékeznek a 2010-es Abu Dhabi Nagydíjra, amelynek úgy vágott neki a Formula-1-es mezőny, hogy még négyen – Fernando Alonso, Mark Webber, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton – is esélyesek voltak a vb-címre. A legjobban a verseny előtt Alonso állt, viszont egy taktikai hiba folytán a futam nagy részére beszorult Vitalij Petrov mögé, míg Vettel a pole-ból indulva simán nyert, így az F1 történetének legfiatalabb világbajnokává avanzsált.

A hétvégi évadzáró alkalmából ezt a versenyt idézte fel az F1 YouTube-csatornája, méghozzá időről időre jelentkező rádiós visszatekintő sorozatuk keretein belül, így eddig nem látott (vagyis pontosabban hallott) részletességgel követhetjük végig a csapatok rádiózását. Többek között meghallgathatjuk, hogyan esik le folyamatosan a Ferrarinak, hogy baj van – különösen Felipe Massa értette meg nehezen, hogy az előtte haladó pilóta már nem fog kiállni a bokszba –, de az is kiderül az összeállításból, hogy nem új keletű Hamilton panaszkodása arra, hogy elfogytak az abroncsok… A videó a YouTube-ra átkattintva nézhető meg:

Vettel defektje, Grosjean–Perez–Webber ütközés – elfeledett pillanatok Abu Dhabiból

A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájának készítői szerint legalábbis már nem emlékszünk az alábbi videóban felsorolt öt momentumra az Abu Dhabi Nagydíjak történetéből (átkattintás után indul!):

Szenzációs: Negyedórás kisfilmmel búcsúztatja a Sainz–Norris brománcot a McLaren

Carlos Sainz ferraris átigazolása révén a hétvégi Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó futam, amelyen a spanyol és Lando Norris egy csapatot alkot a McLarennél. A két fiatal versenyző kapcsolata legendásan jó volt az elmúlt két évben, számos vicces pillanatot produkált a párosuk. Többek között ezeket és persze a pályán elért sikereket elevenítette fel a wokingi istálló az alábbi szenzációs kisfilmben – amiben a legnagyobb csavar, hogy Sainz és Norris bábukként szerepelnek benne! A poénok persze ezúttal sem maradhattak el: az elején a moziba beülős résznél például Sergio Perez ülés nélkül maradásán is finoman élcelődnek, de a videó végén a Sainz helyére érkező Daniel Ricciardo is cameózik egy méhészborz képében… A hét videója minden kétséget kizáróan – íme:

Betegség miatt Mattia Binotto csapatfőnök nélkül zárja a szezont a Ferrari

A Motorsport.com beszámolója szerint Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője nem lesz jelen a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon. Binotto már néhány korábbi versenyt is kihagyott a 2021-es felkészülés jegyében, amikor a 23 fordulós naptár miatt szervezeti átalakítások okán több futamon sem lesz majd személyesen jelen. A Szahíri Nagydíjon a helyszínen tartózkodó csapatfőnök most azonban betegség miatt hagyja ki az idényzárót: a csapat közlése szerint Bahreinből egyből hazautazik. A Scuderia részéről hangsúlyozták: nem koronavírus-fertőzésről van szó.

Binotto távollétében újra Laurent Mekies sportigazgató irányítja majd a gárdát, amely egyébként Abu Dhabiban búcsúzik a hat év után távozó Sebastian Vetteltől.

binotto-dppi_2

Az F1 és az FIA is reagált a Mazepin-botrányra

Mi is beszámoltunk a minap a Nyikita Mazepin körül kialakult szexuális zaklatással kapcsolatos botrányról. Az Instagram-sztorijában egy lányt tapogató orosz pilóta tettei kapcsán a Haas már néhány óra elteltével közleményt adott ki, amelyben elfogadhatatlannak tartják jövő évi F1-es versenyzőjük tettét, de maga Mazepin is elnézéskérő üzenetet posztolt – sőt, a videóban szereplő hölgy is üzent.

