DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Kiállítási tárgy lesz Verstappen silverstone-i sisakja

Hogy mik történtek az idei Brit Nagydíjon, azt minden bizonnyal egyetlen F1-rajongónak sem kell elmesélni. Nem valami olyasmi, amire akár Lewis Hamilton, akár Max Verstappen büszke lehet. Valószínűleg nem is ez vezérelte a hollandot, pontosabban a menedzsmentjét, amikor eldöntötték, mi legyen az azon a hétvégén, és természetesen az ütközéskor is viselt sisak sorsa.

Verstappen Shop néven Hollandiában két áruház is üzemel, ahol a Red Bull-pilóta rajongói termékeit lehet megvásárolni, és mind a Swalmenben, mind a Batavia Stadban található üzlet egyfajta kiállítótérként is működik. Verstappen karrierjének fontosabb tárgyait őrzik ezekben, például azt az RB12-est, amivel első futamgyőzelmét aratta 2016-ban. E mellé kerül majd a bukósisak, ami védte őt abban a bizonyos silverstone-i balesetben. A fejvédőt a bolt nyitvatartási idejében bárki megnézheti.

„Ne nyúlkálj, ez az én autóm!”

Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo két pilótája egy autóval érkezett meg a mexikóvárosi paddockba, az olasz pedig szerette volna lentebb tekerni a ventillátort, Raikkönen azonban megmondta neki, hogy ez bizony az ő autója, így legyen szíves és ne nyúlkáljon a középkonzolhoz. A gyerekes civakodásnak aztán az lett a vége, hogy a szezon után visszavonuló Jégember megkérdezte Giovinazzit, hogy ki akar-e szállni az autóból. Mindezt persze a legkevésbé komoly hangnemben.

 

Videó: Belső kamerás felvételen Perez mexikóvárosi bemutatója

Galériát már mutattunk Sergio Perez szerdai utcai parádéjáról, most pedig a Red Bull egy videót is közzétett arról, hogyan bemutatózott a 2011-es RB7-essel a mexikói pilóta a hazai nagydíját megelőzően a több mint százezres tömeg előtt:

Személyre szabott maszkokat kaptak a pilóták

A hétvégén a Mexikói Nagydíj következik, ahol általában mindig fantasztikus hangulat uralkodik és érezhető, hogy ezen a helyszínen tényleg nagyon szeretik az F1-et. Van azonban ebben az országban egy másik sportág is, mely hatalmas népszerűségnek örvend, ez pedig a pankráció. Utóbbinak sokféle stílusa van, így például a mexikói lucha libre, ami alapvetően elég színpadias és a látvány részét képezik a színes maszkok is.  

Az F1 gondolt egyet és tisztelegve a helyi kultúra előtt az Instagram oldalán posztolt egy nagyon érdekes képet, melyen mind pilóták által használt sisakfestések alapján készítettek el különleges maszkokat, amik a versenyzőkre emlékeztetnek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Újdonság a kínálatunkban: 2022-es lapozható MotoGP-falinaptár!

Idén már nemcsak F1-es, hanem MotoGP-s falinaptárral is készült szerkesztőségünk, benne látványos fotókkal – többek között Fabio Quartararóról, Marc Marquezről, Joan Mirről és Valentino Rossiról –, valamint a 2022-es nagydíjak (jelenleg tervezett) időpontjaival. A MotoGP-s falinaptár IDE vagy a képre rendelhető, de ITT akciósan megrendelheted együtt az F1-es falinaptárral együtt is!

falinaptar-motogp

Mégsem megy az IndyCarba Hülkenberg

A Formula-1-ből kiszorult német pilóta életében úgy tűnt, az IndyCar lesz a következő állomás, október végén sikeres tesztet is teljesített az Arrow McLaren SP színeiben. Most azonban Twitter-oldalán közölte, hálás a lehetőségért, de személyes okok miatt mégsem vág bele a tengerentúli projektbe. Azt is ígérte, hamarosan frissebb információkkal szolgál majd a jövőjével kapcsolatban.

Népszerű talk show vendége volt Ricciardo

Az Egyesült Államok egyik legismertebb és legnépszerűbb női humoristájának műsorában járt Daniel Ricciardo. A McLaren ausztrál pilótája Ellen Lee DeGeneres műsorában, az Ellen Showban szerepelt vendégként. A széria már elég régóta fut az NBC gondozásában, 2003 óta folyamatosan, ezúttal pedig az F1 nyolcszoros futamgyőztese is felbukkant benne. A fotók alapján most sem lehetett panasz a hangulatra, alább pedig egy rövid részletet is megnézhetünk a beszélgetésből:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

Mexikói színekbe borult Perez sisakja

Hazai nagydíjára készül Sergio Perez, ráadásul először ül olyan autóban, amellyel akár a futamgyőzelem is elérhető lehet számára. A Red Bull pilótája meg is adja a módját a hétvégének egy különleges, a mexikói zászló színeit felvonultató sisakfestéssel:

 

Pereznek egyébként az overallja is a szokásostól eltérő lesz a Mexikóvárosi Nagydíjon, amelyet megelőzően szerdán a főváros utcáin bemutatózott a 2011-es RB7-es volánjánál – erről IDE KATTINTVA egy galériát is hoztunk.