Most az F1 és az FIA is közös közleményben reagált, ami nagyjából arról szól, hogy ők is elutasítják a versenyző cselekedeteit, de az ügy megoldását a Haasra bízzák: „Teljes mértékben támogatjuk a Haas F1 Team csapatát a pilótájuk, Nyikita Mazepin legutóbbi helytelen cselekedetei kapcsán. Mazepin nyilvánosan elnézést kért a helytelen viselkedéséért, az ügyet pedig a továbbiakban is a Haason belül fogják kezelni. Az etikai alapelvek, valamint a befogadó és sokszínű kultúrája a sportunknak bíz a legnagyobb jelentőséggel az F1 és az FIA számára.”

mazepin-dppi

Képeken Hamilton új csapatának festése

Megmutatta festését Lewis Hamilton új terepralis csapata. Az X44-re keresztelt alakulat az Extreme-E jövő márciusban rajtoló versenyszériájában indul azzal a céllal, hogy a mezőny részeként felhívja figyelmet a Földünket sújtó különböző környezeti katasztrófákra. A sorozatban igazi nagyágyúk sorakoznak fel: Hamilton egykori csapattársa, Nico Rosberg is saját csapatot alapított Rosberg Xtreme Racing néven, de ott lesz a rajtrácson többek között az ABT, a Chip Ganassi Racing és az Andretti United is.

Eo0GK1YXIAErGGU

Eo0GK1mWEAAVa6p

Alonso szorongatásától a szahíri győzelemig: Sergio Perez tíz legnagyobb pillanata

A múlt vasárnapi sikere kapcsán a Formula-1 YouTube-csatornája összegyűjtötte a mexikói pilóta tíz éve tartó F1-es karrierjének legemlékezetesebb momentumait (a videó átkattintás után indul!):

Videó: Az elmúlt tíz év tíz legnagyobb MotoGP-bukása

Marc Marquez tavalyi sepangi és idei jerezi balesete, Jorge Lorenzo Motegiben bemutatott repülése és barcelonai tarolása, a Le Mans-i Moto3-as káosz és az idei spielbergi horrorincidens – többek között ezek is szerepelnek az alábbi összeállításban (amely a YouTube-ra átkattintás után nézhető meg!):

Videón a Szahíri Nagydíj legjobb belső kamerás felvételei

Lando Norris kiváló helyezkedése, Kimi Raikkönen és Kevin Magnussen óriási csatája, valamint Sebastian Vettel látványos megpördülése is helyet kapott a Szahíri Nagydíj után menetrendszerűen érkező összefoglalóban.

Túraautóban és ralikrosszban bajnok volt, a következő kihívás a Dakar lesz

Idei fő ellenfeléhez, Johan Kristofferssonhoz hasonlóan Mattias Ekström is részt vesz az Extreme E első szezonjában. Felkészülésként pedig rajthoz áll egy bakancslistás versenyén, a Dakar Ralin. A 42 éves svéd az X-Raid színeiben vesz részt a január 3. és 15. közti versenyen, de nem az autós, hanem az SxS kategóriában: a Yamaha YXZ1000R prototípust vezeti, melyet belépőszintként fejlesztenek maratoni terepralikra. Az egyszeres ralikrossz-világbajnok és kétszeres DTM-bajnok Ekströmnek Emil Bergkvist, korábbi junior ralivilágbajnok navigál.

„Mindig álmunk volt, hogy egyszer vezessünk a Dakaron. Rengeteg különböző versenyen indultam már életem során. A legjobb pedig, amit tehettem, az volt, hogy Svent (Quandt, az X-Raid csapatfőnöke) kérdezem meg, akit körülbelül húsz éve ismerek” – kommentálta a bejelentést Ekström. „Végre sikerült összeraknunk a büdzsét, ami az SxS kategóriában versenyzéshez kell, az X-Raid projektje pedig jó kiindulása alap. Nagyon várjuk a 2021-es Dakart, ami tökéletes felkészülés lesz az Extreme E szezonjára is, amely szintén Szaúd-Arábiában indul. Homokban, dűnéken én még sosem versenyeztem.”

Hero to zero: Leclerc a hullámvasúton

A Szahíri Nagydíj történéseit kiveséző podcastadásunkban a Ferrari monacóiját egyszerre magasztaltuk fel szombati és szedtük le róla a keresztvizet vasárnapi produkciója kapcsán - a vonatkozó részt 5:20-tól hallgathatjátok:

 

Alonso mellett Buemi és Kubica is visszafiatalodik a jövő heti teszt kedvéért

Miközben továbbra is áll a bál amiatt, hogy az FIA engedélyezte Fernando Alonsónak és a Renault-nak, hogy a visszatérésre készülő spanyol részt vegyen az Abu Dhabi Nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjén, miközben a McLarentől átigazoló Carlos Sainz nem teheti meg ugyanezt a Ferrarival, még két rutinos versenyző részvétele vált biztossá a jövő heti gyakorláson.