Videó: Szélsebes tempó és döntött kanyar a villanyfényben – bejárás az épülő dzsiddai pályán

Egy hónap választ el minket az első Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjtól, a száguldó cirkusz YouTube-csatornájára kikerült friss videó alapján azonban még mindig javában zajlanak a munkálatok a helyszínen. Viszont így is kaphattunk némi ízelítőt abból, milyen lesz a dzsiddai pálya: a világ leggyorsabb és legtöbb – szám szerint 27 – kanyarral rendelkező utcai körének szánják (amely kapcsán elmondták, hogy „nem fog utcai pályának tűnni, pedig valójában az”), amelyen három DRS-zóna és egy döntött kanyar is helyet kapott, s amelyen villanyfényben fognak versenyezni a pilóták. A pályabejáró videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

dzsidda-video

Reálisan látja 2022-es esélyeit a McLaren

A Formula Podcastnek adott exkluzív interjújában a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl többek között arra is kitért, milyen célkitűzésekkel vágnak neki a nagy változásokat hozó 2022-es évadnak. Az adás e szakaszát 47:14-től hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Hölgyversenyző a McLarennél, először

A McLaren már messze túlnőtt egy F1-es csapaton, az IndyCarba és most már az Extreme-E-be is beszálltak. Ennek megfelelően a versenyzői fronton is folyamatosan erősítenek, legújabb tagjuk történelmük során most először egy hölgyversenyző. Emma Gilmour a wokingiak Extreme-E-csapatát fogja képviselni. Az új-zélandi pilótanő, aki első és eddig egyetlen nőként az Új-Zélandi Ralibajnokságot már megnyerte, hálás a lehetőségért.

„Hihetetlen megtiszteltetés, hogy a McLaren első női versenyzője lehetek. Új-Zélandon, ahol felnőttem, Bruce McLaren és a McLaren a motorsport csúcsa. Különleges lehetőség, hogy jövőre velük versenyezhetek az Extreme-E-ben. Ez a sorozat fantasztikus platform, ami az egyenlőséget fejezi ki, és a bolygónk és társadalmunk legfontosabb ügyeire fókuszál. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát” – nyilatkozta Gilmour. A vezérigazgató, Zak Brown szintén örült annak, hogy alapítójuk hazájából csatlakozott hozzájuk egy versenyző.

Nemcsak ezzel az újdonsággal szolgált a csapat, az Extreme-E jármű festése is bemutatkozott. 

Saját nevével ellátott DVTK-mezt kapott a magyar ralibajnok

Hadik András nem egészen két hete védte meg magyar ralibajnoki címét, négy alatt harmadszor ülhetett fel a sportág hazai trónjára. A miskolci pilóta a DVTK csapatának tagja, a diósgyőriek nevezik a bajnoki futamokra, a címvédés után pedig a klub jégkorong-csapata kedveskedett neki egy ajándékkal - a nevével ellátott hokimezzel.

 

Hamar belendült a formulaautózásba a Mercedes Kimije

Megbocsátható, ha valaki nem hallotta még Andrea Kimi Antonelli nevét: a mindössze 15 esztendős olasz a Mercedes pilótaprogramjának tagja, az OK kategória kétszeres gokart Európa-bajnoka, aki csak ősszel tette meg első lépéseit a formulaautózásban. Az olasz Formula-4-es sorozatban a neves Prema csapattagjaként a Red Bull Ringen és Mugellóban legjobb helyezése kilencedik volt, a hétvégi szezonzárón, Monzában azonban új szintre kapcsolt: egy második és két harmadik helyezéssel minden futamon dobogós pozíciót szerzett. Ezzel az eredménnyel tizedik lett a pontversenyben, habár a szezon futamainak felét sem teljesítette. Gyanítjuk, hogy a fiatal Kimi nevét halljuk még a jövőben.

Tíz év után félreáll a Toyota WEC-csapatának japánja

A hétvégi bahreini nyolcórás lesz Kazuki Nakajima utolsó versenye a Toyota WEC-alakulatában. Az egykori F1-es a kezdetek, 2012 óta tagja volt a japán gyártó kötelékének, amellyel három Le Mans-i 24 órást is megnyert: a 2018-ast és 2019-est Sebastien Buemi és Fernando Alonso csapattársaként, a 2020-ast a jelenlegi felállásban, Buemi és Brendon Hartley oldalán. A WEC-ben 58 rajtból 16 győzelmet szerzett, a 2018/19-es szuperszezonban pedig világbajnok lett Buemivel és Alonsóval.

A Toyota közleménye a „szolgálatból kilép” kifejezést használta Nakajima távozására. Nem megerősített, de szinte biztos, hogy egy másik japán, Ryo Hirakawa, a Super GT 2017-es bajnoka veszi át a helyét a #8-as autóban.

Az expilóta szerint Perez döntheti el a vb-harcot

Timo Glock a Speedweeknek beszélt arról, hogy szerinte a második számú versenyzők dönthetik el a világbajnoki csatát Max Verstappen és Lewis Hamilton között.

"Szerintem a Red Bull jobb helyzetben van, mert a Mercedes nagyon korán eldöntötte, hogy jövőre lecseréli Valtteri Bottast George Russellre. Ez világos döntés volt, de a Mercedes innentől nem számíthat teljes mértékben Bottasra, ez pedig bizonyos reakciókból látszik is - például amikor Oroszországban a leggyorsabb körért járó pont volt a tét. A Red Bull viszont számíthat Perezre, ő támogatni fogja Maxot, mert számára a saját jövője forog kockán és mindent meg fog tenni azért, hogy a csapat nyerjen, valamint hogy Verstappen nyerjen" - fogalmazta meg véleményét a korábbi F1-es pilóta.

00121036_373

fotó: dppi

Grosjean túl van a műtéten és a kórházból üzent

Ugye mindenki emlékszik arra a félelmetes balesetre, amikor Romain Grosjean kis híján bent égett a Haasban? És bár így is alakulhatott volna, a francia legsúlyosabb sérülése végül a megégett keze lett, ami helyett most „újat” kapott – számolt be róla közösségi oldalán.

„A műtét jól sikerült. Holnap délután hazamehetek néhány további ellenőrzés után. Alig várom, hogy megosszak veletek néhány képet az új kezemről. Jó éjszakát mindenkinek!” – írta a fotó mellé kedd este.

Nos, kíváncsian várjuk a részletes beszámolót és a fotókat, de addig is:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Carlos Sainz még a tengerparton is csak edz - videó

A Ferrari spanyolja a homokos strandon is készül a Mexikói Nagydíjra...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

Wolff: Közel álltam ahhoz, hogy vagy Hamiltont, vagy Rosberget a kispadra küldjem

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője a Daily Mailnek adott interjújában beszélt arról, hogy vajon lesznek-e belső feszültségek jövőre Lewis Hamilton és George Russell között - közben pedig azt is felidézte, hogy milyen döntéshez közelített kétszer is a Hamilton-Rosberg korszakban.

"Közel álltam ahhoz, hogy egyiküket a kispadra ültessem, kétszer is. Egyszer 2014-ben, egyszer pedig 2016-ban. Azt mondtam, hogy 48 órán belül eldöntöm, hogy melyiküknek kell kiszállnia az autóból. Még most sem tudom, hogy melyikük lett volna, de ez már régen volt. Ma már ez elképzelhetetlennek tűnik, tekintve, hogy milyen a kapcsolatom Lewisszal" - mesélte Wolff.

00116007_316

fotó: dppi

Így is be lehet kerülni az F1-be!

A McLaren felemelkedését irányító Andreas Seidl pelyhedző állú mérnökpalántaként a BMW-vel érkezett meg az F1-be – nem akármilyen magánakciók után. Többek között erről is szó esik a Formula Podcast legújabb adásában, melyben exkluzív interjút hallhattok a Bayern-fanatikus mérnök-sportvezetővel – e szakaszt 41:47-től hallhatod.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Változtathatnak a Q2-es gumiszabályon

Az F1 időmérőjéhez, akárcsak a versenyhétvége többi részéhez, az újítás jegyében az elmúlt években már többször megpróbáltak hozzányúlni, több-kevesebb sikerrel. Van egy szabály, ami már 2014 óta húzza, de talán már nem sokáig, legalábbis ha hihetünk a száguldó cirkusz sportigazgatója, Ross Brawn szavainak.

Jelenleg a kvalifikációs gumiszabály a következőképpen szól: az első tíz helyezettnek azon a keveréken kell rajtolnia, amivel az időmérő utolsó szakaszába került. Ez taktikázást tesz lehetővé, és bár kétségkívül színesítheti a történéseket, igazságtalan is. „Az egyik legszerencsétlenebb dolog a Q2-es versenygumis szabállyal, hogy a leggyorsabbaknak még több előnyt ad, mivel eldönthetik, melyik keveréket szeretnék használni. Azok, akik viszont kétségbeesetten próbálnak továbbjutni az utolsó szakaszba, kénytelenek a lágyakat feltenni. Ennek elég ellentétes a hatása. Nem hiszem, hogy nagy probléma lenne az eltörlése. Ez egyértelműen valami, amit megfontolunk a jövőben” – nyilatkozta a tervekről Brawn.