Egyfelől az Alfa Romeo megerősítette, hogy az F2-es ezüstérmes Callum Ilott mellett Robert Kubica kap majd lehetőséget a teszten (ahogy egyébként a hétvégi évadzáró első szabadedzésén is). Másfelől pedig a Red Bull is bejelentette, hogy a legutóbbi podcastunkban is említett pletykáknak megfelelően Sebastien Buemi vezetheti majd az egyik autójukat (a másikat pedig egyébként a Formula-2-ben szereplő Jüri Vips). Így már Alonso, Kubica és Buemi révén három olyan versenyző is részt vesz a teszten, akit bajosan lehetne fiatalnak nevezni…

buemi-dppi

Montoya és a McLaren újra egyesítik erőiket – az Indy 500-on!

Nem akármilyen bejelentést tett szerda délután az Arrow McLaren SP: 2021-ben Juan Pablo Montoya is elindul a színeikben az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen! A kolumbiai számára sem a McLaren, sem az Indy 500 nem ismeretlen, hiszen a wokingi csapatnál szerepelt másfél évig a Formula-1-ben (érdekesség, hogy épp Indianapolisban futotta utolsó versenyét), míg a legendás viadalt kétszer is megnyerte – 2000-ben és 2015-ben.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az Arrow McLaren SP-hez az Indy 500-ra. Remek történelmünk van a McLarennel az F1-es korszakomból, s már várom, hogy ezt tovább bővítsük jövőre Indianapolisban” – fogalmazott Montoya. A 45 éves versenyző 2017 után tér vissza a versenyre, amelynek 105. kiírásán a teljes idényt futó Pato O’Ward és Felix Rosenqvist csapattársa lesz majd.

montoya-mclaren-indy500

Megszólalt a lány a Mazepin-ügyben: Csak vicc volt!

A Haastól érkező határozott elmarasztalás és a pilóta bocsánatkérése után sem zárult még le Nyikita Mazepin „fogdosós” sztorija, az ugyanis tartogatott még legalább egy csavart azzal, hogy a videóban látható lány is megszólalt az üggyel kapcsolatban közösségi oldalán, megvédve a leendő F1-es pilótát, akivel elmondása szerint nagyon jó viszonyt ápolnak. Hangsúlyozta, hogy a felvétel nem az, aminek látszik.

„Hello srácok, csak szeretném mindenkivel tudatni, hogy Nyikita és én hosszú ideje jó barátok vagyunk, és az a videó egyáltalán nem volt komoly!” – írta a modellként is ténykedő Andrea.

„Teljes mértékben megbízunk egymásban, és ez az egész csak egy viccelődés volt egymás között. Én tettem föl a Storyjába a videót, csupán egy belső poénkodást részeként. Igazán sajnálom. A szavamat adom, hogy ő egy nagyon jó ember és sohasem tenne olyat, amivel bántana vagy megalázna engem.”

A szerdai nap legbizarrabb F1-es sztorijának előzményei az ominózus videóval együtt ITT és ITT találhatók.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Andrea D’lVal (@almadelcaribe) által megosztott bejegyzés

Utolsó helyről nyerni, avagy így küzdötte át magát a mezőnyön Perez

A Formula-1 hetvenéves története során először fordult elő az, hogy egy pilóta azt követően húzta be a győzelmet, hogy az első körben az utolsó helyen állt. Íme Sergio Perez küzdelmei és öröme a Szahíri Nagydíjról.

Kvjat kinyitja a markát, és hullik bele a pénz

Mindez azt jelenti, hogy sikerrel teljesítette az ötérmés kihívást: az Alpha Tauri orosza lefordított tenyérrel öt pénzérmét tett a kézfejére és az alkarjára, majd egy szélsebes mozdulattal máris a tenyerében tartotta őket. Varázslat? Inkább csak az F1-es versenyzők éles reflexeinek újabb bizonyítéka.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniil Kvyat (@danydk1) által megosztott bejegyzés